2018.07.03

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) állami kitüntetésben részesítette Jia Wang kínai művészettörténészt, egyetemi docenst és kurátort 2018. július 2-án, hétfőn.

Jia Wang tudományos és művészeti ismeretei több területre is kiterjednek: a zene, a képzőművészetek, a média és a divat területén végzett kutatásai különleges látásmódot adnak számára, mely szerint az összes művészeti forma és kifejezésmód szervesen kapcsolódik egymáshoz.

 

20180702_120938


Jia Wang az elmúlt években több olyan kiállítást szervezett Kínában és Magyarországon, amelyek a két ország kulturális kapcsolatait erősítették. Fontos kulturális esemény volt 2016-ban a Magyar rapszódia – Liszt Ferenc romantikája című, a Pekingi Képzőművészeti Akadémián általa társszervezett kiállítás. Kurátori tevékenysége mellett tudományos és konferencia-előadásaiban mutatja be és népszerűsíti az európai és a magyar képzőművészet kiemelkedő alakjait és munkásságukat.

 

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár méltatásában kiemelte, hogy „a magyar és a kínai képzőművészet jeles alkotásainak és meghatározó értékeinek megismertetése a másik nemzettel, az értékcsere megtervezése és megszervezése” elismeréséül adja át rangos állami elismerést.

 

Jia Wang köszönőbeszédében hangsúlyozta a két ország kulturális kapcsolatainak fontosságát és azokat a feladatokat, amelyek még előttünk vannak, hogy mélyebben és jobban megismerjük egymás kultúráját és a kultúrán keresztül egymást is.

debre20180712012_600x400_masolata

2018.07.13

Befejeződhet a debreceni Latinovits Színház évekkel korábban félbemaradt beruházása. A Románia-Magyarország határ menti együttműködési program keretében összesen 13 millió euró forrást nyertek a színház kivitelezését is magában foglaló kulturális pályázaton – jelentette be Debrecen polgármestere, a hajdú-bihari közgyűlés, valamint a Bihar megyei Tanács elnöke a közös sajtótájékoztatón.

Liget1

2018.07.10

Jó ütemben haladnak a Liget Budapest Projekt építkezései, az év végére több kiemelt fejlesztés is elkészül – mondta el az MTI-nek Baán László, a beruházás miniszteri biztosa a napokban tartott áttekintő bejárás után. „A Liget Budapest Projekt nemcsak egy nagyszabású terv, hanem maga a valóság” – fogalmazott Baán László.

old-books-436498_960_720_masolata

2018.07.10

Mintegy kétmilliárd forinttal támogatta a kormány a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) közigazgatási eljárásokhoz szükséges fejlesztését – mondta Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) közigazgatási államtitkára július 9-én Pécsett, a Magyar Levéltárosok Egyesülete (MLE) idei vándorgyűlésének megnyitóján. Az eseményen szóba került: a levéltárak segítenek megismerni múltunk dicsőséges örökségét.

Szerencsére nem kell újabb 11 évet várni a következő Fahrenheit buliig, ugyanis a banda nyár végén ismét koncertezik, ráadásul újra a fővárosban lépnek színpadra! A Fahrenheit augusztus 29-én a Barba Negra Trackben. A tagok újra hazacsábították Tobola Csabát, hogy üljön a dobok mögé, de nemcsak ez lesz a meglepetés!

Már június óta teltházas előadásokkal zajlik a Budapesti Nyári Fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban, a több mint száz programot kínáló programsorozat keretében júliusban mutatják be A Cirkuszhercegnő című operettet. Kálmán Imre operettjét a Szabad Tér Színház és a Miskolci Nemzeti Színház közös produkciójaként láthatja a közönség. A darabot két alkalommal, július 20-án és 21-én játsszák a szabadtéri színpadon, ősztől pedig a Miskolci Nemzeti Színházban is látható lesz.

Csaknem száz külföldi hallgató érkezik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) július 22-én kezdődő Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem elnevezésű programjára. A tanórákat heti 40 órában, 5-10 tagú csoportokban, öt nyelvi szinten szervezik. A diákoknak gasztronómiai, fonetikai és sportklubot is szerveznek. A nyári egyetem harmadik hete alatt rendezik meg a tanároknak szóló módszertani továbbképzést, amelyre határon innen és túlról egyaránt érkeznek részvevők.

Több mint százhatvanezren látták január eleje és június vége között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) értékmentő akciója, az Értéktár program keretében megvásárolt és az ország múzeumaiban elhelyezett festményeket, gyűjteményeket. Az egri Dobó István Vármúzeumban eddig több mint tízezer látogató kereste fel a Fegyvermustra című, június 22-én nyílt interaktív, állandó kiállítást.

A Filmalap kezdeményezésére a jelenlegi 25 százalékról 30 százalékra nőhet a filmszakmai közvetett támogatás, vagyis az elszámolható filmgyártási költségek utáni adókedvezmény mértéke. A javaslat célja, hogy a magyar filmipar megőrizze vezető pozícióját, tovább növelje versenyképességét az európai filmgyártásban. A megemelt állami támogatás a kisebb költségvetésű, magyar kultúrát, történelmet bemutató filmalkotások megvalósulását is elősegíti.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a HOMO et NATURA – Válogatás a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep gyűjteményéből című kiállítás megnyitójára, melyet 2018. július 4-én, szerdán, 18 órakor tartanak.

mank-kiallitas

György Ádám zongoraművész 2018-ban már tizedik alkalommal rendezi meg zongoraakadémiáját Pomázon, a Teleki–Wattay-kastélyban, ahova a világ minden tájáról érkeznek tehetséges zongoristanövendékek. Az akadémia György Ádám szóló zongoraestjével veszi kezdetét július 2-án, majd július 11-én a növendékek és a művész közös koncertje várja a nyáresti kikapcsolódásra vágyó zenekedvelőket.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

Szemében izzó őrület, tüdejében annyi erő, hogy falakat renget, és zenekarával pillanatokon belül bennünket is megfertőz ezzel az ördöngös kabaréhangulattal. Ben Caplan és zenekara, a The Casual Smokers május 28-án visszatér a Dürer Kertbe!

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma