NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2019.02.10

Emléktáblát avattak vasárnap a 100 éve született Bessenyei Ferenc tiszteletére Budapesten, az V. kerületi Kálmán Imre utca 10-ben.

Vidnyanszky_Bessenyei


A ház első emeletén 13 éven át lakott Bessenyei Ferenc, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett kétszeres Kossuth-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja – mondta Fekete Péter kulturális államtitkár a tábla avatásán. „A huszadik század második felének magyar színjátszását Bessenyei Ferenc művészi munkája fémjelzi" – idézte Cenner Mihály színháztörténész szavait az államtitkár.


Bessenyei Ferenc 1957-től 1970-ig élt a Kálmán Imre utcában. „Mától aki elmegy e ház előtt, és rápillant a Madarassy István képzőművész tervezte és alkotta emléktáblára, egy pillanatra kihallhatja a falak mögül az épület egykori lakójának szívdobbanásait, hiszen Bessenyei Ferencnek a tehetségénél, isten adta alkatánál, időn is átzengő emlékezetes hangjánál csak a szíve volt nagyobb" – mondta.


emlektabla_Bessenyei


„Egy igazi nagyformátumú színészre emlékezünk, egy igazi óriásra" – emelte ki Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója. Hozzáfűzte: Bessenyei Ferenc egész életében meghatározó szereplője volt a magyar kulturális életnek. Mint mondta, a színész azt a korszakot képviselte amikor "valóban a teljesítmény hozta a hírnevet, amikor igazi hősök mozogtak a színpadon, nagy érzelmek, nagy lendületek, nagy indulatok". Halála után olyan korszak következett, amely inkább a kicsiről beszélt, a hős lendület helyett az egyéni szorongás, az "apró emberi mivoltunk" került fókuszba. „Én hiszek a nagy színészben, amilyen Bessenyei Ferenc is volt” – fűzte hozzá.


Az igazgató elmondta, hogy a színház a színművészre emlékező táblát a Pesti Magyar Színházzal közösen állította, a MASZK Országos Színészegyesülettel közösen pedig az elkövetkező évben további több mint 10 táblát avatnak. Hangsúlyozta: fontos, hogy a szakma képviselői példát mutassanak, és emlékezzenek a magyar színjátszás legfontosabb alakjaira.

Forrás: MTI

 

_d0a8875__copy__600x407

2019.09.23

Idén a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Ludwig Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Szent István Király Múzeum programjait ismerték el Múzeumpedagógiai Nívódíjjal a 17. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitón, szeptember 23-án Szentendrén.

o_junior-prima-andras-orsolya

2019.09.21

Tíz tehetséges 30 év alatti művésznek adták át a 2019-es Junior Prima díjat Magyar Népművészet és Közművelődés kategóriában pénteken Budapesten.

Gul_Baba_Fesztival_-0250_R

2019.09.21

A Gül baba türbéjénél rendezett fesztiválon vasárnapig kerekasztal-beszélgetésekkel, felolvasóesttel, kézműves programokkal és koncertekkel is várják a látogatókat.

A festőművész munkáiból szerdán nyílik kiállítás a Szentendrei Régi Művésztelepen, a MANK Galériában. A válogatásban egyszerre kapnak helyet portrék és olyan fiktív helyszínek, melyek titokzatos atmoszféráját organikus formák, városképi elemek vagy sejtelmes drapériák szövik át.

A Liebling Haus – Fehér Város Központ nevű új intézmény fő feladata Tel-Aviv kiemelkedő építészeti arculatának elismertetése lesz, mivel a várost már régóta a Bauhaus iskola egyik legfontosabb centrumának tekintik az egész világon. Több mint négyezer fehér Bauhaus-épület áll a városban, amely róluk kapta becenevét, a „fehér várost". 2003-ben az UNESCO a világörökség helyszínének nyilvánította Tel-Aviv központjának Bauhaus-jellegű építészetét, a Fehér várost.

Az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítése 22 régészeti lelőhelyet károsíthat vagy semmisíthet meg az arizonai Organ Pipe Cactus Nemzeti Parkban az amerikai Nemzeti Parkszolgálat jelentése szerint. A Sonora-sivatag ezen térségében már 10 500 éve is éltek emberek. A 15 méter magasra is megnövő kandeláberkaktuszról elnevezett nemzeti park az UNESCO bioszféra rezervátuma, melynek 48 kilométer hosszú déli határa az Egyesült Államok és Mexikó határa mentén fekszik. A tervek szerint a határfalnak mély beton- és acélalapja lesz, a szövetségi programban szerepel továbbá az eddigi utak meghosszabbítása a határ mentén és megfigyelő berendezések, reflektorok felállítása.

A spanyol hódítás előtti leleteket Tiahuanaco régészeti lelőhely romjai között, a Kalasasaya templomnál fedezték fel. Az edényeket körben helyezték el, ami arra utal, hogy feltehetően egy előkelő ember temetésekor az áldozatok bemutatásakor kerültek a földbe. Tiahuanaco a spanyol hódítás előtti birodalom szellemi és politikai központja volt. A város, amely virágkorát i. sz. 400. és 900. között élte, kis mezőgazdasági településből fejlődött birodalmi fővárossá. Romjai 2000-ben kerültek az UNESCO kulturális világörökségének listájára.

A New Yorkban élő világhírű képzőművész Tisztító című kiállítását a Kortárs Művészeti Múzeumban láthatja a közönség, Marina Abramovic pedig a jövő szombaton a múzeum előtti téren tart előadást életéről és művészetéről. A performansz műfajának királynőj" legutóbb 1975-ben állította ki műveit Belgrádban, Jugoszláviát pedig egy 1976-os amszterdami kiállítás után hagyta el, állítása szerint végleg. A szombaton megnyíló kiállításon a művész öt évtizedes munkásságának állomásait tekinthetik meg az érdeklődők videók, filmek, írások, fotók, rajzok, festmények és performanszok formájában. Marina Abramovic leghíresebb performanszainak részleteit ismert szerbiai és nemzetközi művészek adják elő újra.

Szüreti felvonulással, koncertekkel, kirakodóvásárral, borbemutatóval és négy ország férfi énekeseivel várja az érdeklődőket szeptember 27. és 29. között a 23. Európai Bordalfesztivál Pécsen és a villányi borvidék településein.

bordalfesztival.r

Szeptember utolsó szombatján a csongrádi Tari László Múzeum ad otthont az országjáró Játékmustrának, ahol a múzeumi szakemberek a játékosítás terén mélyíthetik el ismereteiket.

A legnépszerűbb máltai együttes immár rendszeresen visszajár Magyarországra. Az örömzenére épülő Tribali ezúttal szeptember 28-án játszik a fővárosi Dürer Kertben.

Első alkalommal rendeznek nemzetközi Beatles-fesztivált Magyarországon: a Beatles Weekendet október 5-én az Analog Music Hallban, 6-án a Hard Rock Caféban rendezik meg.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma