2018.07.05

A könyvtár a kölcsönzői szolgáltatások mellett olyan térré válhat, amely lehetőséget ad a közösségformálásra és -építésre, illetve minden korosztálynak tud programot biztosítani – közölte Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár július 4-én Keszthelyen, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének 50., jubileumi vándorgyűlésén.

library-2616960_960_720
Fotó: pixabay


Fekete Péter hangsúlyozta, hogy a könyvtár az egymással beszélgető, szót értő, egymásra figyelő emberek közösségét jelenti, amelynek alapja az írott kultúra, a műveltség és a tájékozottság. Mindezek alapján a könyvtár olyan közösségi térré válhat, ahol az emberek nemcsak kölcsönöznek, hanem jól érzik magukat, ahova szívesen térnek be. Kiemelte: ez lehet a könyvtárak újraértelmezett szerepe a 21. században.


Az államtitkár felidézte, hogy az elmúlt időszakban a könyvtári terület jelentős változásokon ment keresztül. A könyvtár évtizedeken keresztül ugyanazt jelentette: könyvespolcokon összegyűjtött, rendszerezett tudást. A könyvtár ma azonban már mást jelent, olyan átalakulás, olyan „kultúrtörténeti versenyhelyzet” alakult ki, amelyben minden kreativitásra, kritikára és ötletre szükség van – fogalmazott Fekete Péter.


_D0A3825_Copy
Fekete Péter kulturáért felelős államtitkár
Fotó: Csákvári Zsigmond


Barátné Hajdu Ágnes, az Magyar Könyvtárosok Egyesületének (MKE) elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az Értékeink a jövőt formálják – Vándorgyűléseink öröksége című jubileumi vándorgyűlés egyik kiemelt témaköre, hogy miként lehet a több évtizedes alapokra építve továbblépni. A digitalizálás, a könyvtári feladatok és kompetenciák átalakulása, fejlődése, a közösség szervezés, a szociális területen nyújtott szolgáltatások bővítése folyamatos feladatot jelent a könyvtáraknak – tette hozzá.


A vándorgyűlés csaknem 850 résztvevője a tanácskozás napjain Keszthely nevezetességeit, turisztikai látványosságait is megismerheti, a konferenciához kiállítás és díjátadás is kapcsolódik.


Forrás: MTI

Foto_LFKZ_OTK

2018.07.18

Zenei csemegével készül július 23-án a Liszt Ferenc Kamarazenekar az Óbudai Társaskör szabadtéri helyszínén. A Muzsika a kertben címmel megrendezett nyári programsorozatra az együttes mindig különleges darabokat állít össze: idén a korábbi válogatásaikra is rálicitálnak! Emellett a zenekar fellép a Művészetek Völgyében és a franciaországi Festival de Bergeracon is.

5b4dbadaee040_original_masolata1

2018.07.17

A fesztivál szóról – majdnem – mindenkinek a Sziget jut eszébe. Arról pedig a szabadság, a világ másik tájáról „idetévedt”, vidám turisták hada, no, meg a szívben is dübörgő zene. A Sziget Fesztivál többek között az imént leírtakkal várja azokat, akik nem bánják, ha poros lesz a cipőjük, de valami olyat is kínál, amelyet kevesen próbálnak ki egy fesztiválon. Pedig bizony a Szigeten mozi is van. Idén ne hagyjátok ki!

_D0A4791_Copypalya

2018.07.17

Idén is fellép Palya Bea énekes a Művészetek Völgyében! Hogy mit is jelent neki ez a fesztivál? „Zenét, táncot, gyerekeket, felnőtteket, kapcsolódást, a természetnek és a kultúrának ezt a nagyon különleges egységét, amely nekem mindig szívdobogtató” – árulta el korábban az énekesnő a Kultúra.hu-nak. Mikor és hol találkozhatunk vele? Mi volt az első élménye a Völgyről? Tudd meg cikkünkből!

Szerencsére nem kell újabb 11 évet várni a következő Fahrenheit buliig, ugyanis a banda nyár végén ismét koncertezik, ráadásul újra a fővárosban lépnek színpadra! A Fahrenheit augusztus 29-én a Barba Negra Trackben. A tagok újra hazacsábították Tobola Csabát, hogy üljön a dobok mögé, de nemcsak ez lesz a meglepetés!

Már június óta teltházas előadásokkal zajlik a Budapesti Nyári Fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban, a több mint száz programot kínáló programsorozat keretében júliusban mutatják be A Cirkuszhercegnő című operettet. Kálmán Imre operettjét a Szabad Tér Színház és a Miskolci Nemzeti Színház közös produkciójaként láthatja a közönség. A darabot két alkalommal, július 20-án és 21-én játsszák a szabadtéri színpadon, ősztől pedig a Miskolci Nemzeti Színházban is látható lesz.

Csaknem száz külföldi hallgató érkezik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) július 22-én kezdődő Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem elnevezésű programjára. A tanórákat heti 40 órában, 5-10 tagú csoportokban, öt nyelvi szinten szervezik. A diákoknak gasztronómiai, fonetikai és sportklubot is szerveznek. A nyári egyetem harmadik hete alatt rendezik meg a tanároknak szóló módszertani továbbképzést, amelyre határon innen és túlról egyaránt érkeznek részvevők.

Több mint százhatvanezren látták január eleje és június vége között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) értékmentő akciója, az Értéktár program keretében megvásárolt és az ország múzeumaiban elhelyezett festményeket, gyűjteményeket. Az egri Dobó István Vármúzeumban eddig több mint tízezer látogató kereste fel a Fegyvermustra című, június 22-én nyílt interaktív, állandó kiállítást.

A Filmalap kezdeményezésére a jelenlegi 25 százalékról 30 százalékra nőhet a filmszakmai közvetett támogatás, vagyis az elszámolható filmgyártási költségek utáni adókedvezmény mértéke. A javaslat célja, hogy a magyar filmipar megőrizze vezető pozícióját, tovább növelje versenyképességét az európai filmgyártásban. A megemelt állami támogatás a kisebb költségvetésű, magyar kultúrát, történelmet bemutató filmalkotások megvalósulását is elősegíti.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a HOMO et NATURA – Válogatás a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep gyűjteményéből című kiállítás megnyitójára, melyet 2018. július 4-én, szerdán, 18 órakor tartanak.

mank-kiallitas

György Ádám zongoraművész 2018-ban már tizedik alkalommal rendezi meg zongoraakadémiáját Pomázon, a Teleki–Wattay-kastélyban, ahova a világ minden tájáról érkeznek tehetséges zongoristanövendékek. Az akadémia György Ádám szóló zongoraestjével veszi kezdetét július 2-án, majd július 11-én a növendékek és a művész közös koncertje várja a nyáresti kikapcsolódásra vágyó zenekedvelőket.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

Szemében izzó őrület, tüdejében annyi erő, hogy falakat renget, és zenekarával pillanatokon belül bennünket is megfertőz ezzel az ördöngös kabaréhangulattal. Ben Caplan és zenekara, a The Casual Smokers május 28-án visszatér a Dürer Kertbe!

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma