728x90px_Csardaskiralyno_Moni_002

2012.09.19
Az emberi erőforrások minisztere ötvenegy objektum egyedi műemlékké és egy terület műemléki jelentőségű területté nyilvánításáról döntött.
2012.09.19
A világ legjobb hárfásai idén is ellátogatnak Gödöllőre; október 5. és 7. között Gödöllői Királyi Kastélyban 14. alkalommal rendezik meg a Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál. A nyitó koncerten a világhírű jazzhárfás, Edmar Castaneda (Kolumbia) estjét hallgathatja meg a közönség.
2012.09.19
Kobayashi Ken-Ichiro vendégszereplésével, az 50 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar gálakoncertjével és egyéb gálakoncertekkel készül a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar 2013 áprilisáig tartó hangversenysorozatában.
2012.09.19
Távozik Csonka András, a Művészetek Palotája produkciós vezérigazgató-helyettese posztjáról, miután a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szenátusának szeptember 5-ei döntése alapján elnyerte az oktatási intézmény kulturális igazgatói munkakörére kiírt pályázatot.
2012.09.19
Konstantin a kereszt jegyében hódította meg Rómát. E világtörténeti jelentőségű esemény 1700. évfordulóján, 2012. szeptember 20-21-én a Római Magyar Akadémia nemzetközi tudományos konferenciát rendez. A késő antikvitás neves kutatói, történészek, régészek, irodalmárok és művészettörténészek vitatják meg, hogyan vált Róma klasszikus öröksége kereszténnyé, és mi is történt az “utolsó pogányokkal.” Ez az első konferencia Rómában erről a témáról.
2012.09.19
Sikerrel szerepeltek a Magyarországról benevezett tévéfilmek a közép- és kelet-európai országok kisebbségeinek életét és kultúráját bemutató, ungvári nemzetközi televíziós és rádiós fesztiválon – írja az MTI.
2012.09.19
2012. szeptember 24-28 között Szovátán, Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Nyárádszeredán és Dicsőszentmártonban mutatja be legújabb mesejátékát a Háromszék Táncegyüttes.

2012.09.19

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház is szerepel Szerbia legrangosabb színházi fesztiválján, a BITEF-en. A versenyprogram részeként szeptember 17-én mutatták be a társulat DOGS AND DRUGS című előadását.

2012.09.19
Többek közt új előadásokkal, könyvbemutatóval és kiállításokkal kezdi az évadot a Pécsi Horvát Színház, mely Horvátország határain kívül az egyetlen intézményesített formában működő horvát színház. A repertoárban Háy János Rák Jóska, dán királyfi horvát adaptációja is szerepel.
2012.09.19
Nagy József harminc éve él külföldön. Most, hogy kinevezték a Trafó igazgatójának, kinti kapcsolatait, ismeretségéből származó előnyeit is kamatoztatná. Többek között olasz, német és svájci előadókat is szeretne meghívni, további terveiről a Nol.hu-nak adott interjújában beszélt.

Berlinből Nagy-Britanniába költözött Aj Vej-vej. A világhírű kínai ellenzéki művész, aki 2015 óta családjával berlini emigrációban élt, egy korábbi interjúban azzal indokolta távozását Németországból, hogy a német társadalom zárkózottá vált. „A német kultúra annyira erős, hogy nem igazán fogad el más gondolatokat és érveket, alig van tér a nyílt vitákra, alig van tisztelet az eltérő hangok iránt”. Aj Vej-vej igen népszerű Nagy-Britanniában, 2010-ben a londoni Tate Modern múzeumban állították ki Napraforgók című installációját, amely százmillió darab kézzel festett porcelán napraforgómagból állt. Cambridge-ben is volt már kiállítása 2016-ban.

A fesztivál október 11. és 13. között a Vajdahunyad vára mögötti parkos területen lesz. A programok közt kvíz- és társasjátékok, mese- és bábelőadások is lesznek, fellép a Kolompos Zenekar, Puskás Peti és a The Biebers, Péter Szabó Szilvia és a Tárkány Művek. A rendezvényen 30 különböző kürtőskalács-készítő standdal várják a látogatókat.

Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező, Cservenyák László, a mátészalkai Szatmári Múzeum igazgatója és Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke kapta meg idén a Tony Curtis-díjat. Az elismeréseket a Fényes Napok rendezvénysorozat keretében adták át a mátészalkai Zsinagógában tartott ünnepi rendezvényen. A tanács programjának fókuszában idén a 73. születésnapját ünneplő Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező állt.

A díjat tavaly hozta létre a Magyar Hollywood Tanács olyan személyiségek elismerésére, akik a filmes hagyományok ápolásáért, a fiatal nemzedékek számára továbbörökítéséért önzetlenül tevékenykednek. A díj átadása szimbolikus is volt, hiszen a helyszín Tony Curtis szüleinek városa, Mátészalka volt.

Ötállomásos erdélyi turnéra indul ősszel Mahó Andrea. A színész-énekes koncertsorozatán neves vendégekkel lép színpadra. Az Azért vannak a jó barátok című turné szeptember 17-én indul Zilahon és október 7-én zárul Brassóban. Repertoáron lesznek dalok a Madách Színházban játszott musicalekből, de lesznek rockdalok, crossoverek is.

Az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó 1 Celsius fokos vízben fekszik, erős örvényeknek és változó tengeri áramlásoknak van kitéve. A roncsot a sókorrózió és a fémevő baktériumok is pusztítják. A legjelentősebb romlás a tisztek lakóhelyének, köztük a kapitány kajütjének a területén fedezhető fel. A rajongók egyik kedvence, a kapitány kádja már az enyészeté lett.

192x170px_Csardaskiralyno_Moni_002

Let's jive! címmel tart koncertet augusztus 31-én a Coquette Jazz Band a Fesztivál Színházban a Müpában. Az együttes élvezetes, táncolható jazzt játszik, akár koncertteremben, akár egy füstös kocsmában muzsikál. Kiváló hangzása, stílusos játéka, fiatalos energiája és kifinomult zenei humora nagyszerű választás azoknak is, akik most barátkoznak a jazz műfajával. Frank Roberscheuten, az egyik legkeresettebb európai swingmuzsikus vendégszólistaként csatlakozik a zenekarhoz.

lets_jive_coquette_jazz_band

Az Ostrea peregrina nevű hagyományőrző fesztivál augusztus 31-én lesz. A Vigasságok terén immár negyedik alkalommal sorra kerülő eseményen lesz hosszúkard vívóverseny, páncélos küzdelem és tüzérségi bemutató is.

Augusztus 30. és szeptember 3. között rendezik meg Budapesten a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált és Mesterkurzust. A Miranda Liu hegedűművésznő által alapított új fesztivál vendége lesz Georgy Tchaidze orosz zongoraművész, aki először lép fel Magyarországon.

Életre rajzolt múlt címmel történelmi képregényfesztivál és -kiállítás lesz Esztergomban szeptember 7-én.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma