2018.06.22

Már tizenhatodik alkalommal rendezik meg idén júliusban Székesfehérváron a Harmonia Albensis templomi koncertsorozatot, amelynek középpontjában ezúttal a barokk zene lesz a város barokk emlékéve jegyében. A július 5. és 26. között zajló koncerteken többek között az In Medias Brass rézfúvós kvintett, Miklósa Erika és Ács János karmester is vendégszerepel.

A programokat bemutató június 21-ei sajtótájékoztatón Brájer Éva alpolgármester azt hangsúlyozta, hogy a koncertsorozat indulásakor a Harmonia Albensis volt a nyári művészeti élet koronája. Azóta jelentősen fejlődött a zenei kínálat Fehérváron, elindultak a Musica Sacra koncertek is, de ettől még a templomi előadások népszerűsége nem csökkent – tette hozzá. Ifj. Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója kiemelte, hogy a július 5. és 26. között, csütörtökönként megrendezett koncerteken többek között Marosvári Péter orgonaművész, az In Medias Brass rézfúvós kvintett, Miklósa Erika és Ács János karmester is vendégszerepel. A sajtótájékoztatón jelen volt a fehérvári születésű, Finnországban élő Marosvári Péter, aki az első koncertet adja a Szent Imre templomban. A Világok zenéi című orgonahangversenyét rendhagyónak nevezte, mivel azon a barokktól a jazzig mindenféle zenei irányzatot felvonultat.


AlbaRegia1

 

A második alkalommal, Barokk körbetekintés címmel az In Medias Brass rézfúvós kvintett (Sztán Attila – trombita, Kresz Richárd – trombita, Benyus János – kürt, Pecze Balázs – harsona, ifj. Bazsinka József – tuba) ad hangversenyt a ciszterci templomban. A műsorban Bach-, Telemann-, Corelli-, Boismortier- és Vivaldi-művek csendülnek fel. A ciszterci templomban lesz a harmadik koncert is A barokk nyomában címmel. Miklósa Erika operaénekes és Karosi Bálint orgonista-klarinétos-zeneszerző közös hangversenyén Bachtól kettő, Karositól egy mű lesz hallható. A záróeseményt a bazilika felújítása miatt a felsővárosi Szent Sebestyén-templomban tartják. A Salzburg-i mise elnevezésű koncerten két Mozart-remekmű csendül majd fel: Ács János vezényli az Alba Regia Szimfonikus Zenekart, az Alba Regia Vegyeskart és a Primavera Kórust, rajtuk kívül fellép Kolonits Klára – szoprán, Megyesi Schwartz Lúcia – alt, Brickner Szabolcs – tenor, Rezsnyák Róbert – basszus.


AlbaRegia2

 

A tájékoztatón szó esett az augusztusi Musica Sacra koncertről is, amelyet a Nemzeti emlékhelyen rendeznek. Ebben az évben Rossini Petite messe solennelle (Kis ünnepi mise) című művét hallhatja a közönség Sarah Tisba – szoprán, Chiara Tirotta – mezzoszoprán, Luciano Ganci – tenor, Filippo Polinelli – bariton és a fehérvári egyesített kórusok jóvoltából. Közreműködik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, vezényel Ács János.

 

Forrás: MTI

Fotó: Alba Regia Symphony Orchestra Facebook-oldala/Simon Erika

Ertl_Peter_index

2019.01.16

Ertl Péter 50 éves, és élete legnagyobb dobására készül. Vezetésével 30 napon belül megnyílik Magyarország vadonatúj Nemzeti Táncszínháza a műfaj legnevesebb hazai eseménye, a Budapest Táncfesztivál kíséretében. Építkezésről, színháznyitásról, az új helyszín első előadásáról és a fesztiválról is kérdeztük.

b_szalvetaagy

2019.01.16

A felvidéki Dobóruszkán van a világ legnagyobb, több mint 100 000 darabot számláló szalvétagyűjteménye. Tulajdonosa Kozák Antónia, vagy ahogy a helyiek szólítják, Szalvétás Tonka, aki kincseivel először 2006-ban lett Guinness-rekorder, és azóta még kétszer döntötte meg saját rekordját. Gyűjteményének értéke nagyjából egy családi ház értékével ér fel.

aso-kapa2

2019.01.16

Vargáék lánya férjhez megy. A család óriási készülődésben van. Első nap tésztát gyúrnak a leveshez, második és harmadik nap sós és édes süteményeket sütnek, a negyedik nap hajnalban a nők levágják a baromfikat, a férfiak a disznót... A zalaegerszegi Göcseji Múzeum Ásó, kapa, nagyharang című múzeumpedagógiai foglalkozásán a gyerekek az előkészületeket és a lakodalom menetét játsszák el.

Az üzletember, aki gyárak felépítésével és eladásával kereste vagyonát, 225 millió dollárt (64 milliárd forintot) adományozott a Pennsylvaniai Egyetem orvosi iskolájának, 15 millió dollárral (4,2 milliárd forinttal) támogatta a Philadelphiai Művészeti Múzeumot, hatmillió dollárt (1,7 milliárd forintot) adományozott a Drexel Egyetem Zsidó Élet Központjának, ötmilliót (1,4 milliárd forintot) a Raymond G. Perelman Plazának és a Kimmel Előadóművészeti Központ Perelman Színházának. Perelman írástudatlan litván emigránsok fiaként jött világra 1917-ben. Friss diplomásként apja vállalatánál kezdett dolgozni. A második világháborúban repülős tisztként szolgált. A háború után gyárak építésébe fogott, és apja cégében is üzlettárs lett. 101 évesen hunyt el.

A Hangfoglaló Program és a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda a magyar kultúra mapja alkalmából 2019. január 21-én 11 órakor tartja könnyűzenei ünnepségét a Budapest Music Centerben. Köszöntőt mond Katona Klári énekes-dalszerző, Szeder-Szabó Szilvia énekes-dalszerző és Tardy-Molnár Anna a MANK Nonprofit Kft. ügyvezetője. Fellép a Platon Karataev, a Massza és a Lynd, illetve az OHNODY zenekar.

Két római kori sírhelyet tártak fel a régészek az egyiptomi Nyugati-sivatag egyik oázisánál. Az egyik sírt homokkőből építették, és négy sírkamra található benne, amelyek emberi maradványokat, agyaglámpásokat és -edényeket őriznek. A másik sírhely vályogtéglából készült, és falait a mumifikálási eljárást megörökítő színes ábrák borítják. Egyiptom az utóbbi időben nagy erőkkel dolgozik régészeti kincseinek megóvásán és a még rejtett ókori leletek felfedezésén, hogy új lendületet adjon az ország gyengélkedő turisztikai szektorának.

Rembrandt van Rijn a vastagon felvitt festékes technikájával forradalmasította a festészetet. Egy nemzetközi kutatócsoport most kiderítette, hogyan is érte el ezt a hatást. Az impasto olyan festészeti technika, amikor a művész vastagon viszi fel a festéket a vászonra. Rembrandt a 17. századi németalföldi festékpiacon hagyományosan elérhető alapanyagokkal érte el az impasto-hatást. Azt már korábban tudták a kutatók, hogy a vastag festékréteg eléréséhez elsősorban egy fehér színezőanyagot, valamint organikus kötőanyagot, főleg lenolajat használt. Most sikerült kideríteni, hogy az impasto-hatást keltő festéknek volt még egy titokzatos komponense: a plumbonakrit. Ez az ásvány rendkívül ritka a történelmi festékrétegekben. Az elemzés kiderítette, hogy Rembrandt a festék anyagát szándékosan módosította. A felfedezés segíthet Rembrandt műveinek hosszú távú megőrzésében és restaurálásában is.

Története legsikeresebb kiállítását zárta a bécsi Művészettörténeti Múzeum (KHM): 408 ezer látogató volt kíváncsi a hétfőn zárult Bruegel-kiállításra. Idősebb Pieter Bruegel (1525-1569) műveiből a flamand festő halálának közelgő 450. évfordulója alkalmából rendezték meg a 2018. október 2-án nyílt tárlatot, amelyen látható volt egy újonnan felfedezett Bruegel is. A nápolyi öböl című, 1564 körül keletkezett, vitatott eredetű festményről csak a közelmúltban végzett restaurálás eredményeként sikerült megállapítani, hogy idősebb Pieter Bruegel munkája. A KHM, amely 12 Bruegel-képpel a világ legnagyobb festménygyűjteménnyel rendelkezik a 16. századi művésztől, számos múzeummal, gyűjteménnyel és alapítvánnyal fogott össze, hogy csaknem 30 festménnyel, az összes fennmaradt Bruegel-olajkép háromnegyedével és grafikáinak, rajzainak felével az eddigi legátfogóbban mutathassa be az északi reneszánsz sajátos változatát létrehozó festő munkásságát.

Szendrey Júliáról szóló szakmai konferenciával, a Corvina könyvtár budai műhelye című kiállításhoz kapcsolódó kerekasztal-beszélgetéssel, a Himnusz, valamint a hozzá tartozó Erkel-kotta kiállításával ünnepli a magyar kultúra napját az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) január 22-én, kedden.

corvina_muhely

A magyar artistaművészet legnevesebb képviselői, többek közt a Rippel Brothers, Simet László és Richter Kevin is fellép a Fővárosi Nagycirkusz Főnix – Tűzcirkusz című új műsorában, amelyet szombattól március 10-ig láthat a közönség.

Exkluzív kiállítások nyílnak, irodalmi esteket rendeznek és bemutatják a közgyűjtemények legújabb kutatási eredményeit a magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvénysorozat keretében Zala megyében.

A kórust a szolnoki városi tanács 1969 januárjában alapította, azóta is hivatásos együttesként működik. Fenntartója alapítás óta az önkormányzat, működéséhez támogatást nyújt az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Molnár Éva, a kamarakórus igazgatója maga is kerek évfordulót ünnepel, épp 30 éve karnagya az együttesnek.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma