NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2016.04.01
Takács Erzsébet
Hamarosan bejelentik az Aegon Művészeti Díj idei nyertesét: április 13-án kiderül, hogy dupláz-e Esterházy, Térey vagy Rakovszky, és ismét elnyeri-e a hárommillió forinttal járó díjat. Van, aki első jelölésével máris a tíz legjobb között van, és olyan is, aki új műfajban próbálta ki magát, és így került a szűkített listára. A díjat élő magyar író vagy költő kaphatja az előző évben magyar nyelven megjelent kiemelkedő szépirodalmi teljesítményéért.

aegondij-atado-2014-03

A díj történetében még soha nem fordult elő, hogy egy szerző kétszer is megnyerje azt. Idén erre három írónak van esélye, Esterházy Péternek, Térey Jánosnak és Rakovszky Zsuzsának. Annak, aki egy rögtönzött díjstatisztika alapján szeretne jósolni, nincs könnyű dolga. Esterházy és Térey négyszer szerepeltek már a legjobb tíz listáján, és ez a harmadik olyan év, amikor egymással is versengenek, lévén mindketten shortlistesek. Térey 2008-ban lett Aegon-díjas az Asztalizenével, Esterházy 2011-ben az Estivel. Tavaly, 2015-ben is mindketten shortlistesek voltak, de akkor Péterfy Gergely Kitömött barbárja lett a díjazott. Az abszolút rekorder egyébként Tóth Krisztina, ő eddig öt könyvével érdemelte ki a jelölést. Ha már rekordok: Danyi Zoltánt idén először jelölte kiadója Aegon Művészeti Díjra, és azonnal bekerült a legjobb tíz közé. Dragomán György és Oravecz Imre másodjára shortlistes: Oravecz egy családregény-trilógia első kötetével, az Ondrok gödrével versenyzett 2008-ban, Dragomán tavaly nagysikerű Máglya című regényével került fel a tízes listára. Mindketten műfajt váltottak, Oravecz idén verseivel, Dragomán pedig első novelláskötetével nyerte el a zsűri tetszését. Az újrázásra esélyes harmadik szerző, Rakovszky Zsuzsa ezt megelőzően eddig egyszer volt a legjobb tíz között, de abban az évben, 2007-ben meg is nyerte a díjat Visszaút az időben című verseskötetével.

„Van Magyarországon egy komoly irodalmi díj, amely valóban a szakmáé, és amely a teljesítményt értékeli” – mondta Zatykó Péter, a díjalapító társaság elnök-vezérigazgatója. Több mint 300 millió forintot fordított a cég az elmúlt évtizedben a minőségi kortárs magyar irodalomra. A díj presztízsét jelzi, hogy 2016-ban minden eddiginél több, 104 szépirodalmi művet jelöltek a kiadók. A shortlist, vagyis a szűkített tízes lista a hétfős zsűri szavazataiból születik. A minden évben új összetételű zsűri tagjai – irodalmárok, tanárok és kritikusok– nem tudnak egymásról a shortlist összeállításakor, titkos online felületen pontoznak, így nem befolyásolhatják egymást a döntésben. Szavazataik alapján áll össze a kortárs irodalom legjobban várt tízes listája.

A lista alapján az Aegon Művészeti Díj zsűrije élő, konszenzusos szavazással dönt arról, ki nyeri idén a díjat.

A 2016-os AEGON Művészeti Díjra esélyes tíz könyv abc sorrendben:

  • Bartis Attila: A vége, Magvető Kiadó
  • Danyi Zoltán: A dögeltakarító, Magvető Kiadó
  • Dragomán György: Oroszlánkórus, Magvető Kiadó
  • Esterházy Péter: A bűnös, Magvető Kiadó
  • Marno János: Hideghullám, Magvető Kiadó
  • Oravecz Imre: Távozó fa, Magvető Kiadó
  • Rakovszky Zsuzsa: Fortepan, Magvető Kiadó
  • Réz Pál: Bokáig pezsgőben, Magvető Kiadó
  • Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra, Magvető Kiadó
  • Térey János: A Legkisebb Jégkorszak, Jelenkor Kiadó


A díjat élő magyar író vagy költő kaphatja az előző évben magyar nyelven megjelent kiemelkedő szépirodalmi teljesítményéért. A díjat minden évben a költészet napja körül adják át ünnepélyes díjátadó műsor keretében a Katona József Színházban, ahol idén is Winkler Nóra lesz az est házigazdája. Az Aegon Művészeti Díjat elnyerő mű szerzője nettó hárommillió forint összegű díjazásban részesül.


A díjon keresztül az alapító célja az értékes irodalom és az olvasás népszerűsítése. A díjhoz 2006–2012 között társdíj kapcsolódik, amelyre a díjazott írónak kell jelölnie egy másik művészt kötelezően más művészeti ágból.


Takács Erzsébet

IMG_8967

2019.09.17

Baksa-Soós János a magyar zene- és művészettörténet ikonikus alakja, a KEX együttes frontembereként vált ismertté. 1971-ben Németországba disszidált, ettől kezdve Január Herceg néven alkotott a legkülönfélébb médiumokban. A Paksi Képtár kiállítása a művész alternatív világát idézi meg. Majsai Rékával, a tárlat kurátorával beszélgettünk.

191004_dopenyourmove_jennajalonen

2019.09.17

A CAFe Budapest arra kérte a fesztivál fellépőit és alkotóit, hogy állítsanak össze egy különleges virtuális időkapszulát, és pakolják bele mindazt, amit szívesen megőriznének az utókor számára. Ezúttal Jenna Jalonen koreográfus-előadót kérdezték, aki október 4-én lép fel a fesztiválon.

Goblin_Party_Ezust_kes

2019.09.17

Kortárs koreai performanszokkal készül az évadra a budapesti Koreai Kulturális Központ. A hazai bemutatók között lesz narratív színház, multimédia eszközökkel operáló performansz és térspecifikus tánc is.

Szeptember 20-án mutatkozik be a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika művészetterápiás műhelye az Átkelő Galériában. A Tükör által címet viselő kiállítást Dr. Danics Zoltán pszichoanalitikus pszichoterapeuta és pszichiáter nyitja meg. A műhelyt Szerdahelyi Zsuzsanna iparművész, művészetterapeuta vezeti majd.

A Mai Manó Ház Három szín című kiállítása az orosz fotográfus, Szergej Prokugyin-Gorszkij életművén, valamint kortárs művészek munkáin keresztül foglalkozik a színes fényképezés történetével, valamint kép és látás viszonyával. Az intézmény által szervezett foglalkozáson fotográfiai, művészettörténeti és pszichológiai nézőpontból is közelíteneknk a kiállítás anyagához. A foglalkozások időpontja előzetes időpontegyeztetés alapján történik. Bejelentkezés, további információ: edit.barta@maimano.hu.

Bárdos Lajos zeneszerző születésének 120. évfordulója alkalmából rendeznek konferenciát Életet az énekbe címmel szerdán a Pesti Vigadóban. Bárdos Lajos, a 20. század jelentős zeneszerzője, a zeneelmélet, a zenetudomány meghatározó személyisége 120 évvel ezelőtt született. Nemcsak számos zenei szakterületnek volt kiváló mestere, de másokat magával ragadó, karizmatikus tanár is. Kotta- és könyvkiadót szervezett, felkarolta a korában igen veszélyesnek számító egyházi zene kérdését. A konferencián megidézik azt a szellemiséget, amely ezt a sokoldalú, számos területen jelentőset alkotó művészt jellemezte.

Október elején elárverezi Banksy legnagyobb és egyik leghíresebb, Devolved Parliament (Elfajzott parlament) című festményét a Sotheby's Londonban. A brit parlament alsóházának képviselőit csimpánzként ábrázoló alkotás a rejtőzködő brit graffitiművész legdrágább művé válhat, mivel az aukciósház legalább 1,5-2 millió font leütési árra számít. Banksy a négy méter széles képet 2009-ben festette. Még abban az évben kiállították a bristoli múzeumban, ahol több mint 300 ezer látogatót vonzott, és bekerült a világ 10 leglátogatottabb tárlata közé. Ismeretlen tulajdonosa idén ismét kölcsönadta kiállításra a múzeumnak a 10 éves évfordulóra és Nagy-Britannia európai uniós kilépésének idejére.

A 700 méter hosszú híd, amelyet szinte teljes egészében kézzel, viking kori eszközöket és technikákat alkalmazva építettek, a viking infrastruktúrát és szaktudást demonstrálja. A Vikingebro nevű híd egy másolata annak az eredeti szerkezetnek, amely Kékfogú Harald, vagyis I. Harald dán király uralkodása idején, 980-ban állt a területen. A szerkezet megépítésében több mint ezer iskolás gyerek és 400 önkéntes, köztük a hagyományos viking módszereket ismerő ácsok vettek részt. A munkálatok három évig tartottak.

Több programot is kínál a következő hetekben a Rákóczi-szabadságharc emlékéve alkalmából a Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Október végén útjára indítják a Rákóczi Expresszt is.

Rakoczi_Ferenc

A Magyarság Házában folytatódnak a vasárnapi mesedélelőttök, lesznek könnyűzenei koncertek és az oktatási intézményeknek is kínálnak programokat.

Gyulán és térségében, valamint Püspökfürdőn várja az érdeklődőket szeptember 27. és 29. között a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében elnevezésű rendezvény, amelyen erdei koncertek, szakvezetéses erdei séták és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket.

A Next.Ape tagjai bár mindannyian jazz-zenészek, mégsem jazzt játszanak, hanem elektronikával és improvizációkkal megspékelt alternatív popzenét. Harcsa Veronika belgiumi székhelyű, páratlanul izgalmas, új projektje szeptember 27-én debütál az A38-on.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma