15_eves

2019.07.16

Egy év alatt öt százalékponttal csökkent a hazai rádióhallgatók száma, ugyanakkor egyre többen rádióznak naponta legalább három órát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kutatása szerint. A hatóság 2018 végén készült vizsgálatából az is kiderült, hogy az internet terjedésével a rádióhallgatási, zenehallgatási szokások is gyorsan változnak: a szerkesztett tartalom felől egyre többen fordulnak a saját maguk által összeválogatható, elsősorban digitális klipek, zeneszámok, videók felé.

microphone-1562354_1280

Zenés rádió, egyéni tartalom, beszélgetős rádió a népszerűségi sorrend

A legtöbben (48%) a zenét játszó rádióadókat szeretik a legjobban, az egyénileg összeállított tartalmakat a megkérdezettek ötöde preferálja, míg a beszélgetős rádióműsorokat csak minden tizedik ember említette. Minél fiatalabb a hallgató, a kész műsorok helyett annál inkább a saját szerkesztésű, összeválogatott tartalom felé tolódik el a fogyasztása.

A 30 és 60 év közöttiek legjobban (58%-ban) zenés rádióadásokat szeretnek hallgatni, míg a beszélgetős műsorokat jobban kedvelik az idősebb, nyugdíjas emberek – a többi korcsoportnál nagyobb arányban (30%) –, illetve a nők; bár negyvenéves kor felett már annyira erős a generációs hatás, hogy a nemek közötti eltérés itt eltűnik. Az idősek negyede egyszerűen nem hallgat semmit (24%). A fiatalok a saját, általában mobiltelefonra vagy pendrive-ra mentett zenegyűjteményüket (22%), az online rádió- és zenehallgatást (9%), valamint a saját cd-, lemez-, kazettagyűjteményt (7%) sokkal jobban szeretik hallgatni, mint ahányan a többi korcsoportban említették ezeket

 

Aki internetes hallgatóvá válik, leszokik az analógról; de aki a hagyományos híve, egyre többet hallgatja

Akik elkezdtek zenét vagy beszélgetéseket hallgatni az interneten, azok többsége már kisebb mértékben hallgat hagyományos rádiót vagy akár teljesen felhagyott vele. 2018-ban a 16 éves és idősebb internetezők közül azok, akik neten hallgattak zenét vagy podcastot, csak 47 százalék mondta, hogy továbbra is ugyanannyit hallgatja a hagyományos rádióadásokat, mint azelőtt (a fiatalok körében ez a szám csak 30 százalék). Minden negyedik válaszadó azonban arról számolt be, hogy az internet miatt már kevesebbet rádiózik hagyományos módon. Tízből hárman pedig vagy teljesen felhagytak a rádiózással, vagy eleve el sem kezdték az internetezés előtt sem.

Az NMHH kutatása szerint az elmúlt évtizedben némileg hullámzott a rádióhallgatók aránya, tavaly azonban csökkentés mutatott: 2017-ben még a 14 évesek és idősebbek háromnegyede mondta, hogy ha elvétve is, de szokott rádiót hallgatni, de 2018 végén már csak tízből heten rádióztak legalább időnként, ez majdnem hatmillió ember. Az „igazi” rádiózók hányada – akik szinte mindennap bekapcsolják rövidebb-hosszabb időre a készüléküket – egy év alatt 42 százalékról 37 százalékra csökkent, jelenleg hárommillióan vannak. Akik viszont továbbra is rádióznak, azok egyre több időt töltenek ezzel a tevékenységgel: egy év alatt 42 százalékról 35 százalékra csökkent azok aránya, akik naponta legfeljebb egy-egy órát hallgatják a rádióműsorokat, és jelentősen megnőtt – 31 százalékról 38 százalékra – azoké, akik három vagy több órát is rádióznak egy nap.

A_legkedvesebb_zenehallgatasi_radiohallgatasi_fajta_eletkor_szerint_2018_fin

A fiatalok alig-alig rádióznak

A harminc alattiaknál 2017-ben még nagyjából tízből heten hallgattak rádiót legalább néha, 2018-ban viszont csak felük; és minden negyedik helyett mostanra csak minden hetedik 30 év alatti hallgat rádióműsort nap mint nap. A rádiózással töltött idő hossza a fiataloknál nem csökkent érdemben. A 20 évesnél fiatalabbak már elhanyagolható mértékben rádióznak: alig felük mondta, hogy legalább nagy ritkán hallgat rádiót, és mindössze 1 százalékuk rádiózik naponta.

Ennek a jelenségnek az egyik oka lehet az internet és az internetezésre alkalmas eszközök elterjedése. A legtöbben ugyan még mindig önálló rádiókészüléken (64%) vagy autórádión (53%) hallgatják az adásokat, de 2017-ről 2018-ra jelentősen megnőtt – 11 százalékról 15 százalékra – a mobiltelefonon rádiót hallgatók aránya. A rádióhallgatási szokások ilyen típusú átalakulása a fiatalok körében volt igazán látványos: a mobiltelefonon rádiózók aránya 26-ról 42 százalékra, az mp3-lejátszóval rádiózók megoszlása 6-ról 16 százalékra nőtt. A fiatal korcsoportban megfigyelt változás a teljes rádiós népesség szintjén már nem érvényesült.

10

A kutatás háttere

Az NMHH tíz éve végez nagymintás, országosan reprezentatív felméréseket azért, hogy jobban megismerje és megértse az elektronikus hírközlési szektor helyzetét, a fogyasztók szokásait, véleményét és problémáit. A két legutóbbi felmérést 2018 őszén és decemberében végezték, az egyik a magyarországi háztartásokat, a másik a 16 éves és idősebb hazai internetezőket vizsgálta. A legfontosabb eredményeket összefoglaló tanulmányok megtalálhatók az NMHH honlapján.

KAD_Kultura_596x90_002

Rethelyi_Miklos_R

2019.08.20

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából hétfőn kitüntetéseket adott át az Országházban.

Kallos_Zoltan_Kulhoni_Magyarsagert_Dijak_atadoja

2019.08.20

Mindannyian az egyetemes magyarság örökösei és hordozói vagyunk – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjak átadóján hétfőn, az Országházban.

MNA2018_2

2019.08.20

A legrangosabb nemzetközi szakmai kitüntetést nyerte el Tokióban a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézet szerkesztésében megjelent Magyarország Nemzeti Atlasza – Természeti környezet című kötet angol kiadása. A nagyméretű, reprezentatív kötet több mint 40 résztvevő közül érdemelte ki az ICA International Cartographic Exhibition Award Winner címet.

A filmművészethez való kivételes hozzájárulásáért életműdíjat kap Tim Roth a Szarajevói Filmfesztiválon, ahol mesterkurzust is tart. A brit színész játszott többek között Stephen Frears Félelem nélkül, Peter Greenaway A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője, Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott és Robert Altman Vincent és Theo című filmjében. Két Quentin Tarantino-filmmel, a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregén) címűekkel vált világhírűvé, a Rob Roy című filmben alakított gonoszért pedig Golden Globe- és Oscar-díjra jelölték. Rendezői debütjét, a Hadszíntért 1999-ben a Sundance Filmfesztiválon mutatták be és Cannes-ban, Torontóban is szerepelt.

A világ legjobb gitárosai között számon tartott Duane Allman híres, arany színű Layla gitárját 1,25 millió dollárért (366 millió forintért) vásárolták meg egy árverésen a georgiai Maconban. A nevezetes hangszert, egy 1957-es Gibson Les Paul Goldtopot a legutóbbi időkig a maconi Allman Brothers Band múzeumban őrizték.

A Rossz versek című film is bekerült az Európai Filmdíjra jelölhető alkotások válogatásába, ahol 31 ország 46 filmje szerepel. A következő hetekben az Európai Filmakadémia több mint 3600 tagja szavaz a filmdíj legfontosabb kategóriáinak – a legjobb európai film, rendező, színész, színésznő és forgatókönyvíró – jelöltjeiről. A jelöléseket november 9-én hirdetik ki Sevillában, a győztesekről nyolctagú zsűri dönt. A díjakat december 7-én Berlinben adják át.

Csinghaj-tibeti-fennsík legnépesebb városában, Hsziningben, a 2261 méteres tengerszínt feletti magasságon két év alatt épült meg a 28 ezer négyzetméteres létesítmény. Az akváriumban mintegy 400 vízi élőlényfajt és több mint száz szárazföldi állatot tekinthetnek meg a látogatók. A Csinghaj-tó jellegzetes pontyféléje, a Gymnocypris przewalskii mellett Oroszországból két beluga (fehér delfin), Japánból pedig nyolc palackorrú delfin érkezett a vízi parkba, ahol sarki farkasok és rókák is élnek.

Zenés színházi tehetségkutató indul általános iskolások számára az István, a király rockopera megújítására és újraértelmezésére; a jelentkezőknek a rockopera egy részletét kell előadniuk –jelentette be Szörényi Levente Kossuth-díjas zeneszerző-szövegíró, aki annak idején Bródy Jánossal közösen alkotta meg a legendás rockoperát. Az online videótehetségkutató verseny célja, hogy jobban elmélyítse az általános iskolások tudását a magyar történelemről. A jelentkezési határidő október 31., a tanárokat és a diákokat elismert művészek mentorálják a projekt során. A diákszínházi előadás a keresztény évad részeként, a trianoni megemlékezés programsorozat keretében jön létre.

Az augusztus 23-ai gálaműsort a nemzeti ünnep és a nemzeti összefogás határozza meg.

Zoltan_Maga

Az Új magyar rapszódia című mű ősbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják. A műsor második felében a Magyar Mise hangzik el.

A Magyarok kenyere program felajánlásával egy tonna lisztből készül ma Szolnokon a Kárpát-medence kenyere, amelyet idén is szétosztanak az ünnepelők között.

Az idei TÉR /// ERŐ Építészeti Nemzeti Szalon finisszázsának hétvégéjére számos tematikus programmal készül a Műcsarnok: augusztus 24-25-én kurátori tárlatvezetés, szakmai programok, családi délelőtt, továbbá társművészeti előadások várják az érdeklődőket.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma