hangf_spotify_banner_728x90

2019.05.08

Folytatódik a felvidéki borsi Rákóczi-kastély felújítása, amelynek első üteme április végén zárult le – hangzott el azon a bejárással egybekötött sajtótájékoztatón, amelyet kedden tartottak Borsiban.

A_borsi_kastely
Fotó forrása: a Teleki Alapítvány Facebook oldala

 

Április 30-án befejeződött II. Rákóczi Ferenc szülőhelye, a borsi kastély felújításának első üteme. A 805 millió forintos beruházás keretében tervezett építési munkálatok határidőre elkészültek – mondta el Földváry Gábor örökségvédelemért felelős miniszteri biztos.


A magyar kormány még februárban döntött arról, hogy a második ütem kivitelezéséhez is biztosítja a szükséges 1,25 milliárd forintot. Ennek eredményeként várhatóan 2020 közepén újra birtokba veheti a nagyközönség az épületet.


II._Rakoczi_Ferenc_szulohaza_borsi_kastely
Fotó: felvidek.ma


Újságírói kérdésre válaszolva a miniszteri biztos azt mondta, hogy a Magyarország és Szlovákia között korábban született megállapodás értelmében jó esély van arra, hogy a szlovák kormány is hozzájárul a költségekhez. A Teleki László Alapítvány és a borsi önkormányzat által közösen létrehozott, a beruházást lebonyolító nonprofit szervezet ugyanis egymillió eurós (mintegy 320 millió forintos) támogatási kérelmet nyújtott be az illetékes szlovák szaktárcához, amelyből a restaurálási munkálatok költségeit szeretnék fedezni.


Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója elmondta, hogy a második ütem kivitelezési munkálatai már gyakorlatilag el is kezdődtek, így vélhetően tartani tudják a 2020 közepére kitűzött befejezési határidőt.


Rakoczi_szulohaza_felujitas
Fotó: Teleki Alapítvány


Hamarosan elkezdődik a kiállítások előkészítése is, amelyben egy széles körből összeválogatott szakértői csapat vesz részt.


Megpróbálják felkutatni az elérhető Rákóczi-relikviákat Magyarországon és Szlovákiában, alapvetően azonban a Magyar Nemzeti Múzeum sárospataki Rákóczi Múzeumának raktáraiban rejlő történelmi értékekre támaszkodnak – tette hozzá az igazgató. Továbbra is arra törekszenek, hogy a teljesen megújuló kastély gazdaságilag is önfenntartóvá váljon, az elérhető szolgáltatásokat – kiállítás, konferenciaközpont, vendégfogadás, szálláshely – ennek megfelelően alakítják ki.


Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, a II. Rákóczi Ferenc Nonprofit Szervezet igazgatótanácsának elnöke hangsúlyozta: azon dolgoznak, hogy a fejedelem szülőhelye olyan zarándokhellyé váljon, ahová egyszer mindenkinek el kell jutnia. Emlékeztetett rá, hogy II. Rákóczi Ferenc kiválóan egyesítette a különböző nemzetiségeket, ami az utókor számára is példa lehet.


Forrás: MTI

Erzekeny_terek_Kultura_banner_596x90

Beke_Pal

2019.05.21

Idén is megrendezik a Méltóságkereső konferenciát, amelynek ez alkalommal a Hagyományok Háza nemrégiben felújított székháza, a Budai Vigadó ad otthont. A június 5-i, új formai keretek között zajló szakmai tanácskozás témája a társadalmi párbeszéd.

mmu

2019.05.21

Az elismerést első alkalommal 16 muzeális intézmény kapta meg a május 19-én a Múzemok Majálisán rendezett átadási ünnepségen.

MTT_4

2019.05.20

A Magyar Teátrumi Társaság Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban tartotta idei első közgyűlését. A legnagyobb hazai színházi érdekképviseleti szervezet közgyűlése három új tag felvételét szavazta meg. A Ferencvárosi Pinceszínházzal, a Budapesti Operettszínházzal és a Kisvárdai Várszínházzal 71-re bővült a tagok létszáma.

Zenélő szakaszt készítenek a kétszer kétsávosra bővülő 67-es főúton, mely a Republic zenekar egyik népszerű számát, a 67-es utat játssza. A tervezők a burkolat jobb szélén helyezték el azokat a bordákat, amelyekre ráhajtva a közismert sláger dallamai csendülnek fel. A legjobb „zenei élményt” akkor érhetjük el, ha 80 kilométer/órás sebességgel hajtunk az 500 méteren húzódó bitumenkottára. Az akusztikus burkolatot a Somogybabod közelében lévő szakaszon alakították ki.

Siri Hustvedt amerikai írónő nyerte el idén a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria hercegnője-díjat irodalom kategóriában. A zsűri, amely ebben az évben 28 jelölt közül választotta ki a norvég származású szerzőt, méltatásában kiemelte írásai feminista perspektíváját és a jelenkor alapvető etikai kérdései iránti aggódást. Az író elismert hat regény, egy verseskötet, két esszégyűjtemény szerzője, több közülük bestseller lett hazájában. Munkáit több mint harminc nyelvre fordították le eddig, magyarul Amit szerettem című írása jelent meg 2018-ban. Az Asztúria hercegnője-díjat minden évben nyolc kategóriában ítélik oda. A kitüntetettek egy Joan Miró világhírű képzőművész által tervezett szobrot és 50 ezer eurót (15 millió forint) vehetnek át az uralkodótól az októberi ünnepélyes díjátadón Oviedóban.

A világháborús eltűntek felkutatásával foglalkozó nemzetközi keresőszolgálat, ITS már több mint 13 millió dokumentumot tett közzé az interneten a nácizmus üldözötteiről, köztük koncentrációs táborokból származó iratokat, például fogolykártyákat, elhalálozási értesítőket. Az ITS tulajdonában koncentrációs táborokból, gettókból és a Gestapótól származó több mint 30 millió dokumentum, valamint második világháborús migrációs irat van. Ezeket folyamatosan feltöltik az internetre, hogy segítsék az áldozatok sorsának kutatását. Az adatok és információk ingyenesen letölthetők a szervezet honlapjáról. A hatalmas adatbázis 2013-ban felkerült az UNESCO világörökségi listájára is.

A portugál nyelvterület legrangosabb irodalmi elismerésének tartott Camoes-díjat Chico Buarque brazil író, zenész és dramaturg kapja idén. A Rio de Janeiró-i székhelyű zsűri a 74 éves alkotó versekből, regényekből, színdarabokból és dalszövegekből álló, sokszínű életművét méltatta. A művész egykor politikai dalokat énekelt az 1964-1985 közötti brazil katonai diktatúra ellen és 1966-ban az A banda (A zenekar) című dalával vált nemzetközileg ismertté. A dal elmeséli, amint egy zenekar áthalad egy brazil kisváros utcáin, és segítségével az emberek egy percre kiszakadnak a hétköznapokból. Buarque írt színdarabokat és regényeket is, Budapest című, portugálul 2003-ban, magyarul 2005-ben megjelent regénye a magyar fővárosban játszódik

Az együttes a Góbéfest vendége lesz. Az eseményen a szervezők a Kárpát-medence gazdag kultúráját és gasztronómiáját ismertetik meg az Egyesült Királyság lakóival. A fesztivál az angliai Manchester szívében május 24-26. között zajlik az Albert téren. Pénteken este a Ha te tudnád, amit én, szombaton az Újraélt figurák című előadással lépnek fel, vasárnap Szép Palkó meséjét mutatják be. Az ott élő közösség esténként táncoktatáson vehet részt.

Péntek este rendezik meg a Bábok éjszakáját a Fővárosi Állat- és Növénykert tavaly megnyílt játszóparkjában, ahol változatos programokkal, a bábművészet különböző műfajait képviselő előadásokkal és kézműves bábkészítéssel is várják a családokat.

Zirano_Szinhaz_Babszem_Janko

Május 25-én rendezik meg a Gyerekfesztivált a Magyar Színházban, ahol az egész napos programsorozaton fellép Kárász Eszter, a Fabók Mancsi Bábszínháza és a Bab-Társulat. Az előadások mellett játékos programokon vehetnek részt a nézők a színházban és a színház körül.

Kilencedik alkalommal rendezik meg csütörtöktől vasárnapig a Budapesti Nemzetközi Cigány Filmfesztivált, a Romani Film Festet az Art+ Cinema moziban Budapesten. Az idei fesztivál jelentős évfordulóhoz kapcsolódik: 75 éve, 1944-ben az auschwitzi cigány családi táborban a romák fellázadtak az őket likvidálni akaró nácikkal szemben.

Koncertsorozatot indít a budapesti Koreai Kulturális Központ, pénteken a Novus String Quartet, szombaton a HEO Trio lép fel az Opus Jazz Clubban.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma