2016.01.21

A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség 2016. január 30-án (szombaton) huszadik alkalommal rendezi meg a „Csángó Bált” a budapesti SYMA Rendezvénycsarnokban, új helyszínen.

A XX. Csángó Bál fővédnöke Áder János köztársasági elnök. Az idei Csángó Bál megnyitó beszédét Trócsányi László igazságügyi miniszter tartja.


Idén húsz éves a Csángó Bál. Az elmúlt szinte két évtizedben sok részletet megismerhettünk a csángó magyar hagyományokból: a mindennapi szokásoktól kezdve, az ünnepi alkalmakon keresztül, családi eseményekig, tánccal, énekkel, zenével, versekkel, filmekkel, könyvekkel, fotókkal, neves néprajzkutatók gyűjtéseinek, munkásságának és ismert csángó magyar személyiségek áldásos tevékenységének bemutatásával. A Csángó Bál és a csángó magyar kultúra magyarországi terjesztésének ügye mellé álltak támogatásukkal, részvételükkel, előadásukkal vagy akár fővédnökséggel külföldi nagykövetek, az ország intézményei, vezetői, finn raportőr, magyar népzenészek, művészek, csángó hagyományőrzők, hazai vállalatok, önkormányzatok.


A XX. Csángó Bált új helyszínen tartják, az új helyszín a szervezők számára új lehetőségeket nyújt, ám az elmúlt évek báljainak hangulatát visszaidézve. Válogatást láthatunk az eddigi bálok legjobb műsoraiból, visszaidézve a felemelkedett hangulatot, emlékezve azokra is, akik már nem léphetnek a színpadra, közvetítve olyan szereplők által is, akik a szemünk előtt váltak gyermekből felnőtté az évek során. Legyen Ön is részese ennek az élménynek!


dsc5221__copy__450x330


Színpadi műsoruk Visszapillantás címmel 19.00-kor kezdődik a Syma csarnok „C” termében, azaz a Csángó Bál ideje alatt a Duna teremben. Vendégeink lesznek a hagyományokat jól ismerő idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek Pusztinából, Magyarfaluból, Forrófalvából, Klézséről, Somoskáról, Trunkból, Gyimesből, Setétpatakáról, Hétfaluból.

 

Közreműködők:

Antal Tibor, Bálint Erzse, Benke Róbert, Bolya Mátyás, Hodorog András, Kicsi Kóta Károly, Legedi László István, Nyisztor Ilona, Petrás Mária, Roman Stefan, Szokolay Dongó Balázs, Tímár Jánoska, Tímár Viktor, Dresch Mihály Quartet, Fanfara Complexa, Kőketánc Gyerektáncház, Naskalat Zenekar, Somos Együttes, Szigony Együttes, Tázló Együttes, Válaszút Táncegyüttes és a Zurgó Együttes.

 

A csángó magyarok hagyományos budapesti fesztiválja egész estés - tizenkét óra hosszat tartó -, párhuzamosan futó programokból álló rendezvénysorozat. A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követik és előzik meg.

 

A műsort követő, hajnalig tartó táncházban a nézőközönség is tevékeny részesévé válhat e kultúrának. A programnak ebben a részében a moldvai és gyimesi hagyományőrző csoportok segítségével tanulhatják meg az érdeklődők a csángó magyar táncokat.

 

Fontosnak tartják azt is, hogy a hagyományos bemutatóktól eltérően a kortárs művészetek eszközeivel is bemutatásra kerüljenek a csángó kultúra egyes elemei. Kiállításukon a Prima Primissima díjas Petrás Mária keramikus alkotásait tekinthetik meg. A színpadi műsort követően bemutatjuk Diósi Felícia Csángó élet című könyvét, a kötetet Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke mutatja be. Ugyanekkor sor kerül a Petrás Incze János Díj átadására, a díjazott: Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke.

 

Fotókiállításunkon az elmúlt évek csángó báljainak legemlékezetesebb pillanatait bemutató fényképeket láthatnak Figuli Judit fotóművész szerkesztésében.


A színpadi műsort megelőzően tartják a Kőketánc Gyermektáncházat 16.30-18.15 között, amelynek a korábbi években hatalmas sikere volt a kisgyermekes családok körében: gyermekeknek 12 éves korig ingyenes. Felnőtteknek a belépőjegy erre a programpontra is érvényes.

 

Szintén a színpadi műsor előtt további előadásokkal színesítik programukat. 17.00-kor kezdőik Fülöp Attila - Zappa A moldvai csángó magyarok táncai szakmai szemmel  című előadása. Majd 18.00– 18.45 közt gasztronómiai bemutató lesz. Jellegzetes csángó ételeket mutatnak be csángó asszonyok, a közönség megismerheti, hogy készül a geluska/galuska/szárma/, ismertebb nevén a töltike


A Csángó Bál szervezői a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez.


A rendezvény alapvető célja a moldvai és a gyimesi csángó magyarok rendkívül régies és páratlanul gazdag népművészetének és hagyományainak bemutatása a hazai és a nemzetközi közönség számára. Bálunkkal szeretnénk alkalmat teremteni arra, hogy a közép- és kora újkori magyar és európai kultúra számos elemét máig megőrző csángó magyarok bemutathassák viseleteiket, szokásaikat, zenéjüket és táncaikat színpadi produkció keretében.


Jegyek elővételben január 18-tól kaphatók a helyszínen hétköznap 9.00 - 17.00 közt (Ebédszünet: 13.00-13.30 között). A rendezvény napján: 10.00-tól és éjfél közt lesz nyitva a pénztár. A Symában a jegypénztár a Szoborpark felőli oldalon található.

http://www.eventim.hu/hu/magunkrol/kapcsolatok/

 

Jegyek továbbá kaphatók a Ticket Express online rendszerében és jegypénztáraiban szintén január 18-tól.

http://www.eventim.hu/hu/jegyek/xx-csango-bal-budapest-syma-rendezvenykozpont-422017/event.html

 

A SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ címe: 1146 Budapest, Dózsa György út 1.

Megközelítés tömegközlekedéssel: 2-es metró - Puskás Ferenc Stadion megálló, 1-es villamos - Puskás Ferenc Stadion M megálló, 75-ös, 77-es és 80-81-es trolibuszok, 95-95A, 130-as autóbuszok


Autóval érkezőknek parkolási lehetőség: a Dózsa György út és a Stefánia út mentén, illetve a Budapest Aréna parkolójában, valamint a SYMA Szoborpark felőli parkolójában.

Ülőjegy: 3500 Ft, Állójegy: 2000 Ft

Bővebb információ: www.csango.hu


Fotó: Csákvári Zsigmond

kaszas_kultura596-90

Sz._Varga_Agnes_Uzenet_borito

2018.07.20
A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit Sz. Varga Ágnes képzőművész ÜZENET ⁄szénfestmények és grafikák⁄ című kiállításának megnyitójára, melyet 2018. augusztus 1-jén, szerdán, 18 órakor tartanak a MANK Galériában.

mank-kiallitas

2018.06.27

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a HOMO et NATURA – Válogatás a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep gyűjteményéből című kiállítás megnyitójára, melyet 2018. július 4-én, szerdán, 18 órakor tartanak.

16

2018.06.26

György Ádám zongoraművész 2018-ban már tizedik alkalommal rendezi meg zongoraakadémiáját Pomázon, a Teleki–Wattay-kastélyban, ahova a világ minden tájáról érkeznek tehetséges zongoristanövendékek. Az akadémia György Ádám szóló zongoraestjével veszi kezdetét július 2-án, majd július 11-én a növendékek és a művész közös koncertje várja a nyáresti kikapcsolódásra vágyó zenekedvelőket.

Több magyar független színházi társulat előadása lesz látható az augusztus 3-án kezdődő szegedi Thealter fesztiválon, a kilencnapos seregszemlén a hagyományokhoz híven több tehetséges, fiatal alkotócsapat is bemutatkozik a szegedi közönségnek. Már 28. alkalommal rendezi meg a szegedi MASZK Egyesület a Thealter nemzetközi színházi fesztivált, amely a határon túli produkciókon kívül számos magyarországi társulat számára jelent bemutatkozási lehetőséget.

Kezdődik a Fesztiválakadémia július 23-án. Hét esti hangverseny, matinékoncertek, mesterkurzusok és előadások is várják a közönséget július 29-ig a budapesti Zeneakadémián. A rendezvény vendége lesz Shlomo Mintz hegedűművész, Natalie Clein és Danjulo Ishizaka csellóművész, az Infusion Trio, valamint Sárközi Lajos prímás és zenekara. Az Európa hajón is különleges koncert várja az érdeklődőket A zenének lelke van címmel.

Két Médiatanács-támogatású film is debütál jövő július 28-án: az RTL Klub vetíti az Oscar-díjas Mindenki rendezőjének, Deák Kristófnak új, kisjátékfilmjét A legjobb játék címmel, amely gép és ember kapcsolatát feszegeti, illetve Isonzótól a Piaveig címmel a Duna TV mutatja be Osgyáni Gábor kétrészes dokumentumfilmjét, melyben az első világháború magyar vonatkozású emlékhelyeit keresik fel az egykori olasz fronton. Az ismétlések között is sok mecenatúrás alkotás várható még júliusban, többek között Dell’Edera Dávid Annecy-ban díjazott Balkon című animációja és a Szürke senkik című monarchiabeli háborús játékfilm Kovács István rendezésében.

Már biztos, hogy szeptember 22-én megrendezik hazánk első Csengetett, Mylord? Közönségtalálkozóját. Ennek köszönhetően a népszerű brit sorozat sztárjai közül Susie Brann (Miss Poppy), Catherine Rabett (Miss Cissy), Amanda Bellamy (Rose), Michael Knowles (Mr. Teddy), Jeffrey Holland (James), Perry Benson (Henry), Su Pollard (Ivy) is Magyarországra látogat. A rendezvényt közösségi finanszírozásból szervezik, amelyet több mint 800 rajongó összesen 7 188 000 forinttal támogatott. Az összeg minden várakozást felülmúlt, a találkozón azonban már csak az vehet részt, aki június 19. és július 17. között hozzájárult a szervezéshez.

Huszonnégy órás tömény elektronikus zenei dózist ígér július 28-án Siófokon a One Day Electronic Fest, nappal a nyári ellazulás epicentrumában, a PLÁZS-on, éjjel pedig a Balaton fővárosának emblematikus partihelyszínén, a Palace Hungaryben. A Palace porondján 23 órakor indul a program Nic Fanciulli, Ernesto Ferreyra, Guti, Chriss Ronson, T:Maniak, Toto Jr. közreműködésével másnap reggel 10-ig. Jegyek 3990 forinttól kaphatók.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit Sz. Varga Ágnes képzőművész ÜZENET ⁄szénfestmények és grafikák⁄ című kiállításának megnyitójára, melyet 2018. augusztus 1-jén, szerdán, 18 órakor tartanak a MANK Galériában.

Sz._Varga_Agnes_Uzenet_borito

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a HOMO et NATURA – Válogatás a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep gyűjteményéből című kiállítás megnyitójára, melyet 2018. július 4-én, szerdán, 18 órakor tartanak.

György Ádám zongoraművész 2018-ban már tizedik alkalommal rendezi meg zongoraakadémiáját Pomázon, a Teleki–Wattay-kastélyban, ahova a világ minden tájáról érkeznek tehetséges zongoristanövendékek. Az akadémia György Ádám szóló zongoraestjével veszi kezdetét július 2-án, majd július 11-én a növendékek és a művész közös koncertje várja a nyáresti kikapcsolódásra vágyó zenekedvelőket.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma