2017.06.06

A Garabonciás Együttes már öt éve lép fel közösen értelmileg sérült fiatalokkal és gyerekekkel. A zenekar ehhez kapcsolódó élményterápiás előadásait júniusban a Ferencvárosi Művelődési Központban, illetve a Gödöllői Királyi Kastélyban tekinthetik meg az érdeklődők.

balozok


Ez a művészeti és élményterápiás program már negyedik éve az Új Európa Alapítvány támogatásával valósul meg. Míg az előző években a Garabonciás Együttes és a IX. kerületi Friss utcai Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény közös együttműködésével létrejött integrációs előadások bemutatásán volt a hangsúly, addig idén az együttes repertoárjából válogatva olyan utaztatható előadás létrehozása volt a cél, ahol a gyerekek is résztvevői lehetnek a programnak.


A csaknem 50 perces program animátora Tarcsa Zoltán pantomim-művész, az együttes pantomim-mestere, aki olyan kalandozásra hívja a gyerekeket, ahol mint pantomim-tanoncok nézői, résztvevői lesznek Esopus és La Fontaine meséinek, bepillanthatnak a középkori komédiások előadásába, láthatnak udvari táncokat, az előadás végén pedig Aranyos Ágota koreográfus, táncpedagógus vezetésével ők is táncra perdülhetnek.


AranyosAgota
Aranyos Ágota koreográfus

A korábbi évekhez hasonlóan a Garabonciás Alapítvány művészeti munkatársai a tanév során továbbfolytatták a különleges élményterápiás foglalkozásokat a Friss utcai Gyógypedagógiai Intézményben. Az „Évszázadok meséi, táncai” egy-egy előadásaira a Garabonciások mellett vendégművészek is érkeznek: a korábbi előadások Down-szindrómás szólistái.


Aranyos Ágota koreográfus így mesélt a kezdeményezésről: „Míg az előző években a gyógypedagógiai intézményekben tanulók mellett egészséges általános iskolásoknak is játszottuk az integrációs mesék sorozatot, addig az idei programot csak gyógypedagógia intézményekbe visszük el. A II. kerületi Cseppkő utcai óvodába, a beszédsérült és tanulási zavarral küzdő gyerekek Palotás Gábor Általános Iskolájába, a Zuglói Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménybe és a Mádi utcai lakásotthonba. A Garabonciás Együttes integrációs mesék sorozatát (Óramesék, Állatmesék, Embermesék) csaknem 1500 sérült és egészséges gyerek látta az elmúlt három évben. A visszajelzések azt tükrözik, hogy mindenki számára feledhetetlen élményt jelentettek ezek az előadások.”


A Garabonciás Együttes június 7-én a Ferencvárosi Művelődési Központban, míg június 11-én a Gödöllői Királyi Kastélyban lesz hallható.

belamuhely

2017.11.13

Ipari és háztartási hulladékokból épített hangszerek? Utánozhatatlanul bravúros kísérleti koncertek? Slagszaxofon, biciklidob, hangburgerek? Egy évtizede foglalkozik speciális hangkeltő eszközök építésével a Bélaműhely Sound Art. Csácsúcsicsó című lemezükön egyaránt szerepelnek egyedi hangszerelésű technoszámok és versfeldolgozások, születésnapi koncertjükön pedig fellép a Soharóza kórus is.

boganyi_gergely

2017.11.09

Folytatódik a Pannon Filharmonikusok E.ON-koncertsorozata a Müpában: a tánc négy arcát bemutató hangversenyen a közönség stíluson és korokon átívelő műsort hallgathat meg a Pannon Filharmonikusok előadásában november 17-én 19:30 órai kezdettel. A koncert négy zeneművén keresztül az élet, a halál, a csábító és a tenger hívja táncba a hallgatóságot. Az esten szólistaként Bogányi Gergely zongoraművész áll színpadra, míg a zenekart Cristian Mandeal dirigálja.

ProtonTheatre_Disgrace2

2017.10.30

Kutyák és istenek, erőszak és bűn, elfogadás és kiszolgáltatottság: ismét látható Mundruczó Kornél és a Proton Színház Szégyen című előadása október 30-án, 31-én és november 1-jén a Trafóban. Az előadás most különösen aktuális, hiszen a nők elleni erőszak és a faji diszkrimináció egyszerre jelenik meg J. M. Coetzee azonos című regényének színpadi adaptációjában. Érdekesség, hogy a cannes-i filmfesztiválon fődíjat nyert Fehér Isten című film egyik előzménye a 2012-ben született előadás. A produkció 70. előadása november 1-jén lesz.

Egyhangúlag megszavazta november 16-ai ülésén a baranyai megyeszékhely képviselő-testülete a Pécsi Harmadik Színházat (PHSZ) fenntartó, teljes mértékben önkormányzati tulajdonú nonprofit társaság eladását a Moravetz Produkció részére. Az 1988-ban alapított, állandó társulattal nem rendelkező, Vincze János vezetésével működő teátrumnak a Pécsi Nemzeti Színházba (PNSZ) történő beolvasztásáról szeptember 7-én döntött a megyeszékhely képviselő-testülete.

Sergio Ramírez nicaraguai író, volt alelnök nyerte el az idei Cervantes-díjat, amely a spanyol nyelvű irodalom legjelentősebb elismerésének számít – ismertette a zsűri döntését Ínigo Méndez de Vigo spanyol kulturális miniszter november 16-án Madridban. A döntőbizottság méltatásában kiemelte, hogy Ramírez műveiben a mindennapi élet elevensége az, ami műalkotássá változtatja a realitást.

A nagy érdeklődést és a zenei szakma kérését figyelembe véve a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) november 20-áig meghosszabbítja a jelentkezést A Dal 2018 pályázatra. A pályázóknak az eredeti határidőhöz képest öt nappal tovább, november 20-án éjfélig van lehetőségük feltölteni a www.mediaklikk.hu/adal oldalra pályaműveiket, hogy A Dal 2018 indulói között lehessenek.

A Legjobb Animáció díját kapta Klingl Béla Boxi című 3D-s animációs sorozatának Zöldben című epizódja, míg A legjobb ifjúsági film kategória győztese Andristyák Marcell IN Corp. – Integrated Nanotechnologies című alkotása lett a belgrádi Green Fest Nemzetközi Zöld Kultúra Fesztiválon.

Rekordáron, 450 millió dollárért (119 milliárd forint) kelt el egy 500 éves, Leonardo da Vincinek tulajdonított festmény egy november 15-ei esti New York-i árverésen. A kép Salvator Mundi (Világmegváltó) néven ismert. A valaha árverésen műalkotásért fizetett legmagasabb összeget adták érte. A meg nem nevezett vevő telefonon vett részt a licitálásban.

Ipari és háztartási hulladékokból épített hangszerek? Utánozhatatlanul bravúros kísérleti koncertek? Slagszaxofon, biciklidob, hangburgerek? Egy évtizede foglalkozik speciális hangkeltő eszközök építésével a Bélaműhely Sound Art. Csácsúcsicsó című lemezükön egyaránt szerepelnek egyedi hangszerelésű technoszámok és versfeldolgozások, születésnapi koncertjükön pedig fellép a Soharóza kórus is.

belamuhely

Folytatódik a Pannon Filharmonikusok E.ON-koncertsorozata a Müpában: a tánc négy arcát bemutató hangversenyen a közönség stíluson és korokon átívelő műsort hallgathat meg a Pannon Filharmonikusok előadásában november 17-én 19:30 órai kezdettel. A koncert négy zeneművén keresztül az élet, a halál, a csábító és a tenger hívja táncba a hallgatóságot. Az esten szólistaként Bogányi Gergely zongoraművész áll színpadra, míg a zenekart Cristian Mandeal dirigálja.

Kutyák és istenek, erőszak és bűn, elfogadás és kiszolgáltatottság: ismét látható Mundruczó Kornél és a Proton Színház Szégyen című előadása október 30-án, 31-én és november 1-jén a Trafóban. Az előadás most különösen aktuális, hiszen a nők elleni erőszak és a faji diszkrimináció egyszerre jelenik meg J. M. Coetzee azonos című regényének színpadi adaptációjában. Érdekesség, hogy a cannes-i filmfesztiválon fődíjat nyert Fehér Isten című film egyik előzménye a 2012-ben született előadás. A produkció 70. előadása november 1-jén lesz.

Az első Fair Play Napon, október 26-án zenei alkotók, előadóművészek hívják fel a közönség figyelmét arra, hogy digitalizálódó világunkban egyre fontosabb a fair play, a zenészek anyagi és erkölcsi megbecsülése. A zenei produkciók létrejöttéhez ugyanúgy anyagi erőforrások kellenek, mint bármely hétköznapi termék előállításához, melyekért a fogyasztók pénzt adnak. A ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért kezdeményezésére létrejövő Fair Play Nap a tudatos, fair zenefogyasztás szükségességére hívja fel a figyelmet.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma