budapest_anno_es_most

2013.03.12

A kiadványban a XIX.-XX.sz. fordulójának budapesti életképeit és az adott helyszíneken, a korabelivel azonos nézőpontból napjainkban készített városképeket egyszerre láthatja az olvasó.

puder

2013.03.04

Egy 32 éves fiatalember szövi életének versszövetét, minden este más-más módon és mintákkal, úgy, ahogy az aznapi közönsége gondjai, gondolatai ihletik azokat.

petofi

2013.02.26

Az ARCpoetica – Petőfi Sándor életében készült képmásai című Petőfi-gyűjteményhez kapcsolódó új kiadványát mutatja be a Petőfi Irodalmi múzeum 2013. március 7-én csütörtökön.

Talamba_foto_2_
2013.02.27

Megjelent a Talamba Ütőegyüttes új albuma, a Spirit of life, amely egy világzenei körutazásra csábítja a hallgatókat.

a_masik_ember

2013.02.26

Wéber Péter és Bán László A Másik Ember - Út egymáshoz című kötetéről beszélget a szerzőkkel Veiszer Alinda 2013. március 7-én a Nyugati téri Alexandra Pódiumon.

nemethlaszlo

2013.02.27

Németh László tiszteletére rendeznek irodalmi estet február 28-án, 17 órakor az Emlékpontban, Hódmezővásárhelyen.

2013.01.15
Januártól elérhetővé teszik az őszi-téli szezonban lezajlott könyves programok hanganyagait az Alexandra kiadócsoporthoz tartozó könyvkiadók. Vámos Miklós, Stohl András, Gönczi Gábor, Hadas Krisztina –  néhány név azok közül, akiknek könyvbemutatóit utólag is meghallgathatjuk.
2013.01.15
Székesfehérvár a Szent István Emlékév szellemében ünnepli a Magyar Kultúra Napját, 2013. január 22-én a Vörösmarty Színházban.
2013.01.15
Hazai műhelyek mutatják be hangszereiket a Fonó Budai Zeneházban február 9-én és 10-én a Hegedűkészítők Szalonja című program keretein belül. Az esemény kiemelt koncertje Baráti Kristóf szombati bemutatót követő szólóestje.
2013.01.15
Varázslatos mesevilág címmel látható nagyszabású, interaktív kiállítás a SYMA Rendezvényközpontban január 4. és 18. között. Az ingyenesen látogatható program keretében három alkalommal német nyelven mesél a látogatóknak Suse Weisse, az egyik legismertebb kortárs német mesemondó.

Újra Magyarországon forgat Fjodor Bondarcsuk orosz filmrendező, aki ezúttal stúdiófelvételeket készít Budapesten. A producer-rendező édesapjához, az Oscar-díjas Szergej Bondarcsukhoz hasonlóan számos történelmi filmet forgatott már, emellett a fellendülő orosz filmipar több kasszasikert hozó alkotása is az ő nevéhez fűződik. Új filmjéről azonban még nem árult el részleteket.

Elhallgatott zenekarok címmel kiadvány jelent meg a ’60-as, ’70-es évek magyar beat- és rock együtteseiről. A kiadvány a zenei anyag mellett tartalmazza az Elhallgatott zenekarok című dokumentumfilmet is, valamint két 73 perces CD-t is, amelyeken a Syrius, a Taurus, a Kex, az Atlas és a Liversing számait hallhatja a közönség.

P. Szabó Ernő újságírót, művészettörténészt szeptember 26-án délután búcsúztatják Budapesten – közölte az Új Művészet folyóirat szerkesztősége. A közlés szerint P. Szabó Ernő búcsúztatását szeptember 26-án 16 órakor tartják a Batthyány téri Szent Anna-templomban szentmise keretében. P. Szabó Ernő újságíró, művészettörténész, az Új Művészet című folyóirat vezető szerkesztője hatvanhat éves korában hunyt el szeptember 9-én.

A legjobb filmnek járó Arany Kagyló-díjért 18 alkotás versenyez a szeptember 21-én kezdődött 66. San Sebastián-i filmfesztivál hivatalos programjában. A hivatalos versenyprogram zsűrijének elnöke idén Alexander Payne többszörös Oscar-díjas, amerikai forgatókönyvíró, rendező és producer. Az észak-spanyolországi tengerparti városban rendezett seregszemlén olyan világsztárok vonulnak fel a vörös szőnyegen a következő napokban, mint Bradley Cooper, Ryan Gosling, Robert Pattinson, valamint Judi Dench és Danny DeVito, akik életműdíjban részesülnek.

Hétéves londoni iskolások osztályfotóiból rendez kiállítást az Oscar-díjas Steve McQueen jövő ősszel a Tate Britain múzeumban. A különleges projekttel a 12 év rabszolgaság 48 éves rendezője, aki maga is Londonban nőtt fel, a brit főváros sokszínűségét akarja ábrázolni. McQueen a BBC Newsnak kifejtette, hogy azért választotta a klasszikus iskolai osztályfényképet kifejezési eszközéül, mert az iskolai fotó „nagyon formális”: a gyerekek állnak vagy keresztbetett lábbal ülnek, és mellettük van a tanáruk. „Szerettem ezt a típusú fotót, amely az osztályra, az iskolára és a társadalomra is reflektál. Üzenet, amely annyira helyi, de amikor összekerül a többi fotóval, globálissá válhat” – fűzte hozzá. A Tate Britain Duveen Galériája 2019 novembere és 2020 májusa között mutatja be a kiállítást.

A múzeumi és könyvtáros szakma a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében sokat tesz azért, hogy csökkenjen a korai – azaz a végzettség nélküli – iskolaelhagyók aránya, javuljon a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci helyzete, erősödjön a fiatalok társadalmi integrációja, csökkenjen a szegénységben, társadalmi kirekesztettségben élők száma. A nemes célok elérése érdekében a két kulturális szakterület három éven át tartó programot indított 2017 februárjában.

chalk-1551566_1920-1360x1020

Táncosok a medencében, a szabad tüdős merülés művészete, az eltűnés jelensége és filmvetítés. Többek között ezt kínálja a PLACCC 2018 fesztivál, melynek programjait az utcán és egyéb elhagyatott, használaton kívüli helyen lehet megtalálni.

Test, technológia, mozgás, köztéri táncelőadás, techno-harkályok, interaktív városi hangjáték, performatív ikerkiállítás. Csak néhány hívószó az idén tízéves PLACCC témáiból. A nemzetközi fesztivál – amely köztereken, rendhagyó helyszíneken létrejövő alkotásokat állít középpontba – 2018. szeptember 3-án, 18 órakor rajtol el a Shapers című köztéri táncelőadással, amelyet a budapesti Rákóczi térre adaptál a francia Ex Nihilo társulat.

Még négy napig, augusztus 24-én éjfélig szavazhat a közönség A Kaszás Attila-díj három jelöltjére a díj honlapján! Az idén Varga Klárit, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, Farkas Ignácot, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és Nagy Csongor Zsoltot, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagját jelölték a Kaszás Attila-díjra.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma