2018.02.12

Több mint hetven év után először lesz látható a Szépművészeti Múzeum felújított Román Csarnoka, amelyet március 15-től húsvétig ingyenesen megtekinthet a közönség – jelentette be a csarnok február 12-ei sajtóbejárásán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Roman2


Balog Zoltán hangsúlyozta: a Román Csarnok felújításával a magyar kultúrpolitika egyik súlyos adósságát sikerült törleszteni. A Szépművészeti Múzeum egyik legszebb termét még a második világháború idején zárták le és a kijavítatlan háborús sérülések miatt mostanáig nem is nyitották meg. A Liget Budapest Projekt keretében felújították és korszerűsítették a múzeum épületét is; az intézmény történetében ez volt az eddigi legjelentősebb rekonstrukció – jegyezte meg a miniszter. Elmondása szerint: a múzeum átfogó rekonstrukciójára és a több ezer műtárgy költöztetésére 15 milliárd forintot biztosított a kormányzat, ebből 8,3 milliárdot tett ki a Román Csarnok helyreállítása. A csaknem 900 négyzetméter alapterületű, egy középkori bazilika belső terét megidéző terem falfestményeinek megújításán egy éven át mintegy 70 restaurátor dolgozott, akik 2500 négyzetméter falfelületet varázsoltak újjá. A munkálatok során 1500 liter konzerválóanyagot és csaknem 100 kilogramm különböző színű pigmentet, valamint 5,5 kilogramm aranyat használtak fel. Ezek mellett a múzeumi tér korszerű hűtési-fűtési, valamint modern világítási rendszert is kapott. A múzeum átfogó felújítása 14 ezer négyzetmétert érint, ami az épület alapterületének mintegy negyven százaléka – közölte Balog Zoltán.


Roman1


Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója hozzátette: a beruházásnak köszönhetően a Román Csarnokkal együtt csaknem 2000 négyzetméterrel nőnek a kiállítóterek és a műtárgyraktáraknak is félezer négyzetméterrel több hely jut majd. Mint elmondta: a következő hónapokban visszaköltöznek a Szépművészeti Múzeum 19. század előtti gyűjteményei, majd az egész épület október 25-én nyílik meg a látogatók előtt egy Leonardo-kiállítással, amelynek a szintén most helyreállított, eddig nem látogatható Michelangelo-terem ad otthont. Szintén kiállítótér lesz az eddig irodaként működő, mostanra rekonstruált Schickedanz-terem, míg a Román Csarnok melletti, frissen felújított tér a múzeumpedagógiát szolgálja majd – emelte ki Baán László.



A Román Csarnok helyreállításáról készült videó:


 

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Mónus Márton

V4-banner

_u6i9257_26_eff_600x400_masolata

2018.02.16

Eger, Székesfehérvár és Szombathely is szeretné megvalósítani azokat az elképzeléseket, amelyeket az Európa Kulturális Fővárosa 2023 (EKF) pályázatban felvázoltak, függetlenül attól, hogy nem fogják elnyerni a címet.

article_600x397_-_Copy2

2018.02.15

„A V4 több négy szomszédos ország közös érdekek mentén való stratégiai együttműködésénél: az elmúlt évek során jól ismert és kedvező megítélésű védjeggyé vált” – fogalmazta meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága. A Visegrádi Együttműködés aláírásának február 15-ei évfordulója alkalmából fedezzék fel velünk, milyen gyümölcsöző ez az összefogás!

_D0A0351_Copy

2018.02.15

Debrecen, Győr és Veszprém pályázatait ajánlja az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 projekt döntőjébe a pályázat független nemzetközi szakértői testülete. Az Európai Bizottság (EB) szakértői a napokban Budapesten ültek össze, hogy kiválasszák a hét magyarországi pályázó közül azt a három várost, amelyeket a szűkített listára javasolnak.

Az egyik legnépszerűbb amerikai metalcore csapat, a Killswitch Engage ad koncertet június 16-án a fővárosi Akvárium Klubban. A zenekar 2008 és 2016 után harmadszor fog fellépni Budapesten. Az amerikai heavy metál újhullámos képviselőjeként számon tartott Killswitch Engage több mint négymillió albumot adott el eddig csak az Egyesült Államokban.

A Raffaello festette Esterházy Madonna a főszereplője a római Barberini-képtárban április 8-áig látható kiállításnak, amelyen a festményhez készített vázlatrajz másolata, valamint Raffaello-utánzók munkái kísérik a Szépművészeti Múzeumból kölcsönkért alkotást. Az Esterházy Madonnát legutóbb 2014 végén mutatták be Olaszországban, Milánóban.

Megzenésítették Schiller Ármány és szerelem című drámáját. A rockzenés játékot február 24-én mutatják be a Soproni Petőfi Színházban. Az átdolgozás zenéjét Papp Gyula, dalszövegeit Demjén Ferenc írta. A történet egy színtársulatról szól, a tagok pedig éppen az Ármány és szerelem előadását próbálják.

Hetvennyolc éves korában elhunyt Varsóban Antoni Krauze neves lengyel filmrendező és forgatókönyvíró. A nemzetközi filmdíjakkal is kitüntetett Antoni Krauze több tucat film rendezője volt, a legismertebbek közülük a Magyarországon is bemutatott Fekete csütörtök (2011) és a Szmolenszk (2016) című alkotások.

Közös standdal jelennek meg a visegrádi országok, Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia a Brüsszeli Könyvvásáron, amelyet február 22. és 25. között rendeznek meg. „Mindegyik V4-ország mintegy negyven kötetet és két írót hoz, nekünk két extra meghívottunk is lesz. A közös stand magyar kezdeményezésre jött létre, hiszen Magyarország az együttműködési forma soros elnöke ebben a félévben” – mondta Villegas-Vitézy Zsófia, a Balassi Intézet keretében működő brüsszeli magyar kulturális intézet igazgatója az M1 aktuális csatorna február 16-ai reggeli műsorában.

A Visegrádi Együttműködés aláírásának évfordulóját ünnepli a V4 Karnevál február 11-én, vasárnap. Ebből az alkalomból zsonglőrök, utcaszínházak, táncosok, zenészek, kézműves műhely, esti fényfestés és tűzijáték várják az érdeklődőket a Várkert Bazárban és környékén. A karneváli hangulat mellett Caramel, Lajkó Félix és az Óperentzia, a Balkan Fanatik, a Kerekes Band és a Kolompos Együttes koncertje szórakoztatja majd a vendégeket.

01

Három kategóriában – legjobb nagy klub, legjobb koncerthelyszín, legjobb melegbarát hely – jelölték idén a főváros egyik legnépszerűbb szórakozóhelyét, az Akvárium Klubot a Budapest Nightlife Awardson. A lassan egyéves VOLT Lokál is bekerült a versenybe: a „legjobb kis klub” címért küzd majd meg. A szavazás február 22-ig tart; voksolj Te is az Akváriumra ITT!

Ismét ősbemutatót tart a Rózsavölgyi Szalon: 2018. február 20-án mutatják be Tóth Krisztina Babérkoszorú-díjas költő, író Pokémon go című darabját, amelyet a Szalon felkérésére írt. Az előadás rendezője Csizmadia Tibor. Szereplők: Debreczeny Csaba, Bozó Andrea, Hunyadi Máté e.h., Tímár Éva, Ladányi Júlia e.h. és Sztarenki Pál.

Kiváló fiatal énekesek jelentkezését várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba, amely a Kodály-emlékév egyik 2018-ra áthúzódó nagyszabású eseménye a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete szervezésében. A kórus a július végi egyhetes felkészítő kurzus után öt koncertből álló turnéra indul, amelynek lesznek határon túli helyszínei is.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma