NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_1_002

2019.09.13

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ vezetésével, az NMI Művelődési Intézet és az Országos Széchenyi Könyvtár konzorciumi partnerségével megvalósult Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás (EFOP 1.3.1-15-2016-00001) projekt hiánypótló módszertani fejlesztéseivel, képzéseivel, színvonalas kiadványaival, mintaprojektjeivel, szakmai rendezvényeivel támogatást és mintát tudott nyújtani a települések és kulturális intézmények közösségfejlesztő munkájához.

13_PR_cikk_konferenciak

A projekt egyik fontos eleme, hogy a hazai jó gyakorlatok mellett a külföldi kulturális közösségfejlesztési tapasztalatokat is megosztja a hazai szakemberekkel. Ezt a célt szolgálták a 2017-ben, Egerben, a 2018-ban, Debrecenben, és a 2019-ben, Lakitelken megrendezett nemzetközi konferenciák, amelyek arra is jó lehetőséget kínáltak, hogy a külföldi szakemberek megismerjék a Cselekvő közösségek projektet, ezzel nemzetközi szintre emeljük annak ismertségét. A hazai és külföldi előadók a kulturális intézmények együttműködési lehetőségeit mutatták be a résztvevő kulturális szakemberek, közigazgatásban dolgozók és civil közösségek számára. A konferenciákon lehetőség nyílt a projekt kimagasló eredményeinek közzétételére, az összegyűjtött jó gyakorlatok és mintaprojektek bemutatására, de természetesen ismerkedésre, tapasztalatcserére is lehetőség volt.

A középpontban a múzeumi, könyvtári és közművelődési intézmények partnersége és a helyi közösségekkel kialakított összefogás állt. Nagy hangsúlyt kaptak a Cselekvő közösségek projekt fontos módszertani témái: a közösségfejlesztés, a közösségi részvételen alapuló működés (társadalmiasítás), az önkéntesség és az esélyegyenlőség. Az előadók a kulturális intézmények és közönségük kapcsolata tekintetében paradigmaváltó kérdésekre fókuszáltak. Hogyan valósulhat meg közösségfejlesztő folyamat kulturális intézmények és civil közösségek együttműködésével? Hogyan érhetnek el együttesen eredményeket a különböző kulturális szakterületek? Milyen eszközökkel segíthetik elő az intézmények a lokális közösségek részvételének megerősödését és a helyi társadalmak összetartozását?


A Partnerségben a múzeummal – In Partnership with Museums – címmel 2017-ben megrendezett nemzetközi konferencián 10 ország 33 előadója mutatta be intézménye, civil közössége jó gyakorlatát. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ által Egerben megrendezett konferencia középpontjában a múzeumi, könyvtári és közművelődési intézmények partnersége és a helyi közösségekkel kialakított összefogás állt, különös tekintettel a múzeumi intézményekkel való kooperációra. A konferencia bevezető előadását Piotr Bienkowski, az Our Museum Program projektigazgatója tartotta, aki egy hétéves brit program tapasztalatait, a múzeumok és a civil szervezetek, helyi közösségek együttműködésének lehetőségeit, nehézségeit és a bevonás előnyeit mutatta be.


Partnerségben a könyvtárral – In Partnership with Libraries – címmel nemzetközi tudományos konferenciának adott otthont Debrecen 2018-ban. Az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében megvalósuló esemény fókuszában a könyvtárak közösségépítő szerepe állt. Neves magyar és külföldi szakemberek részvételével több plenáris előadás is hallható volt a konferencián. A program egyik kiemelt előadója Pier Luigi Sacco, a milánói IULM egyetem Gazdaságtan, Marketing és Kreativitás Doktori Program igazgatója, aki A könyvtárak, mint társadalmi hatású színterek: a Kultúra 3.0 perspektívája témában tartott előadást. Neil Fitzgerald, a British Library digitális kutatások vezetője pedig A közösség elkötelezettségének növelés digitális tartalmakkal címmel osztotta meg tapasztalatait a hallgatósággal.


A Partnerségben a közművelődéssel – In Partnership with Community Culture lakitelki konferencia – amelyet az NMI Művelődési Intézet szervezett – a Cselekvő közösségek projekt által szervezett nemzetközi konferencia-sorozat 3. állomása volt. A 2019. májusában megrendezett kétnapos konferencián a magyar szakemberek tapasztalatain túl többek között a Lengyelországban, Szlovákiában, Szerbiában és Dániában bevált jó gyakorlatokat is bemutatták külföldi előadók. A kétnapos program során előadásokon, szekció üléseken és kerekasztal beszélgetéseken ismerkedhettek a résztvevők a hazai és európai kulturális, közművelődési intézmények közösségfejlesztő gyakorlataival. A konferencián többek mellett Mogens Godballe, a dániai Nordfyns Folkehøjskole igazgatója, a Népfőiskolák Európában egykor és ma témában tartott előadást; Piotr Malak, a Wroclaw-i Egyetem adjunktusa a Digitális könyvtár az idősebbek számára – a digitális kirekesztés elleni küzdelem módjairól beszélt; míg Carl Gustav Johannsen, a Koppenhágai Egyetem professor emeritusa A közkönyvtárakkal való partnerségek tapasztalatai című előadásában mutatta be eredményeit a hallgatóságnak.


A konferenciák programja, az elhangzott előadások absztraktjai és az azok alapján írt tanulmányok online konferenciakötetek formájában már elolvashatók, vagy hamarosan elérhetőek lesznek a https://cselekvokozossegek.hu/koferenciak/ oldalon.


lablec_v2__002_

tuzson-sajttaj

2019.09.16

Harmincnégy budapesti teátrum várja a közönséget kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal és számos egyéb programmal a Színházak éjszakáján szombaton, a kulturális örökség napjain tematikus sétákon és tárlatvezetéseken is részt vehetnek az érdeklődők szombaton és vasárnap.

MAGYAR_ZENE_HAZA_kulso_3

2019.09.16

A főváros egyik legkörnyezetbarátabb helye lesz a Városliget a Liget Budapest Projekt elkészültével.

Kepzesek_-_PR_cikk

2019.09.15

Kulturális szakemberek, önkormányzati köztisztviselők és vezetők számára tartott a kulturális közösségfejlesztést segítő képzéseket a Cselekvő közösségek projekt. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) vezetésével, valamint az NMI Művelődési Intézet és az Országos Széchenyi Könyvtár partnerségével három évvel ezelőtt indult program ezzel is erősítette a kulturális szakemberek közösségi szemléletét, illetve a közösségek bevonásával való működés gyakorlatának megteremtését.

Drámasorozat kategóriában a Trónok harca nyolcadik évada tíz kreatív Emmy-díjat nyert el, a Csernobil című sorozat hét díjat kapott a korlátozott epizódsorozatok kategóriában, a Free Solo - Mászókötél nélkül című filmet a dokumentumfilmek között szintén hét díjjal jutalmazták. Kreatív Emmy-díjjal jutalmazták Cherry Jones und Bradley Whitford színészeket A szolgálólány meséje című drámasorozatban való vendégszereplésükét, valamint Jane Lynchet és Luke Kirbyt a The Marvelous Mrs. Maisel című vígjátéksorozatban nyújtott vendégszereplésükért. Utóbbi sorozat a vígjáték kategóriában hat díjat zsebelt be. A legjobb dokumentumfilmnek járó kreatív Emmy-díjat kapta továbbá a Michael Jackson állítólagos szexuális molesztálásait feldolgozó Neverland elhagyása című film. Az Emmy-díjakat szeptember 22-én adják át Los Angelesben.

Az egykori árvaház helyén immár egy interaktív kiállításnak otthont adó látogatóközpont, közösségi kávézó, bolt és kertek várják a Beatles rajongóit. A területen álló eredeti, gótikus épületet 1878-ban építtette egy hajómágnás, majd 1934-ben az Üdvhadsereg vásárolta meg a wooltoni ingatlant és gyermekotthonná alakította. Az akkoriban a nagynénjével Élő fiatal Lennon mindössze pár sarokra lakott az intézménytől, ahová gyakran ellátogatott, hogy fára másszon és bújócskázzon, valamint nagy kedvence volt az árvaházban évente megrendezett nyári kerti mulatság. Évekkel később Lennon ezekből az emlékeiből táplálkozva írta meg az 1960-as évek egyik leghíresebb számát, a Strawberry Fields Forever-t. Az eredeti épületet a 70-es évek elején lebontották, és egy kisebb gyermekotthont emeltek a helyén, amely azonban 2005-ben végleg bezárt. Az Üdvhadsereg tulajdonában lévő és általa üzemeltetett új látogatóközpont, kávézó és bolt bevételeiből a szervezet Steps to Work elnevezésű programját támogatják, amely a tanulási nehézségekkel küzdő fiatalok munkába állását segíti.

A Jojo Rabbit nyerte el vasárnap a Torontói Filmfesztivál fődíját, amelyről közönségszavazás dönt. Az új-zélandi rendező második világháborús komédiája a náci Németországban játszódik, és egy 10 éves kisfiúról, Jojóról szól, akinek képzeletbeli barátja Adolf Hitler. A Thor: Ragnarok rendezője maga játssza a náci vezért a filmben, amelynek további sztárjai között van Scarlett Johansson, aki a kisfiú anyját alakítja, továbbá Sam Rockwell és Rebel Wilson is. A fiú szerepében a filmmel debütáló Roman Griffin Davis látható. Waititi filmje a kanadai filmfesztivál legfontosabb trófeáját, a közönségdíjat kapta, amely 15 ezer kanadai dollár (3,4 millió forint) pénzjutalommal jár.

A közönségszavazatok alapján a második helyet Noah Baumbach Marriage Story című válási drámája kapta Adam Driverrel és Scarlett Johanssonnal a főszerepben, a harmadik pedig Bong Dzsun Ho dél-koreai rendező Élősködők című thrillere lett, amely májusban elnyerte a cannes-i filmfesztivál Arany Pálma-díját.

Marc Chagall színpompás képeinek megalkotásánál egész pályafutása során hű maradt nyolc festékhez, bárhová is vetődött a világban – többek között ezt állapította meg egy ötéves kutatás, amelyet az amszterdami Stedelijk Múzeum szakemberei végeztek. A kutatók a művész kilenc festményét vizsgálták meg nagyon alaposan a modern technológiai vívmányok felhasználásával. Chagall művészetében keveredtek az olyan modern művészeti stílusok, mint a kubizmus és a fauvizmus, munkáit hagyományos vászonra, de kerámiára, üvegablakra, egy operaház mennyezetére, sőt asztalterítőre is festette. Az orosz származású francia festő Vityebszkben, egy kis faluban született, onnan jutott el Szentpétervárra, majd később tovább Párizsba és New Yorkba.

A régészek eddig nem foglalkoztak az alig 2-3 centiméteres éles pattintott kőeszközökkel, de a Dél-Izraelben talált apró kőszerszámok tanulmányozása kiderítette: használat után nem mosták el a pengéket, elefántzsírt találhattak a kőeszközökön. Az új felfedezés nyomán újjá kell értékelni az eddig ügyetlennek vélt, félmillió évvel ezelőtt élt Homo Erectus képét.

A Next.Ape tagjai bár mindannyian jazz-zenészek, mégsem jazzt játszanak, hanem elektronikával és improvizációkkal megspékelt alternatív popzenét. Harcsa Veronika belgiumi székhelyű, páratlanul izgalmas, új projektje szeptember 27-én debütál az A38-on.

820QI1zM

Október 18-án újult erővel lép fel az InStartban a The Anahit.

Itália áll a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar rendezvénysorozatának középpontjában. Az Európai Hidak szeptember 18. és 27. között várja a közönséget koncertekkel, filmvetítéssel és irodalmi esttel.

A Művészek a klímatudatosságért egy összművészeti kezdeményezés, amelyen magyar írók, képzőművészek, slammerek, zenészek és színészek igyekeznek szélesebb körben felhívni a figyelmet a közelgő ökológiai katasztrófára, illetve az ezzel kapcsolatos egyéni és közösségi felelősségvállalás fontosságára. Az első eseménynek szeptember 19-én a Trafó ad otthont.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma