15_eves

2019.07.18

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) tulajdonosi joggyakorlásába került a média területén dolgozók továbbképzéséért felelős, eddig az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) keretein belül működő Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Erről a PIM főigazgatója beszélt csütörtökön az MTI-nek.

Petofi_Irodalmi_Muzeum


„A kormányhatározat illeszkedik abba az elképzelésbe, hogy ne csak az irodalomban működjön tehetséggondozás. A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft-n belül működő Előretolt Helyőrség az irodalommal foglalkozik, de szükség van más, művészetekhez kapcsolódó területeken is továbbképzési lehetőségre" – mondta Demeter Szilárd.


Mint kiemelte, a kulturális újságírásban számos hiányt kell pótolni, és fontos feladatnak tartja a kulturális örökség közvetítését szolgáló tevékenységet végzők kinevelését.


„Első körben alanyt és állítmány egyeztetni tudó újságírókra van szükség, illetve olyanokra, akik képesek kissé tágabb horizonton belül valódi újságírást gyakorolni. Terepre kimenni, körülnézni és megírni, amit saját szemükkel látnak" – szögezte le a főigazgató.


Kitért arra, hogy a Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft. az elmúlt időszakban létrehozott egy modern képzési centrumot, amely most a 2019/20-as képzési ciklusra tartalomkészítők tehetséggondozására tett közzé pályázatot újságírás iránt érdeklődő Kárpát-medencei fiatalok számára. Kilencven fő részére négy féléves, gyakorlatorientált, ösztöndíjjal járó képzést terveznek szeptember közepétől.


„A cél az, hogy a nagy médiumok a második évben gyakornokként foglalkoztassák ezeket a médiamunkatársakat. A PIM-en belül nincs szó új médiumok létrehozásáról, de elképzelhető, hogy a múzeumon belül létrejövő Petőfi Irodalmi Ügynökség talál új fórumokat tevékenysége számára" – jegyezte meg Demeter Szilárd.


Forrás: MTI

KAD_Kultura_596x90_002

Rethelyi_Miklos_R

2019.08.20

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából hétfőn kitüntetéseket adott át az Országházban.

Kallos_Zoltan_Kulhoni_Magyarsagert_Dijak_atadoja

2019.08.20

Mindannyian az egyetemes magyarság örökösei és hordozói vagyunk – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjak átadóján hétfőn, az Országházban.

MNA2018_2

2019.08.20

A legrangosabb nemzetközi szakmai kitüntetést nyerte el Tokióban a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézet szerkesztésében megjelent Magyarország Nemzeti Atlasza – Természeti környezet című kötet angol kiadása. A nagyméretű, reprezentatív kötet több mint 40 résztvevő közül érdemelte ki az ICA International Cartographic Exhibition Award Winner címet.

A filmművészethez való kivételes hozzájárulásáért életműdíjat kap Tim Roth a Szarajevói Filmfesztiválon, ahol mesterkurzust is tart. A brit színész játszott többek között Stephen Frears Félelem nélkül, Peter Greenaway A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője, Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott és Robert Altman Vincent és Theo című filmjében. Két Quentin Tarantino-filmmel, a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregén) címűekkel vált világhírűvé, a Rob Roy című filmben alakított gonoszért pedig Golden Globe- és Oscar-díjra jelölték. Rendezői debütjét, a Hadszíntért 1999-ben a Sundance Filmfesztiválon mutatták be és Cannes-ban, Torontóban is szerepelt.

A világ legjobb gitárosai között számon tartott Duane Allman híres, arany színű Layla gitárját 1,25 millió dollárért (366 millió forintért) vásárolták meg egy árverésen a georgiai Maconban. A nevezetes hangszert, egy 1957-es Gibson Les Paul Goldtopot a legutóbbi időkig a maconi Allman Brothers Band múzeumban őrizték.

A Rossz versek című film is bekerült az Európai Filmdíjra jelölhető alkotások válogatásába, ahol 31 ország 46 filmje szerepel. A következő hetekben az Európai Filmakadémia több mint 3600 tagja szavaz a filmdíj legfontosabb kategóriáinak – a legjobb európai film, rendező, színész, színésznő és forgatókönyvíró – jelöltjeiről. A jelöléseket november 9-én hirdetik ki Sevillában, a győztesekről nyolctagú zsűri dönt. A díjakat december 7-én Berlinben adják át.

Csinghaj-tibeti-fennsík legnépesebb városában, Hsziningben, a 2261 méteres tengerszínt feletti magasságon két év alatt épült meg a 28 ezer négyzetméteres létesítmény. Az akváriumban mintegy 400 vízi élőlényfajt és több mint száz szárazföldi állatot tekinthetnek meg a látogatók. A Csinghaj-tó jellegzetes pontyféléje, a Gymnocypris przewalskii mellett Oroszországból két beluga (fehér delfin), Japánból pedig nyolc palackorrú delfin érkezett a vízi parkba, ahol sarki farkasok és rókák is élnek.

Zenés színházi tehetségkutató indul általános iskolások számára az István, a király rockopera megújítására és újraértelmezésére; a jelentkezőknek a rockopera egy részletét kell előadniuk –jelentette be Szörényi Levente Kossuth-díjas zeneszerző-szövegíró, aki annak idején Bródy Jánossal közösen alkotta meg a legendás rockoperát. Az online videótehetségkutató verseny célja, hogy jobban elmélyítse az általános iskolások tudását a magyar történelemről. A jelentkezési határidő október 31., a tanárokat és a diákokat elismert művészek mentorálják a projekt során. A diákszínházi előadás a keresztény évad részeként, a trianoni megemlékezés programsorozat keretében jön létre.

Az augusztus 23-ai gálaműsort a nemzeti ünnep és a nemzeti összefogás határozza meg.

Zoltan_Maga

Az Új magyar rapszódia című mű ősbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják. A műsor második felében a Magyar Mise hangzik el.

A Magyarok kenyere program felajánlásával egy tonna lisztből készül ma Szolnokon a Kárpát-medence kenyere, amelyet idén is szétosztanak az ünnepelők között.

Az idei TÉR /// ERŐ Építészeti Nemzeti Szalon finisszázsának hétvégéjére számos tematikus programmal készül a Műcsarnok: augusztus 24-25-én kurátori tárlatvezetés, szakmai programok, családi délelőtt, továbbá társművészeti előadások várják az érdeklődőket.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma