kultura.hu_banner_herend_002uj

2018.12.07

Az örök kereső címet viselő új állandó tárlathoz pénteken érkezett meg egy külföldi magángyűjteményből egy év kölcsönre az Aranykor című, kivételes jelentőségű festmény, amelyet Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára; Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester; Gulyás Gábor, a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) igazgatója és Bodonyi Emőke kurátor jelentétében helyeztek el a szombaton nyíló kiállításban.

Fekete_Peter_Kmetty_kep
Fekete Péter

A sajtónak tartott pénteki bemutatón Fekete Péter hangsúlyozta, hogy a múzeum terei önmagukért beszélnek és megmutatják, hogy az Emmi Kubinyi-programja keretében biztosított támogatás jó helyre került. Az államtitkár elmondta: a mostani kiállítás igazolja, hogy érdemes közpénzből támogatni egy ilyen projektet. Hozzátette: a Kubinyi-program éppen arról szól, hogy kisebb léptékekben a múzeumokat folyamatosan „kondícióban kell tartani" azért, hogy a turistáknak meg tudjuk mutatni az értékeinket. Szentendrének elvitathatatlan értéke, hogy kis múzeumaival folyamatosan tud ízelítőt mutatni a magyar kultúrából.

Fekete_Peter_Kmetty

Gyürk Dorottya arra emlékeztetett, hogy a városban az elkötelezettség, a lelkesedés és a szakértelem is megvan ahhoz, hogy nagyszabású múzeumi intézményrendszert működtessen. Felidézte, hogy Szentendrén kilenc kiállító tér van, amelyekben 13 gyűjteményt mutatnak be. Hozzátette: ebben az évben 53 kiállítás nyílt meg és harmadik éve rendezik meg az Art Capital képzőművészeti fesztivált. Megjegyezte: az elköteleződés nyilvánvaló, de azt is látni kell, hogy a 27 ezer lakosú város számára ez jelentős teher, ezért is örülnek minden támogatásnak.

Gulyás Gábor felidézte, hogy a Kmetty Múzeum1981-ben nyílt meg Szentendre főterének egyik emblematikus házában, de a leromlott állapotú épület az elmúlt öt évben már nem tudott rendeltetésszerűen működni, ugyanakkor a városba érkezők folyamatosan keresték a kiállítást.
 

A múzeum most teljes egészében megújult. A rekonstrukció 58 millió forintba került, amelyből 33 millió forintot az Emmi, 18 millió forintot Szentendre biztosított, az FMC 7 millió forinttal járult hozzá. A rekonstrukció részeként teljes egészében megújult a tetőszerkezet, a homlokzat és a belső falrendszer, az elektromos rendszer kicserélése mellett korszerű klímaberendezéseket szereltek be és teljesen új világítási rendszert alakítottak ki.
 

Kmetty_arckep


Újrarendezték az állandó kiállítást is, amely reprezentatív módon jeleníti meg Kmetty művészetét, kurátora Bodonyi Emőke művészettörténész, a múzeum munkatársa. Az FMC vezetője kiemelte, hogy folytatják a Czóbel Múzeum megújításakor kialakított koncepciót, azaz a modern, 21. századi követelmények szerint megújult kis múzeumok állandó kiállításai évről évre megújulnak, kölcsönzött művek felhasználásával is. Jövőre a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) támogatásával a Barcsay Múzeum újjáépítésére kerül sor és hamarosan kezdődik egy jelentős beruházás, a Fő téri Képtár rekonstrukciója. Emellett kisebb részben a Kovács Margit Múzeum is megújul – tette hozzá. Kitért arra is, hogy az épületek önkormányzati tulajdonba kerülésével lehetőség nyílt pályázatokon való indulásra.
Bodonyi Emőke művészettörténész az Aranykor című kép kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az alkotás néhány éve tűnt fel, nagy szenzációt kiválta. A tárlathoz több közgyűjteményből is kölcsönöztek műveket, magánygyűjteményből két alkotás érkezett, de a folyamatos megújulás jegyében további magángyűjteményeket is megkeresnek.
A szombaton nyíló új tárlathoz katalógus is készül.


Forrás: MTI

Fotók: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu

microphone-1562354_1280

2019.07.16

Egy év alatt öt százalékponttal csökkent a hazai rádióhallgatók száma, ugyanakkor egyre többen rádióznak naponta legalább három órát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kutatása szerint. A hatóság 2018 végén készült vizsgálatából az is kiderült, hogy az internet terjedésével a rádióhallgatási, zenehallgatási szokások is gyorsan változnak: a szerkesztett tartalom felől egyre többen fordulnak a saját maguk által összeválogatható, elsősorban digitális klipek, zeneszámok, videók felé.

izmirdergisi_com_R
2019.07.14

„Van, aki szerint egyszerűen elszöktek, mások azt állítják, mélyen a város alatt húzódó csatornarendszerben élnek. Megint mások úgy vélik, meghaltak. Az is előfordulhat, hogy még mindig itt élnek közöttünk valahol.” Így kezdődik a szövege annak a magyar fejlesztésű telefonos applikációnak, amelynek köszönhetően Budapest után most a török turistaparadicsomot is egy izgalmas nyomozás részeseiként fedezhetjük fel.

100YearsBauhausLead.0

2019.07.12

Kortárs fotóművészek Bauhaus-alkotásaiból nyílt kiállítás július 11-én Békéscsabán a Munkácsy Mihály Múzeumban Bauhaus Contemporary – Fotóművészeti reflexiók a Bauhausra és annak magyar szereplőire címmel.

Az amforák feltehetően egy hajótöréskor kerültek a tengerbe, a hajóroncsot azonban még nem találták meg. A kutatók szerint a korinthoszi A-típusú amforák a Kr. e. 7. és 5. század közötti időszakból származhatnak. A korsókat orsó alakú test, magas nyak és a vállat a perem alatti nyaki részhez kapcsoló fülek jellemzik, és valószínűleg bort vagy olajat tároltak bennük. A lelet megtalálásának helyén tovább folytatják a kutatásokat, ha sikerül megtalálni a hajóroncsot, amely az amforákat szállította, az lehet az eddig fellelt legősibb hajó, amely az albán partoknál süllyedt el.

A körülbelül 4600 éves tört falú vagy kettős lejtésű dahsúri piramis egyike annak a két piramisnak, amelyet az óegyiptomi negyedik dinasztiát megalapító Sznofru fáraónak emeltek Dahsúrban, a Gízánál kezdődő memphiszi nekropolisz déli végénél. A másik az északra fekvő vörös piramis, az ősi Egyiptom első, teljes egészében megépült piramisa. A piramis megnyitása azt jelenti, hogy a látogatók bemehetnek a belsejében lévő két kamrába, ha vállalják a fáradságos utat a 79 méter hosszú szűk alagútban. Be lehet menni a mellette fekvő kisebb mellékpiramisba is, amely a feltételezések szerint Sznofru főfeleségének, I. Hotepheresznek épült.

A fogyatkozás, amely országszerte látható lesz, 66 százalékos, vagyis a holdátmérő mintegy kétharmada merül a Föld árnyékába, ami szabad szemmel is látványos jelenség. Holdkelte után pár perccel a félárnyék (penumbra) kezd ráhúzódni a Holdra. Ezt szabad szemmel még nem érzékelhetjük. A már látható változásra magyar idő szerint kevéssel 21 óra előtt számíthatunk. A részleges fázis 22:01-kor kezdődik, ekkor lép be a Hold széle a teljes árnyékba, majd fokozatosan egyre nagyobb terület változik vöröses-barna színűvé. A részlegesség a legnagyobb kiterjedését, 66 százalékot 23:31-kor éri el, ezután apránként, ahogy jött, le is vonul a teljes árnyék. A részleges fázis vége 00:59-kor lesz, így csaknem 3 órán át tartó jelenség várható.

A színész és fia egy befektetői csoporttal 400 millió dollárból (116 milliárd forintból) akarja létrehozni a Wildflower Stúdiót Queensben, ahol már négy nagy stúdió működik. Az elképzelések szerint nemcsak műtermeket építenek majd, hanem teljes produkciós apparátust biztosítanak, amely az utómunkákat is el tudja végezni.

Puskin Anyegin című regényének első kiadása 1825-ben a szentpétervári Közoktatási Hivatal nyomdájában készült. Ennek egyik példányát bocsátotta árverésre a Christie's Londonban. A kötet végül a becsült ár háromszorosáért kelt el az aukciósház portálja szerint. Az árverésen több mint 120 kötet szerepelt, Gogol Esték egy gyikanykai tanyán című novellagyűjteményének első kiadásáért 175 ezer fontot fizetett egy gyűjtő, Puskin Ruszlán és Ludmilla című elbeszélő költeménye első kiadásának egy példányát pedig 144 ezer fontért vásárolták meg.

Július 20-án, szombaton rendezik meg a második Libegők éjszakáját; az országos rendezvényhez az idén hat helyszín csatlakozott.

libego

Szimfonikus koncertszínházi előadáson láthatja a közönség a Légy jó mindhalálig című musicalt július 23-án és 24-én a debreceni nagyerdei színpadon. A darab élő szimfonikus zenekari kísérettel a debreceni Csokonai Színház és a Nagyerdei Szabadtéri Játékok közös produkciójában, Móricz Zsigmond születésének 140. évfordulója alkalmából kerül színre.

Július 27-én rendezik meg a 194. balatonfüredi Anna-bált, ezt megelőzően az Anna-fesztiválnak ad otthont a város, ahol prímásverseny és operagála is várja az érdeklődőket.

A sárospataki Rákóczi Múzeum július 20-21. között ismét megszervezi az Ostromhétvégét. Magyarországról, Szlovákiából, Lengyelországból, Olaszországból és Ausztriából érkeznek történelmi hagyományőrzők, akik csapataikkal tábort vernek a várkertben. 17. századi ruhákba öltözött katonák és családtagjaik várják az érdeklődő közönséget a korabeli mesterség-, tüzérség- és hadi bemutatókra, tábori mustrára.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma