2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2011.01.28

Azoknak a bolgár művészeknek a munkáiból látható kiállítás péntektől Kecskeméten, akik Magyarországon végezték tanulmányaikat és azok befejezése óta itt élnek, gazdagítva mindkét nép képzőművészetét.
 
(MTI) - A Bolgár Kulturális Fórum kezdeményezte a Magyarországon élő bolgár képzőművészek összefogását és kiállítások rendezését, melynek keretében a Cifrapalotában megnyíló kiállításon 12 képzőművész munkáit láthatják az érdeklődők.    
 
A művészek közül többen az anyaországban születtek, de vannak közöttük első generációs és második generációs bolgár nemzetiségű művészek is. A bolgár-magyar művészek kiállítása egyben kapcsolatfelvétel a nagyközönséggel, melynek az ad kiemelt jelentőséget, hogy az elmúlt évben rendezett kisebbségi önkormányzati választáson először indultak a bolgár kisebbség jelöltjei, majd alapítottak önkormányzatot Kecskeméten.
    
A Cifrapalotában nyíló kiállításon szobrok, grafikák, jelmez- és bábtervek, festmények és kerámiák láthatóak február 27-ig.
 
2012.08.31
Első alkalommal lesz látható Magyarországon és Közép-Európában az Orosz Föderáció Észak-Oszét-Alán köztársaságából érkező csoportos képzőművészeti kiállítás. A tárlat szeptember 11. és 26. között várja az érdeklődőket a Forrás Galériában.
2012.08.31
A nemzetközi képzőművészeti szcéna meghatározó magángyűjtője, az angol Lord Flyetly az 1990-es évek közepén közép-európai művészek alkotásaival egészítette ki nemzetközi gyűjteményét. Tíz éven át lengyel, cseh, osztrák, szlovén, román és orosz alkotóktól vásárolt. Az ír származású lord Magyarországon kizárólag egy alkotótól, Oroszy Csabától gyűjteményezett, kizárólag őt emelte be rangos kollekciójába. Ez a válogatás került most Budapestre, ez a kollekció tekinthető meg a Tat Galériában szeptember 4-től november 15-ig.
2012.08.30
Békeangyalt ábrázoló szobrot kapott ajándékba Siófok a Finnugor Népek VI. Világkongresszusának résztvevőitől.

Paul McCartney musicalt ír Az élet csodaszép című 1946-os filmből. A 77 éves zenész először dolgozik színpadi musicalen, Frank Capra fekete-fehér filmdrámáját dolgozza át, amelyben egy öngyilkosjelöltet megment az őrangyala. A musical 2020 végén debütálhat Bill Kenwright producer szerint, aki korábban a Blood Brothers és a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicaleket vitte el a londoni West Endre. A musical szövegkönyvén a Billy Elliot és Elton John életrajzi filmje, a Rocketman forgatókönyvírója, Lee Hall dolgozik, a dalszövegeket McCartneyval együtt írják.

A július 24. és 27. közötti szakmai konferencián mintegy kétszáz hazai szakember vesz részt. A négynapos országos szakmai találkozó fő témái között szerepelnek a várostervezés és örökségvédelem időszerű feladatai, a nép építészettel, benne a kastély- és várprogrammal összefüggő kérdések, a természetvédelem és a nemzeti parkok haza helyzetének áttekintése. A találkozó keretében tartják meg a Város- és Faluvédők Szövetségének közgyűlését a Református Kollégium Oratóriumában, a résztvevők emellett kirándulásokon ismerkedhetnek meg Debrecen, a bihari térség, Hajdúböszörmény és Hortobágy természeti és épített értékeivel.

Eddig nem ismert összecsapásra utalnak azok a leletek, amelyeket a csatamezőn, a szövetséges erők egykori tábori kórházának helyszínén először végzett ásatásokon tártak fel a régészek. Waterloonál Napóleon francia serege ütközött meg a szövetséges brit, németalföldi, német és porosz csapatokkal. Az egykori tábori kórház helyszínén amputált végtagok maradványaira bukkantak, továbbá puskagolyókat és egy francia ágyúgolyót is találtak. A szakértők szerint az amputációkat az egykori Mont-St-Jean tábori kórház orvosai végezték.

Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a New York-i New School for Social Research professor emeritusa. Fő kutatási területe az etika és a történetfilozófia volt. Pályája kezdetén munkáit a marxizmus és az újbaloldali gondolkodás jellemezte, később inkább posztmodern szempontból értelmezte az etikát és a modern világot, új megközelítési lehetőségeket kínált fontos társadalomelméleti problémák megoldásához. Magyarul megjelent munkái közül kiemelkedik A reneszánsz ember (1967), a Portrévázlatok az etika történetéből (1976), Az igazságosságon túl (1987), A történelem elmélete (2001), A „zsidókérdés" megoldhatatlansága (2004). 1998-ban Bicikliző majom címmel jelent meg interjú-önéletrajza, 2009-ben Rózsa Erzsébet monográfiát írt róla Se félelem, se keserűség címmel.

A Királyok völgyéből a gízai piramisok közelében épülő Egyiptomi Nagymúzeumba szállították át Tutanhamon külső aranyozott fakoporsóját, amelyen első ízben végeznek restaurálási munkálatokat a gyermekfáraó sírjának 1922-ben történt felfedezése óta. Az épülő Nagymúzeum 2020 negyedik negyedére tervezett átadása után egy helyen állítják ki a Tutanhamon sírjában talált összes kincset, benne a fáraó három koporsóját, amelyek közül kettő jelenleg a kairói, Tahrir téri Egyiptomi Múzeumban látható. A fáraó múmiáját gránitfedelű homokkőszarkofágban, azon belül három egymásba helyezett koporsóban találták, a koporsók közül a két külső aranyozott fából, a legbelső színaranyból készült, és mindet istenek képei díszítik.

Szombaton kezdődik a 33. Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál Balassagyarmaton. A Zene határok nélkül elnevezésű, július végéig tartó tábor keretében nyolc hangversenyt is adnak a hallgatók és a művésztanárok. A Kárpát-medencéből, Franciaországból és Kínából érkező negyven hallgató a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában öt szakon képezheti magát tovább a táborban.

zene-balassagyarmat-2019

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját. A 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte.

Több turnén Nick Cave vokalistája volt, és Johnny Depp kalózos válogatáslemezén is énekelt egy dalt Brooklyn egyik legvagányabb énekesnője, aki nemcsak a feminizmus mellett, hanem politika kérdésekben is felemeli a hangját. Shilpa Ray-t most Budapesten is meghallgathatjuk, hiszen július 21-én a KOBUCI Kertben koncertezik.

Idén harmadik alkalommal indul útnak a Sziget Cruisin' Partyhajó, egy igazi bulikülönlegesség a Szigeten kívül, de mégis a fesztivál részeként!

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma