2017. szeptember 20.
Célzó

_D0A6496_Copy

„Szigetvárnak egyetlen kincse van: a Zrínyi-hagyomány. Ám ezzel tudni kell élni” – emelte ki dr. Hóvári János, a Zrínyi-emlékév elnöke szeptember 10-én, a 185. Zrínyi-emlékünnepség kegyeleti megemlékezésén. Az esemény az 1566-os szigetvári csata 451. évfordulója alkalmából rendezett Zrínyi Napok ünnepélyes zárórendezvénye volt.
2016.01.12

40. évi jubileumának megkoronázásaként a Művészetek Palotájába látogat el méltán híres vendégjátékával a Nógrád Táncegyüttes. A Zenthe Ferenc Színházzal és Dobroda Zenekarral közösen színpadra állított előadás középpontjában a szigorú rendben élő palóc parasztasszonyok élete áll, így tisztelegve a női sorsok előtt.

Fennállásának 40 éves alkalmából Budapestre, a Művészetek Palotájába érkezik február 6-án nagysikerű vendégjátékával a salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes. A hagyományos táncelőadással szakító, vers- és énekbetétekkel színesített lebilincselő játék a paraszti társadalomban élő nők áldozatvállalását, családi összetartó erejét dolgozza fel, hirdetve, hogy minden nőben ott rejtőzik egy Madonna.


Paloc_Madonnak3


A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház színészeivel teljessé formált, többszörösen díjazott produkcióban nagy palóc költők versei kelnek életre és olyan ősi énekek csendülnek fel, mint a régi magyar himnusz vagy egy gyermeki imádság.


Közreműködők: Fekete Borbála, Kubinyi Júlia, Tintér Gabriella énekesek, valamint Farkas István, Minik Zoltán, Terék József és Szilvási István zenészek.


Paloc_Madonnak2


További információk és jegyvásárlás:

https://www.mupa.hu/program/nograd-tancegyuttes-paloc-madonnak-2016-02-06_19-00-fesztivalszinhaz

Kulcsszavak:
Banner_596x90px_SOLTI_HUN_kultura.hu

anne-frank---legacy_masolata

2017.09.20

Először készült képregény-adaptáció Anne Frank naplójából. A holokausztáldozat kislány emlékét őrző svájci alapítvány kezdeményezésére született mű ötven országban jelenik meg októbertől kezdve – hangzott el Párizsban a francia változat bemutatóján. A magyar fordítás 2018 második felében jelenik meg a Park Könyvkiadó gondozásában.

1453992928

2017.09.19

Filmkritikusok szavazatai alapján ’58-ban összeállították az addig készült legjelentősebb filmek listáját, mely a Brüsszeli tizenkettő nevet kapta. Ennek mintájára született meg később a Mannheimi, valamint a Budapesti tizenkettő. Mi pedig ezeket alapul véve úgy döntöttünk: cikksorozatot indítunk, és megkérdezzük a magyar film jeles alkotóit, mi az ő „tizenkettőjük”. Tasnádi István és Lichter Péter listája következik!

17_10_12_Avital_meets_Avital_c_Christie_Goodwin

2017.09.19

„Alig várom, hogy elkezdődjön!” – mondta Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője, a CAFe Budapestet szervező Operatív Testület tagja a kortárs összművészeti fesztivál szeptember 19-ei, budapesti sajtótájékoztatóján. Hozzátette: „a fesztivál küldetése, hogy teret adjon mindehhez, és Budapest egyre nagyszerűbb tér”. A közönség soraiban ülve pedig – bizonyára – mindenki úgy érezte, teljes mértékben egyetért.

A budapesti Szent István Bazilika hatalmas tere a mennyei hosszúságú visszhang révén válik igazán érzékivé. A nyolc másodpercnyi lecsengés egy hang életében már-már örökkévalóságnak tűnhet. A zeneszerzők többnyire nem is kalkulálnak ennyire intenzív hangzó környezettel. A közelmúltban alakult, fiatal zeneszerzőkből álló csoport, a Studio5 viszont október 21-én este olyan darabokkal áll a közönség elé a CAFe Budapest keretében, melyek nagyon is építenek a Bazilika zenei adottságaira.

Az eső ellenére mintegy 10 ezer karszalagvásárló volt kíváncsi 35 színház több száz programjára a hatodik alkalommal megszervezett Színházak éjszakáján Budapesten. A Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával szombaton megrendezett eseményen először szerveztek az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel együttműködve színháztörténeti sétákat.

Arany János üzenetei címmel a magyar irodalom egyik legnagyobb alakját kívánja megidézni születésének 200. évfordulója alkalmából a Magyar Írószövetség rendhagyó emlékkiállítása. A rendhagyó tárlat célja, hogy az arra járók kedvet kapjanak Arany János verseinek olvasásához. A jó olvashatóság érdekében Arany munkáiból elsősorban idézetek szerepelnek a tekintetet vonzó fotók, fotókompozíciók mellett.

Kiemelt szerepet szentel Magyarország zeneművészetének a szeptember 20-án kezdődő dél-írországi New Ross Piano Festival. A zongorafesztiválon Bartók Béla, Kurtág György, Liszt Ferenc és Kodály Zoltán műveit is megismerheti a közönség. New Ross városában fellép Würtz Klára és Fejérvári Zoltán zongoraművész, Baráti Kristóf hegedűművész és Váradi István csellóművész.

A zongorista-zeneszerző Jáger Bandi bő tíz éve hívta életre Jazzrael nevű formációját, mely a szefárd dallamokat közel-keleti, az izraeli dalokat jazzharmóniával ötvözi. A Híres zsidó dallamok a világ körül című jubileumi koncertsorozatuk egyszerű, mégis szokatlan koncepcióra épül: egy estén át a zsidó zenekultúra legkülönbözőbb személyiségei előtt tisztelegnek. És ennek mi is részesei lehetünk október 9-én az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében.

WHITNEY – Queen of the Night címmel Magyarországra érkezik a legendás Whitney Houston-show. Három évtized slágereit hallhatja a közönség az élőzenével kísért produkcióban a West End feltörekvő sztárja, Rebecca Freckleton előadásában.

magyaroszagi_turne

Idén szeptember 16-án és 17-én Martonvásár gyönyörű környezetében negyedik alkalommal rendezik meg a Magyar Népdal Napját! A látogatók átérezhetik a népdal erejét, szépségét és mélységét.

Lackfi János és Vörös István Csavard fel a szöveget című könyvének slágerátiratait adja elő szeptember 9-én a Pankastic! zenekar vendégeivel a József Attila Színházban. Lackfi János és Vörös István 2016 decemberében megjelent könyvükben azokat a dalokat alakították át énekelhető formába, amelyek minden magyar fülnek ismerősek.

A Zrínyi Napok látogatásával kapcsolatos információk: 2017. szeptember 9-én (szombaton) és 10-én (vasárnap) 17:30-ig a vár kapujeggyel látogatható, mely a múzeumlátogatást is magában foglalja. Szigetvári lakcímkártyával rendelkezőknek 200 forint/nap, szigetvári lakcímkártyával nem rendelkezőknek 500 forint/nap, 14 éven aluliak számára ingyenes.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma