15_eves

2018.05.10
Wéber Anikó

Ez az a hely, ahol a közönség és a művészek közvetlen kapcsolatba kerülhetnek egymással. Ahol olyan programokkal várják a látogatókat, melyekkel sehol máshol nem találkozhatnak. A tíznapos Művészetek Völgye összművészeti fesztivál legizgalmasabb programjait válogattuk össze Harcsa Veronika énekesnő, dalszerző és Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgató segítségével!

_D0A3370_Copy
Harcsa Veronika és iamyank (balról jobbra)
Fotó: Csákvári Zsigmond


A szabadság mindenkinek mást jelent. Megélhetjük, amikor táncolunk. Amikor énekelünk. Amikor a barátainkkal együtt nevetünk. Amikor számtalan lehetőség áll előttünk, és mi bármit választhatunk. Amikor zenét hallgatunk vagy amikor elmerülünk egy színházi előadásban. Mindezt az élményt megtapasztalhatjuk a Művészetek Völgyében is. Erre hívja fel a figyelmünket Harcsa Veronika, aki évek óta vezeti a fesztivál jazzudvarát, a Harcsa Veronika Udvart.

 

„Számomra a Művészetek Völgye a szabadságot jelenti. Kint vagyunk a friss levegőn, és nincsenek keretei az ott töltött napoknak. Reggel még csak sejtjük, mennyi minden történhet meg velünk.

 

Ezt a jóleső várakozást idézzük meg azzal a dallal, mely az idei Művészetek Völgye himnusza lett” – meséli a Kultúra.hu-nak Harcsa Veronika, aki iamyank zenésszel együttműködve készítette el a fesztivál új himnuszát.

 

A művésznő idén is saját udvarába várja a látogatókat „Hatalmas felelősség és egyszerre öröm, hogy összeállíthatok egy egész hetes, intenzív programot az érdeklődőknek koncertekből, kézműves foglalkozásokból, gyerekprogramokból és énekes workshopokból – mondja Harcsa Veronika. – Fantasztikus látni, hogy amit kitalálunk és egy éven át terveztünk, az működik, a látogatók élvezik, elmerülnek benne. Sőt: én magam is feloldódom a programok kavalkádjában.

 

Csaknem ötven koncert lesz az udvarunkban. Nagyon színes lett a műsor, ahol természetesen a jazzé lesz a főszerep.

 

Elsősorban Magyarországról hívtunk előadókat, de lesznek külföldi fellépők is, például egy mauritiusi zongorista, Jerry Léonide. A jazz mellett évek óta helyet kap az udvarunkban az elektronikus zene, annak is az a szegmense, amely nem csak a táncról és a mulatságról szól: ha úgy tetszik, mindezt az ember zenei produkcióként is fogadhatja. Most lesz egy új koncertsávunk is Éjféli ütem címmel, mely mindennap éjféltől hallgatható meg. Itt élő produkciók lesznek a legfrissebb, legkreatívabb ritmusokkal és hangokkal. Az a célunk, hogy a völgylakók ott maradjanak nálunk éjszaka is.”

 

_D0A3364_Copy
Fotó: Csákvári Zsigmond


Harcsa Veronika még egy programjára invitálja az olvasóinkat: „mindennap tartunk interaktív énekes foglalkozást, melyen kicsik és nagyok is részt vehetnek. Bárki, zenei előképzettségtől függetlenül! Mindig az esti fellépők közül hívok meg egy zenészt, akivel közösen találjuk ki az énekes gyakorlatokat vagy építünk fel egy zenés játékot. Gyakran jelzik vissza a résztvevők, hogy nemcsak nagy öröm, hanem tanulás is számukra a közös éneklés. Utána másképp hallgatják az esti koncertet, mert olyan kulcsokat kaptak hozzá, melyekkel közelebb kerülhetnek a zenéhez.

 

A Művészetek Völgye ezért is fantasztikus! A látogatók személyes kapcsolatot teremthetnek a művészekkel és kiléphetnek a passzív hallgatói szerepből. Ők is énekelhetnek, átélhetik, megélhetik a zenét.”

 

Idén már 28. alkalommal rendezik meg a Művészetek Völgyét Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Összesen 28 helyszínen 1500 program közül válogathatunk. A választás nem könnyű, de mi segítünk!

 

Cikkünk folytatásában néhány különleges helyszínt és programot ajánlunk olvasóinknak.

 


Három különleges koncerthelyszín:

 

1. Panoráma Színpad

Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgató a május 10-ei sajtótájékoztatón a Panoráma Színpadot ajánlotta figyelmünkbe. Mint elmondta: elsőként itt mutatkozik be az iamyank Live Ensemble. A művész „új hangzásvilágának alapját olyan klasszikus, akusztikus hangszerek adják, mint a zongora, a cselló, a brácsa, a harsona és a kürt. Az így létrehozott filmzenei hatású szövetre fekszik fel az egyedi építésű, moduláris szintetizátorból és effektekből születő hangfolyam. Abban egészen biztosak lehetünk, hogy iamyank sajátos gondolkodásmóddal áll majd a színpadra szimfonikus zenekar kíséretében” – olvashatjuk a Művészetek Völgye oldalán.


_D0A3289_Copy
Oszkó-Jakab Natália
Fotó: Csákvári Zsigmond


Szintén ezen a színpadon lépnek fel olyan nemzetközi sztárok, mint az Asian Dub Foundation, a DePhazz, a Triggerfinger vagy Rebecca Ferguson. A legismertebb magyar sztárok közül itt lesz az Anna and the Barbies, a 30Y, a Quimby, a hiperkarma, a Kiscsillag, az Irie Maffia, a Péterfy Bori & Love Band, a Szabó Balázs Bandája, a Jónás Vera Experiment, a Csík Zenekar, a Margaret Island, a Bohemian Betyars, a Vad Fruttik, illetve lesz Hobo-koncert és Random Trip is.


2. Hangfoglaló Udvar

A Hangfoglaló Udvar idén újoncként vág neki a Művészetek Völgyének. Itt ismerkedhetünk meg a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programjának idei zenekaraival. Fellép az udvarban többek között a Csaknekedkislány, a Mongooz and the Magnet, a Blahalouisiana, a Belau, Müller Péter Sziámi és a tízéves Budapest Show Kórus is.

 

3. Fonó Budai Zeneház Udvar

A Fonó Budai Zeneház Udvar nép- és világzenei fellépői többek között a régóta várt Besh o Drom, a Gypo Cirkusz, a Panivalkova, a Cimbaliband, a Véletlen trió (Lovasi András, Heidl György, Gábor Andor), a Parno Graszt, a Kerekes Band, a Barabás Lőrinc Quartet és a PASO lesz, akik 15 éves jubileumukat ünneplik majd a Művészetek Völgyében. A Bethlen Téri Színház Párbeszéd-koncertsorozata is itt valósul meg a Nemzeti Kulturális Alap Halmos Béla Programjának segítségével. Itt lép fel Palya Bea is, aki tavaly nyilatkozott nekünk a Művészetek Völgye kapcsán.

 

„A Művészetek Völgyét és ezeket a falvakat 1994-ben ismertem meg, amikor egy gyerekeknek szóló tánctábort vezettem” – mesélte Palya Bea a Kultúra.hu-nak. „Kimentünk egy szabadtéri tárolóba próbálni, felcsíki zene szólt, és eleredt az eső a völgyben. Szalmabálákra hulltak a cseppek, míg a másik oldalon még mindig sütött a nap. Láttam a szivárványt az égen, ott volt körülöttem húsz gyerek, táncoltunk, és úgy éreztem, hogy ez olyan gyönyörűség, amit nem is lehet szavakba önteni. Azóta is valami ilyesmit jelent nekem a Völgy. Zenét, táncot, gyerekeket, felnőtteket, kapcsolódást, a természetnek és a kultúrának ezt a nagyon különleges egységét, amely nekem mindig szívdobogtató. És haza is visz, hiszen én is hasonló tájon nőttem fel a Gödöllői-dombság alján. Amikor öt évig udvargazdaként programokat szerkesztettünk, akkor is ezt a természetességet és mozgékonyságot próbáltuk bevinni a programokba, és ez ma is sajátja a fesztiválnak. Én mindig nagyon szívesen megyek vissza, mert tele van emlékekkel minden szeglet, tele van hangokkal minden tér, tele van koncertekkel minden színpad” – fogalmazta meg nekünk az énekesnő.


_D0A4791_Copy
Palya Bea énekesnő a 2017-es Művészetek Völgye sajtótájékoztatóján
Fotó: Csákvári Zsigmond


A tánc és az újcirkusz otthona:

 

4. Cirque du Tókert

Vigántpetenden, a Cirque du Tókert helyszínen az újcirkusz és a tánc kapja a főszerepet: fellép a nemzetközi hírnevű Recirquel Újcirkusz Társulat, a Firebirds, valamint Duda Éva és Frenák Pál társulata is. A Cirque du Tókert sátra mellett napközben a szabadtéri színpadon a Művészeti Középiskolák Összművészeti találkozójának programcsomagja és a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán Programjának táncprodukciói varázsolják el a közönséget. Az itt szervezett akrobatikus workshopokon bárki belekóstolhat az újcirkusz világába.



Vetítővászon előtt:

 

5. Cinema Hungary Völgymozi

A Tókertben újdonságként megnyílik a Cinema Hungary Völgymozi is, ahol régi klasszikusokat és most futó mozifilmeket vetítenek majd a csillagos ég alatt.

 

6. Filmszínház a kapolcsi kastélyban

A kapolcsi kastélyban az animációs filmek kedvelői premier előtt nézhetik meg a Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs akcióthrillert, illetve a Best of Anilogue válogatásban is elmerülhetnek. A Magyar Nemzeti Filmarchívum jóvoltából válogatott filmritkaságok mutatkoznak be, míg a gyerekeket mozgóképkészítéssel, interaktív foglalkozásokkal várják.


_D0A3469_Copy
Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint
Fotó: Csákvári Zsigmond



Irodalom és különleges beszélgetések


7. Kaláka Versudvar

A Kaláka Versudvarba látogat Both Miklós, Galkó Balázs, Bereményi Géza, Varró Dániel, Tompos Kátya, Novák Péter, Háy János, Beck Zoli, Szabó T. Anna, Dragomán György és még sokan mások. Arany János tiszteletére pedig a Kaláka is koncertet ad. Mint írják a fesztivál honlapján: „ha a Művészetek Völgye az ország szíve, akkor az idén nyolcadszor nekilendülő Kaláka Versudvar a völgy szíve. Képes kitágulni, összehúzódni, és több szomszédos udvar felé is továbblökni a vért, a művészetet, az életet. Itt együtt zsibong zene a verssel, népzene a rappel, világzene a blueszal, sanzon a jazz-zenével, klasszikus muzsika a krónikás énekléssel, mintha sziámi ikrek lennének.”

 

8. Mókuskert Udvar

Szirtes Edina Mókus hegedűművész, zeneszerző úgy várja a közönségét a koncertjeire, mint a zenésztársait. Meghitt, közösségi, összművészeti programokkal készül a Művészetek Völgyére. A témában így nyilatkozott nekünk tavaly, amikor először nyitotta meg kapuit a Mókuskert: „az udvargazdák meghatározzák a saját kertjük arculatát – a nevüket adják hozzá, és a lelküket, hitüket teszik bele a programokba. (…) Megfogalmazódott bennem egy ötlet: azt szerettem volna, hogy legyen egy olyan udvar, ahol nem a művészek hajlonganak és a nézők tapsolnak, mert azokból végtelen a választék. Helyette olyan családias, meghitt hangulatú programot képzeltem el, ahova beülünk beszélgetni, eszmét cserélni, és figyelünk egymásra.” A folytatást ITT olvashatod.


KAP9297-1000
Szirtes Edina Mókus



A Művészetek Völgye további helyszíneit és programjait ITT éred el!

 

Vigántpetend lesz a Művészetek Völgye hivatalos kapuja, így Oszkó-Jakab Natália arra kérte a látogatókat, hogy a zavartalan fesztiválozás érdekében itt tegyék le az autóikat. Biztosítanak ingyenes parkolót, és a helyszínek között sűrűn jár majd a Csigabusz is.


Wéber Anikó

ArtKert_Kultura_596x90_002

_D0A7682_Copy

2019.08.21

A mese szerint Csipke Rózsika tizenhat évesen megszúrta magát, és százéves álomba zuhant: királyfik jöttek megszabadítani átkától, csókot leheltek ajkára, mindent elsöprő szerelem ébredt közöttük. A valóságban azonban csak peregtek az évek, eltelt a száz év, Csipke Rózsika felébredt, királyfi azonban nem érkezett. Rózsika pedig megértette, hogy nincs kiút, és nincs megmentő herceg sem...

cziffra_2

2019.08.21

Mit jelent cigánynak lenni? A kérdésre többféle választ is megismerhetett, aki augusztus 17-én ellátogatott a Budai várban a Mesterségek Ünnepén megrendezett A hagyományos roma mesterségek és a design című kerekasztal-beszélgetésre, ahol még a kosárfonás bűvös világáról is rengeteg érdekesség hangzott el.

agocs_2

2019.08.20

Agócs Gergely népzenész és néprajzkutató nemrég tért vissza legutóbbi, észak-kaukázusi gyűjtőútjáról. Az utazás eredményeiről, a magyar népzene sajátosságairól és a szeptember 24-i Atyai ág koncertről beszélgettünk vele.

A 90 éves holokauszttúlélő, Fahidi Éva főszereplésével készült, A létezés eufóriája című táncos dokumentumfilmet szeptember 6-án Budapesten, a Jurányi Házban vetítik. Szeptember 7-én a Sóvirág című nagysikerű táncszínházi előadást is megtekinthetik ugyanott az érdeklődők a most 93 éves Fahidi Éva és Cuhorka Emese táncművész főszereplésével. Szabó Réka egészestés dokumentumfilmje, amely a szintén általa rendezett Sóvirág próbafolyamatát követi végig, szeptember 12-től látható országosan a mozikban.

A találkozó címe A szétszóródás előtt - Irodalom és művészet 1918-1920 volt. A Nagyhordó-díjat Alföldy Jenő irodalomtörténésznek ítélték oda, Hordó-díjjal pedig Cs. Varga István irodalomtörténészt, Kántor István és Vass Tibor költőt ismerték el.

A filmművészethez való kivételes hozzájárulásáért életműdíjat kap Tim Roth a Szarajevói Filmfesztiválon, ahol mesterkurzust is tart. A brit színész játszott többek között Stephen Frears Félelem nélkül, Peter Greenaway A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője, Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott és Robert Altman Vincent és Theo című filmjében. Két Quentin Tarantino-filmmel, a Kutyaszorítóban és a Ponyvaregén) címűekkel vált világhírűvé, a Rob Roy című filmben alakított gonoszért pedig Golden Globe- és Oscar-díjra jelölték. Rendezői debütjét, a Hadszíntért 1999-ben a Sundance Filmfesztiválon mutatták be és Cannes-ban, Torontóban is szerepelt.

A világ legjobb gitárosai között számon tartott Duane Allman híres, arany színű Layla gitárját 1,25 millió dollárért (366 millió forintért) vásárolták meg egy árverésen a georgiai Maconban. A nevezetes hangszert, egy 1957-es Gibson Les Paul Goldtopot a legutóbbi időkig a maconi Allman Brothers Band múzeumban őrizték.

A Rossz versek című film is bekerült az Európai Filmdíjra jelölhető alkotások válogatásába, ahol 31 ország 46 filmje szerepel. A következő hetekben az Európai Filmakadémia több mint 3600 tagja szavaz a filmdíj legfontosabb kategóriáinak – a legjobb európai film, rendező, színész, színésznő és forgatókönyvíró – jelöltjeiről. A jelöléseket november 9-én hirdetik ki Sevillában, a győztesekről nyolctagú zsűri dönt. A díjakat december 7-én Berlinben adják át.

Augusztus 28-án a világ legmeghatározóbb fesztiválja, a Woodstock ünnepli 50. évfordulóját. Az emlékévet Budapesten is ünneplik, többek között a Barba Negra Track-ben is megidézik 1969 hangulatát.

janis20

Idén 12. alkalommal rendezik meg a Zorall Sörolimpiát. A rendezvénynek augusztus 21-24. között az alsóörsi Pelso Camping ad otthont.

Az augusztus 23-ai gálaműsort a nemzeti ünnep és a nemzeti összefogás határozza meg.

Az Új magyar rapszódia című mű ősbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják. A műsor második felében a Magyar Mise hangzik el.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma