2016.01.22
Varga Adrienn

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Cseh Tamás születésnapjának alkalmából a róla elnevezett programban sikeresen pályázó zenekarokkal, szakemberekkel, valamint a kulturális élet meghatározó személyiségeivel, szervezeteivel együtt ünnepelte a magyar kultúra napját.

A Budapest Music Centerben január 22-én 11 órakor kezdődött ünnepségen köszöntőt mondott Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke. Beszámolt arról, hogy nemsokára elindul a nép- és világzenét támogató, tavaly év végén meghirdetett Halmos Béla Program, amelynek működéséhez a 150 milliós induló összeg mellé hozzátesznek abból a pénzből, amely az üres adathordozói díjból folyik be.


„Mind a Cseh Tamás Program, mind a Halmos Béla Program, valamint a Virtuózok is olyan hosszú távú koncepció részei, amelynek lényege elsősorban a pályakezdő fiatalok, az utánpótlás támogatása” – mondta Doncsev András, majd hozzátette: „A pillanatok megragadása talán a legnagyobb kihívás és feladat. A művészet pedig ebből áll: hogyan is lesz ezekből a különleges pillanatokból életmű, egyfajta füzér, akárcsak a cseresznyepaprikákból koszorú.”


_ND60765
Fotó: Nagy Mihály


Az eseményen beszédet tartott az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium vezetője, Bajnai Zsolt, aki a kulturális nagyberuházás eredményeiről beszélt. „Az elmúlt két évben hetvenkét zenekart támogattunk, nagyon sok új dal született. Rengeteg koncertet valósítottunk meg, számottevő külföldi fellépést támogattunk a Cseh Tamás Program keretein belül, sok olyan vidéki, könnyűzenei helyszínen voltunk, amelyek ma már talán nem is működnének, ha nem lenne a program. Hogy pontosan mi is a program lényege, és hogy mennyire eredményes, az majd sok év munka gyümölcse lesz” – hangsúlyozta Bajnai Zsolt.


_ND60854
Fotó: Nagy Mihály


A fiatal generáció képviselőjeként Vitáris Iván, az Ivan and the Parazol énekese, a „régi csibészek” közül pedig Török Ádám, a Mini együttes alapítója és frontembere tette tiszteletét az eseményen. Török Ádám a rock- és a beatzene fiatalokra gyakorolt forradalmi hatásáról beszélt, Vitáris Iván pedig kiemelte, hogy a kultúra felett nem jár el az idő, és ha vigyázunk rá, érték marad.


_ND60772
Fotó: Nagy Mihály


A Nemzeti Kulturális Alap keretein belül 2014-ben indított Cseh Tamás Program célja, hogy támogassa a könnyűzenei utánpótlást, és elősegítse a színvonalas produkciók bemutatkozását, külföldi népszerűsítését. A programnak köszönhetően a tavalyi évben több mint 200 új dal született, nagyjából 800 koncert valósult meg, 32 fesztiválon voltak jelen, és csaknem 1500 közreműködővel dolgoztak.


_ND60903
Fotó: Nagy Mihály


A kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen a Cseh Tamás Program által támogatott zenekarok léptek fel, nevezetesen a Szeder, a Hello Hurricane és a Run Over Dogs is.


_ND60898
Fotó: Nagy Mihály

 

Varga Adrienn


Fotó: Nagy Mihály

CC_banner

madachimre

2018.01.20

„Nem adhatok mást, csak mi lényegem.” Idézetek, melyeket mind ismerünk, és álmunkból felébredve is tudjuk: Az ember tragédiájából valók. Madách Imre műve világhírű lett, de vajon tudjuk-e, hogy fogságban írta meg az első verzióját? Ismerjük-e a regényeket, melyek róla és feleségéről szólnak? Cikkünkben érdekességeket gyűjtöttünk össze annak apropóján, hogy éppen 195 éve született Madách Imre.

Cseh_Tamas-20060826-04

2018.01.20

Cseh Tamás énekes, zeneszerző, előadóművész 1943. január 22-én, 75 éve született, éppen a magyar kultúra napján. Az évforduló alkalmából több különleges programon is találkozhatunk Cseh Tamás művészetével, így a Cseh Tamás Archívumban Víg Mihály és a Balaton zenekar ad koncertet, míg a Kolibri Színházban Másik János, Novák János, Márta István, Kecskeméti Gábor, vagyis az Ad Libitum együttes lép fel.

Edgar_Allan_Poe_2
2018.01.19

„A zsenit egy hajszál választja el az őrülttől” – tartja a mondás. Edgar Allan Poe pedig valóban ilyen ember volt. Egy zseni, aki „feltalálta” a detektívregényeket. Úttörő volt az amerikai irodalomban, azonban misztikus, hátborzongató történeteivel gyanút keltett az emberekben, és többen őrültnek gondolták. A 209 éve született íróra emlékezünk.

A gyulai Almásy-kastély 150 ezredik látogatóját köszöntötték január 18-án. A felújított műemléket kevesebb mint két év alatt látogatták meg ennyien. Egy Füzesgyarmaton üdülő, Budapesten élő pár és kisfia volt a szerencsés 150 ezredik látogató, akiket Dombi Ildikó ügyvezető igazgató gyulai kolbászt, pálinkát és lekvárt is tartalmazó ajándékcsomaggal köszöntött.

Jövőre kezdhetik el felépíteni Berlinben a 20. századi műalkotásokat bemutató új állami múzeumot, amelytől azt remélik a német fővárosban, hogy a modern képzőművészet területén is felzárkóznak a világvárosok élvonalába, London, Párizs és New York mellé. A beruházás várhatóan 200 millió euróba (62 milliárd forint) kerül, a kivitelezés 2019 végén kezdődhet, és a Der Tagesspiegel című berlini lap becslése szerint nagyjából öt évig tarthat. A pontos menetrendről még nem határozott a tartományi rangú főváros kormánya.

Szekszárdon a Csak tiszta forrásból című komoly- és népzenei gálaműsorával várják az érdeklődőket: az esten Bartók Béla és Kodály Zoltán ének- és zenekari művei, népdalfeldolgozásai az eredeti népzenei forrásokkal kiegészülve hangzanak el klasszikus zenészek és népdalénekesek tolmácsolásában. Dombóváron a magyar kultúra napján nyílik meg a nagyközönség előtt a Helytörténeti Gyűjtemény, Bonyhádon pedig A tolna hadosztály a Don-kanyarban című kötetet mutatják be.
Életműdíjat kap Monica Bellucci olasz-francia színésznő és Jean-Paul Belmondo a Lumières-díjátadó február 5-ei, párizsi ceremóniáján – adta hírül a The Hollywood Reporter. Tavaly Marion Cotillard kapta a Lumières-életműdíjat. A Lumières Akadémia a Franciaországban dolgozó külföldi újságírókat képviseli, és évente adja át díjait az előző év legjobb francia filmjeinek.
Fotó- és képzőművészeti kiállításokkal, zenés irodalmi estekkel ünneplik a magyar kultúra napját Fejér megyében. Bicskén Bicskétől a csillagokig címmel asztrofotókból nyílik kiállítás, Székesfehérváron Földes László Hobo Látja Isten, hogy állok a napon címmel tart zenés irodalmi estet, Móron pedig Tóth Auguszta Hoztam valamit a hegyekből – Mezei Mária című önálló estjét láthatják az érdeklődők.

Ismét ősbemutatót tart a Rózsavölgyi Szalon: 2018. február 20-án mutatják be Tóth Krisztina Babérkoszorú-díjas költő, író Pokémon go című darabját, amelyet a Szalon felkérésére írt. Az előadás rendezője Csizmadia Tibor. Szereplők: Debreczeny Csaba, Bozó Andrea, Hunyadi Máté e.h., Tímár Éva, Ladányi Júlia e.h. és Sztarenki Pál.

EDV_4041

Kiváló fiatal énekesek jelentkezését várják a Nemzeti Ifjúsági Kórusba, amely a Kodály-emlékév egyik 2018-ra áthúzódó nagyszabású eseménye a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete szervezésében. A kórus a július végi egyhetes felkészítő kurzus után öt koncertből álló turnéra indul, amelynek lesznek határon túli helyszínei is.

Ismét jótékonysági gálát szervez Radó Denise színész-rendező a Gazdagréti Szent Angyalok Plébánián. A már hagyományosnak nevezhető programban ezúttal sem csak ismert művészek lépnek a közönség elé, hanem például a Szolnoki Liget Otthon tehetséges gondozottjai is. A lélekemelő délután bevételét fogyatékkal élőkkel foglalkozó intézetek kapják.

Ingyenesen látogathatják a Veszprémi Petőfi Színház előadásait a hetvenöt év feletti nézők. A Veszprémben és környékén élő idős emberek december 1-jétől élhetnek a lehetőséggel – jelentette be veszprémi sajtótájékoztatón a teátrum igazgatója.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma