2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

2017.12.08

A leghíresebb magyar írógyűjteménynek, Füst Milán és felesége, Helfer Erzsébet kollekciójának kiemelkedő darabjai, köztük a magyar modernizmus ikonikus képei, így Berény Róbert és Tihanyi Lajos munkái is szerepelnek a Kieselbach Galéria 2017-es téli aukcióján december 18-án Budapesten. Az aukción megvásárolható alkotásokból december 17-éig látható kiállítás a Kieselbach Galériában.

Az árverést beharangozó december 7-ei budapesti sajtótájékoztatón Molnos Péter művészettörténész hangsúlyozta: évtizedek óta nem volt arra példa, hogy ilyen sűrűségben jelenjenek meg fontos műalkotások, mint ezen az aukción. Kieselbach Tamás elmondta: az árverés legrangosabb darabjai, amelyek hosszú évtizedekig letétben voltak, a Füst Milán és felesége által alapított alapítványból kerültek az aukcióra. Berény Róbert Weiner Leóról 1911-ben festett portréja, Tihanyi Lajos Falusi kentaurja és korai 1910-es években készült Önarcképe a magyar modernizmus korszakának legjobb, ikonikus művei, évtizedek óta hazai és külföldi múzeumok falán, kötetek és folyóiratok tucatjaiban voltak láthatóak – emelte ki a galéria tulajdonosa. Mint mondta, a zeneszerző portréját legalább 27 alkalommal állították ki, száznál is többször került könyvek, folyóiratok és napilapok oldalaira. A 48 millió forintos kikiáltási árról induló mű egyike annak a néhány modern magyar festménynek, amely beutazta szinte Európa összes országát. Bár a portré mindig is magánkézben, illetve alapítványi tulajdonban volt, mégis az elmúlt évtizedekben sokak szemében múzeumi darabbá vált. A Füst Milán Fordítói Alapítvány letétjeként 2002-től hosszú éveken át a Magyar Tudományos Akadémia képtárát gazdagította, majd kiállításokon láthatta a közönség Budapesten, Bécsben, Rómában és Párizsban. A kép a festő, a zeneszerző és az író barátságának szimbóluma, a Nyolcakat körülvevő szellemi elit összetartozásának jelképe.


Tihanyi_Lajos_Falusi_kentaur
Tihanyi Lajos: Falusi kentaur

 

Tihanyi Lajos 1912-ben festett Falusi kentaurjára 40 millió forinttól lehet licitálni. A képet a modern magyar festészet egyik legtitokzatosabb kompozíciójaként emlegetik rejtett üzenete miatt – tette hozzá Kieselbach Tamás. A galériatulajdonos elmondta, hogy Füst Milán gyűjteményének „otthona” a legendás Hankóczy Jenő utcai lakásban volt, amely éveken át zarándokhelyként működött. A gyűjtemény közel 400 művet számlált: festmények, grafikák, szobrok és iparművészeti tárgyak alkották. Füst Milán gyűjteményét jelentős részben a művészekkel való szoros barátság alapozta meg. Berény Róbert, Bernáth Aurél, Bokros Birman Dezső, Beck Ö. Fülöp, Ferenczy Béni és Tihanyi Lajos jó ismerősei voltak, így az évek során mindegyiküktől jelentős műveket tudott megszerezni. Nem egy fiatal, pályakezdő művész felfedezésében is kitüntetett szerepet játszott, így például 1921-ben Advent című kisregényéhez az ifjú, akkor még szinte ismeretlen Derkovits Gyulától rendelt illusztrációkat. De Csontváry első felfedezői között is számon tartják.


Ferenczy_Karoly_Esti_furdes
Ferenczy Károly: Esti fürdés

 

Molnos Péter az aukción szereplő művek közül kiemelte még Ferenczy Károly Esti fürdés című képét. Mint mondta, művészettörténeti szenzáció, hogy a közel egy évszázadon keresztül rejtőzködő, mindvégig a festő unokatestvérénél őrzött mű, amelynek létezésére csupán néhány megjegyzés utalt, előkerült. A legszebb nagybányai festmények poétikus hangulatát idéző nagyméretű, múzeumi rangú remekmű, amelyet a Fürdőzők-sorozat hiányzó láncszemeként tartottak számon, a családtagok döntése révén kerül eladásra – tette hozzá. A festmény kikiáltási ára 32 millió forint. Az árverésen szerepel még Ziffer Sándor 1907-es fauve önarcképe, amely a magyar modernizmus korai, párizsi hatásokról tanúskodó éveit reprezentálja. A festmény kikiáltási ára 10 millió forint.


Szanto_Gyorgy_Orom
Szántó György: Öröm

 

Kieselbach Tamás az egész aukció egyik legizgalmasabb festményének nevezte Szántó György Öröm című kompozícióját. A fiatalon megvakult festő a háború utáni emigráció egyik központjában, Bécsben készítette képét. Az 1921-ben készült festmény kikiáltási ára 34 millió forint. Kieselbach Tamás Berény Róbert portréja mellett az aukció anyagából kiemelte még Székely Bertalan 1867-ben festett, Egri nők című munkáját, amely a nagy, múzeumban őrzött festmény kicsinyített változata. A kép kikiáltási ára 22 millió forint. Scheiber absztrakt önarcképe is szerepel a válogatásban, a 8,5 millió forintról induló műalkotás egykor a festőről szóló monográfia szimbóluma volt. A kép az elmúlt években egy kávéskészlet díszítő motívumaként született újjá. Mint mondta, az aukció anyagának több darabja külföldről tért haza, így Méray Tibor Kossuth-díjas író párizsi kollekciója, benne többek között Czóbel, Egry, Mednyánszky, Réth Alfréd és Kmetty János alkotásaival. Szintén idegenből tért vissza Budapestre Farkas István Elment című munkája, valamint Vörös Géza art deco főműve, az Akt műteremben is. Aba-Novák életművének legerősebb, korai periódusát két kiemelkedő festmény képviseli az árverésen.

 

Az aukción megvásárolható alkotásokból december 17-éig látható kiállítás a Kieselbach Galériában.

 

Forrás: MTI

Fotó: Kieselbach Galéria katalógusa

42580267_2288242904522732_6055413299015581696_o

2019.07.18

Az év egyik legjobban várt kulturális eseményének számító Művészetek Völgye reddezvényei közt a környezetvédelmi workshopoktól kezdve a zenés irodalmi programokon át a külföldi és hazai előadók koncertjéig szinte bármi megtalálható, amit egy jó fesztiváltól elvárnánk. Íme néhány.

Javor_Piroska_75_R
2019.07.18

A szentendrei ÚjMűhely Galériában Jávor Piroska: Hetvenöt címmel nyílt július 17-én kiállítás, mely a festőművésznő 2004 és 2019 között készült „születésnapi képei” mellett a tizenöt évet reprezentáló alkotásait mutatja be.

Fischl_Monika_R

2019.07.18

A Budapesti Operettszínházban az évad női főszereplőjévé Fischl Mónikát választották Fényes Szabolcs Maya című operettjében nyújtott alakításáért. A művésznő épp csak túlvan a Vidnyánszky Attila rendezésében bemutatott Csárdáskirálynőn, gőzerővel készül a Budavári Palotakoncertekre. Az ősszel a kőszínházban is debütáló örökzöld főszerepe, Vereczki Szilvia nem ismeretlen feladat a számára, hiszen 2009-es alakításáért Artisjus-díjat nyert.

Az önéletrajzi ihletésű Copperfield Dávid 1849-50-ben sorozat formájában jelent meg, és Dickens a kedvenc művének tartotta. A filmet, amelynek világpremierje a londoni fesztivál előtt, Torontóban lesz, Armando Iannucci rendezte, a főszerepet Dev Patel alakítja. A sztárszereposztásban helyet kapott Hugh Laurie, Peter Capaldi és Gwendoline Christie is. A skót rendező korábban a Sztálin halála című játékfilmmel és Az alelnök című sorozattal hívta fel magára a figyelmet. Jelenleg egy új sci-fi szatíra-sorozaton dolgozik. A Copperfield Dávidból korábban nyolc játékfilm született. Három televíziós feldolgozást is megért, legutóbb 1999-ben a BBC forgatta le Daniel Radcliffe főszereplésével, akiből később a Harry Potter-sztár lett. A 63. Londoni Filmfesztivált 2019. október 2. és 13. között rendezik meg.

Első alkalommal találtak kilencezer éves, újkőkori ekkora települést Izraelben, amely egyben az egész világon is ritkaságnak tekinthető. Az archeológusok többek között vadászathoz használt több ezer nyílhegyet találtak, favágáshoz használt fejszékre, késekre, ékszerekre, szobrocskákra, valamint elsősorban hüvelyeseket és lencsét tároló raktárakra bukkantak. Több helyiséges, élelmet tároló építményekre leltek, valamint jelentős közösségi épületekre, melyek rituális célokat szolgálhattak. A vakolt, többfelé szigetelt és padlóval ellátott kőépítmények között sikátorok vezettek, ami fejlett településtervezése utal. A megtalált tárgyak alapján már kilencezer évvel ezelőtt is kereskedelmi kapcsolatban állhattak az emberek távoli tájakkal. A fejlett raktározási technika pedig intenzív mezőgazdálkodásra is utal.

Rekordszámújelölést kapott a legrangosabb amerikai televíziós elismerésre, az Emmy-díjra a Trónok harca című sorozat nyolcadik évada. Az idén befejeződött drámasorozat ezzel megelőzte a korábbi csúcstartót, az ABC televízió New York rendőrei című sorozatát, amely 1994-ben az első évadával 27 jelölést zsebelt be. A fantasyszériának idén a Better Call Saul, a Bodyguard, a Megszállottak viadala, az Ozark, a Póz, a Succession és a Rólunk szól című drámasorozatokkal kell összemérnie erejét, míg a vígjátékszériák mezőnyében a Barry, a Fleabag, A jó hely, a The Marvelous Mrs. Maisel, a Russian Doll, a Schitt's Creek és Az alelnök csap össze. A korlátozott epizódszámú sorozatok közül a Csernobil, a Szökés Dannemorából, a Fosse/Verdon, az Éles tárgyak és a When They See Us esélyes a díjra. Az Emmy-díjakat szeptember 22-én adják át Los Angelesben.

Az önkéntes munka különböző területeken kínál tapasztalatszerzési lehetőségeket, legyen az a beengedés segítése, a programhelyszíneken folyó munka támogatása, a kempingek vendégeinek tájékoztatása vagy a fesztivál környezetvédelmi feladatainak ellátása. Az önkéntesek napi 6 óra munkáért Sziget bérletet, napi egy melegétkezést és önkéntes pólót kapnak, valamint egy remek közösség tagjaként vehetnek részt a fesztiválon. Idén közel 100 feladatkör betöltésére várják a jelentkezőket. Jelentkezés a fesztivalonkentes.hu oldalon.

A Budapest Design Map a fővárosi designélet legátfogóbb kalauza. A térkép segítségével a város 150 izgalmas designhelyszíne kereshető fel. A feltüntetett pontok között elsősorban magyar designerek üzletei, bemutatótermei, műhelyei, galériák kaptak helyet, de szerepelnek rajta nemzetközi designbútor-forgalmazók, vásárok, speciális tanműhelyek és egyéb helyszínek is.

Palóc Hagyományéltető Napokat, benne Szent Anna tiszteletére tartott búcsút rendeznek a Nógrád megyei Balassagyarmaton péntektől vasárnapig.

paloc

Ausztrália és Madagaszkár élővilágát és kultúráját bemutató késő esti és éjszakai programokkal várják szombaton a látogatókat a Szegedi Vadasparkban. Az idén harmincéves Szegedi Vadaspark nyári rendezvényein egy-egy térség élővilágára hívják föl a látogatók figyelmét. Madagaszkár és Ausztrália abban közösek, hogy teljesen egyedülálló, endemikus élőlények fejlődtek és maradtak fenn elkülönült területükön. Az ismeretterjesztő rendezvényen ezekről a fajokról tudhatnak meg többet a vendégek.

Ismeretterjesztő előadással, középkori fegyver- és harci bemutatóval, apródiskolával, gyermekprogramokkal, táncházzal emlékeznek a nándorfehérvári diadalra a szegedi ferences rendház szomszédságában a Mátyás téren július 19-20-án.

Július 19-én kezdődik a 27. Váci Világi Vigalom, a város és a Dunakanyar egyik legrangosabb kulturális eseménye. Az ingyenes fesztiválon külföldi és magyar előadók is fellépnek.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma