mank-kiallitas

2018.06.27

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a HOMO et NATURA – Válogatás a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep gyűjteményéből című kiállítás megnyitójára, melyet 2018. július 4-én, szerdán, 18 órakor tartanak.

16

2018.06.26

György Ádám zongoraművész 2018-ban már tizedik alkalommal rendezi meg zongoraakadémiáját Pomázon, a Teleki–Wattay-kastélyban, ahova a világ minden tájáról érkeznek tehetséges zongoristanövendékek. Az akadémia György Ádám szóló zongoraestjével veszi kezdetét július 2-án, majd július 11-én a növendékek és a művész közös koncertje várja a nyáresti kikapcsolódásra vágyó zenekedvelőket.

20150704BGA_5861

2018.06.11

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

2018_01_02_BenCaplan-3246_JamieKronick

2018.05.25

Szemében izzó őrület, tüdejében annyi erő, hogy falakat renget, és zenekarával pillanatokon belül bennünket is megfertőz ezzel az ördöngös kabaréhangulattal. Ben Caplan és zenekara, a The Casual Smokers május 28-án visszatér a Dürer Kertbe!

credit_sinco

2018.05.16

Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája ezúttal egy szál zongorával, oldalán a csodálatos hangú Schoblocher Barbarával és Kiss Flórával varázsol romantikus hangulatot a Budapest Park oldalán lévő Nagyszünetbe május 21-én. Ezen a tavaszi estén a lágyabb, fülbe kúszó dallamok mellett szívbe karcoló zongorafutamokat is hallhatunk.

Eliades_Ochoa

2018.04.25

A világhírű Buena Vista Social Club sztárja, Eliades Ochoa gitáros, énekes a londoni Royal Albert Hall-beli koncertje után három nappal érkezik Budapestre! Az Akvárium Klubban április 28-án a magyar közönség is megtapasztalhatja, milyen is az a kubai fieszta: Grupo Patria zenekarával fülbemászó dallamokkal, vérpezsdítő ritmusokkal és kihagyhatatlan slágerekkel várja a közönséget.

18_04_10_Hobo

2018.04.06
Izgalmas, műfaji határokon átívelő estre készül április 10-én, a költészet napjának előestéjén Földes László „Hobo”. A 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül a Müpában lesz a Látnokok, költők, csavargók című előadásának ősbemutatója, amelyen a legnagyobb költők műveit itatja át zenével, felejthetetlen élményt kínálva a közönségnek.

guitar-586161_960_720

2018.04.03

A Szegedrocks2018 április 21-én Szegeden, Magyarország egyik legszebb terén, a Dóm téren várja a zenekedvelőket. A látványos rendezvényre a több száz fellépő énekest, gitárost, basszusgitárost és dobost korra, nemre, életkorra és zenei stílusra való megkülönböztetés nélkül választják ki. A jelentkezés még nem zárult le, egészen április 10-ig tart. A program ingyenes, így több ezer főt várnak a fesztiválra.

concert_after_V4_Diplomats_and_musicians

2018.02.19

Groove & Voice Trio néven a V4-es országok dallamaiból hozott létre kuvaiti felkérésre világzenei produkciót Lovász Irén énekesnő. Az ősbemutatót február 6-án tartották a kuvaiti Abdulhussain Abdulredha Színházban. A műsor keretében Lovász Irén mellett színpadra lépett Horváth Kornél, Mizsei Zoltán, valamint Stanislav Palúch, Jitka Šuranská, Szczepan Pospieszalski, a szlovák, a cseh és a lengyel népzene-világzene jeles képviselői.

01

2018.02.09
A Visegrádi Együttműködés aláírásának évfordulóját ünnepli a V4 Karnevál február 11-én, vasárnap. Ebből az alkalomból zsonglőrök, utcaszínházak, táncosok, zenészek, kézműves műhely, esti fényfestés és tűzijáték várják az érdeklődőket a Várkert Bazárban és környékén. A karneváli hangulat mellett Caramel, Lajkó Félix és az Óperentzia, a Balkan Fanatik, a Kerekes Band és a Kolompos Együttes koncertje szórakoztatja majd a vendégeket.

A siófoki Plázson ad koncertet Lovasi András július 20-án. A Kispál és a Borz egykori, a Kiscsillag és a Budapest Bár jelenlegi énekese életművét átívelő turnéjának balatoni estje része a Siófok várossá válásának 50. évfordulójához kapcsolódó programsorozatnak. A Lovasi ’18 turné siófoki koncertjén a színpadon Lovasi két zenekarából, a Kispál és a Borzból, illetve a Kiscsillagból állnak össze a zenészek az énekes-dalszerző mellett.

ABBA-dalokból készít lemezt Cher. A 72 éves Oscar-díjas énekesnő, színésznő a Today Show című reggeli amerikai tévéműsorban beszélt erről. Cher szerepel és egy dalt is énekel a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című filmmusicalben, amelyet a magyarországi mozik július 19-étől játszanak. „Miután elénekeltem a filmben a Fernando című dalt, úgy gondoltam, jó móka lenne egy teljes albumot megcsinálni ABBA-számokkal, így aztán belevágtam” – idézte Chert a Rolling Stone magazin online kiadása.

Külön utakon folytatja a Compact Disco és Lotfi Begi. „Már jó néhány éve annak, hogy a zenekartól függetlenül önálló munkákat kezdtem csinálni, születtek saját szerzeményeim és számos remixet készítettem más előadóknak. A döntésem egy hosszabb folyamat eredménye, egyik legfőbb oka pedig az, hogy szólókarrierem előtérbe került az elmúlt években. Most azzal fogok teljes erőbedobással foglalkozni, amit már a Compact Disco előtt is csináltam, emellett pedig még több időt szeretnék a családommal lenni” – mondta Lotfi Begi.

Szerencsére nem kell újabb 11 évet várni a következő Fahrenheit buliig, ugyanis a banda nyár végén ismét koncertezik, ráadásul újra a fővárosban lépnek színpadra! A Fahrenheit augusztus 29-én a Barba Negra Trackben. A tagok újra hazacsábították Tobola Csabát, hogy üljön a dobok mögé, de nemcsak ez lesz a meglepetés!

Már június óta teltházas előadásokkal zajlik a Budapesti Nyári Fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban, a több mint száz programot kínáló programsorozat keretében júliusban mutatják be A Cirkuszhercegnő című operettet. Kálmán Imre operettjét a Szabad Tér Színház és a Miskolci Nemzeti Színház közös produkciójaként láthatja a közönség. A darabot két alkalommal, július 20-án és 21-én játsszák a szabadtéri színpadon, ősztől pedig a Miskolci Nemzeti Színházban is látható lesz.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a HOMO et NATURA – Válogatás a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep gyűjteményéből című kiállítás megnyitójára, melyet 2018. július 4-én, szerdán, 18 órakor tartanak.

mank-kiallitas

György Ádám zongoraművész 2018-ban már tizedik alkalommal rendezi meg zongoraakadémiáját Pomázon, a Teleki–Wattay-kastélyban, ahova a világ minden tájáról érkeznek tehetséges zongoristanövendékek. Az akadémia György Ádám szóló zongoraestjével veszi kezdetét július 2-án, majd július 11-én a növendékek és a művész közös koncertje várja a nyáresti kikapcsolódásra vágyó zenekedvelőket.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

Szemében izzó őrület, tüdejében annyi erő, hogy falakat renget, és zenekarával pillanatokon belül bennünket is megfertőz ezzel az ördöngös kabaréhangulattal. Ben Caplan és zenekara, a The Casual Smokers május 28-án visszatér a Dürer Kertbe!

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma