2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2017.07.24

Nyolcadik alkalommal rendezik meg augusztusban a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált – azaz a Kaposfestet –, mely ismét Kaposvárra irányítja a zeneszeretők figyelmét. A tizennégy klasszikus zenei koncert műsorát Baráti Kristóf hegedűművész és Várdai István csellóművész, a Kaposfest művészeti vezetői állították össze.

A fesztivál középpontjában a két világhírű magyar muzsikus, Baráti Kristóf és Várdai István, valamint a művészbarátaik által előadott kamarazene áll, melyet napi két koncerten hallgathat meg az egy hétre Kaposvárra költöző közönség. A művészek között ismert és kevésbé ismert nevek is szerepelnek, akikkel a művészeti vezetők szerint a közönségnek mindenképpen érdemes megismerkednie.


kaposfest


Fellép többek között a Borodin Quartet (vonósnégyes), akik késői Beethoven-kvartettel érkeznek a fesztiválra, a Trio Catch, akik kortárs darabokat adnak elő, Gilles Apap hegedűművész, aki a zene örömét viszi bele a klasszikus zenébe, Zarina Shimanskaya zongoraművész, Josef Spacek cseh hegedűművész, Diemut Poppen brácsaművész, Thomas Hoppe zongoraművész, Tomoko Akasaka hegedűművész, Uxia Martinez Botana nagybőgős, Jean-Eflam Bavouzet zongoraművész, aki az egyik legjobb Bartók-előadó, de most Haydn-darabot fog játszani, a Borodin Quartettel pedig Robert Schumann Zongoraötös Op. 44. című művét adja elő, Károlyi Katalin népzenét hoz a fesztiválra, Suzana Bartal zongoraművész, valamint Camille Thomas és Julia Hagen fiatal csellóművészek. A magyarok közül fellép többek között Farkas Gábor, Balog József és Fejérvári Zoltán zongoraművészek, Pusker Júlia hegedűművész, Oláh Kálmán jazz-zongorista és Rost Andrea énekművésze – és természetesen a művészeti vezetők különböző formációkban. Érdekesség, hogy Gilles Apap és Várdai István Kodály Zoltán hegedű-cselló duóját játsszák majd el.


A klasszikus zenei koncertek mellett minden eddiginél szélesebb körű lesz a kísérőprogramok sora. A fesztiválon bemutatkozik Bősze Ádám zenei stand up estje, valamint a Kaposfest Kamarazenekar – Prieger Zsolt (Anima Sound System), Beck Zoltán (30Y), Saiid és Závada Péter(A.K.K.E.Z.D.E.T.P.H.I.A.I.), illetve Szendrői Csaba (Elefánt) – közös, erre az alkalomra készülő produkciója, a Kaposfest Underground, melyet szabadtéren lehet majd meghallgatni.


Kallo_Peter_Kaposfest_2014_2


Folytatódik a tavaly nagy sikerrel elindított sakkverseny, és ismét lesz „beavatási szertartás” az önként jelentkező budapesti és kaposvári egyetemistáknak, akiknek egy feladatuk van: túlélni egy klasszikus zenei koncertet. Misszió számukra, hogy megszerettessék a klasszikus zenét – mondják a szervezők.


Segal Viktor „fesztiválséf” ételei mellett idén a közönség is megkóstolhatja a művészek jó közérzetét évek óta biztosító Amedei-csokoládét, a Tóth Sándor barista (Lucky Cap) által készített, különleges pörkölésű Kaposfest-kávét, valamint a Bolyki György fesztiváligazgató által megálmodott Rippl-Rónai-tortát. A Garamvári pince már megszokott pezsgője mellett az idén újdonságként bemutatják a Kaposfest borát is.


Az irodalom kedvelői Lackfi János „fesztiválköltő” Kaposfest-élményeiről készülő verseit megtalálják majd a naponta megjelenő Kaposfest Timesban a fiatal írógeneráció legjelesebb képviselőinek a fesztiválra készülő műveivel együtt. Emellett szokás szerint képzőművészeti kiállítások, a tizennégy klasszikus zenei koncerthez kapcsolódó műismertető előadások, kirándulások, éjszakai fürdőzés, Sárközy Lajos cigányzenekara és könnyűzenei koncertek is gazdagítják a programot.


A fesztivál bérleteinek zömét – 95 százalékát – szokás szerint már a tavaly augusztusi fesztiválon megrendelte a közönség – úgy, hogy nem is tudták, mi lesz a műsor következő évben, ami nagy bizalom a részükről –, így a szervezők ismét teltházas koncertekre számítanak, rengeteg, a földön, párnákon ülő diákkal, sokkal többel, mint tavaly.


Kaposfest_-_Barati_Kristof_es_Vardai_Istvan_foto_Mozsi_Gabor
Baráti Kristóf és Várdai István művészeti vezetők

 

Bolyki György fesztiváligazgató elmondta, hogy szeretnének kiszállni a mennyiségi versenyből és inkább a minőség irányába haladni. Ezt teszi lehetővé a Nemzeti Kulturális Alaptól kapott támogatás, amely három évre szól, illetve az is, hogy újra ötéves szerződést kötöttek Kaposvár önkormányzatával.

 

Várdai István művészeti vezető megjegyezte, hogy az idei fesztivál az eredet–időtlenség tematika köré szerveződik. E vezérfonal nyomán széles paletta jött létre. „Szerteágazó és komplex utazás lesz a Kaposfest hete” – tette hozzá.

 

Baráti Kristóf, a fesztivál másik művészeti vezetője kiemelte, hogy kortárs darabok eddig kevésbé voltak jelen a Kaposfesten, amin most változtatni szerettek volna. „Élményben és tartalomban is magas színvonalú felhozatalra lehet számítani” – mondta. Hozzátette: a legerősebb sikermutató, hogy nagyon sok helyről érkeznek a fesztivállátogatók, külhonban élő magyarok például rendszeresen jönnek. „Baráti, családias lesz a hangulat.”

 

A művészeti vezetők a Kultúra.hu kérdésére elmondták: a fesztiválon elhangzó darabokat körülbelül 95 százalékban kapják a fellépő művészek, de természetesen rugalmasak: ha valaki nagyon elő szeretne adni valamit, arra is van lehetőség. Ebben az évben viszont vannak bizonyos művek, melyeket maguk a művészeti vezetők szeretnének hallani – ezek mindenképpen benne lesznek a fesztivál repertoárjában.


Európa egyik legrangosabb kamarazenei eseménye augusztus 9. és 13. között várja a klasszikus zene rajongóit.



Kultúra.hu

Javor_Piroska_75_R
2019.07.18

A szentendrei ÚjMűhely Galériában Jávor Piroska: Hetvenöt címmel nyílt július 17-én kiállítás, mely a festőművésznő 2004 és 2019 között készült „születésnapi képei” mellett a tizenöt évet reprezentáló alkotásait mutatja be.

Fischl_Monika_R

2019.07.18

A Budapesti Operettszínházban az évad női főszereplőjévé Fischl Mónikát választották Fényes Szabolcs Maya című operettjében nyújtott alakításáért. A művésznő épp csak túlvan a Vidnyánszky Attila rendezésében bemutatott Csárdáskirálynőn, gőzerővel készül a Budavári Palotakoncertekre. Az ősszel a kőszínházban is debütáló örökzöld főszerepe, Vereczki Szilvia nem ismeretlen feladat a számára, hiszen 2009-es alakításáért Artisjus-díjat nyert.

gluckfrigyes

2019.07.18

Glück Frigyes a századfordulós Budapest egyik legjobb szállodája, a Pannónia tulajdonosa volt, és híresen jó konyhát vezetett. Törzsvendégei közé tartozott az úri osztály és a művészvilág számos jeles alakja, mint Ady Endre, Bródy Sándor vagy éppen Podmaniczky Frigyes. Azt azonban kevesen tudják, hogy a művészeti életben több tisztséget is betöltő Glück páratlan műgyűjteménnyel rendelkezett.

Első alkalommal találtak kilencezer éves, újkőkori ekkora települést Izraelben, amely egyben az egész világon is ritkaságnak tekinthető. Az archeológusok többek között vadászathoz használt több ezer nyílhegyet találtak, favágáshoz használt fejszékre, késekre, ékszerekre, szobrocskákra, valamint elsősorban hüvelyeseket és lencsét tároló raktárakra bukkantak. Több helyiséges, élelmet tároló építményekre leltek, valamint jelentős közösségi épületekre, melyek rituális célokat szolgálhattak. A vakolt, többfelé szigetelt és padlóval ellátott kőépítmények között sikátorok vezettek, ami fejlett településtervezése utal. A megtalált tárgyak alapján már kilencezer évvel ezelőtt is kereskedelmi kapcsolatban állhattak az emberek távoli tájakkal. A fejlett raktározási technika pedig intenzív mezőgazdálkodásra is utal.

Rekordszámújelölést kapott a legrangosabb amerikai televíziós elismerésre, az Emmy-díjra a Trónok harca című sorozat nyolcadik évada. Az idén befejeződött drámasorozat ezzel megelőzte a korábbi csúcstartót, az ABC televízió New York rendőrei című sorozatát, amely 1994-ben az első évadával 27 jelölést zsebelt be. A fantasyszériának idén a Better Call Saul, a Bodyguard, a Megszállottak viadala, az Ozark, a Póz, a Succession és a Rólunk szól című drámasorozatokkal kell összemérnie erejét, míg a vígjátékszériák mezőnyében a Barry, a Fleabag, A jó hely, a The Marvelous Mrs. Maisel, a Russian Doll, a Schitt's Creek és Az alelnök csap össze. A korlátozott epizódszámú sorozatok közül a Csernobil, a Szökés Dannemorából, a Fosse/Verdon, az Éles tárgyak és a When They See Us esélyes a díjra. Az Emmy-díjakat szeptember 22-én adják át Los Angelesben.

Az önkéntes munka különböző területeken kínál tapasztalatszerzési lehetőségeket, legyen az a beengedés segítése, a programhelyszíneken folyó munka támogatása, a kempingek vendégeinek tájékoztatása vagy a fesztivál környezetvédelmi feladatainak ellátása. Az önkéntesek napi 6 óra munkáért Sziget bérletet, napi egy melegétkezést és önkéntes pólót kapnak, valamint egy remek közösség tagjaként vehetnek részt a fesztiválon. Idén közel 100 feladatkör betöltésére várják a jelentkezőket. Jelentkezés a fesztivalonkentes.hu oldalon.

A Budapest Design Map a fővárosi designélet legátfogóbb kalauza. A térkép segítségével a város 150 izgalmas designhelyszíne kereshető fel. A feltüntetett pontok között elsősorban magyar designerek üzletei, bemutatótermei, műhelyei, galériák kaptak helyet, de szerepelnek rajta nemzetközi designbútor-forgalmazók, vásárok, speciális tanműhelyek és egyéb helyszínek is.

Megnyílt Jávor Piroska Hetvenöt című kiállítása a szentendrei ÚjMűhely Galériában. A tárlat a Szentendrei Új Művésztelepen élő festő 2004 és 2019 között készült „születésnapi képei” mellett a tizenöt évet reprezentáló festményei lesznek láthatók. A kiállítás augusztus 11-ig lesz látható.

Palóc Hagyományéltető Napokat, benne Szent Anna tiszteletére tartott búcsút rendeznek a Nógrád megyei Balassagyarmaton péntektől vasárnapig.

paloc

Ausztrália és Madagaszkár élővilágát és kultúráját bemutató késő esti és éjszakai programokkal várják szombaton a látogatókat a Szegedi Vadasparkban. Az idén harmincéves Szegedi Vadaspark nyári rendezvényein egy-egy térség élővilágára hívják föl a látogatók figyelmét. Madagaszkár és Ausztrália abban közösek, hogy teljesen egyedülálló, endemikus élőlények fejlődtek és maradtak fenn elkülönült területükön. Az ismeretterjesztő rendezvényen ezekről a fajokról tudhatnak meg többet a vendégek.

Ismeretterjesztő előadással, középkori fegyver- és harci bemutatóval, apródiskolával, gyermekprogramokkal, táncházzal emlékeznek a nándorfehérvári diadalra a szegedi ferences rendház szomszédságában a Mátyás téren július 19-20-án.

Július 19-én kezdődik a 27. Váci Világi Vigalom, a város és a Dunakanyar egyik legrangosabb kulturális eseménye. Az ingyenes fesztiválon külföldi és magyar előadók is fellépnek.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma