2015.10.30

Immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a szakma és a közönség köreiben is rendkívül nagy sikernek örvendő Koreai filmfesztivál. A 2015-ös év egészen új koncepciót hozott magával a vetítések tekintetében, mivel 6 helyszínen, köztük 3 vidéki városban összesen 20 film kerül bemutatásra, eredeti nyelven, magyar felirattal november 10 és 14. között.

Immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a szakma és a közönség köreiben is rendkívül nagy sikernek örvendő Koreai filmfesztivál. A 2015-ös év egészen új koncepciót hozott magával a vetítések tekintetében, mivel 6 helyszínen, köztük 3 vidéki városban összesen 20 film kerül bemutatásra, eredeti nyelven, magyar felirattal. A november 10 és 14. között megrendezésre kerülő programon a magyar néző számára különleges hangulati világot sugárzó, érzelemgazdag és szuggesztív koreai filmgyártás népszerű alkotásai lesznek láthatóak. Az idei év filmrepertoárja egy egyéves előkészítő folyamat eredménye, mely során egy közönségkutatás keretein belül kétezer magyar filmrajongó töltött ki kérdőívet, hogy olyan filmválogatás kerülhessen vászonra, mely 100 százalékosan a magyar nézők igényein alapszik.


Poszter-Koreai-filmfesztiva


Idén a fesztivál alatt bemutatott filmek között szerepel kosztümös kalandfilm, akció, dráma, thriller, romantikus és családi vígjáték, gengszterfilm sőt még animációs film is, hogy minden korosztály találjon kedvére valót. A filmek kínálata mellett a helyszínek száma is növekedett, így Budapesten a Koreai Kulturális Központban ingyenesen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a a Sugár Moziban pedig kedvezményes áron tekinthetők meg a filmek. Debrecenben a Művelődési Központ, Pécsen pedig az Egyetem Általános Orvosi Kara biztosít mozitermet az ingyenes vetítéseknek. Szegeden az Belvárosi Moziban kerülnek vászonra a koreai alkotások, melyeket kedvezményes belépőjeggyel tekinthetnek meg az érdeklődők.


A fesztivál hivatalos megnyitójára november 10-én 18 órakor kerül sor az Uránia Filmszínházban, egy különleges koreai táncbemutatóval és rövid koncerttel megfűszerezve. A filmvásznon pedig máris ízelítőt kaphatunk a sajátos koreai rendezői felfogásból, illetve képi világból a Kalózok című kosztümös kalandfilm kapcsán. A humoros kalandokat és izgalmas harcjeleneteket ígérő Kalózok 2014 egyik legsikeresebb filmje volt hazájában 8,7 millió eladott mozijeggyel. Férfi főhőse a hazánkban különösen népszerű Kim Namgil, akinek Egy szépség képmása című filmje már szerepelt a Koreai Filmhét programjában. Női párja, Szo Jedzsin a Kalózokban nyújtott alakításáért elnyerte a koreai Oscarnak számító Grand Bell Awards gálán a legjobb női főszereplőnek járó díjat.

Kulcsszavak: KoreaFilmFesztiválKortárs

Gellert_1929

2019.02.20

Az 1918-ban átadott Gellért szálló szobáiban már volt telefon és cselédhívó, amely a megszokottól eltérően csak fényjelzést adott. Az eredeti épületben tenisz- és minigolfpálya is volt, amelyeket később hullám- és pezsgőfürdővé alakítottak. Ilyen és ehhez hasonló érdekességeket tudhattunk meg a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Gellért 100 című kiállításan tartott vezetésen.

nemzeti_tancszinhaz

2019.02.20

Négyévnyi gyerekkihordásnak nevezi, és 15 évvel a Müpa megnyitása után most a Nemzeti Táncszínházat is portfóliója top épületének tartja Zoboki Gábor építész. Soha nem tudja elengedni a műveit, szakmáját épp annyira tartja művészetnek, mint iparágnak. Az általa megálmodott, vadonatúj teátrum február 15-én óriási érdeklődés közepette nyitotta meg kapuit. A tánc új otthonra talált Magyarországon.

callas_G_r
2019.02.20

A címszerep beszélő neve élvezetet jelent, de ez megtévesztő, mert Giocondának nincs sok oka az örömre. A tenor rejtegetni próbálja a kilétét, a librettista pedig álnevet használ, ám Verdi Giocondája így is az egyik legőszintébb és egyszersmind az egyik legszenvedélyesebb olasz operatragédia.

Kinek a hangja? címmel nyílt állandó kiállítás Móricz Zsigmondról egykori lakhelyén, Leányfalun. A Duna menti település ezzel ünnepli posztumusz díszpolgára születésének 140 évfordulóját

Tizennyolc kortárs zeneszerző életét dolgozta fel az az országos zenetörténeti verseny, melynek Budapesti döntőjét csaknem maximális pontszámmal nyerték a kalocsai diákok.

A Nemzeti Kulturális Alap által támogatott, Tanítványok tanítványai 1950-től napjainkig című országos zenetörténeti versenyt Varga Károly zenepedagógus, a Magyar Televízió és Rádió munkatársa, zenei könyvek írója hívta életre.

A múzeum a napokban adta át a 2011-ben ellopott, Kr. e. 1. századból származó aranyozott szarkofágot a manhattani kerületi ügyészségnek, amely továbbítja az egyiptomi kormánynak. A Metropolitan Múzeum 2017 júliusában vásárolta meg a koporsót egy magángyűjteményből, azóta egyik kiállításának központi darabja volt. Az intézményt a vásárláskor hamis eredetigazolással vezették félre. A koporsót, amely egy magas rangú egyiptomi papé volt, jelenetek és szövegek díszítik, amelyek a pap útját ábrázolják a haláltól az örökkévalóságig.

A Magyar Nemzeti Múzeum emlékülést rendez abból az alkalomból, hogy 160 éve, 1859. február 25-én Rosti Pál a nemzet múzeumának ajándékozta dél-amerikai utazásán készült fényképeit. A rendezvény 2019. február 25-én 13 órakor kezdődik a MNM Dísztermében. Pulszky Ferenc múzeumigazgatói kinevezésének 150. évfordulója alkalmából pedig március 4-én tartanak tudományos konferenciát, mely az MNM és a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület közös rendezvénye.

Idén a tudomány és a technológia áll a velencei biennále nemzetközi gyermekkarneváljának fókuszában, így ebben az évben a Római Magyar Akadémia a budapesti Csodák Palotájával együtt szervez foglalkozásokat február 23. és 25. között. A négynapos program alatt, a Ca' Giustianan termeiben az előző évekhez hasonlóan tematikus foglalkozások várják a gyerekeket, amelyek ez alkalommal a tudomány témája köré épülnek. A szervezők a világ működését bemutató interaktív foglalkozássokkal készülnek, valamint felépítenek a helyszínen egy matematika, informatikai témájú kódfejtő szabadulószobát is. Magyarország negyedszerre vesz részt az olaszországi programon; 2016-ban Kecskemét városa mutatta meg sokszínű zenei kultúráját, 2017-ben és 2018-ban a Római Magyar Akadémia szervezésében pedig a MOME és a Szentendrei Skanzen mutatkozott be Velencében.

Dikun György kárpátaljai festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás csütörtökön Budapesten a Forrás Galériában. A március 13-ig nyitva tartó tárlaton láthatók lesznek többek között a Tenyérjós, Az öreg halász és a tenger II., valamint a Pán című alkotások.

dikun_gyorgy_nyito

Jelmezes felvonulás, álarckészítés, koncert és táncelőadás is lesz az ötödik alkalommal megrendezendő farsangi karneválon a Fejér megyei Velencén feburár 23-án szombaton.

A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága megemlézezést tart a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja alkalmából február 25-én.

A műfajok egymásba kapaszkodása, az évfordulók és az önismeret a hívószavai az idei Debreceni Tavaszi Fesztiválnak, amelyet március 16. és 27. között huszonkilencedik alkalommal rendeznek meg.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma