15_eves

2006.03.28

A Free Style Chamber Orchestra - Nagy János dzsesszzongorista, zeneszerző és Pálhegyi Máté fuvolaművész vezetésével - március végén megjelenő, Pop Music#8230; című CD-jének lemezbemutató koncertje az IBS Színpadán (II. ker., Tárogató út 2-4.) 2006. márc. 31-én 19.30-tól
 
Hazánk zenei palettáján egyedülálló vállalkozásba kezdett Nagy János dzsesszzongorista, zeneszerző és Pálhegyi Máté fuvolaművész: a két, eltérő zenei hátterű muzsikus 2004 tavaszán olyan, 20 tagból álló kamarazenekart hívott életre, amely a zenei műfajok határait átlépve működik. Ebben a formációban a megszokott felállású vonószenekar dzsessz kvartettel és öt fafúvóval bővül. A Free Style Chamber Orchestra ezzel az izgalmas összeállítással máris nagy érdeklődést váltott ki a szakma mellett a klasszikus zenét és a dzsesszt kedvelő zenebarátok körében is. A zenekar új, finoman árnyalt hangképet alakított ki, amely könnyen befogadhatóvá és élvezetessé teszi a dzsessz- és kortárs darabokat.
Nagy János Pálhegyi Máté
 
Nagy János és Pálhegyi Máté vezetésével a Free Style Chamber Orchestra zenészei azért hozták létre ezt a formációt, mert hiányzott az életükből az a fajta zenei világ, amelyet együttesük képvisel: a stílusok tekintetében kötetlen, élő, mégis minden letisztult művészeti értéket sértetlenül őrző interpretáció. A dzsessz sztenderdek és a kortárs darabok a dzsessz kvartettel és az öt fafúvóssal kiegészülő, de alapvetően vonós zenekari hangzásban szólalnak meg, s természetesen az együttzenélés során fontos szerepet kap az improvizáció is.
A Free Style Chamber Orchestra 25-35 év körüli előadóművészekből áll, soraikban megtalálhatók klasszikus zenészek és a hazai dzsesszélet kiválóságai, köztük például a hegedűvirtuóz Frankie Látó, aki a tavalyi Raiffeisen Jazz Klub-sorozat márciusi koncertjén, a Vasvári String Trió tagjaként hatalmas sikert aratott.
Czenner Krisztina Csonka Gábor
 
Molnár Bea Csámpai Melinda
 
A zenekar tagjai:

Nagy János - művészeti vezető, zongora
Pálhegyi Máté - zenekarvezető, fuvola
Csonka Gábor - koncertmester, hegedű
Frankie Látó - hegedű
Raposa Krisztina - hegedű
Czenner Krisztina - hegedű
Balázs Gergely - hegedű
Csámpai Melinda - hegedű
Molnár Bea - hegedű
Benkő Gyula - brácsa
Gálffy Csaba - brácsa
Horváth Ildikó - cselló
Sturcz András - cselló
Horváth Balázs - nagybőgő
Kaszás Péter - dob
Ablonczy Keve - klarinét
Zsemlye Sándor - szaxofon
Blaskó Mihály - fagott

vendég: Szerényi Béla - tekerő, Lukács Péter - gitár

Raposa Krisztina Gálffy Csaba
 
Frankie Látó Benkő Gyula
 
Nagy János zenekar- és művészeti vezető a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett 1994-ben, dzsessz zongora szakon. Az utána következő években számos nemzetközi versenyen kapott díjakat, több formációval az Év jazz együttese eMeRton-díját is átvehette. 2001-ben az Év jazzkoncertje elismeréssel jutalmazták játékát David Murray-vel a győri Mediawave fesztiválon, 2003-ban pedig az Év hangszeres szólistája kategóriában is átvehette az eMeRton-díjat.
Balázs Gergely Ablonczy Keve
 
Blaskó Mihály Zsemlye Sándor
 
Saját trióját (Nagy János Trió) 2000-ben hozta létre, a formáció Tale című albuma 2004-ben jelent meg. Szintén abban az esztendőben látott napvilágot az angol 33jazz Records kiadásában Tisza Bea: Bea című lemeze, amelyen Nagy János zeneszerzőként és zongoristaként is közreműködött. Lemezt készített és Németországban turnézott Shankar Lal indiai tablással. Szintén a 2004-es év kiemelkedő eseménye a Free Style Chamber Orchestra létrehozása - mindemellett Nagy János 2005 júniusa óta a Hungarian Jazz Quartet zongoristája is.
Horváth Ildikó Sturcz András
 
Kaszás Péter Horváth Balázs
 
Pálhegyi Máté zenekarvezető szintén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett diplomát, az egyetemi tanulmányok mellett számos hazai és külföldi művésztől tanult, rangos mesterkurzusokon vett részt. A fémfuvola mellett korhű (barokk és bécsi klasszikus) hangszereivel is rendszeresen koncertezik. Olyan művészekkel és együttesekkel dolgozott, dolgozik együtt, mint például Vajda József, a Musica Antiqua Köln, a Forrás Kamarazenei Műhely, az Auer Vonósnégyes és a Cappella Savaria. Más művészetek iránti nyitottságát jelzi, hogy közös produkciót hozott létre Balkay Géza, Horgas Ádám, az azóta elhunyt Ternyák Zoltán és Bálint András színművészekkel is.
Nagy János Pálhegyi Máté
 
2003 decemberében jelent meg első szóló albuma La Musique címmel. Művészi céljai közé tartozik, hogy a zenei előadói gyakorlat minden általa ismert stílusában kihasználja az improvizáció lehetőségeit, s kapcsolatot teremtsen a zeneszerző, az előadó és a közönség között.
Március végén jelenik meg a Free Style Chamber Orchestra új albuma, Pop music#8230; címmel, a Classic-Sound Records gondozásában.A címadó track napjaink "könnyűzenéjének" fricskázása, Borlai Gergő és Lukács Péter szerzeménye. A lemezen hallható többi szám Nagy János zeneszerzői munkáját dicséri.

További információk a Free Style Chamer Orchestra tagjairól: www.fsco.hu - itt ízelítő is hallható az új albumból.


KAD_Kultura_596x90_002

2013.02.20
A Roma Hungaricum Est keretén belül divatbemutató, kiállítás és gasztronómiai élmények is várják az érdeklődöket február 22-én 19 órakor a Muzikum Klubban.
2013.02.20
Útjára indult a Pál apostol című koncertsorozat, amelynek Makovecz Imre épületei és templomai adnak otthont. A dalok olyan neves zenészek tolmácsolásában hallhatóak, mint Gryllus Dániel, Halmos Béla, Ferenczi György és a Rackajam. 
2013.02.19
Varga Livius gyerekkora óta hollywoodi színésznek készül, és elmondása szerint sosem volt nagy „felvételiző-császár”. A színművészetire nem került be, az állatorvosin pedig a szóbeli felvételire sem ment el. A Quimby egyik alapítója végül pszichológiából szerzett diplomát az ELTE-n. Ha valami nem tetszett neki a világban, vagy az adott rendszerben, akkor a metaforákat hívta segítségül és szavakba öntötte, ami zavarta.
 

Sheeran a Kraft Heinz cég megalakulásának 150. évfordulójára tervezte a speciális kiadást, amelyből csupán 150 darab készült. Az első három üveget augusztus 15-én árverezték el Londonban, az egyik 1050, a második 1100, a harmadik 1500 fontért kelt el. 104 üveg egy globális sorsolás nyereményeként kel el, a többit Sheeran és a Heinz legnagyobb rajongói, valamint múzeumok kapják meg. A befolyt bevétel egy részét a Kelet-Angliai Gyermek Hospice kapja, a többit a Heinz által támogatott gyermekélelmezési alapítványnak juttatják el.

A mongol-amerikai régészcsoport az ország északnyugati részén fekvő Hövszgöl tartomány Ulán-Úl településénél fedezte fel a több száz éves edényeket, amelyek 700-800 évre nyúlhatnak vissza. Az illetékes szerint a leletek tökéletes állapotban őrződtek meg az örökké fagyott talajban.

A Kínai Nemzeti Opera előadása szeptemberben lesz a budapesti Erkel Színházban. A történet Kína északi részén, a 20. század elején játszódik, ahol a főhősök a harcművészet elsajátítását követően a Pekingi Opera színházi társulatánál találják meg saját útjukat, ám a sors és végzet közbeszól, így az útjaik elválnak. A színpadon megelevenedik az élet és a halál, a szerelem és a gyűlölet, valamint a küzdelem a színpadi csillogás eléréséért.

Leonardo közismerten hosszú idő alatt fejezte be képeit. A Sziklás madonnán két periódusban is dolgozott, 1491 és 1499 között, majd 1506 és 1508 között. Egy korábbi, 2005-ben elvégzett vizsgálat kiderítette, hogy eredetileg más pózban akarta megfesteni a madonnát, de további változtatásokra nem derült fény. A legújabb technológiának köszönhetően sikerült újabb vázlatot is felfedezni a festékréteg alatt, a tárlat látogatói most ezt is megismerhetik.

A zsiráfborjú augusztus 15-én jött a világra, az állatorvos és a gondozók több mint két órán keresztül segítették Ganzit, az anyaállatot a nehéz, ám végül sikeres ellésben. Az egészséges borjú több mint másfél méter magas, súlya 50-60 kilogramm körül van. A kis zsiráf egyelőre a zsiráfházban tölti napjait, a látogatók csak később láthatják Magyarország legnagyobb, mintegy kéthektáros Afrika-szavanna kifutójában szélesszájú orrszarvúk, zebrák, struccok és antilopok között.

Az augusztus 22. és 25. között zajló rendezvénysorozatra Ausztriából, Németországból, Portugáliából és Romániából is érkeznek jelmezesek, a karneválon azok a gyermekek is részt vesznek, akik a testvérvárosi kapcsolatnak köszönhetően most a Balaton-parton üdülnek.

egy

Orgona-mesterkurzuson vehetnek részt az érdeklődők Szathmáry Zsigmond professzor vezetésével Debrecenben és Hajdúböszörményben hétfőn és kedden, a kurzus első napja ünnepi orgonaesttel zárul a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. és a Hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Központ támogatásával.

A házaspár levelezéséből láthat előadást a közönség augusztus 18-án este a Zsámbéki Romtemplomnál.

Ma kezdődik és három napon át tart a Koronázási Szertartásjáték Székesfehérváron, ahol IV. Béla koronázása elevenedik meg.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma