2012.07.07
Szöllősi Mátyás
Szálinger Balázs új könyve egy igen érdekes vállalkozás, egyfajta szintézis. Amit az M1/M7 kötetben személyre szabottabban, egyfajta egyéni sorstörténetként mutatott be – már egy akkor is szimbolikus, kissé bujtatott nyelven –, azt most egy sokkal szélesebb körre alkalmazza, kitágítva a szövegeken belüli tér és idő kereteit. KRITIKA
A 2009-es, korábbi könyvben is helyet kapott jó néhány szöveg, mely közéleti kérdéseket tematizált lírai keretek között, de az új könyvnek ez a fő irányvonala, ahol az alanyiság csak nagyon halvány módon, legfeljebb a játékosabb versekben kerül igazán előtérbe. Az új könyv címéül szolgáló szó: Köztársaság, valóban egy nagyon is összetett kifejezés. Ahogyan azt a szerző maga is kiemelte egy interjúban; vonatkozhat egy nagyobb közösségre is természetesen, ugyanakkor megvan benne az a személyes vonatkozás is, ami két ember közös ügyét, szövetségét, együttélését jelenti/jelentheti. Így már biztos, hogy egy több réteggel bíró szövegkorpuszról van szó, ahol a közösségi ügyek, megoldásra váró problémák mögött legtöbbször ott rejtőzhet az egyéni, személyes mítosz is. De vajon tényleg ott rejtőzik-e?
 Szálinger Balázs
A könyv maga öt jól elkülöníthető egységre tagolódik, méghozzá olyan módon, hogy mindhárom műnem (líra, dráma, epika) szerepet kap, egyfajta hálót alakítva ki. Azt, bevallom, nem igazán értem, miért kellett a könyvet ilyen sok – konkrétan öt – egységre tagolni, talán a múltról, jelenről és jövőről való beszéd eleve ad(na) egy koncentrált szerkezetet a könyvnek. Személy szerint a kimondottan lírainak szánt elemeket nem biztos, hogy két külön egységre tagoltam volna.
Az utolsó előtti rész látomásos módon, egy új világháború eljövetelével beszéli el a jövő egy lehetséges megvalósulását, s ez a vízió talán a leginkább alkalmas arra, hogy valami személyeset, valami emberközelit, olyasmit közvetítsen, amiért – véleményem szerint – legtöbben a lírához fordulnak. Itt képes igazán arról beszélni, ami a kevésbé hangsúlyos része a „köztársaságnak”, a társas létről, melyet sokszor a külső harcok, a külvilág lehetetlenít el. S bár ez a rész az epikus egysége a könyvnek, a szerző talán nem veszi rossz néven, ha a IV. egységet mégiscsak lírainak tekintem, már csak a szerelmi szál kibontakozása, az önvizsgálat, s azon sajátosság miatt, hogy itt mutatja meg, milyen összeegyeztethetetlen legtöbbször a személyes és közösségi „érdek”, egy folyékony, jambikus lüktetésű nyelven.
Az első ciklus önálló versszövegekkel vonul végig olyan területeken, problematikákon, melyeknek érintése kissé idegenül hathat az olvasóra. Talán nem megszokott az, hogy ilyen nagy mennyiségben kerüljenek terítékre a közösségi kérdések, s még talán nem is ez az, ami megnehezíti a befogadást – ez egyfajta kihívás is lehetne –; hanem, hogy a szövegek mintha nem építenének ki egy olyan ívet, mely egy afféle tematikát képez, ami alapján az olvasó rendezni tudná magában a felmerülő kérdéseket, témákat. Azt talán érteni vélem, hogy Szálinger Balázs típusokat rajzol, ha a vidék sajátosságaira, vagy mondjuk a korrupcióra, ellehetetlenítésre, hagyományokra, hagyománykezelési mechanizmusokra gondolunk, de a közéleti kérdések kibontása, az azokról való beszéd legtöbbször nem egyértelmű, elvész a metaforákban, és sokszor űr marad(hat)  a befogadóban egy-egy verszárlat után.
 
Az intolerancia kérdése, mely gyakorlatilag az egész könyvön végigvonul, azonban az egyik olyan eleme a könyvnek, amire kiválóan reflektál jó néhány szöveg, s mely alapvető probléma a társadalomban.  A sokszor talán kissé érthetetlennek, megfoghatatlannak tűnő textusok mögül az szinte minden esetben kivillan, hogy Szálinger Balázs olyan élethelyzeteket vázol, olyan szituációkról ír, amik sokak számára talán nem rejtenek többletet, de mintha arra törekedne, hogy a látszólag értéktelennek tűnő dolgokból is kiemelje és megmutassa a lényegeset, bensőségeset: „Ugye nem hagyjuk veszni azt a négy-öt / Elárvult falut ott Debrecen alatt? / Ugye úgy döntünk, megnézzük a helyszínt, / s kiszállunk ketten, mint felsőbb akarat? (…) A kallódókat óvón fölemeljük, / Megsimogatjuk, mielőtt nevük, / Dolgozzparaszt és söpörjparaszt lesz – / Szigor s törődés lesz a rendszerünk. // És jó kezekben lesznek majd az erdők, / A fából hő lesz, a hőnél szerelem, / És boldogságunk érzetével fűtjük / Föl a népünk csikorgó teleken.” (Hajdúsági szerelmesvers).
A Köztársaság rész a leghosszabb egysége a könyvnek; s ókorban játszódó drámával kapcsolatosan hosszan lehetne értekezni, milyen módon érintkezik a mai korral, s a vázolt problémák, azoknak megjelenítése mennyire hangsúlyos, de erre nincs itt elegendő tér. Inkább még egy olyan szegmensét emelném ki a könyvnek, ami különösen megfogott: a több versen keresztülvitt apa-fiú viszony, azoknak a dolgoknak a boncolgatása, mint a félelem, tisztelet, bűntudat kérdése – egy efféle viszonyrendszerben: „Nyilván gondoltál arra, hogy meghal. / Nyilván tudod, hogy épp idegenben / Leszel, mikor elér a híre, / Nyilván felkészülsz arra a hírre – / De arra gondolsz, hogy egy halálnak / Képei vannak?” – Sok mindenről lehetne még írni a Köztársaság kapcsán, s biztos vagyok benne, hogy mindarra, ami fontos, az olvasók rá is találnak majd.
2012.08.31
Első hallásra kevésnek tűnhet az idei Velencei Építészeti Biennále főkurátora, David Chipperfield neves építész által választott hívószó, ami köré a nemzeti pavilonok és a központi kiállítás épült: „Common Ground”, azaz közös alap. KRITIKA
2012.08.31
A balladás novellák emlékezője nagyjából ugyanaz a férfi, aki természetesen valamikor volt gyerek és kamasz, vagy most is az, ha szorongató visszautat tesz az időben, mely a rekonstrukció során ugyancsak tartogat meglepetéseket, újabb lelki erőpróbákat. KRITIKA
2012.08.31
Itthon kevesen ismerték Vázsonyi Vilmost, a századfordulón élt demokrata politikus, igazságügyi miniszter unokáját, egy nagy múltú család utolsó közvetlen leszármazottját. Zeke Gyula és Hadas Miklós kötete erre a különleges emberre emlékezik, aki úgy élt és úgy is halt meg, ahogyan senki más. KRITIKA

Kinek a hangja? címmel nyílt állandó kiállítás Móricz Zsigmondról egykori lakhelyén, Leányfalun. A Duna menti település ezzel ünnepli posztumusz díszpolgára születésének 140 évfordulóját

Tizennyolc kortárs zeneszerző életét dolgozta fel az az országos zenetörténeti verseny, melynek Budapesti döntőjét csaknem maximális pontszámmal nyerték a kalocsai diákok.

A Nemzeti Kulturális Alap által támogatott, Tanítványok tanítványai 1950-től napjainkig című országos zenetörténeti versenyt Varga Károly zenepedagógus, a Magyar Televízió és Rádió munkatársa, zenei könyvek írója hívta életre.

A múzeum a napokban adta át a 2011-ben ellopott, Kr. e. 1. századból származó aranyozott szarkofágot a manhattani kerületi ügyészségnek, amely továbbítja az egyiptomi kormánynak. A Metropolitan Múzeum 2017 júliusában vásárolta meg a koporsót egy magángyűjteményből, azóta egyik kiállításának központi darabja volt. Az intézményt a vásárláskor hamis eredetigazolással vezették félre. A koporsót, amely egy magas rangú egyiptomi papé volt, jelenetek és szövegek díszítik, amelyek a pap útját ábrázolják a haláltól az örökkévalóságig.

A Magyar Nemzeti Múzeum emlékülést rendez abból az alkalomból, hogy 160 éve, 1859. február 25-én Rosti Pál a nemzet múzeumának ajándékozta dél-amerikai utazásán készült fényképeit. A rendezvény 2019. február 25-én 13 órakor kezdődik a MNM Dísztermében. Pulszky Ferenc múzeumigazgatói kinevezésének 150. évfordulója alkalmából pedig március 4-én tartanak tudományos konferenciát, mely az MNM és a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület közös rendezvénye.

Idén a tudomány és a technológia áll a velencei biennále nemzetközi gyermekkarneváljának fókuszában, így ebben az évben a Római Magyar Akadémia a budapesti Csodák Palotájával együtt szervez foglalkozásokat február 23. és 25. között. A négynapos program alatt, a Ca' Giustianan termeiben az előző évekhez hasonlóan tematikus foglalkozások várják a gyerekeket, amelyek ez alkalommal a tudomány témája köré épülnek. A szervezők a világ működését bemutató interaktív foglalkozássokkal készülnek, valamint felépítenek a helyszínen egy matematika, informatikai témájú kódfejtő szabadulószobát is. Magyarország negyedszerre vesz részt az olaszországi programon; 2016-ban Kecskemét városa mutatta meg sokszínű zenei kultúráját, 2017-ben és 2018-ban a Római Magyar Akadémia szervezésében pedig a MOME és a Szentendrei Skanzen mutatkozott be Velencében.

Dikun György kárpátaljai festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás csütörtökön Budapesten a Forrás Galériában. A március 13-ig nyitva tartó tárlaton láthatók lesznek többek között a Tenyérjós, Az öreg halász és a tenger II., valamint a Pán című alkotások.

dikun_gyorgy_nyito

Jelmezes felvonulás, álarckészítés, koncert és táncelőadás is lesz az ötödik alkalommal megrendezendő farsangi karneválon a Fejér megyei Velencén feburár 23-án szombaton.

A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága megemlézezést tart a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja alkalmából február 25-én.

A műfajok egymásba kapaszkodása, az évfordulók és az önismeret a hívószavai az idei Debreceni Tavaszi Fesztiválnak, amelyet március 16. és 27. között huszonkilencedik alkalommal rendeznek meg.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma