MANK-szentendre-Ejjel-nappal-banner-728x90px-2018-08-10

2018.01.29

Három kategóriában – legjobb nagy klub, legjobb koncerthelyszín, legjobb melegbarát hely – jelölték idén a főváros egyik legnépszerűbb szórakozóhelyét, az Akvárium Klubot a Budapest Nightlife Awardson. A lassan egyéves VOLT Lokál is bekerült a versenybe: a „legjobb kis klub” címért küzd majd meg. A szavazás február 22-ig tart; voksolj Te is az Akváriumra ITT!

Erős évet tudhat maga mögött az Akvárium Klub: 2017-ben majdnem 500 esti program, számos céges rendezvény, fesztiválok és kiállítások adták egymásnak a kilincset a főváros szívében található szórakozóhelyen.


Az évről évre az ország egyik legjobb elektronikus programjaival működő klub 2017-ben is a megszokott színvonalú felhozatallal készült: rögtön egy zenetörténeti mérföldkővel nyitották az évet az első és eddig egyetlen budapesti Boiler Roommal, mely óriási sikert aratott, de teltház előtt pakolta a lemezeket többek között Borgore és Jan Blomqvist is.


akvarium


Jól mutatja ez is, hogy nemzetközi viszonylatban is igen vonzó helyszín az Akvárium Klub színpada: a műfaji sokszínűség jegyében itt járt Natalia Imbruglia, a Kensington, Marcus Miller és az Asking Alexandria is. A hazai zenei élet legismertebb zenekarai is mind visszatérő vendégek az Erzsébet téren, teltházas koncertet adott itt többek között a Punnany Massif, a Vad Fruttik és a Wellhello is. Az Akváriumban azonban éppolyan fontos a fiatal tehetségek felkarolása is, éppen ezért tartják itt a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató verseny fordulóit már negyedik éve, és a tervek szerint így lesz ez 2018-ban is.


Éppen így folytatódik az Akvárium Klub és a Budapesti Tavaszi Fesztivál kapcsolata is, mely 2017-ben kezdődött. Akvárium Tavasz Terasz címen egy hónapon át várja naponta más-más elismert zenészek és friss tehetségek akusztikus koncertjeivel a látogatókat a folyamatosan pezsgő, lépcsős terasz. Ősszel pedig a CAFe Budapest és a Budapest Ritmo eseményei kapnak helyet a víz alatt.


És hogy mi vár még 2018-ban? Dupla koncerttel érkezik februárban a Brains, itt mutatja be új albumát a Bëlga, a Zaporozsec és az Exotic, ötödik születésnapját ünnepli a Cloud 9+, és első NagyHall-koncertjére készül a Lóci játszik. Szerencsére nemzetközi fellépőkből sem lesz hiány, hiszen dupla teltházas koncerttel érkezik a Hollywood Undead februárban, az A38 Hajó szervezésében jön a népszerű brit indie banda, az Editors áprilisban, de itt lép fel az orosz rave formáció, a Little Big is májusban. Az elektronikus vonalat többek között a Matador, Aly & Fila, John Digweed és DJ Krush erősíti, míg a VOLT Lokálban a legjobb bulik mellett itt keveri majd a lemezeket többek között Tiefschwarz Ali.


Újdonság az Akvárium életében, hogy a nagylépcső tetején decemberben megnyílt a Budapest egyik legjobb olasz pizzáját készítő Digó, így mostantól mindig fixen megtalálhatók az Erzsébet téren.

Szavazni az alábbi linken lehet: https://bpna.hu/hu/akvarium-klub

kaszas_kultura596-90

Sz._Varga_Agnes_Uzenet_borito

2018.07.20
A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit Sz. Varga Ágnes képzőművész ÜZENET ⁄szénfestmények és grafikák⁄ című kiállításának megnyitójára, melyet 2018. augusztus 1-jén, szerdán, 18 órakor tartanak a MANK Galériában.

mank-kiallitas

2018.06.27

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a HOMO et NATURA – Válogatás a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep gyűjteményéből című kiállítás megnyitójára, melyet 2018. július 4-én, szerdán, 18 órakor tartanak.

16

2018.06.26

György Ádám zongoraművész 2018-ban már tizedik alkalommal rendezi meg zongoraakadémiáját Pomázon, a Teleki–Wattay-kastélyban, ahova a világ minden tájáról érkeznek tehetséges zongoristanövendékek. Az akadémia György Ádám szóló zongoraestjével veszi kezdetét július 2-án, majd július 11-én a növendékek és a művész közös koncertje várja a nyáresti kikapcsolódásra vágyó zenekedvelőket.

A nagyváradi magyar színjátszás 220 éves évfordulóját ünnepli augusztus 21. és 26. között a Szigligeti Színház, amely két bemutatóval, beszélgetésekkel, megemlékezésekkel eleveníti fel a partiumi város magyar nyelvű színjátszásának kezdeteit. A rendezvénysorozat augusztus 21-én az Utcakölykök című előadás díszbemutatójával kezdődik.

A kenyérrel kapcsolatos hagyományokat bemutató rendezvénnyel és látványos katonai programokkal köszöntik Szent István napját az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A program keretében augusztus 19-én és 20-án a park látogatói megismerhetik, és akár ki is próbálhatják azokat a régen elfeledett tevékenységeket, amelyeknek köszönhetően az aratást követően elkészült az első kenyér.

Elindult a Magyar Nemzeti Filmalap történelmi filmes programja, amelyre történelmi témájú játékfilmtervekkel lehet jelentkezni szeptember 15-ig. Olyan terveket várnak, amelyek a nagyközönség számára befogadható módon idézik meg a magyar történelem eseményeit, sorsfordító pillanatait és alakjait. A részvételnek nem feltétele a filmes képzettség vagy tapasztalat. A kiválasztott tervek alkotói egymillió forint összegű díjazásban részesülnek. A forgatókönyvek megvalósítására támogatásból nyílhat lehetőség. A teljes pályázati kiírás a Filmalap honlapján érhető el.

Megállapodás született az Eurovíziós Dalfesztivál finanszírozásáról Izraelben. Az utolsó pillanatban jutott egyezségre egymással a jövőre Izraelben esedékes Eurovíziós Dalfesztivál költségeiről az izraeli pénzügyminisztérium és a helyi közmédia vezetése. A megállapodás szerint a Tagíd nevű közmédiaszervezet felvett ötvenmillió sékel (négymilliárd forintot) bankkölcsönt, amelyet a határidő lejártáig letétbe helyezett az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által megnevezett svájci bankban.

Az ötvenedik évfordulón világszerte újra látható a mozikban Elvis Presley Comeback Special című legendás, 1968-as televíziós koncertfilmje. A digitálisan felújított és újrakevert filmet Magyarországon a Pannonia Entertainment mutatja be: augusztus 24-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban, augusztus 26-án a szegedi Belvárosi Moziban vetítik, emellett Szentendrén és Szigetszentmiklóson is látható lesz.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit Sz. Varga Ágnes képzőművész ÜZENET ⁄szénfestmények és grafikák⁄ című kiállításának megnyitójára, melyet 2018. augusztus 1-jén, szerdán, 18 órakor tartanak a MANK Galériában.

Sz._Varga_Agnes_Uzenet_borito

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a HOMO et NATURA – Válogatás a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep gyűjteményéből című kiállítás megnyitójára, melyet 2018. július 4-én, szerdán, 18 órakor tartanak.

György Ádám zongoraművész 2018-ban már tizedik alkalommal rendezi meg zongoraakadémiáját Pomázon, a Teleki–Wattay-kastélyban, ahova a világ minden tájáról érkeznek tehetséges zongoristanövendékek. Az akadémia György Ádám szóló zongoraestjével veszi kezdetét július 2-án, majd július 11-én a növendékek és a művész közös koncertje várja a nyáresti kikapcsolódásra vágyó zenekedvelőket.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma