Ferenczy-banner

2017. március 29.
Célzó

14435401_723829147767677_2233488756730410214_o

Zrínyi Ilona alakja még ma is oly meghatározó, mint amilyen száz-kétszáz évvel ezelőtt volt. A legtöbben azonban csupán mint Munkács védőjét ismerik. Keveset tudnak arról, hogy mennyire művelt asszony volt, milyen sokat kellett szenvednie, és mégis egész élete során milyen határozott, milyen erős maradt. A Zrínyi Ilonáról készült monodráma többek között ezeket hivatott bemutatni.

2017.02.13

A Magyar Nemzeti Levéltár várja az érdeklődőket február 16-án, 11 órai kezdettel a Gulág Emlékbizottság támogatásával megvalósult projekt bemutatására. A rendezvény helyszíne: a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Kiállító-és konferenciaterem. A projekthez jelentős online fejlesztések kapcsolódnak, amelyek a tudományos kutatást és az állampolgári érdeklődés kiszolgálását is megkönnyíthetik a jövőben.

A napokban zárul az a 17 millió forintos, állami támogatással megvalósuló projekt, amely az egykori Szovjetunióba – Gupvi táborokba és Gulág lágerekbe – hurcolt magyarok legnagyobb itthon őrzött teljes iratanyagát állományvédelmi szempontból kezelte, konzerválta, majd digitalizálta.


ATT00001


Fotó: veritasintezet.hu

fk2_masolata

2017.03.27

Mintegy 5,5 milliárd forintos beruházással az eredeti tervek szerint állítják helyre a keszthelyi Festetics-kastély egykori parkját az azt átszelő közút kiváltásával, de új funkciókkal és látványosságokkal is bővül a múzeumegyüttes. A programhoz kapcsolódóan a város területén lesznek közlekedési beruházások is, egyebek közt egy új parkolót alakítanak ki a kastély közelségében.

20170322_Szloven_egyuttmukodes_alairasa-5

2017.03.23

Együttműködési megállapodást írt alá március 22-én délelőtt a Pesti Vigadóban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia (SAZU). Az MMA elnöke, professor emeritus Fekete György meghívására ebből az alkalomból Budapestre érkezett Tadej Bajd professzor, a SAZU elnöke.

_D0A1411_Copy
2017.03.22
Megnyílik áprilisban a Kálmán Imre Teátrum, a Budapesti Operettszínház ugyanis csaknem száz év után újra összenyitja főépületével az 1922-ben leválasztott, később Moulin Rouge néven ismert épületrészt. Az átépítéssel egyidejűleg az Operettszínház előcsarnoka is megújul, amely mellett tavasztól a tágas Teátrum Café várja a Pesti Broadway művészeit és a kultúraszerető közönséget.

Megjelent Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester és zeneszerző A Tribute című kétlemezes kiadványa a Hungaroton gondozásában. Az első lemezen Kocsis Zoltán többek között Kodály Zoltán Székely keserves, Liszt Ferenc Csárdás obstiné, Szergej Rahmanyinov E-dúr prelűd és Frédéric Chopin g-moll ballada című művét adja elő.

Kilenc ország – köztük India, Indonézia és Kína – társulatainak és bábművészeinek részvételével nemzetközi árnyjáték fesztivált rendeznek április 21. és 25. között Pécsett – hangzott el az eseményt beharangozó március 27-ei sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen. Az eseményen összesen nyolc árnyjáték-előadást láthat majd a közönség.

Silver Hugo-díjat ítélt oda a nemzetközi zsűri a Bartók Világversenyt és Fesztivált ajánló kisfilm alkotóinak az 53. Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál televíziós versenyében a Reklámfilm/Individual Commercials főkategóriában. A film írója és kreatív producere a Bartók Világverseny kialakítását is jegyző Szabó Stein Imre, rendezője Géczy Dávid.

Kincses Kecskemét címmel egyedülálló, az elmúlt tíz évben feltárt régészeti és történeti műtárgyakból válogatott kiállítás nyílt március 24-én a Cifrapalotában. A tárlaton bemutatott tárgyak többségét a nagyközönség most láthatja először. A kiállítás jelentős időszakot ölel fel: a Krisztus előtti 6. évezredtől az 1940-50-es évek helytörténeti jellegű gyűjtéséig számos történelmi korszakot átível.

Megjelent a Gyula anno. könyvsorozat harmadik kötete, a Gyulai Évszázadok Alapítvány Kóhn Dávid 1937-es könyvét adta ki „újragondolt” formában. A Gyula város utcái és terei című kötet olvasmányos formában, 144 oldalon szól a kor és a századelő gyulai polgárairól, vendéglőiről, szállodáiról, történeteket mesél el a városrészekről és az ott élő emberekről.

Ötéves fennállását ünnepli márciusban a hazai művészeti szcéna jelentős kommunikációs ügynöksége, a kortársPRos. A minőségi kultúra elkötelezett támogatójaként hangsúlyosan a színházi, a komolyzenei, a képző- és a táncművészeti, valamint a filmes területeken tevékenykedik, és meghatározó művészek álmait igyekszik szakmai tudással párosítva megvalósítani.

16998717_804784429670478_6826525929856118752_n_masolata

A Jazzműhely sorozat következő főszereplője Kézdy Luca, a magyar jazz középnemzedékének első számú hegedűse, aki a műfajok helyett inkább a sokszínűség mellett kötelezte el magát. Koncertje – melyre március 29-én kerül sor – is a műfaji nyitottság elve mentén épül majd fel. Az est során pedig kiváló magyar és nemzetközi vendégzenészek lesznek segítségére.

Magyarországon egyedülálló művészeti kezdeményezésként, üzleti, kulturális és diplomáciai szereplők összefogásának köszönhetően kezdte meg működését az a Magyarországi Német Művészeti Alap, amelynek elsődleges célja a német kortárs képzőművészet hazai jelenlétének erősítése és a német-magyar kulturális kapcsolatok támogatása.

A Mozaik Múzeumtúra keretében iskolai edukációs múzeumpedagógiai programsorozat indul március 21-én a XV. kerületi Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskolában. „A Mozaik Múzeumtúra program keretében a diákok számára helybe visszük a múzeumi élményeket” – fogalmazott Makranczi Zsolt, a programot összefogó Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma