2013.04.18

Egy év alatt önfenntartóvá vált az a Szuno (romani nyelven, jelentése álom) elnevezésű mintaprojekt, melyet az Igazgyöngy Alapítvány indított útjára. A több generációt is átfogó, az integrációt segítő, művészeti alapú tevékenység keretében az elmúlt egy év alatt elkészült körülbelül 1300 darab egyedi kézműves termék, és mára a Szuno eladása a 4 millió forinthoz közelít.

madarAz Igazgyöngy Alapítvány honlapján egy évvel ezelőtt nyílt az a szociális webshop, ahol az alapítvány által megálmodott és létrehozott, Magyarországon egyedülálló programban készült különleges kézműves termékek bemutatása és értékesítése történik.


A „Szuno” (romani nyelven, jelentése álom) projekt lényege, hogy a gyermekek rajzait a család nőtagjai kihímzik, majd patchwork technikával különféle egyedi kézműves termékeket - párnákat, faliképeket, táskákat stb. - készítenek belőle.


Az elmúlt egy év alatt a projekt keretében elkészült körülbelül 1300 db egyedi kézműves termék, és mára a Szuno eladása a 4 millió forinthoz közelít. „Ezek a számok minden várakozásunkat felülmúlják, hiszen mára bizonyossá vált, hogy az a modell, amilyet kitaláltunk, működik. Lehetőséget tudunk biztosítani a projektben részt vevő gyermekeknek és családjaiknak az önfenntartásra” – mondta L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője.


Az elkészült kézműves termékek kezdetben csak a weboldalon keresztül voltak rendelhetők, de ma már széles társadalmi összefogás eredményeként több helyen is megvásárolhatók a termékek: Budapesten a Néprajzi Múzeumban és az Ellátókert Piacán, de ott lehetnek önkéntes segítők jóvoltából a Debreceni Egyetemen, a Nyíregyházi Roma Szakkollégiumban. Elkerülhettek mintadarabok aukciókra, a Múzeumok éjszakájára, a Mesterségek ünnepére, ott voltak a Bálint házi rendezvényeken, fővárosi általános és középiskolák által szervezett vásárokon, de kaphatott a Szuno egy kis helyet a hagyományos „Alkotni jó” tanári kiállításon is.


A Facebookon egy különleges kampány népszerűsítette az alapítványt: ismert emberek a gyerekrajzokhoz egy-egy mesét írtak. Írt mesét az alapítványnak Karafiáth Orsolya, D. Tóth Kriszta, Nyulász Péter, Péterfy Bori és Péterfy Gergely, Both Gabi, Finy Petra, Azurák Csaba, Laczkfi János, Tamás Zsuzsa, Hinda Vichi, Süveges Gergő.

 

Kulcsszavak:

20150704BGA_5861

2018.06.11

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

2018_01_02_BenCaplan-3246_JamieKronick

2018.05.25

Szemében izzó őrület, tüdejében annyi erő, hogy falakat renget, és zenekarával pillanatokon belül bennünket is megfertőz ezzel az ördöngös kabaréhangulattal. Ben Caplan és zenekara, a The Casual Smokers május 28-án visszatér a Dürer Kertbe!

credit_sinco

2018.05.16

Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája ezúttal egy szál zongorával, oldalán a csodálatos hangú Schoblocher Barbarával és Kiss Flórával varázsol romantikus hangulatot a Budapest Park oldalán lévő Nagyszünetbe május 21-én. Ezen a tavaszi estén a lágyabb, fülbe kúszó dallamok mellett szívbe karcoló zongorafutamokat is hallhatunk.

A Budapest Bábszínház 2017/2018-as évadának kulcsszava a megújulás volt, ezért friss arculattal, átalakult előcsarnokkal várták a nézőket, új játszóhelyet avattak, és tovább szélesedett a korosztályi kínálat is, a 443 előadást több mint 111 ezer néző látta. A 2018/2019-es évadban a színház repertoárja a #abábnemkorosztály jegyében bővül, mindhárom játszóhelyen kortárs formavilágú új produkciókkal készülnek.

Családi és gyermekprogramokkal, tárlatvezetéssel és koncerttel várják az érdeklődőket a veszprémi kulturális intézmények, valamint a város néhány utcája és tere is a Múzeumok Éjszakáján, június 23-án. A Laczkó Dezső Múzeumban a Kabóca Bábszínház Ágacska története című előadása látható, Sipos Anna művészettörténész és Veszeli Lajos festőművész tárlatvezetését hallgathatják meg az érdeklődők, a Kis-Bakony Néptáncegyüttes műsorát fáklyás felvonulás, tűzugrás és táncház követi.

Neves zenekarok fellépésével jazzfesztivált, tehetséges diákok részvételével pedig improvizációs tábort rendeznek június 24. és 30. között Szombathelyen. A jazzfesztiválon többek közt fellép a The Coquette Jazz Band, a Kéknyúl, Tóth Vera és Budapest Jazz Orchestra, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, Ferenc és Markus Stockhausen, valamint a Németh Ferenc Trió, amelynek vendége Eli Degibri és Joe Sanders lesz.

A városban működő közgyűjtemények, kiállítóhelyek sokszínűségét mutatják be a Múzeumok Éjszakáján Szombathelyen: a Vasi Skanzen június 23-án nyitja meg kapuit a látogatók előtt, a Savaria Múzeumban és a programsorozathoz csatlakozó intézményekben pedig június 30-án szerveznek programokat. A Szombathelyi Képtárban textiltervező, iparművész és művészettörténész tart előadást: a téma a képtárban látható Textiltriennálé lesz.

Enrico Morelli olasz táncos és koreográfus egy mitológiai művet, Orfeusz és Euridiké szerelmét feldolgozó táncjátékát mutatja be június 27-én a Müpa Fesztivál Színházában a Szegedi Kortárs Balett. Az Orfeusz és Euridiké című előadással, amely a táncszínház évadzáró bemutatója lesz, Morelli ezúttal a világirodalom egyik legszebb szerelmi történetét viszi színpadra.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

20150704BGA_5861

Szemében izzó őrület, tüdejében annyi erő, hogy falakat renget, és zenekarával pillanatokon belül bennünket is megfertőz ezzel az ördöngös kabaréhangulattal. Ben Caplan és zenekara, a The Casual Smokers május 28-án visszatér a Dürer Kertbe!

Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája ezúttal egy szál zongorával, oldalán a csodálatos hangú Schoblocher Barbarával és Kiss Flórával varázsol romantikus hangulatot a Budapest Park oldalán lévő Nagyszünetbe május 21-én. Ezen a tavaszi estén a lágyabb, fülbe kúszó dallamok mellett szívbe karcoló zongorafutamokat is hallhatunk.

A világhírű Buena Vista Social Club sztárja, Eliades Ochoa gitáros, énekes a londoni Royal Albert Hall-beli koncertje után három nappal érkezik Budapestre! Az Akvárium Klubban április 28-án a magyar közönség is megtapasztalhatja, milyen is az a kubai fieszta: Grupo Patria zenekarával fülbemászó dallamokkal, vérpezsdítő ritmusokkal és kihagyhatatlan slágerekkel várja a közönséget.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma