728x90px_Csardaskiralyno_Moni_002

2005.03.31

Wiedemann Bernadett, a Magyar Állami Operaház magánénekesnője kapta idén a Székely Mihály-emlékplakettet. A Fészek Művészklub Alapítvány által alapított elismerést, Csillag István szobrászművész alkotását tegnap vehette át az énekesnő Szinetár Miklós intendáns-főigazgatótól.
Wiedemann Bernadett (mezzoszoprán) Mosonmagyaróváron született, ahol először zongorázni tanult, majd (mivel több iskolai énekversenyt megnyert) a Győri Konzervatórium ének tanszakán, Horváth Jenő Kálmán növendékeként folytatta tanulmányait. A Zeneakadémián Bende Zsolt volt a tanára, s egyik év végi vizsgáját követően Ütő Endre szerződtette az Operaház társulatába. A dalszínháznak 1993 óta a tagja, első jelentős szerepe A vak asszony volt Ponchielli Gioconda című operájában. Számos énekversenyt nyert, Karlovy Varyban 1989-ben első lett dal- és oratórium kategóriában, az 1997-es, római megmérettetésen pedig harmadik helyezést ért el. Külföldi vendégszereplései során többek között Brazíliában, Japánban, Németországban, Svájcban, Franciaországban lépett már színpadra, s olyan művészekkel dolgozhatott együtt, mint José Carreras, Jefim Meizel, Jurij Szimonov, Ira Levin, Rico Saccani vagy Pier Giorgio Morandi. Itthon és külföldön egyaránt rendszeresen énekel oratóriumokat, miséket, s dalesteket is ad. Művészi munkáját olyan társulati kitüntetésekkel ismerték el, mint a dr. Mándy és felesége alapította díj (1999), a Juventus-díj (2000), s most a Székely Mihály-emlékplakett. A Székely Mihály-emlékplakettet először 1964. március 22-én, a neves basszista halálának első évfordulóján adták át. Az eddigi kitüntetettek listája: 1964 Ilosfalvy Róbert 1965 Házy Erzsébet 1966 Faragó András 1967 Komlóssy Erzsébet 1968 Réti József 1969 Ágay Karola 1970 Bende Zsolt 1971 Andor Éva 1972 Ütő Endre 1973 Kalmár Magda 1974 Sólyom-Nagy Sándor 1975 Begányi Ferenc 1976 Sass Sylvia 1977 Miller Lajos 1978 Kováts Kolos 1979 Kincses Veronika 1980 Takács Klára 1981 Kasza Katalin 1982 Polgár László 1983 Molnár András 1984 Sudlik Mária 1985 B. Nagy János 1986 Berczelly István 1987 Bordás György 1988 Szűcs Márta 1989 Misura Zsuzsa 1990 Fekete Veronika 1991 Csavlek Etelka 1992 Tóth János 1993 Airizer Csaba 1994 Ulbrich Andrea 1996 Szüle Tamás 1997 Rozsos István 1998 Kovács Annamária 1999 Frankó Tünde 2000 Sümegi Eszter 2001 Zempléni Mária 2002 Gregor József 2003 Bátori Éva 2004 Csák József

596x90px_Csardaskiralyno_Moni_002

2012.08.31
A Sony, a Berlini Filharmonikus Zenekar, valamint a Berlin Phil Media társaság együttműködési megállapodást kötöttek egymással, melynek célja a világ legjobb zenekaraként számon tartott filharmonikusok koncertjeinek rögzítése és közvetítése a világ legjobb technikai színvonalán.
2012.08.31
Kiállítás, új magyar mű ősbemutatója és természetesen Mahler egyik szimfóniája szerepel a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) 8. Budapesti Mahler-ünnepén a Művészetek Palotájában szeptember 5. és 8. között.
2012.08.31
Az énekesek, különösen a fiatal, tapasztalatlan előadók igen túlterheltek, ebből adódnak a betegségeik - állította Josef Schlömicher-Thier gégész-foniáter, a Salzburgi Ünnepi Játékok hivatalos szakorvosa.

Ötállomásos erdélyi turnéra indul ősszel Mahó Andrea. A színész-énekes koncertsorozatán neves vendégekkel lép színpadra. Az Azért vannak a jó barátok című turné szeptember 17-én indul Zilahon és október 7-én zárul Brassóban. Repertoáron lesznek dalok a Madách Színházban játszott musicalekből, de lesznek rockdalok, crossoverek is.

Az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó 1 Celsius fokos vízben fekszik, erős örvényeknek és változó tengeri áramlásoknak van kitéve. A roncsot a sókorrózió és a fémevő baktériumok is pusztítják. A legjelentősebb romlás a tisztek lakóhelyének, köztük a kapitány kajütjének a területén fedezhető fel. A rajongók egyik kedvence, a kapitány kádja már az enyészeté lett.

Egy spanyol történész az amszterdami Társadalomtörténeti Nemzetközi Intézetben (IISH) 1939 óta heverő fadobozokban több mint 500, a spanyol polgárháborút megörökítő fotó negatívjára bukkantak. A Nemzeti Munkásszövetség (CNT) 1939 áprilisában csempészte ki Barcelonából az archívumot, amely egy hosszú út után –kitérőkkel Párizsban, valamint Harrogate és Oxford városaiban – 1947-ben érkezett meg az IISH-ba. A dobozokban több mint 500 olyan fotó negatívja lett meg, amelyet a spanyol polgárháború alatt, 1937 és 1938 között készített az akkor még Deutsch Kati néven dolgozó fotós. Spanyolországba érkezve Deutsch a CNT és az Ibériai Anarchista Föderáció (FAI) külső propagandaszolgálatához szegődött.

Szeptemberben mutatják be A csizmadia, a szélkirály és a nyúlpásztor esete című darabot, amelyet Nagy Orsolya írt és Markó Róbert rendezett. Kolozsi Angéla A libapásztorlány című meséjét Kuthy Ágnes rendezésében láthatjuk, a Papucsszaggató királykisasszonyok című előadást pedig Láposi Terka állítja színpadra. Az Óriásölő Margaret című darabot írója, Gimesi Dóra rendezi majd. A teátrum vasárnap tartja évadnyitó családi rendezvényét. Az Idesüss a figurásra! című programsorozatra a Nagytemplom mögötti Emlékkertben várják az érdeklődőket.

Ismét Magyarország egyik legnépszerűbb Beatles tribute zenekara, a Bits képviseli Magyarországot és a magyar Beatles közösséget a világ legnagyobb Beatles fesztiválján, a liverpooli International Beatle Weeken. A felkérés a világhírű Cavern Clubtól érkezett, ahol a Beatles 292 koncertet adott 1961 és 1963 között. A Bits augusztus 23-tól 26-ig a fesztivál keretében kilenc koncertet ad különféle helyszíneken, így a Cavern Clubban is. A liverpooli Beatle Weeket a nyolcvanas évek óta rendezik meg és a kezdetben baráti összejövetelből kialakult Beatles fesztivál napjainkra turisták és Beatles-rajongók ezreit vonzza. Mintegy nyolcvan, a világ minden tájáról érkező előadó egy héten keresztül ad koncerteket augusztus végén.

192x170px_Csardaskiralyno_Moni_002

Az Ostrea peregrina nevű hagyományőrző fesztivál augusztus 31-én lesz. A Vigasságok terén immár negyedik alkalommal sorra kerülő eseményen lesz hosszúkard vívóverseny, páncélos küzdelem és tüzérségi bemutató is.

Ostrea_peregrina

Augusztus 30. és szeptember 3. között rendezik meg Budapesten a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált és Mesterkurzust. A Miranda Liu hegedűművésznő által alapított új fesztivál vendége lesz Georgy Tchaidze orosz zongoraművész, aki először lép fel Magyarországon.

Életre rajzolt múlt címmel történelmi képregényfesztivál és -kiállítás lesz Esztergomban szeptember 7-én.

Péntek este kezdődik a Pannonhalmi Bencés Főapátság háromnapos művészeti fesztiválja, az Arcus Temporum, amelynek kiemelt vendége ezúttal Gidon Kremer hegedűművész. A programsorozat a csend és a spiritualitás köré szerveződik.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma