2018.04.06

Izgalmas, műfaji határokon átívelő estre készül április 10-én, a költészet napjának előestéjén Földes László „Hobo”. A 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül a Müpában lesz a Látnokok, költők, csavargók című előadásának ősbemutatója, amelyen a legnagyobb költők műveit itatja át zenével, felejthetetlen élményt kínálva a közönségnek.

18_04_10_Hobo


„Régen a költészet és a zene elválaszthatatlanak voltak, de mire felnőttem, már gyenge szálak sem kötötték őket össze. Tizenéves koromban még nem volt rockzene. Faltam a köteteket és Mensárost, Latinovitsot hallgattam. Később a Kex és Sebő Feri hihetetlen megzenésítésekkel példát mutattak, hogy kapcsolódhat ismét a két művészet. Majd Ginsberg, Morrison, Dylan fordításait olvasván elkezdtem szövegeket írni, felbuzdulva azon, micsoda minőséget hordozhat a rock és a blues, ha ilyen mesterek nyúlnak hozzájuk” – mesélte Hobo, akinek költészet iránti elkötelezettsége önálló műsorok sorát eredményezte.

 

Ezt a gazdag repertoárt bővíti ki a Látnokok, költők, csavargók című előadás, amely meglepetésekkel teli, neves vendégművészeket felvonultató ősbemutató lesz.

 

„A műsor a szabadságról szól, a keretet József Attila szabadprózája, a Tanítások adja, mely Villon, Shakespeare, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi, Ady, József Attila, Faludy, Pilinszky, Ginsberg, Morrison, Viszockij, Tom Waits és Bob Dylan műveit köti össze” – mondta Hobo az előadásról.

Hobo: Látnokok, költők, csavargók
Időpont: 2018. április 10. 20:00–22:00
Helyszín: Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bővebb információk: https://btf.hu/program?id=69574

kaszas_kultura596-90

Sz._Varga_Agnes_Uzenet_borito

2018.07.20
A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit Sz. Varga Ágnes képzőművész ÜZENET ⁄szénfestmények és grafikák⁄ című kiállításának megnyitójára, melyet 2018. augusztus 1-jén, szerdán, 18 órakor tartanak a MANK Galériában.

mank-kiallitas

2018.06.27

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a HOMO et NATURA – Válogatás a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep gyűjteményéből című kiállítás megnyitójára, melyet 2018. július 4-én, szerdán, 18 órakor tartanak.

16

2018.06.26

György Ádám zongoraművész 2018-ban már tizedik alkalommal rendezi meg zongoraakadémiáját Pomázon, a Teleki–Wattay-kastélyban, ahova a világ minden tájáról érkeznek tehetséges zongoristanövendékek. Az akadémia György Ádám szóló zongoraestjével veszi kezdetét július 2-án, majd július 11-én a növendékek és a művész közös koncertje várja a nyáresti kikapcsolódásra vágyó zenekedvelőket.

Idén is megrendezik az Ütős Fesztivált a Velencei-tónál: az ingyenes rendezvényre július 20-ától három napon át várják a közönséget az agárdi szabadstrandon. A július 21-ei napon napközben jóga, tahiti táncok és gyermekprogramok várják az Agárdra érkezőket, de ki lehet próbálni a beatboxolást vagy az ukulelét is. Később fellép a Talamba, a HolddalaNap, Palya Bea és zenekara, valamint a Parno Graszt!

Nyílt napot tartanak július 21-én a Maros megyei Gernyeszegen levő Teleki-kastélyban és annak parkjában, ugyanott nyári egyetem is kezdődik, amelynek fő témája a kastély restaurálása. A Marosvásárhelytől 18 kilométerre fekvő helyszínen szervezett Kastélynap elnevezésű rendezvény a Kastély Erdélyben című fotókiállítás megnyitójával kezdődik. Gazdag gyerekprogrammal várják a családokat: lesz kincskereső kalandjáték és kézműves műhely is! A július 29-éig zajló nyári egyetem célja pedig a Teleki-kastély felújításához szükséges dokumentáció előkészítése.

A holland MY BABY zenekar idén a „szabadság nagyköveteként” képviseli hazáját és hirdeti a szabadság fontosságát a művészetben és a társadalomban minden egyes koncertjén. A sámánisztikus, modern vudublues trió nem először jár hazánkban, de most először csíphetőek el a Campus Fesztiválon július 21-én! A zenekar nemrég fejezte be ősszel megjelenő negyedik nagylemeze munkálatait, így már erről is játszanak dalokat.

Indul július 20-án a 28. Művészetek Völgye! A fesztiválon színházi előadások, komoly- és könnyűzenei koncertek, filmvetítés és cirkuszi előadások is várják a látogatókat Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. A július 29-éig tartó rendezvényen több mint 1500 program közül válogathatnak az érdeklődők. A részletes program ITT található.

Visszatekintés (1960–2018) címmel nyílik kiállítása Paulovics László festő- és grafikusművésznek 2018. július 24-én, kedden, 18 órakor az Erdélyi Művészeti Központban, Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központ és a MANK Nonprofit Kft. szervezésében. Köszöntőt mond Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy város polgármestere, Tardy-Molnár Anna, a MANK Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. A kiállítást Szepes Hédi művészettörténész nyitja meg, a kiállítás kurátora. Az esemény házigazdája Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője. A kiállítás 2018. augusztus 24-ig, keddtől péntekig, 10 és 17 óra között, szombaton pedig 10 és 18 óra között tekinthető meg.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit Sz. Varga Ágnes képzőművész ÜZENET ⁄szénfestmények és grafikák⁄ című kiállításának megnyitójára, melyet 2018. augusztus 1-jén, szerdán, 18 órakor tartanak a MANK Galériában.

Sz._Varga_Agnes_Uzenet_borito

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a HOMO et NATURA – Válogatás a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep gyűjteményéből című kiállítás megnyitójára, melyet 2018. július 4-én, szerdán, 18 órakor tartanak.

György Ádám zongoraművész 2018-ban már tizedik alkalommal rendezi meg zongoraakadémiáját Pomázon, a Teleki–Wattay-kastélyban, ahova a világ minden tájáról érkeznek tehetséges zongoristanövendékek. Az akadémia György Ádám szóló zongoraestjével veszi kezdetét július 2-án, majd július 11-én a növendékek és a művész közös koncertje várja a nyáresti kikapcsolódásra vágyó zenekedvelőket.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma