NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2017.07.20

Felső tagozatban veszíti el a kortárs magyar irodalom az olvasóit. Miért? Elsősorban az olyan iskolai olvasmányok miatt, amelyek a mai gyerek számára nehezen érthetőek – mint az Egri csillagok, amely több mint száz éve lett kötelező. Miként érhető el, hogy a kortárs ifjúsági irodalmat oktassák az iskolában? Miért fontos a minőségi gyerekirodalmi kritika? Többek között erről beszélgettünk Hermann Zoltánnal, a Mesebeszéd egyik szerkesztőjével.

Egyre élénkebb a gyermek- és ifjúsági irodalomról szóló diskurzus, a gyerekkönyves szakma minden résztvevőjének van véleménye, de nehéz megteremteni azt a fórumot, ahol ezeket elmondhatják, megvitathatják egymással. Erre jöttek rá a Mesebeszéd című beszélgetéssorozat résztvevői, akik idén a könyvhétre egy kritikai hangú, hiánypótló tanulmánykötetet is megjelentettek a témában.

 

Miként lehetne eljuttatni a kortárs gyerekirodalmat az olvasókhoz? Hogyan neveljük olvasóvá a gyermeket? Mi legyen az ajánlott olvasmányok között az iskolában?

 

Többek között ezeket a kérdéseket járja körbe a könyv, és ezekről kérdeztük mi is Hermann Zoltánt, aki a kötetet szerkesztette Hansági Ágnessel, Szekeres Nikolettával és Mészáros Mártonnal együtt. Hermann Zoltán a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán a Régi és Klasszikus Magyar Irodalom Tanszék docense, valamint a Gyermek- és ifjúsági irodalom szakirányú továbbképzési szak felelőse.

 

WP_20170606_14_20_18_Rich1
A képen balról jobbra: Mészáros Márton, Hansági Ágnes, Szekeres Nikoletta és Hermann Zoltán


Miért hiánypótló mű a Mesebeszéd?

A kötetben sok olyan tanulmány kapott helyet, amely kifejezetten a kortárs gyerekirodalommal, a 2000-es évek után született művekkel foglalkozik. A történeti vagy a modern bölcsész és irodalomtudományos szempontoknak a felvetésére korábban nem volt példa a kortárs gyerekirodalommal kapcsolatban. A címe a 2011-ben indult beszélgetéssorozat címét viseli, melyet a Fiatal Írók Szövetsége rendezett. Már ott is jól látszott, hogy egyre élénkebb a gyerek- és ifjúsági irodalomról szóló diskurzus, a gyerekkönyves szakma minden résztvevőjének van véleménye, viszont nincs olyan fórum, ahol ezeket megvitathatnánk. Már akkor megfogalmazódott, hogy bár vannak kivételek, többnyire gyenge a gyerekirodalommal foglalkozó kritika. Ezt a hiányt érezte meg a tanulmánykötet szerkesztőgárdája is. Jó volna, ha lenne egy rendszeresen megjelenő, gyerekirodalmi kritikai, online elérhető lap, de addig is igyekszünk olyan kisebb projektekkel segíteni a gyerekirodalommal foglalkozó szakembereknek – kiadóknak, pedagógusoknak, hallgatóknak –, mint ez a Mesebeszéd című tanulmánykötet.

 

Már a kötet előszavában felhívja a figyelmet arra, hogy hiányzik a rendszeres gyerekkönyvkritika. Valójában mi az akadálya annak, hogy létrejöjjön egy ilyen fórum?

A személyi feltételek adottak lennének hozzá, ezt bizonyítja ez a tanulmánykötet is, megmutatva: az irodalommal, a gyerekpszichológiával, a vizualitással foglalkozó szakemberek szokatlanul éles szemmel tekintenek a mai magyar gyerekkönyvkultúra jelenségeire. És ez nagyon jó. Csakhogy hazánkban gyakorlatilag hiányzik a gyerekirodalmi kritika hagyománya.

 

Az utóbbi 10-15 év gyerekkönyvkritikája elsősorban promóciós jellegű volt, amely főleg ismertetéseket tartalmazott. Pedig nagy szükség volna negatív kritikára is, amely a kiadóknak, szerzőknek is visszajelzést adna.

 

Ehhez azt is fontosnak tartanám, hogy elváljanak egymástól a szerepkörök, azaz a kritikus ne legyen gyerekkönyvszerző vagy kiadói munkatárs is egyben. A másik akadály a pénz, szerencsére bizonyos független kezdeményezések, a Magyar Gyermekirodalmi Intézet, a Magyar Olvasástársaság és a HUBBY (Magyar Gyerekkönyv Fórum) már olyan helyzetben vannak, hogy pályázatokból finanszírozhatnak kisebb projekteket, és talán elindulhat egyszer egy komoly gyerekirodalom-kritikai oldal is.

 

children-2294041_960_720
Fotó: pixabay


Más hiányra is felhívja a figyelmet a tanulmánykötetben. Mint írja: a mai magyar gyerekkönyves műfaji paletta hasonló képet mutat, mint a 19. században. Vagyis bizonyos témák és műfajok hiányoznak belőle. Melyek ezek a műfajok?

A 19. században például megjelent a tudományos fantasztikum, a kalandregény, de nálunk évtizedekig ezt a műfajt csupán fordításokban ismerte az olvasóközönség. Hazánkban csak jóval később jelent meg a magyar környezetben játszódó, magyar szereplős kalandregény. Ahogy régen, úgy ma is a teljes műfaji palettát a fordítások és az eredeti magyar művek együtt fedik le: de hát a miénk egy európai viszonylatban is elég kicsi könyvpiac. Ha kortárs példát kellene említeni: pár évvel ezelőttig a magyar, 12+-os, úgynevezett „tabukönyvek” hiánycikkek voltak. Egészen kitűnő könyvek jelentek meg magyarfordításban, majd, amikor a kritikai fórumokon, beszélgetéseken a résztvevők pedzegetni kezdték ezt az űrt, akkor egyszerre kisebb túltermelés indult el a magyar kiadók részéről. Éppen emiatt is volna jó az igényes könyvkritika, mert felhívná a kiadók figyelmét ezekre a hiányokra, vagy épp a túltermelésre, a piaci szempontú, gyors kiadói projektekből kikerülő, néha meglehetősen gyenge szövegekre.

 

Arra is hivatkozik a tanulmánykötetben, hogy a minőségi kritika és gyerekirodalmi fórum hiányában nehezen találnak rá az olvasók a jó kortárs szövegekre és a kiadók az olvasóikra.

A kiadók szeretnének a bevásárlóközpontok és hipermarketek könyvespolcaira betörni, mert igazán nagy példányszámok ott fogynak el, de ez többnyire csak a multi háttérrel rendelkezőknek sikerül. A kisebb kiadók nagyon jó könyvprojekteket indítottak már el, melyeknek a kritikai visszhangja is pozitív volt, csakhogy ezek tipikusan nem azok a könyvek, melyek széles körben eljutnak az olvasókhoz. Ennek nagyon sok oka van, többek között a kereskedelmi erőviszonyok egyenlőtlensége, valamint a kiadói-állami-iskolai kooperáció hiánya.

 

A skandináv országok az iskolát és a könyvtárhálózatot használják a kortárs gyerekkönyvek terjesztésére. Nálunk ez miért nem működik?

Alapvetően az a probléma, hogy egy ilyen kiadói-állami-iskolai kooperációnak a kialakítása csak nagyon hosszú távú projekt keretében tudna létrejönni, legalább 10-15 évre lenne szükség ahhoz, hogy jól működjön. Csakhogy nálunk az állami vagy európai uniós forrásból indított, az olvasást vagy a mesemondást népszerűsítő programok általában 1-2 éves lefutásúak. A másik probléma, hogy nehéz a gyerekkönyvkultúrának a különböző szegmenseit összehangolni, és leültetni a szerzőt, kiadót, könyvtárhálózatot, államot, és olyasmit kitalálni, amelyben minden résztvevő pozitív „szaldót” lát. A harmadik probléma a pénz- és az információhiány. A kortárs irodalom jelenléte azért is kicsi az iskolákban, mert az iskolai könyvtáraknak gyakorlatilag nincs könyvvásárlásra költhető éves keretük, nem tudnak új köteteket vásárolni. De nem volna szabad egyedül az iskolára hagyni ezt a feladatot: léteznek olyan, magyar szociológusok és oktatási szakemberek által kidolgozott és mikrokörnyezetben is kipróbált programok, amelyek nem magát a gyerekolvasót segítik, hanem a tanulást, az olvasást támogató család modelljeit igyekeznek kialakítani. Ezeket a – úgy tudom, jelenleg kifutott – programokat volna érdemes összehangolni egy skandináv-típusú gyerekirodalom-finanszírozási és terjesztői modellel.

 

DSC_0391


Mészáros Márton a Mesebeszéd könyvbemutatóján arra utalt: nehéz a pedagógusokat meggyőzni arról, hogy kortárs gyerekirodalmat olvassanak. Ez is gátja annak, hogy nem jut el annyi kortárs irodalom a gyerekekhez?

Igen, mindenképpen. Az a tapasztalat, hogy alsó tagozatban az irodalmi befogadás még jól működik. Az óvoda és az alsó tagozat mindig rugalmasabb pedagógiai rendszer volt, oda már a 60-as, 70-es években is be tudott törni az akkor friss gyerekirodalmi kultúra. Inkább a felső tagozattal és gimnáziumi szegmenssel van gond. A felső tagozatban veszíti el a kortárs magyar irodalom az olvasóit. Többek között olyan „kötelező”-nek nevezett, ma már inkább csak felkínált, ajánlott olvasmányok miatt, melyekhez a kollégák ragaszkodnak. Az Egri csillagok például már 1913 óta kötelező olvasmány, pedig az első világháború előtti társadalomnak, gyerekeknek más problémái voltak, mint a maiaknak. Más világban éltek. Persze nem csak ez a probléma: a mai 10-14 éves korosztály alapvetően online, multimediális tartalmakból tájékozódik, innen szerzi az ismereteit, a kultúra közvetítésének ezekkel a mediális feltételeivel pedig az irodalomtanításnak is számolnia kell.

 

Mit lehetne tenni, hogy fellazuljon az elavult kötelező olvasmányok listája?

Fontos leszögezni, hogy már nincsenek konkrétan nevesítve a kötelező olvasmányok a Nemzeti Alaptantervben, csak olyan megkötések vannak, hogy mondjuk Jókaitól kell venni egy regényt.

 

Már nem kell ragaszkodni a korábbi kötelező olvasmányokhoz. Sok pedagógus mégis azokat tanítja. Egyrészt rutinból, másrészt azért, mert azok szerepelnek a tankönyvben, azokhoz vannak jegyzeteik, foglalkoztató füzetek, harmadszor azért, mert az iskolai könyvtárban is csak azokból van elég példány.

 

Hozzá kell tennem: az 1960-as és 70-es években az akkori iskolai kánon mellett is létrejött már egy elképőesztően jó ifjúsági irodalom: Mándy Iván, Csukás István regényei, Nemes Nagy Ágnes meséi és a többiek. A rendszerváltás környékén már ezt az irodalmat kellett volna tanítani, csakhogy akkor sem történt meg ez a váltás. Ma pedig egy Mándy- vagy Csukás-regényt sem lehet kötelezővé, vagy ajánlottá tenni, azokat is ugyanúgy lábjegyzetelni kellene, mint Arany vagy Jókai műveit, mert nagyon sok bennük az olyan elavult, idegen fogalom, szituáció, viselkedési minta, amely a mai gyerekeknek már érthetetlen.

 

Ma ugyanis az oktatásnak hála az a képzet alakult ki a diákokban, hogy az irodalom a megfellebbezhetetlen kijelentések sora, és azokat kell megtanulni. Kimarad az irodalomból az ízlés, a saját vélemény, az, hogy lehet vitatkozni a művekről, és az egyik diák olvasatát lehet ütköztetni a másikkal.

 

Ehelyett kinyilatkoztatásokat próbál átadni az irodalomoktatás, mintha a műveknek csak egyféle értelmezése létezne. Az érettségi szóbelijén pedig főleg ilyen definitív mondatok visszaadását várják.

 

A kortárs irodalmat akkor lehetne bevinni a felső tagozatba és a gimnáziumba, ha átalakítanák a kronologikus, irodalomtörténeti elveket érvényesítő érettségi követelményeket és az iskolai kánont. Én felső tagozatból ki is hagynám a klasszikusokat, annak 9-12-dikben lenne a helye, és ifjúsági irodalmat, néhány régit, és sok-sok újat adnék a gyerekek kezébe! És nem csak regényeket, de novellákat és verseskönyveket is! Jó lenne továbbá, ha a kortárs művekkel kapcsolatban készülnének tanári segédletek, foglalkoztató füzetek, feladatlapok. Amíg ilyenek alig vannak, addig – azt mondom – a kiadók „nyers” könyvterméket adnak el. Ha ebben segítséget kapnának a tanár kollégák, könnyebben váltanának.

 

library-2128813_960_720
Fotó: pixabay


A mai közoktatásban nincs meg tömegesen az a kreativitás, ami megtanítaná értelmezni az irodalmat, vagy a multimediális tartalmakat. Talán ezért nőtt meg az egyetemi, kutatói műhelyek szerepe: jó lenne, ha a közoktatás figyelne a javaslatainkra. Ma már az ország több tanárképző intézményében kapott komoly szerepet a gyerek- és ifjúsági irodalom oktatása.

 

Hogyan tudnak segíteni a pedagógusoknak a váltásban?

Nekünk – a Mesebeszéd szerkesztőinek és a kötet szerzőinek – most az a célunk, ez az első lépés, hogy a kortárs ifjúsági irodalom eljusson az iskolákba. Tervezünk a kötetet létrahozó csapattal – Hansági Ágnessel, Szekeres Nikivel és Mészáros Mártonnal – egy ehhez kapcsolódó konferenciát 2018 januárjában, ahol éppen a kortárs gyerekirodalom oktatásban való jelenlétéről lesz szó. A meghívottjaink között szerepelnek majd olyan pedagógusok, akik önállóan, akár „gerillamódszerekkel”, saját ötleteikkel, feladatlapjaikkal dolgozzák fel a kortárs műveket a tanórákon. Fontos a pedagógusok bátorítása, hogy merjenek váltani, merjék a saját értékítéletüket bevinni a tanterembe. Emellett a HUBBY kezdeményezésére összejött egy csapat, amely alternatív javaslatcsomagot készít. Egy 10-15 címből álló listát állítanak össze olyan kortárs művekből, melyekre lecserélhetnék a régi, kötelezőként tanított könyveket a pedagógusok.

 

Említette, hogy a Mesebeszéd szerkesztőinek, íróinak hasonló a céljuk. Szerkesztőként hogyan válogatták össze, hogy kik legyen a szerzők, és mely témák kerüljenek fókuszba a kötetben?

A szerzők közvetlenül vagy áttételesen kapcsolódnak a Károli Gáspár Református Egyetem gyermek- és ifjúsági irodalom szakirányú továbbképzéséhez. Nagy részük tanít is a képzésen, de írtak a kötetbe volt hallgatóink is. Sőt, a kötetnek egyik célja is volt, hogy lefedje a mi képzésünk tematikus rendjét. Négy nagy fejezetet találunk benne: az első a kánontörténetet, a kiadástörténetet és a magyar gyerekirodalom jelenlegi helyzetét járja körül. A második a meséről szól, és azért kapott külön hangsúlyt, mert a laikusok, sokszor a hozzánk érkező hallgatók is úgy gondolják: a meseirodalom a gyerekirodalom előzménye, sőt, többen azonosítják is a mesével a gyerekirodalmat. Az ide kapcsolódó tanulmányok azonban – a folklorisztika és az irodalomtudomány új nézőpontjait ismertetve – lényegében újradefiniálják a mese fogalmát. A harmadik nagy blokk az ifjúsági irodalommal foglalkozik, elbeszélés- és gender-elméleti, pszichológiai szempontok is megjelennek az egyes tanulmányokban, és elég kritikus hangot is megütnek a szerzőink. Az utolsó nagyobb rész a vizualitást: főleg a képeskönyvek világát, a vizuális befogadás elméleti hátterét ismerteti.

 

Ön a gyermek- és ifjúsági irodalom szakirányú továbbképzési szak felelőse. Mit érdemes tudnunk a képzésről?

Negyedszerre indítjuk az egyéves képzést, idén augusztus 1-ig lehet rá jelentkezni. Bárki jöhet, aki bölcsész szakból, pedagógiából vagy művészeti területről legalább egy BA diplomával rendelkezik. A hallgatók tanulnak irodalomtörténetet, műfajelméletet, műértelmezést, színházi- és filmelemzést, a gyerekirodalom és a gyerekpszichológia összefüggéseit, tanulnak kritikát írni, „műfordítani”, komoly tanulmány-értékű diplomamunkákat írnak a második félév végére, de lehet önálló művel, adaptációval, forgatókönyvvel is diplomát védeni. Voltak hallgatóink már kiadói munkatársak, tanárok, könyvtárosok, írók, „színházicsinálók”, műfordítók, de más érdeklődők, főállású szülők is. Összetartó társaság, már önálló programokat is szerveznek: a képzés talán legnagyobb sikere ez a kapcsolatépítés. A KRE gyerekirodalom posztgarduális képzésének ma már komoly szakmai tekintélye van, de kicsik vagyunk, és intézményileg még meg kellene erősödnünk. Jó volna, ha majd mesterszakot indíthatnánk – és akkor a gyerekirodalom végre önálló szakként is jelen lehetne a magyar felsőoktatásban.



Wéber Anikó

_D0A8747_Copy_1

2019.09.18

A korábbi historizáló, kissé megkövült művészettel szemben a szecesszió színes, játékos, dinamikus formákkal újította meg az építészet. A francia irányzat a burjánzó, kacskaringós természeti formákat, míg a németes a geometrikus elrendezést és a lineáris vonalakat kedvelte. A Budapest Beyond altal szervezett sétán Budapest öt ikonikus épületét jártuk be.

IMG_8967

2019.09.17

Baksa-Soós János a magyar zene- és művészettörténet ikonikus alakja, a KEX együttes frontembereként vált ismertté. 1971-ben Németországba disszidált, ettől kezdve Január Herceg néven alkotott a legkülönfélébb médiumokban. A Paksi Képtár kiállítása a művész alternatív világát idézi meg. Majsai Rékával, a tárlat kurátorával beszélgettünk.

191004_dopenyourmove_jennajalonen

2019.09.17

A CAFe Budapest arra kérte a fesztivál fellépőit és alkotóit, hogy állítsanak össze egy különleges virtuális időkapszulát, és pakolják bele mindazt, amit szívesen megőriznének az utókor számára. Ezúttal Jenna Jalonen koreográfus-előadót kérdezték, aki október 4-én lép fel a fesztiválon.

Először tartja Magyarországon éves közgyűlését a Fipresci, a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál keretében. A rangos szakmai szövetség a filmfesztivál meghívására érkezik a borsodi megyeszékhelyre. A közgyűlésre a világ 14 országából várják a filmes szakújságírókat. A Fiprescit 1930. június 6-án, Brüsszelben alapították, székhelye Münchenben van. A szervezet több mint 50 ország csaknem 400 filmkritikusát és filmújságíróját fogja össze a filmkultúra elősegítése, fejlesztése és a szakmai érdekek védelme érdekében. A szervezetnek egyéni és nemzeti szekciókhoz tartozó tagjai is lehetnek. Magyarországot a MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztálya képviseli a szervezetben.

Ötven fotón keresztül mutatja be a dél-amerikai Guyana természeti kincseit és kultúráját az a kiállítás, amely november 1-ig látható Budapesten a Zászlómúzeumban. A József körúton található időszaki tárlat képei Guyana gyönyörű tájaira, településeire és az ottani mindennapokba engednek bepillantást, de az ország népviseletével és jellegzetes guyanai termékekkel is megismerkedhetnek a látogatók. A fotók egy része Balogh László gyűjteményéből került a kiállításra, a vitrinben pedig az ország jellegzetes termékei láthatóak.

Szeptember 20-án mutatkozik be a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika művészetterápiás műhelye az Átkelő Galériában. A Tükör által címet viselő kiállítást Dr. Danics Zoltán pszichoanalitikus pszichoterapeuta és pszichiáter nyitja meg. A műhelyt Szerdahelyi Zsuzsanna iparművész, művészetterapeuta vezeti majd.

A Mai Manó Ház Három szín című kiállítása az orosz fotográfus, Szergej Prokugyin-Gorszkij életművén, valamint kortárs művészek munkáin keresztül foglalkozik a színes fényképezés történetével, valamint kép és látás viszonyával. Az intézmény által szervezett foglalkozáson fotográfiai, művészettörténeti és pszichológiai nézőpontból is közelíteneknk a kiállítás anyagához. A foglalkozások időpontja előzetes időpontegyeztetés alapján történik. Bejelentkezés, további információ: edit.barta@maimano.hu.

Bárdos Lajos zeneszerző születésének 120. évfordulója alkalmából rendeznek konferenciát Életet az énekbe címmel szerdán a Pesti Vigadóban. Bárdos Lajos, a 20. század jelentős zeneszerzője, a zeneelmélet, a zenetudomány meghatározó személyisége 120 évvel ezelőtt született. Nemcsak számos zenei szakterületnek volt kiváló mestere, de másokat magával ragadó, karizmatikus tanár is. Kotta- és könyvkiadót szervezett, felkarolta a korában igen veszélyesnek számító egyházi zene kérdését. A konferencián megidézik azt a szellemiséget, amely ezt a sokoldalú, számos területen jelentőset alkotó művészt jellemezte.

Hagyomány mai nyelven mottóval indult el a Főtér fesztivál, azaz a nagybányai magyar napok, amely szeptember 22-ig mintegy 120 programmal várja az érdeklődőket.

foter-fesztival_R

Több programot is kínál a következő hetekben a Rákóczi-szabadságharc emlékéve alkalmából a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Október végén útjára indítják a Rákóczi Expresszt is.

A Magyarság Házában folytatódnak a vasárnapi mesedélelőttök, lesznek könnyűzenei koncertek és az oktatási intézményeknek is kínálnak programokat.

Gyulán és térségében, valamint Püspökfürdőn várja az érdeklődőket szeptember 27. és 29. között a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében elnevezésű rendezvény, amelyen erdei koncertek, szakvezetéses erdei séták és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma