2017.07.20

Felső tagozatban veszíti el a kortárs magyar irodalom az olvasóit. Miért? Elsősorban az olyan iskolai olvasmányok miatt, amelyek a mai gyerek számára nehezen érthetőek – mint az Egri csillagok, amely több mint száz éve lett kötelező. Miként érhető el, hogy a kortárs ifjúsági irodalmat oktassák az iskolában? Miért fontos a minőségi gyerekirodalmi kritika? Többek között erről beszélgettünk Hermann Zoltánnal, a Mesebeszéd egyik szerkesztőjével.

Egyre élénkebb a gyermek- és ifjúsági irodalomról szóló diskurzus, a gyerekkönyves szakma minden résztvevőjének van véleménye, de nehéz megteremteni azt a fórumot, ahol ezeket elmondhatják, megvitathatják egymással. Erre jöttek rá a Mesebeszéd című beszélgetéssorozat résztvevői, akik idén a könyvhétre egy kritikai hangú, hiánypótló tanulmánykötetet is megjelentettek a témában.

 

Miként lehetne eljuttatni a kortárs gyerekirodalmat az olvasókhoz? Hogyan neveljük olvasóvá a gyermeket? Mi legyen az ajánlott olvasmányok között az iskolában?

 

Többek között ezeket a kérdéseket járja körbe a könyv, és ezekről kérdeztük mi is Hermann Zoltánt, aki a kötetet szerkesztette Hansági Ágnessel, Szekeres Nikolettával és Mészáros Mártonnal együtt. Hermann Zoltán a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán a Régi és Klasszikus Magyar Irodalom Tanszék docense, valamint a Gyermek- és ifjúsági irodalom szakirányú továbbképzési szak felelőse.

 

WP_20170606_14_20_18_Rich1
A képen balról jobbra: Mészáros Márton, Hansági Ágnes, Szekeres Nikoletta és Hermann Zoltán


Miért hiánypótló mű a Mesebeszéd?

A kötetben sok olyan tanulmány kapott helyet, amely kifejezetten a kortárs gyerekirodalommal, a 2000-es évek után született művekkel foglalkozik. A történeti vagy a modern bölcsész és irodalomtudományos szempontoknak a felvetésére korábban nem volt példa a kortárs gyerekirodalommal kapcsolatban. A címe a 2011-ben indult beszélgetéssorozat címét viseli, melyet a Fiatal Írók Szövetsége rendezett. Már ott is jól látszott, hogy egyre élénkebb a gyerek- és ifjúsági irodalomról szóló diskurzus, a gyerekkönyves szakma minden résztvevőjének van véleménye, viszont nincs olyan fórum, ahol ezeket megvitathatnánk. Már akkor megfogalmazódott, hogy bár vannak kivételek, többnyire gyenge a gyerekirodalommal foglalkozó kritika. Ezt a hiányt érezte meg a tanulmánykötet szerkesztőgárdája is. Jó volna, ha lenne egy rendszeresen megjelenő, gyerekirodalmi kritikai, online elérhető lap, de addig is igyekszünk olyan kisebb projektekkel segíteni a gyerekirodalommal foglalkozó szakembereknek – kiadóknak, pedagógusoknak, hallgatóknak –, mint ez a Mesebeszéd című tanulmánykötet.

 

Már a kötet előszavában felhívja a figyelmet arra, hogy hiányzik a rendszeres gyerekkönyvkritika. Valójában mi az akadálya annak, hogy létrejöjjön egy ilyen fórum?

A személyi feltételek adottak lennének hozzá, ezt bizonyítja ez a tanulmánykötet is, megmutatva: az irodalommal, a gyerekpszichológiával, a vizualitással foglalkozó szakemberek szokatlanul éles szemmel tekintenek a mai magyar gyerekkönyvkultúra jelenségeire. És ez nagyon jó. Csakhogy hazánkban gyakorlatilag hiányzik a gyerekirodalmi kritika hagyománya.

 

Az utóbbi 10-15 év gyerekkönyvkritikája elsősorban promóciós jellegű volt, amely főleg ismertetéseket tartalmazott. Pedig nagy szükség volna negatív kritikára is, amely a kiadóknak, szerzőknek is visszajelzést adna.

 

Ehhez azt is fontosnak tartanám, hogy elváljanak egymástól a szerepkörök, azaz a kritikus ne legyen gyerekkönyvszerző vagy kiadói munkatárs is egyben. A másik akadály a pénz, szerencsére bizonyos független kezdeményezések, a Magyar Gyermekirodalmi Intézet, a Magyar Olvasástársaság és a HUBBY (Magyar Gyerekkönyv Fórum) már olyan helyzetben vannak, hogy pályázatokból finanszírozhatnak kisebb projekteket, és talán elindulhat egyszer egy komoly gyerekirodalom-kritikai oldal is.

 

children-2294041_960_720
Fotó: pixabay


Más hiányra is felhívja a figyelmet a tanulmánykötetben. Mint írja: a mai magyar gyerekkönyves műfaji paletta hasonló képet mutat, mint a 19. században. Vagyis bizonyos témák és műfajok hiányoznak belőle. Melyek ezek a műfajok?

A 19. században például megjelent a tudományos fantasztikum, a kalandregény, de nálunk évtizedekig ezt a műfajt csupán fordításokban ismerte az olvasóközönség. Hazánkban csak jóval később jelent meg a magyar környezetben játszódó, magyar szereplős kalandregény. Ahogy régen, úgy ma is a teljes műfaji palettát a fordítások és az eredeti magyar művek együtt fedik le: de hát a miénk egy európai viszonylatban is elég kicsi könyvpiac. Ha kortárs példát kellene említeni: pár évvel ezelőttig a magyar, 12+-os, úgynevezett „tabukönyvek” hiánycikkek voltak. Egészen kitűnő könyvek jelentek meg magyarfordításban, majd, amikor a kritikai fórumokon, beszélgetéseken a résztvevők pedzegetni kezdték ezt az űrt, akkor egyszerre kisebb túltermelés indult el a magyar kiadók részéről. Éppen emiatt is volna jó az igényes könyvkritika, mert felhívná a kiadók figyelmét ezekre a hiányokra, vagy épp a túltermelésre, a piaci szempontú, gyors kiadói projektekből kikerülő, néha meglehetősen gyenge szövegekre.

 

Arra is hivatkozik a tanulmánykötetben, hogy a minőségi kritika és gyerekirodalmi fórum hiányában nehezen találnak rá az olvasók a jó kortárs szövegekre és a kiadók az olvasóikra.

A kiadók szeretnének a bevásárlóközpontok és hipermarketek könyvespolcaira betörni, mert igazán nagy példányszámok ott fogynak el, de ez többnyire csak a multi háttérrel rendelkezőknek sikerül. A kisebb kiadók nagyon jó könyvprojekteket indítottak már el, melyeknek a kritikai visszhangja is pozitív volt, csakhogy ezek tipikusan nem azok a könyvek, melyek széles körben eljutnak az olvasókhoz. Ennek nagyon sok oka van, többek között a kereskedelmi erőviszonyok egyenlőtlensége, valamint a kiadói-állami-iskolai kooperáció hiánya.

 

A skandináv országok az iskolát és a könyvtárhálózatot használják a kortárs gyerekkönyvek terjesztésére. Nálunk ez miért nem működik?

Alapvetően az a probléma, hogy egy ilyen kiadói-állami-iskolai kooperációnak a kialakítása csak nagyon hosszú távú projekt keretében tudna létrejönni, legalább 10-15 évre lenne szükség ahhoz, hogy jól működjön. Csakhogy nálunk az állami vagy európai uniós forrásból indított, az olvasást vagy a mesemondást népszerűsítő programok általában 1-2 éves lefutásúak. A másik probléma, hogy nehéz a gyerekkönyvkultúrának a különböző szegmenseit összehangolni, és leültetni a szerzőt, kiadót, könyvtárhálózatot, államot, és olyasmit kitalálni, amelyben minden résztvevő pozitív „szaldót” lát. A harmadik probléma a pénz- és az információhiány. A kortárs irodalom jelenléte azért is kicsi az iskolákban, mert az iskolai könyvtáraknak gyakorlatilag nincs könyvvásárlásra költhető éves keretük, nem tudnak új köteteket vásárolni. De nem volna szabad egyedül az iskolára hagyni ezt a feladatot: léteznek olyan, magyar szociológusok és oktatási szakemberek által kidolgozott és mikrokörnyezetben is kipróbált programok, amelyek nem magát a gyerekolvasót segítik, hanem a tanulást, az olvasást támogató család modelljeit igyekeznek kialakítani. Ezeket a – úgy tudom, jelenleg kifutott – programokat volna érdemes összehangolni egy skandináv-típusú gyerekirodalom-finanszírozási és terjesztői modellel.

 

DSC_0391


Mészáros Márton a Mesebeszéd könyvbemutatóján arra utalt: nehéz a pedagógusokat meggyőzni arról, hogy kortárs gyerekirodalmat olvassanak. Ez is gátja annak, hogy nem jut el annyi kortárs irodalom a gyerekekhez?

Igen, mindenképpen. Az a tapasztalat, hogy alsó tagozatban az irodalmi befogadás még jól működik. Az óvoda és az alsó tagozat mindig rugalmasabb pedagógiai rendszer volt, oda már a 60-as, 70-es években is be tudott törni az akkor friss gyerekirodalmi kultúra. Inkább a felső tagozattal és gimnáziumi szegmenssel van gond. A felső tagozatban veszíti el a kortárs magyar irodalom az olvasóit. Többek között olyan „kötelező”-nek nevezett, ma már inkább csak felkínált, ajánlott olvasmányok miatt, melyekhez a kollégák ragaszkodnak. Az Egri csillagok például már 1913 óta kötelező olvasmány, pedig az első világháború előtti társadalomnak, gyerekeknek más problémái voltak, mint a maiaknak. Más világban éltek. Persze nem csak ez a probléma: a mai 10-14 éves korosztály alapvetően online, multimediális tartalmakból tájékozódik, innen szerzi az ismereteit, a kultúra közvetítésének ezekkel a mediális feltételeivel pedig az irodalomtanításnak is számolnia kell.

 

Mit lehetne tenni, hogy fellazuljon az elavult kötelező olvasmányok listája?

Fontos leszögezni, hogy már nincsenek konkrétan nevesítve a kötelező olvasmányok a Nemzeti Alaptantervben, csak olyan megkötések vannak, hogy mondjuk Jókaitól kell venni egy regényt.

 

Már nem kell ragaszkodni a korábbi kötelező olvasmányokhoz. Sok pedagógus mégis azokat tanítja. Egyrészt rutinból, másrészt azért, mert azok szerepelnek a tankönyvben, azokhoz vannak jegyzeteik, foglalkoztató füzetek, harmadszor azért, mert az iskolai könyvtárban is csak azokból van elég példány.

 

Hozzá kell tennem: az 1960-as és 70-es években az akkori iskolai kánon mellett is létrejött már egy elképőesztően jó ifjúsági irodalom: Mándy Iván, Csukás István regényei, Nemes Nagy Ágnes meséi és a többiek. A rendszerváltás környékén már ezt az irodalmat kellett volna tanítani, csakhogy akkor sem történt meg ez a váltás. Ma pedig egy Mándy- vagy Csukás-regényt sem lehet kötelezővé, vagy ajánlottá tenni, azokat is ugyanúgy lábjegyzetelni kellene, mint Arany vagy Jókai műveit, mert nagyon sok bennük az olyan elavult, idegen fogalom, szituáció, viselkedési minta, amely a mai gyerekeknek már érthetetlen.

 

Ma ugyanis az oktatásnak hála az a képzet alakult ki a diákokban, hogy az irodalom a megfellebbezhetetlen kijelentések sora, és azokat kell megtanulni. Kimarad az irodalomból az ízlés, a saját vélemény, az, hogy lehet vitatkozni a művekről, és az egyik diák olvasatát lehet ütköztetni a másikkal.

 

Ehelyett kinyilatkoztatásokat próbál átadni az irodalomoktatás, mintha a műveknek csak egyféle értelmezése létezne. Az érettségi szóbelijén pedig főleg ilyen definitív mondatok visszaadását várják.

 

A kortárs irodalmat akkor lehetne bevinni a felső tagozatba és a gimnáziumba, ha átalakítanák a kronologikus, irodalomtörténeti elveket érvényesítő érettségi követelményeket és az iskolai kánont. Én felső tagozatból ki is hagynám a klasszikusokat, annak 9-12-dikben lenne a helye, és ifjúsági irodalmat, néhány régit, és sok-sok újat adnék a gyerekek kezébe! És nem csak regényeket, de novellákat és verseskönyveket is! Jó lenne továbbá, ha a kortárs művekkel kapcsolatban készülnének tanári segédletek, foglalkoztató füzetek, feladatlapok. Amíg ilyenek alig vannak, addig – azt mondom – a kiadók „nyers” könyvterméket adnak el. Ha ebben segítséget kapnának a tanár kollégák, könnyebben váltanának.

 

library-2128813_960_720
Fotó: pixabay


A mai közoktatásban nincs meg tömegesen az a kreativitás, ami megtanítaná értelmezni az irodalmat, vagy a multimediális tartalmakat. Talán ezért nőtt meg az egyetemi, kutatói műhelyek szerepe: jó lenne, ha a közoktatás figyelne a javaslatainkra. Ma már az ország több tanárképző intézményében kapott komoly szerepet a gyerek- és ifjúsági irodalom oktatása.

 

Hogyan tudnak segíteni a pedagógusoknak a váltásban?

Nekünk – a Mesebeszéd szerkesztőinek és a kötet szerzőinek – most az a célunk, ez az első lépés, hogy a kortárs ifjúsági irodalom eljusson az iskolákba. Tervezünk a kötetet létrahozó csapattal – Hansági Ágnessel, Szekeres Nikivel és Mészáros Mártonnal – egy ehhez kapcsolódó konferenciát 2018 januárjában, ahol éppen a kortárs gyerekirodalom oktatásban való jelenlétéről lesz szó. A meghívottjaink között szerepelnek majd olyan pedagógusok, akik önállóan, akár „gerillamódszerekkel”, saját ötleteikkel, feladatlapjaikkal dolgozzák fel a kortárs műveket a tanórákon. Fontos a pedagógusok bátorítása, hogy merjenek váltani, merjék a saját értékítéletüket bevinni a tanterembe. Emellett a HUBBY kezdeményezésére összejött egy csapat, amely alternatív javaslatcsomagot készít. Egy 10-15 címből álló listát állítanak össze olyan kortárs művekből, melyekre lecserélhetnék a régi, kötelezőként tanított könyveket a pedagógusok.

 

Említette, hogy a Mesebeszéd szerkesztőinek, íróinak hasonló a céljuk. Szerkesztőként hogyan válogatták össze, hogy kik legyen a szerzők, és mely témák kerüljenek fókuszba a kötetben?

A szerzők közvetlenül vagy áttételesen kapcsolódnak a Károli Gáspár Református Egyetem gyermek- és ifjúsági irodalom szakirányú továbbképzéséhez. Nagy részük tanít is a képzésen, de írtak a kötetbe volt hallgatóink is. Sőt, a kötetnek egyik célja is volt, hogy lefedje a mi képzésünk tematikus rendjét. Négy nagy fejezetet találunk benne: az első a kánontörténetet, a kiadástörténetet és a magyar gyerekirodalom jelenlegi helyzetét járja körül. A második a meséről szól, és azért kapott külön hangsúlyt, mert a laikusok, sokszor a hozzánk érkező hallgatók is úgy gondolják: a meseirodalom a gyerekirodalom előzménye, sőt, többen azonosítják is a mesével a gyerekirodalmat. Az ide kapcsolódó tanulmányok azonban – a folklorisztika és az irodalomtudomány új nézőpontjait ismertetve – lényegében újradefiniálják a mese fogalmát. A harmadik nagy blokk az ifjúsági irodalommal foglalkozik, elbeszélés- és gender-elméleti, pszichológiai szempontok is megjelennek az egyes tanulmányokban, és elég kritikus hangot is megütnek a szerzőink. Az utolsó nagyobb rész a vizualitást: főleg a képeskönyvek világát, a vizuális befogadás elméleti hátterét ismerteti.

 

Ön a gyermek- és ifjúsági irodalom szakirányú továbbképzési szak felelőse. Mit érdemes tudnunk a képzésről?

Negyedszerre indítjuk az egyéves képzést, idén augusztus 1-ig lehet rá jelentkezni. Bárki jöhet, aki bölcsész szakból, pedagógiából vagy művészeti területről legalább egy BA diplomával rendelkezik. A hallgatók tanulnak irodalomtörténetet, műfajelméletet, műértelmezést, színházi- és filmelemzést, a gyerekirodalom és a gyerekpszichológia összefüggéseit, tanulnak kritikát írni, „műfordítani”, komoly tanulmány-értékű diplomamunkákat írnak a második félév végére, de lehet önálló művel, adaptációval, forgatókönyvvel is diplomát védeni. Voltak hallgatóink már kiadói munkatársak, tanárok, könyvtárosok, írók, „színházicsinálók”, műfordítók, de más érdeklődők, főállású szülők is. Összetartó társaság, már önálló programokat is szerveznek: a képzés talán legnagyobb sikere ez a kapcsolatépítés. A KRE gyerekirodalom posztgarduális képzésének ma már komoly szakmai tekintélye van, de kicsik vagyunk, és intézményileg még meg kellene erősödnünk. Jó volna, ha majd mesterszakot indíthatnánk – és akkor a gyerekirodalom végre önálló szakként is jelen lehetne a magyar felsőoktatásban.



Wéber Anikó

V4-banner

D_MTI20180223105_borito

2018.02.23

A kulturális kormányzat két adósságát is törlesztette: az egyik a néhány héttel ezelőtt bemutatott Román Csarnok, melyet a Szépművészeti Múzeum felújításának keretében renováltak, a másik az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) – nyitotta meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere február 23-án az épületegyüttes bokrétaünnepét.

derko-60_2

2018.02.23

„Új nemzedékek jelennek meg új gondolatokkal: a szomszéd terem falain azt láthatjuk, hogy ők miképpen gondolkoznak a művészetről” – mondta dr. Hóvári János, a MANK Nonprofit Kft. főigazgatója a Derkó2018 című kiállítás megnyitóján, a Műcsarnokban. A tárlaton olyan fiatal művészek pályamunkáit láthatjuk, akik az idén Derkovits-ösztöndíjban részesültek.

_D0A1693_Copy_borito

2018.02.23

A Liget Budapest Projekt munkálatairól, többek között a Magyar Zene Háza építéséről, a Román Csarnok újbóli megnyitásáról, az Új Nemzeti Galéria létrehozásáról, a Ludwig Múzeum nemzetközi kapcsolatairól, a cirkuszművészet helyzetéről, a megújuló Operaházról, a hazai kulturális turizmusról és a népművészet szerepéről is szó esett a február 22-ei A kultúra gyarapít! című konferencia második részében.

Szabó Magda Kossuth-díjas magyar író és Elsa Morante olasz író munkásságát elevenítik fel március 1-jén Rómában, az Altieri Palotában a Különös párok (Stranecoppie) című irodalmi rendezvénysorozat keretében. A kerekasztal-beszélgetésén Antonella Cilento neves olasz írónő, Francesco Costa író és forgatókönyvíró, valamint Giuseppe Merlino újságíró elevenítik fel Elsa Morante és Szabó Magda munkásságát, valamint párhuzamot vonnak a két neves írónő művei között. Az esemény a Lalineascritta, a Római Magyar Akadémia, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Publishing Hungary Program támogatásával valósul meg.

Kiállítást nyitott a BKV a cég fennállásának 50 éves évfordulójára a Földalatti Múzeumban. Bolla Tibor, a cég elnök-vezérigazgatója a megnyitón elmondta: bár a BKV 50 éve jött létre jelenlegi formájában, a budapesti tömegközlekedés már több mint száz éve üzemel. A Földalatti Múzeumban megtekinthető tárlaton a fotók és az egyenruhák mellett egyebek közt jegylyukasztókat, iránytáblákat, menetrendeket, maketteket állított ki a BKV.

Háromnapos rendezvénysorozattal ünneplik szülővárosában, Kolozsváron Mátyás királyt születése 575. évfordulóján február 23-tól február 25-ig. Az Amaryillis Társaság által már 26. alkalommal megszervezett reneszánsz hangulatú kolozsvári Mátyás-napoknak az ad különös jelentőséget, hogy a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Mátyás-emlékévvé nyilvánította a 2018-as évet, amikor Hunyadi Mátyás királlyá választása 560. évfordulóját is ünnepeljük.

Idén 15 hangszerkészítő mester mutatja be hangszereit a Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonjában, ahol koncertek is várják a közönséget április 7-én és 8-án a Fonó Budai Zeneházban. Két nemzetközi hírű művész, Kokas Katalin hegedűművész és Kokas Dóra csellóművész április 7-én ad koncertet a nagyteremben, előadásukban Maurice Ravel Szonáta hegedűre és csellóra, valamint Kodály Zoltán Duó hegedűre és gordonkára című műve hangzik el. Másnap az Opera Quartet – Deák Sára (hegedű), Hutás Erzsébet (hegedű), Sándor József (mélyhegedű) és Nagy Domonkos (gordonka) – az opera- és a kvartettirodalom remekeiből mutat be válogatást. Idén lesz két Violin Extra program is: április 9-én és május 28-án az Auer Trió – Kováts Péter (hegedű), Varga István (gordonka) és Fülei Balázs (zongora) – Beethoven műveit adja elő, április 14-én pedig Alexander Bălănescu hegedűművész ad koncertet.

Pályázatot ír ki a kaposvári önkormányzat a Csiky Gergely Színház igazgatói posztjára, a direktor 2018. szeptember 1-jétől öt éven át töltheti be a tisztséget. A városi közgyűlés február 22-ei döntésének indoka, hogy a teátrumot Rátóti Zoltán 2016 augusztusi lemondása óta vezető Fülöp Péter megbízatása augusztus 31-én lejár. A pályázati kiírás február 28-án jelenik meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának honlapján, a pályázatok benyújtási határideje április 16., az igazgató személyéről a közgyűlés dönt egy szakértői, valamint a köznevelési, tudományos és kulturális bizottság véleményének ismeretében.

Groove & Voice Trio néven a V4-es országok dallamaiból hozott létre kuvaiti felkérésre világzenei produkciót Lovász Irén énekesnő. Az ősbemutatót február 6-án tartották a kuvaiti Abdulhussain Abdulredha Színházban. A műsor keretében Lovász Irén mellett színpadra lépett Horváth Kornél, Mizsei Zoltán, valamint Stanislav Palúch, Jitka Šuranská, Szczepan Pospieszalski, a szlovák, a cseh és a lengyel népzene-világzene jeles képviselői.

concert_after_V4_Diplomats_and_musicians

A Visegrádi Együttműködés aláírásának évfordulóját ünnepli a V4 Karnevál február 11-én, vasárnap. Ebből az alkalomból zsonglőrök, utcaszínházak, táncosok, zenészek, kézműves műhely, esti fényfestés és tűzijáték várják az érdeklődőket a Várkert Bazárban és környékén. A karneváli hangulat mellett Caramel, Lajkó Félix és az Óperentzia, a Balkan Fanatik, a Kerekes Band és a Kolompos Együttes koncertje szórakoztatja majd a vendégeket.

Három kategóriában – legjobb nagy klub, legjobb koncerthelyszín, legjobb melegbarát hely – jelölték idén a főváros egyik legnépszerűbb szórakozóhelyét, az Akvárium Klubot a Budapest Nightlife Awardson. A lassan egyéves VOLT Lokál is bekerült a versenybe: a „legjobb kis klub” címért küzd majd meg. A szavazás február 22-ig tart; voksolj Te is az Akváriumra ITT!

Ismét ősbemutatót tart a Rózsavölgyi Szalon: 2018. február 20-án mutatják be Tóth Krisztina Babérkoszorú-díjas költő, író Pokémon go című darabját, amelyet a Szalon felkérésére írt. Az előadás rendezője Csizmadia Tibor. Szereplők: Debreczeny Csaba, Bozó Andrea, Hunyadi Máté e.h., Tímár Éva, Ladányi Júlia e.h. és Sztarenki Pál.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma