Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2019.01.23

Kiemelt előadóművészeti kategóriába került Váci Dunakanyar Színház, így 2019-ben mintegy 50 millió forint állami támogatás jár az önkormányzati fenntartású intézménynek.

fekete_retvari_r
Fekete Péter, Rétvári Bence, Kis Domonkos Márk


Ma Magyarországon minden előadóművészeti szervezet kiemelt státuszra vágyik, amely az állandó állami támogatás révén biztonságot, kiszámíthatóságot, biztos jövőt jelent – emelte ki Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár szerdán Vácon. Hozzáfűzte: az illetékes miniszter által jóváhagyott státusz megújítását minden évben újra kérvényezni kell.


A sajtótájékoztatón Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a 2013-ban megnyílt Váci Dunakanyar Színház Pest megye második kiemelt színházművészeti szervezete. A színház épülete tavaly 345 millió forint kormányzati támogatásból újult meg. A Váci Dunakanyar Színház valódi sikertörténet, működése első évében mintegy 6-8 ezer látogatója volt, míg tavaly már több mint 30 ezer látogatót vonzott, miközben Vác lakossága is 33 ezer fő – tette hozzá az államtitkár.


vaci_dunkanyar_szinhaz
A Váci Dunakanyar Színház


Rétvári Bence felidézte: a színház épülete 91 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit, egy katolikus civilszervezet székházaként közösségi és színjátszó programoknak adott otthont. A második világháború után folyamatosan romlott az épület állapota, sokáig moziként működött, amely 2007-ben zárt be.


Kis Domonkos Márk, a színház igazgatója elmondta: az induláskor három célt tűztek ki maguk elé, az épület felújítását, a kiemelt státusz megszerzését és egy állandó társulat megszervezését, ebből az első kettő cél már megvalósult.


Februártól a színház új művészeti vezetője Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház színművésze lesz.


Forrás: MTI

10

2019.06.18

Utcaszínház, nemzetközi színházi előadások, közösségi programok és koncertek is lesznek július 4. és 7. között a VéNégy Fesztiválon és Színházi Találkozón a váci Duna-parton.

Erdi_Tamas_

2019.06.17

Több mint 60 programot kínál a Klassz a pARTon! klasszikus zenei fesztivál, amely július 12. és augusztus 30. között várja a közönséget több helyszínen.

kasler

2019.06.14

Június 2. és 8. között hét magyarországi színházi társulat tartott előadásokat erdélyi városokban nagy sikerrel, a produkciók tematikája is kifejezte a magyarság összetartozását, élni akarását és a közös keresztény hitet.

Ezüsttárgyak a történelmi Magyarországról címmel a 16. századtól a 20. század fordulójáig tekinti át a magyarországi ezüstművesség történetét a BÁV június 18-tól ingyenesen megtekinthető kiállítása. A tárlat a mindennapi használati eszközöktől a liturgikus tárgyakon át a gyűjtői ritkaságokig a legnagyobb ötvösmesterek virtuóz alkotásait vonultatja fel. A tizenkét jelentős hazai gyűjteményből származó, csaknem 150 alkotás reprezentatív képet ad a történelmi Magyarország 16. és 20. század közötti ötvösművészetéről.

Kőszínházi és független társulatok, valamint egyéni művészek nevezését is várja idén a Kaleidoszkóp VersFesztivál, amelyet október 16. és 20. között rendeznek meg a Váci Dunakanyar Színházban. A fődíj egymillió forint. Versszínházi előadásokkal június 30-ig, versmondással és versfilmekkel szeptember 30-ig lehet nevezni. A Kaleidoszkóp VersFesztivál elsődleges célja a vers megnyilvánulási formáinak felkutatása és bemutatása, valamint a hivatásos és az amatőr előadók, társulatok és alkotók közös színházi fesztiváljának megteremtése. A programokat idén is színesítik majd verszenei koncertek, de lesznek étteremszínházi előadások, ifjúsági produkciók és performanszok is.

Az Ismerős Arcok idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A jubileumi alkalomból egy vadonatúj videoklipben újragondolva, szimfonikus kísérettel jelentették meg a Nélküled című emblematikus dalukat, amely az egész Kárpát-medencei magyarság összetartozásának jelképe lett. Június 22-én a Barba Negra Trackben adnak születésnapi nagykoncertet.

Küszködik és teremt címmel Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplóinak teljes szövegét 12 fiatal színésznő olvassa fel június 19-én Budapesten, a Pozsonyi úti Amikor Galériában. A naplók 12 év történetét mesélik el, 1935-től 1946-ig, így minden színésznőre egy év, nagyjából száz oldal jut. A felolvasások reggel 10 órakor kezdődnek, és délután 17 óráig folyamatosan zajlanak.

Paul Gauguin egy 17 éves korában készített akvarellét árvereztek el június 16-án a franciaországi Montbazonban. Az akvarell egy vízparton álló svájci hegyvidéki faházat ábrázol és egy Svájcban élő francia iparmágnás vette meg 80 ezer euróért, aki az interneten licitált. A francia posztimpresszionista festő kézjegyével ellátott képen a dátum 1865. július 2-a, tehát ez Gauguin első ismert rajza, amelyet tussal és vízfestékkel készített. A 39,5x25 centiméteres képet az orleans-i császári líceum professzora, Charles Pensée irányításával készítette a művész.

A magyar klasszikus zene, népi zene és cigányzene legkiválóbb művészei együtt lépnek fel a Budai Vigadóban június 23-án.

unnamed_1

Június 20. és 23. között idén második alkalommal rendezi meg az operett műfaj koronázatlan királyáról, Rátonyi Róbertről elnevezett négynapos operettfesztiválját a Veszprémi Petőfi Színház. A színművész életének utolsó szakaszában négy előadást is rendezett Veszprémben.

Koncertek, színházi előadások, filmvetítés, kézműves vásár és hajótúra is várja június 18. és 22. között az immár tizennegyedik Szolnoki Tiszavirág Fesztivál látogatóit. A fesztivál a város szívében nyitja meg a szolnoki nyári rendezvények sorát.

Augusztus 17-20. között 33. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A Budavári Palotában szervezett, hajdani vásárok hangulatát idéző fesztivál idei díszvendég Japán, kiemelt témája pedig a lábbelikészítés lesz.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma