Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2017.07.12

Már ötödik alkalommal rendezik meg a Budavári Palotakoncerteket. A szinte már hagyománnyá váló eseményt idén négynapos fesztivállá bővítették, így a közönség augusztus 3-tól egészen augusztus 6-ig élvezheti a Budapesti Operettszínház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Nemzeti Filharmonikusok produkcióit.

palotakoncert
Szalai Emese és Alekszey Dolbilov keringője


„A Budavári Palotakoncertek mint rendezvény, mint esemény túlnőtte magát” – nyitotta meg Vadász Dániel, az esemény producere az idei év programjait bemutató sajtótájékoztatót július 11-én a Savoyai teraszon, a budai Várban. Az idei előadások egy, az ország történelmét meghatározó eseményére, a kiegyezésre épülnek, melynek 2017-ben van a 150. évfordulója, így mind a Budapesti Operettszínház, mind a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Nemzeti Fiharmonikusok is ennek a jeles eseménynek állítanak emléket előadásaikkal. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kiegyezés/150 címmel mutatja be táncszínházi előadását, melynek koreográfusa a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője. „Az ország egyik leszebb helyszínén mutatkozhat be a Kiegyezés/150, melyet augusztus 3-án mutatunk be a budai Várban” – mondta Zsuráfszky Zoltán. A kiegyezést, melyet gazdasági intézkedésnek nevezett, szerinte nagy vállalkozás a művészettel, a tánccal kifejezni, de úgy véli: ezt sikerrel teljesítették. Ehhez hozzáfűzte: több mint 100 táncos előadásában lesz látható a produkciójuk, mely az 1848–1849-es szabadságharctól az 1896-os millenniumig tekinti át a magyar történelmet. Benne az aradi tizenhármakkal, Kossuth Lajos és Deák Ferenc vitájával, valcerekkel, magyar táncokkal. Az előadásban pedig Liszt-, Erkel- és Strauss-művek is megszólalnak.


palotakoncertek2
Nacsa Olivér, a rendezvény egyik ötletgazdája és producere,
Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője
és Vadász Dániel, a Budavári Palotakoncertek producere


Az operett mellett a komoly- és a népzene is hallható lesz az 5. Budavári Palotakoncerteken a Vár Oroszlános udvarában. A Budapesti Operettszínház művészei lépnek fel a Sissi nyomában című műsorral augusztus 4-én és 5-én. „Egész életemben abban hittem, hogy a művészet sokféle és sokfajta izgalmas dologból áll össze, amelyeknek mi mind a részesei vagyunk. Most pedig, amikor egyszerre csendül fel tánc, zene és operett, messzemenőleg bebizonyosodott, hogy összművészeti tevékenység zajlik Palotakoncertek címen” – mondta el Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház művészeti vezetője. Hozzátette: a Palotakoncertek idejében most először német nyelven is énekelnek majd, és egy Magyarországon kevésbé ismert zeneszerző operettjéből, Fritz Kreisler Sissi című művéből is elhangzanak részletek. Az esten közreműködik mások mellett Oszvald Marika, Dolhai Attila, Fischl Mónika és Boncsér Gergely.


palotakoncertek3
Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház művészeti vezetője és Ránki Fülöp zongoraművész


A Nemzeti Filharmonikusok Magyar est című koncertje zárja a fesztivált augusztus 6-án. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjén egyebek mellett Liszt Les Préludes-je és Esz-dúr zongoraversenye, Kodály Zoltán Galántai táncok című műve és Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának nyitánya hangzik el Hamar Zsolt vezényletével. Az est szólistája pedig Ránki Fülöp zongoraművész lesz.


A Savoyai teraszon megrendezett sajtóeseményen a jelenlévők egy kis ízelítőt is kaptak az idei év produkcióiból. Szalai Emese és Alekszey Dolbilov keringője nyitotta meg az eseményt, majd részletek hangzottak el A víg özvegyből, valamint a Riviéra girlből is. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistái Zsuráfszky Zoltán koreográfiáját, a Kossuth nótát mutatták be.



Kultúra.hu/MTI

Fotó: Csákvári Zsigmond

Kantorok

2019.06.18

1958 óta ítélik oda a Balázs Béla-díjat a magyar filmszakma kiemelkedő szakembereinek. Idén nyolc filmes vehette át a díjat, köztük Nádorfi Lajos operatőr, akinek Kántorok című filmjét az Uránia Nemzeti Filmszínház június 11-én vetítette a díjazottak munkásságát bemutató sorozatban.

balett

2019.06.18

16 bemutató, 56-féle repertoárdarab, összesen 404 előadás. Az Opera művészei az Erkel Színházon és a próbaüzemben megnyílt Eiffel Műhelyházon kívül további három fővárosi helyszínen, 25 vidéki és 13 külhoni magyarlakta településen, valamint 9 külföldi nagyvárosban fordultak meg Dél-Koreától az Egyesült Államokig. Június 17-én az évzáró Csillagóra gálaesten az évad legkiemelkedőbb művészi teljesítményeit jutalmazták.

ek3

2019.06.18

Lee Olivér saját zenekarával, az ékkel robbant be a köztudatba, azonban az elmúlt években már számtalan más produkció kapcsán is hallhattuk a nevét. A Trillion és a Szeder mellett egyszálgitáros műsorát is egyre többen hallgatják, mellyel most az izraeli közönség előtt is bemutatkozhat. Interjú.

Ezüsttárgyak a történelmi Magyarországról címmel a 16. századtól a 20. század fordulójáig tekinti át a magyarországi ezüstművesség történetét a BÁV június 18-tól ingyenesen megtekinthető kiállítása. A tárlat a mindennapi használati eszközöktől a liturgikus tárgyakon át a gyűjtői ritkaságokig a legnagyobb ötvösmesterek virtuóz alkotásait vonultatja fel. A tizenkét jelentős hazai gyűjteményből származó, csaknem 150 alkotás reprezentatív képet ad a történelmi Magyarország 16. és 20. század közötti ötvösművészetéről.

Kőszínházi és független társulatok, valamint egyéni művészek nevezését is várja idén a Kaleidoszkóp VersFesztivál, amelyet október 16. és 20. között rendeznek meg a Váci Dunakanyar Színházban. A fődíj egymillió forint. Versszínházi előadásokkal június 30-ig, versmondással és versfilmekkel szeptember 30-ig lehet nevezni. A Kaleidoszkóp VersFesztivál elsődleges célja a vers megnyilvánulási formáinak felkutatása és bemutatása, valamint a hivatásos és az amatőr előadók, társulatok és alkotók közös színházi fesztiváljának megteremtése. A programokat idén is színesítik majd verszenei koncertek, de lesznek étteremszínházi előadások, ifjúsági produkciók és performanszok is.

Az Ismerős Arcok idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A jubileumi alkalomból egy vadonatúj videoklipben újragondolva, szimfonikus kísérettel jelentették meg a Nélküled című emblematikus dalukat, amely az egész Kárpát-medencei magyarság összetartozásának jelképe lett. Június 22-én a Barba Negra Trackben adnak születésnapi nagykoncertet.

Küszködik és teremt címmel Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplóinak teljes szövegét 12 fiatal színésznő olvassa fel június 19-én Budapesten, a Pozsonyi úti Amikor Galériában. A naplók 12 év történetét mesélik el, 1935-től 1946-ig, így minden színésznőre egy év, nagyjából száz oldal jut. A felolvasások reggel 10 órakor kezdődnek, és délután 17 óráig folyamatosan zajlanak.

Paul Gauguin egy 17 éves korában készített akvarellét árvereztek el június 16-án a franciaországi Montbazonban. Az akvarell egy vízparton álló svájci hegyvidéki faházat ábrázol és egy Svájcban élő francia iparmágnás vette meg 80 ezer euróért, aki az interneten licitált. A francia posztimpresszionista festő kézjegyével ellátott képen a dátum 1865. július 2-a, tehát ez Gauguin első ismert rajza, amelyet tussal és vízfestékkel készített. A 39,5x25 centiméteres képet az orleans-i császári líceum professzora, Charles Pensée irányításával készítette a művész.

A magyar klasszikus zene, népi zene és cigányzene legkiválóbb művészei együtt lépnek fel a Budai Vigadóban június 23-án.

unnamed_1

Június 20. és 23. között idén második alkalommal rendezi meg az operett műfaj koronázatlan királyáról, Rátonyi Róbertről elnevezett négynapos operettfesztiválját a Veszprémi Petőfi Színház. A színművész életének utolsó szakaszában négy előadást is rendezett Veszprémben.

Koncertek, színházi előadások, filmvetítés, kézműves vásár és hajótúra is várja június 18. és 22. között az immár tizennegyedik Szolnoki Tiszavirág Fesztivál látogatóit. A fesztivál a város szívében nyitja meg a szolnoki nyári rendezvények sorát.

Augusztus 17-20. között 33. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A Budavári Palotában szervezett, hajdani vásárok hangulatát idéző fesztivál idei díszvendég Japán, kiemelt témája pedig a lábbelikészítés lesz.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma