A Kaszás Attila díj története



A Kaszás Attila-díjat Pokorni Zoltán, a XII. kerület Hegyvidék polgármestere, és a Mozaik Művészegyesület elnökeként Szűcs Gábor alapította 2008-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából.


Az alapítók a díjjal, a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzték ki célul, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok igazi közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt tudatos közösségépítő magatartást jelölték meg az alapítók. A díjazott személyét a magyarországi és határon túli, állandó társulattal rendelkező kőszínházak, valamint a jelentősebb alternatív színházi műhelyek tagjai maguk közül választották az eddigi években. A cél az volt, hogy ne zsűri vagy kuratórium döntsön a díjazott személyéről a kétfordulós szavazáson, hanem maguk a színészkollégák. Az első fordulóban a szavazók egy, a saját társulatukhoz tartozó színművészt jelölhettek meg, majd így a második fordulóba bejutott határon túli és magyarországi színészek titkos szavazással dönthettek a nyertesről. 2012-től kezdődően az eddig kétfordulós eljárás kibővült, már nem csak színészek szavazhatnak, hanem az utolsó, harmadik körben a közönség szavazatai döntenek a díjazott személyéről az interneten, telefonon és SMS-ben leadott voksaikkal.

 

2008-ban Szarvas József, a Nemzeti Színház művésze, 2009-ben Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház tagja, a színház korábbi igazgatója, 2010-ben Mátray László, szintén a sepsiszentgyörgyi színház fiatal színésze, 2011-ben Mucsi Zoltán, a Bárka Színház tagja és 2012-ben Bányai Kelemen Barna, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja volt a Kaszás Attila-díj kitüntetettje, akinek a személyéről már a közönség döntött az új szavazási menet szerint. A díj átadására az eddigi években a Nemzeti Színházban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, tavaly pedig a Thália Színházban gála keretében került sor. A díj minden évben egy litográfia, amelyet Kaszás Attila ihletett. Az alkotás Somorjai Kiss Tibor grafikusművész, egyetemi tanár, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, Grafika Tanszékének vezetője munkája. A díjhoz tartozik ezen felül nettó ötszázezer forint. A díjátadó ünnepség fővédnökségét az előző években Spányi Antal római katolikus megyéspüspök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke vállalta.

kulturalogo

Kormos-Valeria_A-vegtelen_foglyai_B1jo

Ezt vágták a fejükhöz a saját szomszédaik az ’50-es, ’60-as években azoknak, akiket 1945-ben elhurcoltak kényszermunkára a Szovjetunióba. Hogy mit éltek át kint? Erről nem beszélhettek. Hazafelé parancsra ezt kiabálták a vonatból: „Éljen Rákosi, hazahozta a magyar anyákat!” Majd az anya belépett az otthonába, és a kislánya elszaladt előle, mert nem ismerte meg. Nem is csoda. Olyan asszonyok jöttek vissza, akik végignézték társaik halálát.

vszf-fooldali_vagott
Bár még csak most kezdődött a nyár, a budapesti Thália Színház már az őszi évadnyitó eseményére készül. Idén hatodik alkalommal, szeptember 4. és 10. között rendezik meg ugyanis a Vidéki Színházak Fesztiválját. A hét napos programsorozaton kilenc színház kilenc előadásában, kiváló hazai rendezőkkel a hátuk mögött állnak színpadra a színészek. A mobilokat kérjük kikapcsolni!

24karat_kis

A Nyitott Műhelyben mutatták be június 22-én a 24 karát – Kortárs költők versei Arany János születésének 200. évfordulójára című kötetet. Az Arany-emlékév keretében megjelenő verseskötet ötletadója Boka László irodalomtörténész, akinek indító gondolata az volt, hogy reflektáljanak kortárs költők Arany János személyére és költészetére – versben.

jokai4

Jókai Anna időtálló életművet hagyott hátra, amellyel a magyar irodalomtörténet része lett – erről beszélt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Tarlós István főpolgármester is a Kossuth Nagydíjas író, a nemzet művésze búcsúztatásán június 26-án a Magyar Szentek Templomában, Budapesten.

13781657

Kilencven százalékos technikai készültségi szinten áll a 25. Telekom VOLT Fesztivál, amely június 26-án tíz órakor nyitja meg kapuit, és amelyre több mint százötvenezer vendéget várnak – mondta Fülöp Zoltán, a rendezvény egyik főszervezője a június 25-én délelőtt tartott helyszíni bejáráson a Lővér kempingben.



Alapítók


mozaik_logo_35 hegyvidek


Támogatók


mma_5000x75 nka_logo raiffeisen

mank_250x250 gynsz-logo

mtva_50x50 mtlogo