IDO_KEP_banner_728x90_2_002

2012.07.07
Szöllősi Mátyás
Szálinger Balázs új könyve egy igen érdekes vállalkozás, egyfajta szintézis. Amit az M1/M7 kötetben személyre szabottabban, egyfajta egyéni sorstörténetként mutatott be – már egy akkor is szimbolikus, kissé bujtatott nyelven –, azt most egy sokkal szélesebb körre alkalmazza, kitágítva a szövegeken belüli tér és idő kereteit. KRITIKA
A 2009-es, korábbi könyvben is helyet kapott jó néhány szöveg, mely közéleti kérdéseket tematizált lírai keretek között, de az új könyvnek ez a fő irányvonala, ahol az alanyiság csak nagyon halvány módon, legfeljebb a játékosabb versekben kerül igazán előtérbe. Az új könyv címéül szolgáló szó: Köztársaság, valóban egy nagyon is összetett kifejezés. Ahogyan azt a szerző maga is kiemelte egy interjúban; vonatkozhat egy nagyobb közösségre is természetesen, ugyanakkor megvan benne az a személyes vonatkozás is, ami két ember közös ügyét, szövetségét, együttélését jelenti/jelentheti. Így már biztos, hogy egy több réteggel bíró szövegkorpuszról van szó, ahol a közösségi ügyek, megoldásra váró problémák mögött legtöbbször ott rejtőzhet az egyéni, személyes mítosz is. De vajon tényleg ott rejtőzik-e?
 Szálinger Balázs
A könyv maga öt jól elkülöníthető egységre tagolódik, méghozzá olyan módon, hogy mindhárom műnem (líra, dráma, epika) szerepet kap, egyfajta hálót alakítva ki. Azt, bevallom, nem igazán értem, miért kellett a könyvet ilyen sok – konkrétan öt – egységre tagolni, talán a múltról, jelenről és jövőről való beszéd eleve ad(na) egy koncentrált szerkezetet a könyvnek. Személy szerint a kimondottan lírainak szánt elemeket nem biztos, hogy két külön egységre tagoltam volna.
Az utolsó előtti rész látomásos módon, egy új világháború eljövetelével beszéli el a jövő egy lehetséges megvalósulását, s ez a vízió talán a leginkább alkalmas arra, hogy valami személyeset, valami emberközelit, olyasmit közvetítsen, amiért – véleményem szerint – legtöbben a lírához fordulnak. Itt képes igazán arról beszélni, ami a kevésbé hangsúlyos része a „köztársaságnak”, a társas létről, melyet sokszor a külső harcok, a külvilág lehetetlenít el. S bár ez a rész az epikus egysége a könyvnek, a szerző talán nem veszi rossz néven, ha a IV. egységet mégiscsak lírainak tekintem, már csak a szerelmi szál kibontakozása, az önvizsgálat, s azon sajátosság miatt, hogy itt mutatja meg, milyen összeegyeztethetetlen legtöbbször a személyes és közösségi „érdek”, egy folyékony, jambikus lüktetésű nyelven.
Az első ciklus önálló versszövegekkel vonul végig olyan területeken, problematikákon, melyeknek érintése kissé idegenül hathat az olvasóra. Talán nem megszokott az, hogy ilyen nagy mennyiségben kerüljenek terítékre a közösségi kérdések, s még talán nem is ez az, ami megnehezíti a befogadást – ez egyfajta kihívás is lehetne –; hanem, hogy a szövegek mintha nem építenének ki egy olyan ívet, mely egy afféle tematikát képez, ami alapján az olvasó rendezni tudná magában a felmerülő kérdéseket, témákat. Azt talán érteni vélem, hogy Szálinger Balázs típusokat rajzol, ha a vidék sajátosságaira, vagy mondjuk a korrupcióra, ellehetetlenítésre, hagyományokra, hagyománykezelési mechanizmusokra gondolunk, de a közéleti kérdések kibontása, az azokról való beszéd legtöbbször nem egyértelmű, elvész a metaforákban, és sokszor űr marad(hat)  a befogadóban egy-egy verszárlat után.
 
Az intolerancia kérdése, mely gyakorlatilag az egész könyvön végigvonul, azonban az egyik olyan eleme a könyvnek, amire kiválóan reflektál jó néhány szöveg, s mely alapvető probléma a társadalomban.  A sokszor talán kissé érthetetlennek, megfoghatatlannak tűnő textusok mögül az szinte minden esetben kivillan, hogy Szálinger Balázs olyan élethelyzeteket vázol, olyan szituációkról ír, amik sokak számára talán nem rejtenek többletet, de mintha arra törekedne, hogy a látszólag értéktelennek tűnő dolgokból is kiemelje és megmutassa a lényegeset, bensőségeset: „Ugye nem hagyjuk veszni azt a négy-öt / Elárvult falut ott Debrecen alatt? / Ugye úgy döntünk, megnézzük a helyszínt, / s kiszállunk ketten, mint felsőbb akarat? (…) A kallódókat óvón fölemeljük, / Megsimogatjuk, mielőtt nevük, / Dolgozzparaszt és söpörjparaszt lesz – / Szigor s törődés lesz a rendszerünk. // És jó kezekben lesznek majd az erdők, / A fából hő lesz, a hőnél szerelem, / És boldogságunk érzetével fűtjük / Föl a népünk csikorgó teleken.” (Hajdúsági szerelmesvers).
A Köztársaság rész a leghosszabb egysége a könyvnek; s ókorban játszódó drámával kapcsolatosan hosszan lehetne értekezni, milyen módon érintkezik a mai korral, s a vázolt problémák, azoknak megjelenítése mennyire hangsúlyos, de erre nincs itt elegendő tér. Inkább még egy olyan szegmensét emelném ki a könyvnek, ami különösen megfogott: a több versen keresztülvitt apa-fiú viszony, azoknak a dolgoknak a boncolgatása, mint a félelem, tisztelet, bűntudat kérdése – egy efféle viszonyrendszerben: „Nyilván gondoltál arra, hogy meghal. / Nyilván tudod, hogy épp idegenben / Leszel, mikor elér a híre, / Nyilván felkészülsz arra a hírre – / De arra gondolsz, hogy egy halálnak / Képei vannak?” – Sok mindenről lehetne még írni a Köztársaság kapcsán, s biztos vagyok benne, hogy mindarra, ami fontos, az olvasók rá is találnak majd.

lukoviczky

2012.08.31
Első hallásra kevésnek tűnhet az idei Velencei Építészeti Biennále főkurátora, David Chipperfield neves építész által választott hívószó, ami köré a nemzeti pavilonok és a központi kiállítás épült: „Common Ground”, azaz közös alap. KRITIKA
2012.08.31
A balladás novellák emlékezője nagyjából ugyanaz a férfi, aki természetesen valamikor volt gyerek és kamasz, vagy most is az, ha szorongató visszautat tesz az időben, mely a rekonstrukció során ugyancsak tartogat meglepetéseket, újabb lelki erőpróbákat. KRITIKA
2012.08.31
Itthon kevesen ismerték Vázsonyi Vilmost, a századfordulón élt demokrata politikus, igazságügyi miniszter unokáját, egy nagy múltú család utolsó közvetlen leszármazottját. Zeke Gyula és Hadas Miklós kötete erre a különleges emberre emlékezik, aki úgy élt és úgy is halt meg, ahogyan senki más. KRITIKA

A Fragonard-gyár új parfümmúzeumában a látogatók mintegy 400 parfümmel, és az illatszerek európai történetével is megismerkedhetnek. A múzeum a dél-franciaországi Grasse városában található világhírű parfümgyáré, amelyet hagyományos parfümkészítő művészetéért 2018-ban az UNESCO is felvett a kulturális világörökségi listájára. Míg régen az erős illatokat elsősorban temetési szertartások, később pedig a testszag elfedésére használták, a középkortól kezdve a parfüm már a luxusterméknek számított. Bár az egyház sokáig rossz szemmel nézte az illatosítást, a keresztes hadjáratokról visszatérők is sok egzotikus parfümöt, olajat hoztak magukkal Európába, új illatokkal gazdagítva a kínálatot. A 18. századtól az erős illatok kifinomultabbá váltak, ám még a 20. század elején is nehéz illatok hódítottak a mai ízléshez képest.

Előadó-művészeti tevékenységű nonprofit céget hoztak létre az ősszel elindult pásztói színház alapítói, köztük Kautzky Armand. A Balassi Bálint Színház Nonprofit Kft. másik két tulajdonosa Katona Attila zeneszerző és Katona József díszletfestő iparművész. A színházalapítást a 9 ezres kisváros kezdeményezte. Az előadások a művelődési házban zajlanak majd.

A budapesti Nemzeti Színház repertoárján is szereplő Ady-estjével vendégszerepel a kolozsvári színházban Földes László Hobo. A föltámadás szomorúsága című verses-zenés összeállítás április 24-én, szerdán 17 és 20 órától tekinthető meg a színház Stúdiótermében.

Az 1600 éves aranykincset Észak-Izraelben, Galileában találták kiránduló kamaszgyerekek a földeken, Cipóri patak medrénél. Egy tanösvény mellett bukkantak rá, amely a késő római és a bizánci korban a zsidók önrendelkezését biztosító bírói tanácsnak, a Szanhedrinnek otthont adó különböző helyszíneket köti össze egymással.

Az érme egyik oldalán II. Theodosius császár (401-450) látható, aki arról is ismert, hogy ő tette törvényeivel másodosztályú polgárokká az Izrael földjén élő zsidókat. A másik oldalon a győzelem istennője látható egy hatalmas kereszttel. Az aranyéremnek az egykori neve solidus volt, ez volt a leggyakoribb pénznem a késő római birodalomban, és a korai bizánci korszakban.

A mesterséges intelligenciát egy hongkongi művész hozta létre. Victor Wong három év alatt építette meg és programozta be az A. I Gemini nevű robotot, amelyet a tusfestés technikájára tanított meg, és a Holdról készült háromdimenziós képekkel „táplálta". Az A.I Gemini átlagosan 50 óra alatt fest meg egy képet, amelyhez általában mindössze fekete tintát, vizet és kínai merítéses technikával előállított papírt használ. A robot egy képének ára jelenleg nagyjából 10 ezer font (3,7 millió forint) Londonban.

Május 25. és június 2. között negyedik alkalommal rendezik meg a Zsidó Művészeti Napokat (Zsimü) Budapest meghatározó kulturális helyszínein.

budapest_bar

Antonín Dvořák nagyszabású h-moll gordonkaversenyét tűzi műsorra a Pannon Filharmonikusok zenekar április 27-én a pécsi Kodály Központban. A gordonkairodalom egyik legjelentősebb darabját Alexander Buzlov orosz csellóművész szólaltatja meg.

M/Ámor vagy amit akartok címmel, a Shakespeare-komédiák sajátos dramaturgiáján alapuló vígjátékot mutat be a Terminál Workhouse fiatal alkotókból álló csapata a Kós Károly Művelődési Házban április 23-án, kedden 19 órakor.

Palóc húsvétot tartanak hétfőn a szlovákiai Fülek várában. A tizennegyedik alkalommal megtartott rendezvényen a helyi értékekre, a palóc hagyományokra helyezik a hangsúlyt, de a műsorban a magyar mellett a szlovák kultúrát is bemutatják.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma