2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2019.06.25

A tizenegy éve elhunyt Kaszás Attiláról elnevezett kitüntetés a színházi szakma egyik legrangosabbjának számít. Három kiváló színészt, Harsányi Attilát, Orosz Ákost és Király Attilát jelölték idén a díjra. A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést augusztus 30-án a Pesti Magyar Színházban, az országos színházi évadnyitón.

Harsanyi_Attila_es_Kiraly_Attila_
Harsányi Attila és Király Attila
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond


Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, a díj társalapítója hangsúlyozta, hogy az elismerést 2008-ban alapította az önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület. Olyan díjat szerettek volna létrehozni, amelyről a szakma szavazata dönt. „A díj jelöltjeit a színészek választják ki maguk közül, ezért már a három jelölt között lenni is a szakma megbecsülését jelenti” – emelte ki.


Orosz_Akos
Orosz Ákos
Fotó forrása: Vígszínház


„Az MMA ebben az évben is megrendezi az országos előadóművészeti konferenciát, találkozót szerveznek a magyar színházi világnak, és úgy tervezik, hogy az esemény az idén augusztus 30-án a Pesti Magyar Színházban, az országos színházi évadnyitón valósul meg, és ez alkalommal adják át gálaműsor keretében a Kaszás Attila-díjat is” – jelentette be Kucsera Tamás Gergely, a díj lebonyolítását támogató Magyar Művészeti Akadémia főtitkára.


Kiraly_Attila
Király Attila
Fotó: Kultúra.hu/Csálkvári Zsigmond


„A szavazási eljárás utolsó fordulójába Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház és az Aradi Kamaraszínház művésze, Orosz Ákos, a Vígszínház társulatának tagja, továbbá Király Attila, a tatabányai Jászai Mari Színház és a Szkéné Színház művésze jutott” – közölte Zalán János, az emberi erőforrások miniszterének tanácsadó testülete, a Színházművészeti Bizottság elnöke, a Pesti Magyar Színház igazgatója a díj jelöltjeit bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón.


Dr. Kucsera Tamás a Kultúra.hu-nak arra a kérdésére, hogy a Kaszás Attila-díj a presztízsértékén túl milyen egyéb jelentőséggel bír, úgy reagált, hogy a színészi kiválóság mellett szorosan feltűnik az emberi kiválóság is a díj tekintetében. „Ez azért fontos, mert az egész színházi szakmának jó példát adnak a bemutatott színészek” – mondta. „Az is példaértékű, hogy a jelölés közvetlenül a szakma részéről történik, majd a közönség dönti el, kit tart érdemesnek a Kaszás Attila- díjra. Számos szereplő széles körű és tartós összefogásáról beszélhetünk, ez is egyedülálló értéket ad az elismerésnek” – jelentette ki.


Harsanyi_Attila
Harsányi Attila
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond


Harsányi Attila felidézte, hogy Szegeden, a Háry János darabban dolgozott együtt Kaszás Attilával, és nagy hatással volt rá a színész. „Emlékszem, ültünk az asztalnál, és nem tudom másképp kifejezni, arra figyeltem fel, hogy világit a szeme. Nagyon kevés, emberileg hozzá mérhető színészt ismertem. Esténként megjelent ott a hegedűjével, és kicsit játszott nekünk, mialatt az aznapi dolgokat átbeszéltük” – mondta. Számára ezeket az apró észrevételeket, gesztusokat jelenti Kaszás Attila.


„A színház küzdelem önmagammal. A díjak hatása pár napig eltart, utána minden megy tovább, nem szabad, hogy elégedettséget okozzon. Terápiaként fogom fel a színházat. Egyelőre nem találtam jobb időtöltést, mint hogy színházban játsszak, amíg itt vagyok a Földön. Mindez segít abban, hogy a hétköznapiságból kiszabaduljak” – tette hozzá. Az eddigi pályája kapcsán kitért rá, hogy mindig rengeteg segítséget és támogatást kapott szakmabeliektől, nélkülük aligha tartana ott, ahol most van.


Harsanyi_Attila_es_Kiraly_Attila_3
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond


„Soha nem vágytam arra, hogy sorozatban vagy filmben szerepeljek, nincs igényem az olcsó népszerűségre. Amolyan babrálós ember vagyok, aki anélkül, hogy tudnák, kicsoda, bárhol nyugodtan elvan egy kávé mellett, mert nem a hangos siker, hanem az a dolgom, hogy szakmailag a legjobb teljesítményt nyújtsam” – mondta.


A jelöltekre keddtől augusztus 25-én éjfélig lehet szavazni a Kaszás Attila-díj megújult honlapján, a www.kaszasattiladij.hu oldalon.

A díjat a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gondozza, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A szakmai szavazatokat a Magyar Teátrumi Társaság gyűjti össze.


A Raiffeisen Bank által biztosított nettó 500 ezer forint mellett az Emberi Erőforrások Minisztériuma bruttó 400 ezer forinttal járul hozzá a Kaszás Attila-díj finanszírozásához.

 

Ayhan Gökhan

Banyavirag_proba

2019.07.17

A bukás hasznos, ha tanul belőle az elszenvedője. A színházi alkotás egyben kockázat is, soha nincs egyértelmű garancia a sikerre – véli Sebestyén Aba színész, rendező, aki az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) a legjobb rendezésnek járó díjat vehette át a budapesti Radnóti Miklós Színházban színre vitt, 10 című előadásáért, amelynek színpadi szövegét Székely Csaba írta. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagját a maszol.ro kérdezte.

eden

2019.07.17

Bár a naptári időszámítás szerint már átléptük az év „mértani" közepét, aggodalomra semmi ok, ugyanis a maradék 6 hónapban is lesz még okunk moziba járnunk. Rengeteg izgalmas filmalkotást ígértek 2019-re mind hazai, mind nemzetközi fronton, mi pedig most arra vállalkoztuk, hogy összegyűjtjük a magyar mezőny legvártabb alkotásait.

joan--miro
2019.07.16

Az 1929-es év egyszerre volt válság és megújulás a szürrealisták számára: Max Ernst létrehozta első kollázsregényét, Salvador Dalí pedig csatlakozott a szürrealistákhoz. De szintén ekkor alakultak azok a csoportok, amelyek a Breton köréből kitaszítottakat gyűjtötte egybe. A Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása erről a személyes és művészi ellentétekben gazdag évről mesél.

Az absztrakt expresszionista Rothko (1903-1970) alkotásaiból Daugavpilsben nyílt, háromévesre tervezett kiállítás a művész különböző alkotói korszakainak munkáit vonultatja fel mintegy 40 reprodukcióval, emellett öt eredeti festménye, köztük egy jellegzetes önarcképe is látható.

2016 óta csaknem 360 ezer internet-felhasználó csatlakozott a kínai Nagy Fal helyreállítása érdekében életre hívott online kezdeményezéshez, együttesen több mint 45 millió jüannal (1,9 milliárd forint) támogatva a felújítást. A kampány célja, hogy tudatosítsa az emberekben a világörökség helyszínére fenyegetést jelentő tényezőket. Az eddig összegyűlt pénzből a Nagy Fal pekingi, valamint Hopej és Sanhszi tartománybeli szakaszait renoválják.

Három magyar filmet is műsorra tűzött a hatodik alkalommal megszervezett Ceau, Cinema! „zsebfesztivál”. A július 18. és 21. között Temesváron és Gottlob községben zajló szemle nyitófilmje az osztrák-német koprodukcióban készült Mademoiselle Paradis. A magyar filmek közül Szilágyi Zsófia Egy nap és Reisz Gábor Rossz versek című filmje is versenyben van, de levetítik Nemes Jeles László Napszállta című filmjét is. A vetítések több temesvári helyszínen lesznek, vasárnap pedig ingyen lehet filmet nézni Gottlob községben, amely a romániai vidéki települések közül az első, ahol felújított mozi van.

Az amforák feltehetően egy hajótöréskor kerültek a tengerbe, a hajóroncsot azonban még nem találták meg. A kutatók szerint a korinthoszi A-típusú amforák a Kr. e. 7. és 5. század közötti időszakból származhatnak. A korsókat orsó alakú test, magas nyak és a vállat a perem alatti nyaki részhez kapcsoló fülek jellemzik, és valószínűleg bort vagy olajat tároltak bennük. A lelet megtalálásának helyén tovább folytatják a kutatásokat, ha sikerül megtalálni a hajóroncsot, amely az amforákat szállította, az lehet az eddig fellelt legősibb hajó, amely az albán partoknál süllyedt el.

A körülbelül 4600 éves tört falú vagy kettős lejtésű dahsúri piramis egyike annak a két piramisnak, amelyet az óegyiptomi negyedik dinasztiát megalapító Sznofru fáraónak emeltek Dahsúrban, a Gízánál kezdődő memphiszi nekropolisz déli végénél. A másik az északra fekvő vörös piramis, az ősi Egyiptom első, teljes egészében megépült piramisa. A piramis megnyitása azt jelenti, hogy a látogatók bemehetnek a belsejében lévő két kamrába, ha vállalják a fáradságos utat a 79 méter hosszú szűk alagútban. Be lehet menni a mellette fekvő kisebb mellékpiramisba is, amely a feltételezések szerint Sznofru főfeleségének, I. Hotepheresznek épült.

Július 20-án országszerte szólal meg a hangszerek királynője, az orgona a Filharmónia Magyarország szervezésében. Többek között lesz filmvetítés, vándororgona, zenegép, orgonatörténeti előadás, orgona-bemutató, mini orgonakoncertek, és három rekordkísérlet.

Nagyboldogasszony-szekesegyhaz_Vac-2

Több mint hat héten keresztül könnyű- és komolyzenei koncertekkel, valamint családi programokkal várja a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ (CSAKK) a város lakosságát és a vendégeket Békéscsaba főterére, illetve a közeli központ Élővíz-csatornára nyíló stégjére.

Július 20-án, szombaton rendezik meg a második Libegők éjszakáját; az országos rendezvényhez az idén hat helyszín csatlakozott.

Szimfonikus koncertszínházi előadáson láthatja a közönség a Légy jó mindhalálig című musicalt július 23-án és 24-én a debreceni nagyerdei színpadon. A darab élő szimfonikus zenekari kísérettel a debreceni Csokonai Színház és a Nagyerdei Szabadtéri Játékok közös produkciójában, Móricz Zsigmond születésének 140. évfordulója alkalmából kerül színre.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma