NFZ_XII.10-16-ig_782x90-borowicz

2018.06.28

Letették az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. épületének alapkövét és egy időkapszulát a Lakitelek Népfőiskolán június 28-án. Az eseményen Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár megtiszteltetésnek nevezte, hogy a közművelődés új székháza Lakiteleken épül fel, ahol a Kárpát-medencei magyarság kezdetektől fogva otthonra talál.

Fekete Péter az ünnepségen elmondta: „hagyományainkra, keresztény kultúránk értékeire, magyar nemzeti identitásunk alapjaira tudásalapú társadalmat építünk, mert hisszük, hogy minden nemzedéknek kötelessége nem csupán gyarapítani, hanem örökíteni is a szellemi vagyonát, és felnevelni a haza új nemzedékeit”. Mint mondta: a mostani építkezés új fejezetet nyit a közművelődés több száz éves történetében, hiszen az épület nemcsak székháza egy szervezetnek, hanem a közművelődés történetét őrző, feldolgozó, szakmatörténeti gyűjteménynek helyet adó, a közösségi művelődés jelen folyamatait kutató és szakmai utánpótlást biztosító országos központ is. Megtiszteltetésnek nevezte, hogy a közművelődés új székháza Lakiteleken épül fel, egy olyan helyen, ahonnan a rendszerváltás elindult, és ahol a Kárpát-medencei magyarság kezdetektől fogva otthonra talál.

 

11


Az államtitkár emlékeztetett, hogy idén 62 éves a felnőttkori tanulással és művelődéssel foglalkozó szakemberek képzése Magyarországon. Durkó Mátyás 1956-ban alapította, majd vezette a korábban Kossuth Lajos nevét viselő debreceni tudományegyetem egykori felnőttnevelési és közművelődési tanszékét. A néhány év múlva, 1968-ban megjelent Felnőttnevelés és népművelés című könyvével pedig lerakta az andragógia diszciplína alapjait. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: „ember nélkül semmi nem lehetséges, intézmény nélkül semmi nem tartós”. Mint mondta, a kilencvenes évektől kezdve, a népfőiskola megalakulása óta olykor szinte reménytelen helyzetben is bíztak munkatársaival „a maguk igazában, mert tudták, hogy ez nemcsak egy kis közösségnek az igazsága, jövőképe, hanem egy nagy nemzetközösségé is”, és ezt a jövőképet szolgálja a jövőben is az NMI Művelődési Intézet, a Lakitelek Népfőiskola és a népfőiskolai hálózat is. Kiemelte, az intézetnek meg kell őriznie függetlenségét, szabadságát, eddigi munkáját, és nemcsak határon belül, hanem a Kárpát-medencei kapcsolatrendszerben is, hiszen nemzetpolitikai feladatok tekintetében hatalmas felelősség hárul rá.

 

A Lakitelek Népfőiskola tulajdonosa, a Szeged-Csanádi Püspökség megyés püspöke, Kiss-Rigó László úgy fogalmazott, napjainkban egy olyan ideológiai küzdelem folyik, amelyben „az egyik oldalon lévőknek borzasztóan sok idejük van, és csak tévutakra tereléssel foglalkoznak, és vannak mások, akiknek nincs idejük, látják a célt, és becsületes eszközökkel próbálnak mindenkit a célba juttatni”. Mint mondta, a Lakitelek Népfőiskolán Lezsák Sándor karizmatikus irányításával, vezetésével és szolgálatával évek óta egy szellemi építkezés, egyúttal értékmegőrző tevékenység folyik, amiért köszönet illeti.


2016-07-14-02
Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. épületének látványterve

 

Závogyán Magdolna, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője ismertette azt az üzenetet, amely az épület időkapszulájába került. Ennek részlete szerint „az épület alapítói az egyetemes magyar kultúra megmaradásában és gyarapításában hittek... Álljon ez az épület a magyar egyetemes kultúra közösségi műhelyeként, legyen ez a hely a közösségi művelődés központja, ahol az itt dolgozók munkájukra a legszebb hivatásként tekintenek, ahol a megtartó hagyományaink, tudásunk, jó gyakorlataink mindig harmóniában lesznek a modern tudás legjavával, és alkotóegységben segítik kulturális közösségeink önazonosságának megerősödését, társadalmunk gyarapodását”. Az időkapszulába az utódoknak szánt sorokon kívül a közösségi művelődés a felvilágosodásig visszavezethető történetéhez, szellemiségéhez kapcsolódó 11 tárgyat, időtálló értéket helyeztek el. Mint az ünnepségen elhangzott, a beruházás 2019 végére készül el, a NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. egy 3600 négyzetméteres, több funkciós épületet kap, amelyben országos szinten közművelődési, szakmai szolgáltatói, módszertani és koordinációs feladatokat látnak majd el.

 

Forrás: MTI

Fotó: nepfoiskola.lakitelek.hu

Gadrenia1

2018.12.15

A bukaresti Odeon Színház, a világ egyik legjelentősebb színháza idén állította színpadra Elzbieta Chowaniecz kortárs lengyel szerzőnő Gardénia című darabját Balázs Zoltán rendezésében. Ezt mutatják be ma Tunézia fővárosában, a 20. tuniszi színházi napokon, az afrikai-arab régió egyik legjelentősebb nemzetközi színházi fesztiválján.

Adveti_kalendarium
2018.12.15

Ebben az évben remek téli és karácsonyi kötetekkel készültek a kiadók az óvodás korosztálynak. A megajándékozni kívánt gyermek személyiségétől függően választhatunk a vicces, könnyed történetek vagy meghitt, összebújós mesék közül is. Hat kötetet ajánlunk.

BIDF_R

2018.12.15

Meztelen valóság a filmvásznon a szlogenje a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválnak (BIDF), amelyet január 28. és február 3. között ötödik alkalommal rendeznek meg a Cinema City Aréna moziban. A kreatív dokumentumfilmek a 21. század embereiről szólnak, sokrétűek, és sokszor tabutémákat is érintenek.

1,51 millió euróért (490 millió forint) kelt egy Marcel Proust-mű első kiadása Pierre Bergé francia üzletember legendás könyvtárának árverésén pénteken Párizsban. Ez a legnagyobb összeg a világon, amelyet franciául írt eredeti mű egy példányáért valaha árverésen adtak. Marcel Proust (1871-1922) Az eltűnt idő nyomában című, hétkötetes regényfolyamának első könyve, a Swann eredeti, japán papírra nyomott kiadásának ez az egyes számot viselő példánya, melyet az író barátjának, Lucien Daudet-nek ajándékozott 1913 végén.

A Plácido Domingo által alapított Operalia nemzetközi tehetségkutató verseny mintegy ezer résztvevője közül kiválasztott 40 énekes július 21. és 26. között a prágai Nemzeti Színház történelmi épületének színpadán méri össze tudását. A zenei kíséretet az opera zenekara biztosítja Plácido Domingo vezényletével. A negyven résztvevő először három selejtező körben mérkőzik meg egymással, közülük tízen jutnak be a döntőbe, ahol öt kategóriában fogják értékelni az énekeseket. Az Operaliát korábban mások mellett London, Los Angeles, Párizs, Verona, Mexikóváros és Peking látta vendégül.

Az egri minaret világviszonylatban egyedülálló értéket képvisel: ez a legészakibb fekvésű minaret, amely szinte teljes épségében fennmaradt. Állami támogatásból nemcsak a torony újult meg, hanem annak közvetlen környezetét is helyreállították. A beruházás több ütemben valósult meg. A torony ideiglenes megtámasztását, a régészeti feltárásokat és a falkutatást követően először az alapozás megerősítési munkálatai és az alsó burkolókövek cseréje, rekonstrukciója történt meg, majd a felső rész burkolatának javítása, a csúcsdísz és az erkély felújítása következett.

A terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Templomban ad adventi koncertet a Makám együttes december 22-én szombaton Ó, gyönyőrű éj címmel. Az est során Sík Sándor verseire készült dalok is elhangoznak. A zenekarban Krulik Zoltán mellett ezúttal Bede Sári és Magyar Bori (ének), Boros Attila (basszusgitár), Varga Bori (szaxofon), Szabó Árpád (hegedű), Gyulai Csaba (cajon és gadulka) szerepel. Közreműködik az örmény fúvós hangszert, a dudukot megszólaltató Juhász Endre, valamint Bálint Péter, aki az ausztrál őslakosok kürtjén, a didgeridoo-n játszik. A koncertről filmfelvétel készül.

A 100 éve született Alekszandr Szolzsenyicin prófétai erejű írásai a 20. század talán legerőteljesebb irodalmi művei, amelyekkel a szovjet kommunizmus nyomorúságait és szenvedéseit leplezte le. Andrej Kovalcsuk egészalakos bronzszobrát a Nobel-díjas orosz íróról elnevezett moszkvai utcában avatták fel.

Emlékül címmel mutatja be Herczku Ágnes Hozomány – Erdélyi népzene régen és most / Visa című lemezét december 19-én és 20-án a Hagyományok Házában. Az esten közreműködő zenészek és táncosok a folklórt nem ismerő nézőnek is felejthetetlen élményt nyújtanak.

herczku_agnes_visa

A Kodály-módszert általában olyan fogalmakkal társítjuk, mint világhírű, egyedülálló, védett szellemi örökség, és büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország a bölcsője. De tudatában vagyunk-e valójában annak, hogy mekkora kincs birtokában vagyunk? Látjuk-e, miként tekint a világ erre az örökségre?

Örökségi hétvégét tart december 15-16-án a Pro Urbe Civil Európai Fórum Visegrád és Bécs – Építészeti örökségünkről, Közép-Európában címmel. A neves nemzetközi szakértők részvételével zajló konferencián bemutatják azt az online fórumot is, amely az épített örökségről szóló párbeszédnek teremt felületet Európa lakossága számára.

Harmadik Jazzkívánságműsor lemezét készítette el a Sárik Péter Trió. A formáció ezúttal kizárólag magyar pop-rock dalokat dolgozott át, valamennyit Falusi Mariann énekli. Az albumot pénteken mutatják be a MOM Kulturális Központban.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma