2018.02.08

Sirálytoll kalapács címmel tart előadást Lackfi János költő, író, műfordító az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) KönyvTÁRlat című irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatának februári estjén. Lackfi a Sebő-együttes együttműködésével helyezi középpontba a vers zenei elemeit. Az előadást követően a képversről lesz szó: az OSZK gyűjteményéből a legrégebbi magyar kötődésű képversek kerülnek elő.

siralytoll1


A KönyvTÁRlat című programsorozat idei tematikus évada a játék köré épül: a februári est témája az irodalom. A rendezvény előadója, Lackfi János humoros formában fogalmazza meg a költészet játékosságát: „A vers (meg a próza) nem az Univerzum Üzenete, melyet egy égi hang diktál, pontosabban de, csak amolyan IKEA-féle üzenet, melyet elemeiből a szerző rak össze. És ha már, akkor inkább LEGO, hiszen végtelenül sokféle alakzatot hozhatunk létre a valóság és a nyelv építőkockáiból. Lackfi János és a Sebő együttes közreműködésével lesz vers és zene, no meg interaktív játék, ekkor a közönség beugorhat a költő agyába. Továbbá színpadi improvizációt, lírai látványpékségben frissen sült dalszöveget is láthatunk, hallhatunk. Az irodalom kaland, pörgés meg száguldás. És még csak fel se kell állni hozzá a fotelből.”

 

Lackfi János és a Sebő-együttes szoros együttműködésével irodalom és zene párbeszéde, a vers zenei elemei (rím, ritmus, prozódia) kapnak parádés figyelmet az est során. A Sebő-együttes tagjai közül Sebő Ferenc, Barvich Iván és Perger László lépnek fel.


books-1655783_960_720
Fotó: pixabay.com

 

Ahogy minden alkalommal, így most is előkerülnek a könyvtár gyűjteményéből érdekességek, ritkaságok. Irodalom és zene párbeszédét egy harmadik szereplő, a kép egészíti ki. Ezt szemléltetve a legrégebbi magyar kötődésű képverseinkről lesz szó. Visy Beatrix irodalomtörténész rövid előadása során Szenci Molnár Albert egy képversét mutatja be, valamint a műfaj történetébe is betekintést nyújt.

 

Az est alkalmából Szenci Molnár Albert Lusus Poetici Országos Széchényi Könyvtárban található példányát állítják ki.

 

Időpont: 2018. február 15. 17 óra

Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, VI. emeleti Díszterem

A program az NKA támogatásának köszönhetően ingyenesen látogatható.

V4-banner

portre_masolata

2018.02.23

„Rendkívül jó érzéssel tölt el, hogy elismerik a munkám, de a legnagyobb elismerésnek azt érzem, hogy azzal foglalkozhatom, amit szeretek” – mondta Balázs István Balázs, aki elnyerte az első Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőrverseny diák kategóriájának díját. A fiatal operatőrrel többek között arról beszélgettünk, hogyan indult el a filmezés felé vezető úton, de szóba került a legnagyobb álma is.

D_MTI20180223105_borito2

2018.02.23

A kulturális kormányzat két adósságát is törlesztette: az egyik a néhány héttel ezelőtt bemutatott Román Csarnok, melyet a Szépművészeti Múzeum felújításának keretében renováltak, a másik az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) – nyitotta meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere február 23-án az épületegyüttes bokrétaünnepét.

derko-60_2

2018.02.23

„Új nemzedékek jelennek meg új gondolatokkal: a szomszéd terem falain azt láthatjuk, hogy ők miképpen gondolkoznak a művészetről” – mondta dr. Hóvári János, a MANK Nonprofit Kft. főigazgatója a Derkó2018 című kiállítás megnyitóján, a Műcsarnokban. A tárlaton olyan fiatal művészek pályamunkáit láthatjuk, akik az idén Derkovits-ösztöndíjban részesültek.

Szabó Magda Kossuth-díjas magyar író és Elsa Morante olasz író munkásságát elevenítik fel március 1-jén Rómában, az Altieri Palotában a Különös párok (Stranecoppie) című irodalmi rendezvénysorozat keretében. A kerekasztal-beszélgetésén Antonella Cilento neves olasz írónő, Francesco Costa író és forgatókönyvíró, valamint Giuseppe Merlino újságíró elevenítik fel Elsa Morante és Szabó Magda munkásságát, valamint párhuzamot vonnak a két neves írónő művei között. Az esemény a Lalineascritta, a Római Magyar Akadémia, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Publishing Hungary Program támogatásával valósul meg.

Kiállítást nyitott a BKV a cég fennállásának 50 éves évfordulójára a Földalatti Múzeumban. Bolla Tibor, a cég elnök-vezérigazgatója a megnyitón elmondta: bár a BKV 50 éve jött létre jelenlegi formájában, a budapesti tömegközlekedés már több mint száz éve üzemel. A Földalatti Múzeumban megtekinthető tárlaton a fotók és az egyenruhák mellett egyebek közt jegylyukasztókat, iránytáblákat, menetrendeket, maketteket állított ki a BKV.

Háromnapos rendezvénysorozattal ünneplik szülővárosában, Kolozsváron Mátyás királyt születése 575. évfordulóján február 23-tól február 25-ig. Az Amaryillis Társaság által már 26. alkalommal megszervezett reneszánsz hangulatú kolozsvári Mátyás-napoknak az ad különös jelentőséget, hogy a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Mátyás-emlékévvé nyilvánította a 2018-as évet, amikor Hunyadi Mátyás királlyá választása 560. évfordulóját is ünnepeljük.

Idén 15 hangszerkészítő mester mutatja be hangszereit a Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonjában, ahol koncertek is várják a közönséget április 7-én és 8-án a Fonó Budai Zeneházban. Két nemzetközi hírű művész, Kokas Katalin hegedűművész és Kokas Dóra csellóművész április 7-én ad koncertet a nagyteremben, előadásukban Maurice Ravel Szonáta hegedűre és csellóra, valamint Kodály Zoltán Duó hegedűre és gordonkára című műve hangzik el. Másnap az Opera Quartet – Deák Sára (hegedű), Hutás Erzsébet (hegedű), Sándor József (mélyhegedű) és Nagy Domonkos (gordonka) – az opera- és a kvartettirodalom remekeiből mutat be válogatást. Idén lesz két Violin Extra program is: április 9-én és május 28-án az Auer Trió – Kováts Péter (hegedű), Varga István (gordonka) és Fülei Balázs (zongora) – Beethoven műveit adja elő, április 14-én pedig Alexander Bălănescu hegedűművész ad koncertet.

Pályázatot ír ki a kaposvári önkormányzat a Csiky Gergely Színház igazgatói posztjára, a direktor 2018. szeptember 1-jétől öt éven át töltheti be a tisztséget. A városi közgyűlés február 22-ei döntésének indoka, hogy a teátrumot Rátóti Zoltán 2016 augusztusi lemondása óta vezető Fülöp Péter megbízatása augusztus 31-én lejár. A pályázati kiírás február 28-án jelenik meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának honlapján, a pályázatok benyújtási határideje április 16., az igazgató személyéről a közgyűlés dönt egy szakértői, valamint a köznevelési, tudományos és kulturális bizottság véleményének ismeretében.

Groove & Voice Trio néven a V4-es országok dallamaiból hozott létre kuvaiti felkérésre világzenei produkciót Lovász Irén énekesnő. Az ősbemutatót február 6-án tartották a kuvaiti Abdulhussain Abdulredha Színházban. A műsor keretében Lovász Irén mellett színpadra lépett Horváth Kornél, Mizsei Zoltán, valamint Stanislav Palúch, Jitka Šuranská, Szczepan Pospieszalski, a szlovák, a cseh és a lengyel népzene-világzene jeles képviselői.

concert_after_V4_Diplomats_and_musicians

A Visegrádi Együttműködés aláírásának évfordulóját ünnepli a V4 Karnevál február 11-én, vasárnap. Ebből az alkalomból zsonglőrök, utcaszínházak, táncosok, zenészek, kézműves műhely, esti fényfestés és tűzijáték várják az érdeklődőket a Várkert Bazárban és környékén. A karneváli hangulat mellett Caramel, Lajkó Félix és az Óperentzia, a Balkan Fanatik, a Kerekes Band és a Kolompos Együttes koncertje szórakoztatja majd a vendégeket.

Három kategóriában – legjobb nagy klub, legjobb koncerthelyszín, legjobb melegbarát hely – jelölték idén a főváros egyik legnépszerűbb szórakozóhelyét, az Akvárium Klubot a Budapest Nightlife Awardson. A lassan egyéves VOLT Lokál is bekerült a versenybe: a „legjobb kis klub” címért küzd majd meg. A szavazás február 22-ig tart; voksolj Te is az Akváriumra ITT!

Ismét ősbemutatót tart a Rózsavölgyi Szalon: 2018. február 20-án mutatják be Tóth Krisztina Babérkoszorú-díjas költő, író Pokémon go című darabját, amelyet a Szalon felkérésére írt. Az előadás rendezője Csizmadia Tibor. Szereplők: Debreczeny Csaba, Bozó Andrea, Hunyadi Máté e.h., Tímár Éva, Ladányi Júlia e.h. és Sztarenki Pál.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma