2017.07.20

Felső tagozatban veszíti el a kortárs magyar irodalom az olvasóit. Miért? Elsősorban az olyan iskolai olvasmányok miatt, amelyek a mai gyerek számára nehezen érthetőek – mint az Egri csillagok, amely több mint száz éve lett kötelező. Miként érhető el, hogy a kortárs ifjúsági irodalmat oktassák az iskolában? Miért fontos a minőségi gyerekirodalmi kritika? Többek között erről beszélgettünk Hermann Zoltánnal, a Mesebeszéd egyik szerkesztőjével.

Egyre élénkebb a gyermek- és ifjúsági irodalomról szóló diskurzus, a gyerekkönyves szakma minden résztvevőjének van véleménye, de nehéz megteremteni azt a fórumot, ahol ezeket elmondhatják, megvitathatják egymással. Erre jöttek rá a Mesebeszéd című beszélgetéssorozat résztvevői, akik idén a könyvhétre egy kritikai hangú, hiánypótló tanulmánykötetet is megjelentettek a témában.

 

Miként lehetne eljuttatni a kortárs gyerekirodalmat az olvasókhoz? Hogyan neveljük olvasóvá a gyermeket? Mi legyen az ajánlott olvasmányok között az iskolában?

 

Többek között ezeket a kérdéseket járja körbe a könyv, és ezekről kérdeztük mi is Hermann Zoltánt, aki a kötetet szerkesztette Hansági Ágnessel, Szekeres Nikolettával és Mészáros Mártonnal együtt. Hermann Zoltán a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán a Régi és Klasszikus Magyar Irodalom Tanszék docense, valamint a Gyermek- és ifjúsági irodalom szakirányú továbbképzési szak felelőse.

 

WP_20170606_14_20_18_Rich1
A képen balról jobbra: Mészáros Márton, Hansági Ágnes, Szekeres Nikoletta és Hermann Zoltán


Miért hiánypótló mű a Mesebeszéd?

A kötetben sok olyan tanulmány kapott helyet, amely kifejezetten a kortárs gyerekirodalommal, a 2000-es évek után született művekkel foglalkozik. A történeti vagy a modern bölcsész és irodalomtudományos szempontoknak a felvetésére korábban nem volt példa a kortárs gyerekirodalommal kapcsolatban. A címe a 2011-ben indult beszélgetéssorozat címét viseli, melyet a Fiatal Írók Szövetsége rendezett. Már ott is jól látszott, hogy egyre élénkebb a gyerek- és ifjúsági irodalomról szóló diskurzus, a gyerekkönyves szakma minden résztvevőjének van véleménye, viszont nincs olyan fórum, ahol ezeket megvitathatnánk. Már akkor megfogalmazódott, hogy bár vannak kivételek, többnyire gyenge a gyerekirodalommal foglalkozó kritika. Ezt a hiányt érezte meg a tanulmánykötet szerkesztőgárdája is. Jó volna, ha lenne egy rendszeresen megjelenő, gyerekirodalmi kritikai, online elérhető lap, de addig is igyekszünk olyan kisebb projektekkel segíteni a gyerekirodalommal foglalkozó szakembereknek – kiadóknak, pedagógusoknak, hallgatóknak –, mint ez a Mesebeszéd című tanulmánykötet.

 

Már a kötet előszavában felhívja a figyelmet arra, hogy hiányzik a rendszeres gyerekkönyvkritika. Valójában mi az akadálya annak, hogy létrejöjjön egy ilyen fórum?

A személyi feltételek adottak lennének hozzá, ezt bizonyítja ez a tanulmánykötet is, megmutatva: az irodalommal, a gyerekpszichológiával, a vizualitással foglalkozó szakemberek szokatlanul éles szemmel tekintenek a mai magyar gyerekkönyvkultúra jelenségeire. És ez nagyon jó. Csakhogy hazánkban gyakorlatilag hiányzik a gyerekirodalmi kritika hagyománya.

 

Az utóbbi 10-15 év gyerekkönyvkritikája elsősorban promóciós jellegű volt, amely főleg ismertetéseket tartalmazott. Pedig nagy szükség volna negatív kritikára is, amely a kiadóknak, szerzőknek is visszajelzést adna.

 

Ehhez azt is fontosnak tartanám, hogy elváljanak egymástól a szerepkörök, azaz a kritikus ne legyen gyerekkönyvszerző vagy kiadói munkatárs is egyben. A másik akadály a pénz, szerencsére bizonyos független kezdeményezések, a Magyar Gyermekirodalmi Intézet, a Magyar Olvasástársaság és a HUBBY (Magyar Gyerekkönyv Fórum) már olyan helyzetben vannak, hogy pályázatokból finanszírozhatnak kisebb projekteket, és talán elindulhat egyszer egy komoly gyerekirodalom-kritikai oldal is.

 

children-2294041_960_720
Fotó: pixabay


Más hiányra is felhívja a figyelmet a tanulmánykötetben. Mint írja: a mai magyar gyerekkönyves műfaji paletta hasonló képet mutat, mint a 19. században. Vagyis bizonyos témák és műfajok hiányoznak belőle. Melyek ezek a műfajok?

A 19. században például megjelent a tudományos fantasztikum, a kalandregény, de nálunk évtizedekig ezt a műfajt csupán fordításokban ismerte az olvasóközönség. Hazánkban csak jóval később jelent meg a magyar környezetben játszódó, magyar szereplős kalandregény. Ahogy régen, úgy ma is a teljes műfaji palettát a fordítások és az eredeti magyar művek együtt fedik le: de hát a miénk egy európai viszonylatban is elég kicsi könyvpiac. Ha kortárs példát kellene említeni: pár évvel ezelőttig a magyar, 12+-os, úgynevezett „tabukönyvek” hiánycikkek voltak. Egészen kitűnő könyvek jelentek meg magyarfordításban, majd, amikor a kritikai fórumokon, beszélgetéseken a résztvevők pedzegetni kezdték ezt az űrt, akkor egyszerre kisebb túltermelés indult el a magyar kiadók részéről. Éppen emiatt is volna jó az igényes könyvkritika, mert felhívná a kiadók figyelmét ezekre a hiányokra, vagy épp a túltermelésre, a piaci szempontú, gyors kiadói projektekből kikerülő, néha meglehetősen gyenge szövegekre.

 

Arra is hivatkozik a tanulmánykötetben, hogy a minőségi kritika és gyerekirodalmi fórum hiányában nehezen találnak rá az olvasók a jó kortárs szövegekre és a kiadók az olvasóikra.

A kiadók szeretnének a bevásárlóközpontok és hipermarketek könyvespolcaira betörni, mert igazán nagy példányszámok ott fogynak el, de ez többnyire csak a multi háttérrel rendelkezőknek sikerül. A kisebb kiadók nagyon jó könyvprojekteket indítottak már el, melyeknek a kritikai visszhangja is pozitív volt, csakhogy ezek tipikusan nem azok a könyvek, melyek széles körben eljutnak az olvasókhoz. Ennek nagyon sok oka van, többek között a kereskedelmi erőviszonyok egyenlőtlensége, valamint a kiadói-állami-iskolai kooperáció hiánya.

 

A skandináv országok az iskolát és a könyvtárhálózatot használják a kortárs gyerekkönyvek terjesztésére. Nálunk ez miért nem működik?

Alapvetően az a probléma, hogy egy ilyen kiadói-állami-iskolai kooperációnak a kialakítása csak nagyon hosszú távú projekt keretében tudna létrejönni, legalább 10-15 évre lenne szükség ahhoz, hogy jól működjön. Csakhogy nálunk az állami vagy európai uniós forrásból indított, az olvasást vagy a mesemondást népszerűsítő programok általában 1-2 éves lefutásúak. A másik probléma, hogy nehéz a gyerekkönyvkultúrának a különböző szegmenseit összehangolni, és leültetni a szerzőt, kiadót, könyvtárhálózatot, államot, és olyasmit kitalálni, amelyben minden résztvevő pozitív „szaldót” lát. A harmadik probléma a pénz- és az információhiány. A kortárs irodalom jelenléte azért is kicsi az iskolákban, mert az iskolai könyvtáraknak gyakorlatilag nincs könyvvásárlásra költhető éves keretük, nem tudnak új köteteket vásárolni. De nem volna szabad egyedül az iskolára hagyni ezt a feladatot: léteznek olyan, magyar szociológusok és oktatási szakemberek által kidolgozott és mikrokörnyezetben is kipróbált programok, amelyek nem magát a gyerekolvasót segítik, hanem a tanulást, az olvasást támogató család modelljeit igyekeznek kialakítani. Ezeket a – úgy tudom, jelenleg kifutott – programokat volna érdemes összehangolni egy skandináv-típusú gyerekirodalom-finanszírozási és terjesztői modellel.

 

DSC_0391


Mészáros Márton a Mesebeszéd könyvbemutatóján arra utalt: nehéz a pedagógusokat meggyőzni arról, hogy kortárs gyerekirodalmat olvassanak. Ez is gátja annak, hogy nem jut el annyi kortárs irodalom a gyerekekhez?

Igen, mindenképpen. Az a tapasztalat, hogy alsó tagozatban az irodalmi befogadás még jól működik. Az óvoda és az alsó tagozat mindig rugalmasabb pedagógiai rendszer volt, oda már a 60-as, 70-es években is be tudott törni az akkor friss gyerekirodalmi kultúra. Inkább a felső tagozattal és gimnáziumi szegmenssel van gond. A felső tagozatban veszíti el a kortárs magyar irodalom az olvasóit. Többek között olyan „kötelező”-nek nevezett, ma már inkább csak felkínált, ajánlott olvasmányok miatt, melyekhez a kollégák ragaszkodnak. Az Egri csillagok például már 1913 óta kötelező olvasmány, pedig az első világháború előtti társadalomnak, gyerekeknek más problémái voltak, mint a maiaknak. Más világban éltek. Persze nem csak ez a probléma: a mai 10-14 éves korosztály alapvetően online, multimediális tartalmakból tájékozódik, innen szerzi az ismereteit, a kultúra közvetítésének ezekkel a mediális feltételeivel pedig az irodalomtanításnak is számolnia kell.

 

Mit lehetne tenni, hogy fellazuljon az elavult kötelező olvasmányok listája?

Fontos leszögezni, hogy már nincsenek konkrétan nevesítve a kötelező olvasmányok a Nemzeti Alaptantervben, csak olyan megkötések vannak, hogy mondjuk Jókaitól kell venni egy regényt.

 

Már nem kell ragaszkodni a korábbi kötelező olvasmányokhoz. Sok pedagógus mégis azokat tanítja. Egyrészt rutinból, másrészt azért, mert azok szerepelnek a tankönyvben, azokhoz vannak jegyzeteik, foglalkoztató füzetek, harmadszor azért, mert az iskolai könyvtárban is csak azokból van elég példány.

 

Hozzá kell tennem: az 1960-as és 70-es években az akkori iskolai kánon mellett is létrejött már egy elképőesztően jó ifjúsági irodalom: Mándy Iván, Csukás István regényei, Nemes Nagy Ágnes meséi és a többiek. A rendszerváltás környékén már ezt az irodalmat kellett volna tanítani, csakhogy akkor sem történt meg ez a váltás. Ma pedig egy Mándy- vagy Csukás-regényt sem lehet kötelezővé, vagy ajánlottá tenni, azokat is ugyanúgy lábjegyzetelni kellene, mint Arany vagy Jókai műveit, mert nagyon sok bennük az olyan elavult, idegen fogalom, szituáció, viselkedési minta, amely a mai gyerekeknek már érthetetlen.

 

Ma ugyanis az oktatásnak hála az a képzet alakult ki a diákokban, hogy az irodalom a megfellebbezhetetlen kijelentések sora, és azokat kell megtanulni. Kimarad az irodalomból az ízlés, a saját vélemény, az, hogy lehet vitatkozni a művekről, és az egyik diák olvasatát lehet ütköztetni a másikkal.

 

Ehelyett kinyilatkoztatásokat próbál átadni az irodalomoktatás, mintha a műveknek csak egyféle értelmezése létezne. Az érettségi szóbelijén pedig főleg ilyen definitív mondatok visszaadását várják.

 

A kortárs irodalmat akkor lehetne bevinni a felső tagozatba és a gimnáziumba, ha átalakítanák a kronologikus, irodalomtörténeti elveket érvényesítő érettségi követelményeket és az iskolai kánont. Én felső tagozatból ki is hagynám a klasszikusokat, annak 9-12-dikben lenne a helye, és ifjúsági irodalmat, néhány régit, és sok-sok újat adnék a gyerekek kezébe! És nem csak regényeket, de novellákat és verseskönyveket is! Jó lenne továbbá, ha a kortárs művekkel kapcsolatban készülnének tanári segédletek, foglalkoztató füzetek, feladatlapok. Amíg ilyenek alig vannak, addig – azt mondom – a kiadók „nyers” könyvterméket adnak el. Ha ebben segítséget kapnának a tanár kollégák, könnyebben váltanának.

 

library-2128813_960_720
Fotó: pixabay


A mai közoktatásban nincs meg tömegesen az a kreativitás, ami megtanítaná értelmezni az irodalmat, vagy a multimediális tartalmakat. Talán ezért nőtt meg az egyetemi, kutatói műhelyek szerepe: jó lenne, ha a közoktatás figyelne a javaslatainkra. Ma már az ország több tanárképző intézményében kapott komoly szerepet a gyerek- és ifjúsági irodalom oktatása.

 

Hogyan tudnak segíteni a pedagógusoknak a váltásban?

Nekünk – a Mesebeszéd szerkesztőinek és a kötet szerzőinek – most az a célunk, ez az első lépés, hogy a kortárs ifjúsági irodalom eljusson az iskolákba. Tervezünk a kötetet létrahozó csapattal – Hansági Ágnessel, Szekeres Nikivel és Mészáros Mártonnal – egy ehhez kapcsolódó konferenciát 2018 januárjában, ahol éppen a kortárs gyerekirodalom oktatásban való jelenlétéről lesz szó. A meghívottjaink között szerepelnek majd olyan pedagógusok, akik önállóan, akár „gerillamódszerekkel”, saját ötleteikkel, feladatlapjaikkal dolgozzák fel a kortárs műveket a tanórákon. Fontos a pedagógusok bátorítása, hogy merjenek váltani, merjék a saját értékítéletüket bevinni a tanterembe. Emellett a HUBBY kezdeményezésére összejött egy csapat, amely alternatív javaslatcsomagot készít. Egy 10-15 címből álló listát állítanak össze olyan kortárs művekből, melyekre lecserélhetnék a régi, kötelezőként tanított könyveket a pedagógusok.

 

Említette, hogy a Mesebeszéd szerkesztőinek, íróinak hasonló a céljuk. Szerkesztőként hogyan válogatták össze, hogy kik legyen a szerzők, és mely témák kerüljenek fókuszba a kötetben?

A szerzők közvetlenül vagy áttételesen kapcsolódnak a Károli Gáspár Református Egyetem gyermek- és ifjúsági irodalom szakirányú továbbképzéséhez. Nagy részük tanít is a képzésen, de írtak a kötetbe volt hallgatóink is. Sőt, a kötetnek egyik célja is volt, hogy lefedje a mi képzésünk tematikus rendjét. Négy nagy fejezetet találunk benne: az első a kánontörténetet, a kiadástörténetet és a magyar gyerekirodalom jelenlegi helyzetét járja körül. A második a meséről szól, és azért kapott külön hangsúlyt, mert a laikusok, sokszor a hozzánk érkező hallgatók is úgy gondolják: a meseirodalom a gyerekirodalom előzménye, sőt, többen azonosítják is a mesével a gyerekirodalmat. Az ide kapcsolódó tanulmányok azonban – a folklorisztika és az irodalomtudomány új nézőpontjait ismertetve – lényegében újradefiniálják a mese fogalmát. A harmadik nagy blokk az ifjúsági irodalommal foglalkozik, elbeszélés- és gender-elméleti, pszichológiai szempontok is megjelennek az egyes tanulmányokban, és elég kritikus hangot is megütnek a szerzőink. Az utolsó nagyobb rész a vizualitást: főleg a képeskönyvek világát, a vizuális befogadás elméleti hátterét ismerteti.

 

Ön a gyermek- és ifjúsági irodalom szakirányú továbbképzési szak felelőse. Mit érdemes tudnunk a képzésről?

Negyedszerre indítjuk az egyéves képzést, idén augusztus 1-ig lehet rá jelentkezni. Bárki jöhet, aki bölcsész szakból, pedagógiából vagy művészeti területről legalább egy BA diplomával rendelkezik. A hallgatók tanulnak irodalomtörténetet, műfajelméletet, műértelmezést, színházi- és filmelemzést, a gyerekirodalom és a gyerekpszichológia összefüggéseit, tanulnak kritikát írni, „műfordítani”, komoly tanulmány-értékű diplomamunkákat írnak a második félév végére, de lehet önálló művel, adaptációval, forgatókönyvvel is diplomát védeni. Voltak hallgatóink már kiadói munkatársak, tanárok, könyvtárosok, írók, „színházicsinálók”, műfordítók, de más érdeklődők, főállású szülők is. Összetartó társaság, már önálló programokat is szerveznek: a képzés talán legnagyobb sikere ez a kapcsolatépítés. A KRE gyerekirodalom posztgarduális képzésének ma már komoly szakmai tekintélye van, de kicsik vagyunk, és intézményileg még meg kellene erősödnünk. Jó volna, ha majd mesterszakot indíthatnánk – és akkor a gyerekirodalom végre önálló szakként is jelen lehetne a magyar felsőoktatásban.



Wéber Anikó

cafe_budapest_kiemelt2

2018.09.20

„Egy kortárs fesztiválnak mindig újat kell mutatnia, abban a tekintetben is, hogyan értelmezi újjá a régit” – mondta Káel Csaba, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál operatív testületének elnöke. Az október 5-től kezdődő fesztiválra jönnek világsztárok, a 100-nál is több program között lesznek ősbemutatók és köztéri programok, ráadásul mindezt csaknem 40 helyszínen, akár a bulinegyed romkocsmáiban is megtalálhatjuk.

hernadijudit_kiemelt

2018.09.20

A közönség- és a szakmai sikerek után a Magyar Színházi Társaság a 2018/2019-es évadban folytatja a Jó kérdés elnevezésű ingyenes beszélgetéssorozatot, amelynek keretében a színházszakmai témákat nem csupán a szűk szakmát érintő szempontok mentén járják körbe. És hogy kik lesznek górcső alatt? Többek között Hernádi Juditot, Ónodi Esztert, Scherer Pétert, Törőcsik Franciskát és Novák Esztert kérdezi szeptember 22-től Veiszer Alinda.

_D0A8999_Copy

2018.09.20

Idén 45. alkalommal osztják ki a Diák Oscar-díjat (Student Academy Award): a nemzetközi fikciós rövidfilm kategóriában bejutott a díjazottak közé a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SzFE) mesterszakán diplomázó rendező, Kovács István legújabb alkotása, az Ostrom. Az alkotók szeptember 20-án sajtótájékoztatón meséltek örömükről.

Tizenhat programmal készül a szeptember 22-ei színházak éjszakájára a Játékszín, ahol nyíltpróbával, varietéműsorral és kulisszajárással is várják a közönséget. A Bock Színpad első programja a Mesedélután lesz, amelynek szereplői Hapci Benő, Mirr-Murr, Pom Pom és Oriza Triznyák. Ugyancsak délután, méghozzá 3 órakor kezdődik az első kulisszajárás, amelyet háromnegyed óránként tartanak meg. Mindezek mellett idén is megrendezik a Vers a’la carte elnevezésű programot Hirtling István vezetésével, aki a közönség tagjaival közösen instruálja színésztársait, majd további produkciók várják a közönséget.

Két kiállítással kapcsolódik az európai kulturális örökség napjaihoz a szlovákiai Füleki Vármúzeum: szeptember 21-én az egykori Felső-Magyarország területén működő üveghuták festett, gravírozott, vésett és egyszerűbb termékeit a vár Bebek-tornyában, Fülek második világháborús éveit pedig a várhegy földalatti óvóhelyén mutatják be. A szezonzáró kiállításon a 18. század végétől a 20. század elejéig mutatják be az üvegtermékeket, különös tekintettel a nógrádi üvegműhelyekre.

Idén több mint száz alkotó várja 42 budapesti és egy pécsi helyszínen az Ékszerek Éjszakája közönségét szeptember 21-én, pénteken kora délutántól egészen éjfélig, de a sorozathoz egész hétvégén át számos kiállítás és előadás is kapcsolódik. Idén először csatlakoznak külföldi kortárs alkotók a programokhoz – a magyar és külföldi alkotók számára Szimbiózis címmel hirdettek meg nemzetközi pályázatot, a 38 kiválasztott munkát a Kortárs Építészeti Központban (KÉK) szeptember 20. és 23. között lehet megtekinteni. Az idei év vendégkiállítása a K.A.S. Galériában kap helyet, ahol a németországi Burg Giebichenstein University of Art and Design Halle professzora, Hans Stofer a hallgatókkal együtt mutatja be munkáit. A rendezvény célja a magyar kortárs ékszertervezés szélesebb körben való megismertetése, valamint a pályakezdő és gyakorlott alkotói közeg inspirálása, összefogása.

A 20. századi magyar festészet és grafika jelentős képviselőinek munkáit láthatja a közönség a Mihályfi-gyűjteményből rendezett kiállításon szeptember 20-tól a szegedi Reök-palotában. Mihályfi Ernő az 1920-as, 30-as években újságíróként felfigyelt a magyar progresszív képzőművészetre, támogató kritikákat írt és így kapcsolatba került a kortárs alkotókkal. Magángyűjteményét az 1950-es és 1960-as években alakította ki, a műveket saját ízlése alapján válogatta, de döntéseit később a művészettörténet igazolta. Ebből a több mint nyolcszáz alkotásból 155 festmény és grafika látható a Reök-palotában. A gyűjtő elsősorban kortárs alkotók munkáit vásárolta meg, de kollekcióját történelmi kitekintéssel állította össze, így a november elejéig látható kiállításon szerepelnek Mednyánszky László, Rippl-Rónai József és Gulácsy Lajos festményei és grafikái, valamint a legjelentősebb magyar avantgárd művészcsoport, a Nyolcak munkái, és többek között három Picasso-grafika is.

A Madách Színházban ad koncertet a Müller Péter Sziámi AndFriends szeptember 28-án. Az est folyamán vendégként színpadra lépnek a Pintér Béla Társulat színészei, valamint Kiss László és Másik János is. A Müller Péter Sziámi AndFriends játszik idén megjelent új albumáról, a Nevess magadra! című anyagról, de elhangzanak Müller Péter Sziámi korábbi zenekarai: az URH, a Kontroll Csoport, a Sziámi, illetve az Európa Kiadó kiemelkedő dalai is.

A múzeumi és könyvtáros szakma a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című, EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében sokat tesz azért, hogy csökkenjen a korai – azaz a végzettség nélküli – iskolaelhagyók aránya, javuljon a hátrányos helyzetű csoportok munkaerő-piaci helyzete, erősödjön a fiatalok társadalmi integrációja, csökkenjen a szegénységben, társadalmi kirekesztettségben élők száma. A nemes célok elérése érdekében a két kulturális szakterület három éven át tartó programot indított 2017 februárjában.

chalk-1551566_1920-1360x1020

Táncosok a medencében, a szabad tüdős merülés művészete, az eltűnés jelensége és filmvetítés. Többek között ezt kínálja a PLACCC 2018 fesztivál, melynek programjait az utcán és egyéb elhagyatott, használaton kívüli helyen lehet megtalálni.

Test, technológia, mozgás, köztéri táncelőadás, techno-harkályok, interaktív városi hangjáték, performatív ikerkiállítás. Csak néhány hívószó az idén tízéves PLACCC témáiból. A nemzetközi fesztivál – amely köztereken, rendhagyó helyszíneken létrejövő alkotásokat állít középpontba – 2018. szeptember 3-án, 18 órakor rajtol el a Shapers című köztéri táncelőadással, amelyet a budapesti Rákóczi térre adaptál a francia Ex Nihilo társulat.

Még négy napig, augusztus 24-én éjfélig szavazhat a közönség A Kaszás Attila-díj három jelöltjére a díj honlapján! Az idén Varga Klárit, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, Farkas Ignácot, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és Nagy Csongor Zsoltot, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagját jelölték a Kaszás Attila-díjra.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma