NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_1_002

2019.08.18

Szombattól keddig mintegy ezer kézműves mester mutatkozik be a budai Várban. A díszvendég Japán, kiemelt téma a lábbeli készítés.

vasar_4


„Ünnep van. Egyrészt Magyarország születésnapjára készülünk, másrészt pedig arra, hogy a munkának, a mesterségeknek újra rangot és elismerést szerezzünk" – mondta a fesztivál megnyitóján Nagy István agrárminiszter.

Kitért arra, hogy a rendezvény kiemelt témája sokak nagy kedvence: a lábbeli. Nemcsak a hagyományos cipők, papucsok és csizmák kapnak teret, hanem a kortárs divattervezők által újraálmodott formák is. A vasárnapi Folktrend divatbemutató is arra hivatott, hogy megmutassa a hagyományos viseletek újragondolását – tette hozzá.


matyo_viselet


A miniszter szólt arról is, hogy 2012-ben törvényt alkottak a hungarikumokról, és ma már a hungarikum gyűjteményébe 70, a magyar értéktárba pedig 163 elem tartozik. Mint mondta, az idén is meghirdették a pályázatokat, és ebben az évben a két célterületen összesen 230 millió forintos keretösszeggel hozzájárulhattak a civil szervezetek, egyesületek és művészek értékteremtő munkájához.


Az idei Mesterségek Ünnepe díszvendége Japán, a látogatók megismerkedhetnek a hagyományos japán kézművességgel és a mindennapok szokásaival.

 

japan_dobok_4

 

Takamizu Hidero, a japán nagykövetség tanácsosa kiemelte: nagy megtiszteltetés számukra, hogy díszvendégként vehetnek részt a több mint 30 éves múltra visszatekintő Mesterségek Ünnepén az idei évben, amikor a Japán és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulóját ünnepeljük. A standokon 13 japán kézműves és népművész mutatja be többek között a japán nyomat készítését, a fa megmunkálást és a papír kézművesség egyik ágát.


A japánok mellett magyar kézművesek kokesi babákat, kalligráfiát, kimonókat mutatnak be. A színpadon a taikóval, a japán dobbal is megismerkedhetnek a látogatók, tea-ceremónia, harcművészeti- és kimonó-bemutatók is várják a közönséget.


japan_kezmuves_4


Az érdeklődők megismerkedhetnek a japán lábbelikkel, legyezőkkel, kerámiákkal, a furosiki batyuval, megtanulhatnak japán ecsettel írni, papírt hajtogatni, megkóstolhatják a japán ételeket és italokat.


Pál Miklósné, az eseményt rendező Népművészeti Egyesületek Szövetségének (NESZ) elnöke arról beszélt, hogy a fesztivál hű maradt kitalálóinak gondolatához: évente találkozzon egymással a népművészetet kedvelők és a népművészetet alkotók nagy családja.

 

betyarpohar

 

Kiemelte: a Mesterségek Ünnepe arra vállalkozik, hogy megerősítsen bennünket abban, hogy van a Kárpát-medencében élőknek - magyaroknak és nemzetiségieknek - népművészeti öröksége. Arra, hogy ezt az örökséget felelősséggel ápoljuk, és képesek leszünk a népművészet értékeit a felnövekvő nemzedéknek hozományként átadni.

 

A rendezvényen első alkalommal nyitják meg a folkkocsmát karaokéval, mesemondókkal, énektanítással és táncházzal. Kiállításon mutatkoznak be az UNESCO szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén szereplő közösségek, a matyók, a mohácsi busók és az idén a listára felkerült kékfestő műhelyek is.

 

Zala_megye


A fesztivál kiemelt témája a lábbeli, ezen belül pedig a szegedi papucs, ehhez kapcsolódva kiállítások, divatbemutatók láthatók. Az érdeklődők elleshetik a cipészmesterek titkait. Érkeznek cipőkészítők többek között Izlandról, Spanyolországból és Törökországból.

 

A rendezvényen népzenészek, énekesek, mesemondók és néptáncosok lépnek színpadra, mások mellett Lajkó Félix, a Fitos Dezső társulat, Bársony Bálint a Magyar Raphsody Projecttel, Szalonna és Bandája, a Kerekes Band, Chris Potter amerikai szaxofonos és a Dresch Quartet egy közös koncerttel.


Forrás: MTI

Fotók: Kultúra.hu/Várady Nikolett

Lazar_Ervin_Program_20190918-8494

2019.09.18

Már regisztrálhatnak a Lázár Ervin Programban részt venni kívánó előadóművészeti szervezetek; az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) idén elindított programja minden általános iskolás számára biztosítja, hogy eljuthasson kulturális intézményekbe.

HETEDIZIGLEN_MNL_Csalad_-_tortenet_-_kutatas_Szabo_Dorottya_es_Retvari_Bence

2019.09.18

Családtörténet-kutatásra várják az érdeklődőket a levéltárak országszerte kurzusokkal, kiadványokkal és levéltár-pedagógiai órákkal a Hetedíziglen elnevezésű projekten.

tuzson-sajttaj

2019.09.16

Harmincnégy budapesti teátrum várja a közönséget kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal és számos egyéb programmal a Színházak éjszakáján szombaton, a kulturális örökség napjain tematikus sétákon és tárlatvezetéseken is részt vehetnek az érdeklődők szombaton és vasárnap.

A legjobb animációs rövidfilm díját nyerte Rofusz Ferenc Az utolsó vacsora című alkotása a Jesus Cine Festen, az Argentínai Nemzetközi Keresztény Film Fesztiválon. Rofusz Ferenc kilencperces animációja Leonardo Da Vinci művének animációs festményfilm feldolgozása. A légy című animációjával 1981-ben Oscar-díjat nyert Kossuth-díjas rajzfilmrendező legújabb munkájáról szólva korábban elmondta: a film ötletét 40 évvel ezelőtt adta be a Pannónia Filmstúdióhoz, de akkor a vallási téma miatt nem készülhetett el. A keresztény filmek argentínai nemzetközi fesztiválján tavaly Pozsgai Zsolt Megszállottak című alkotása a legjobb külföldi filmnek járó elismerést és a zsűri különdíját kapta meg.

A magyar fővárost is érinti jövő őszi európai turnéján a Simply Red. A Mick Hucknall által vezetett világhírű brit soul-pop formáció 2020. november 23-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában, ahol Blue Eyed Soul című új stúdiólemezét mutatja be.

Szeptember 19-én A nagy könyvlopás címmel nyílik kiállítás a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban, amely a magyar kultúrtörténet egy érdekes, s ez idáig feltáratlan fejezetét mutatja be. 1959-ben a budapesti Műcsarnokban francia könyvkiállítást rendeztek: a kéthetes nyitvatartási idő végére a könyvek nagy részét ellopták a látogatók. A tárlat a magyar kultúrtörténetnek ezt a lappangó epizódját tárja fel, megidézve a könyvkultúra és a képzőművészet társadalmi-politikai kontextusát az ötvenes években.

Le kell bontani a Sheraton-lánc egy szállodáját Cuzco városában, mert építésekor ötszáz éves inka falakat romboltak le – döntött egy perui bíróság. Arról is döntöttek, hogy a lerombolt inka falakat újra kell építeni. A hétemeletes szállodát olyan városrészben, Cuzco történelmi belvárosában emelték, ahol az épületek magasságát két emeletben korlátozzák. A kulturális minisztérium korábban az építtetőt 2,2 millió dollárra (664 millió forint) büntette. A hatóságok 2016-ban állították le az építkezést, amikor már majdnem készen állt a szálloda. Cuzco történelmi városközpontja 1983-ban felkerült az UNESCO világörökségi listájára.

Először tartja Magyarországon éves közgyűlését a Fipresci, a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál keretében. A rangos szakmai szövetség a filmfesztivál meghívására érkezik a borsodi megyeszékhelyre. A közgyűlésre a világ 14 országából várják a filmes szakújságírókat. A Fiprescit 1930. június 6-án, Brüsszelben alapították, székhelye Münchenben van. A szervezet több mint 50 ország csaknem 400 filmkritikusát és filmújságíróját fogja össze a filmkultúra elősegítése, fejlesztése és a szakmai érdekek védelme érdekében. A szervezetnek egyéni és nemzeti szekciókhoz tartozó tagjai is lehetnek. Magyarországot a MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztálya képviseli a szervezetben.

Szeptember 19-én 17 órától a világhírű természetfotós, Máté Bence tart előadást a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében.

image002

Hagyomány mai nyelven mottóval indult el a Főtér fesztivál, azaz a nagybányai magyar napok, amely szeptember 22-ig mintegy 120 programmal várja az érdeklődőket.

Több programot is kínál a következő hetekben a Rákóczi-szabadságharc emlékéve alkalmából a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Október végén útjára indítják a Rákóczi Expresszt is.

A Magyarság Házában folytatódnak a vasárnapi mesedélelőttök, lesznek könnyűzenei koncertek és az oktatási intézményeknek is kínálnak programokat.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma