NFZ_Bartok_728x90mm_Kultura_hu_2_002

2019.05.29

Régi csíksomlyói búcsúkról, találkozásokról és kalandokról, a piacon elbábozott evangéliumról, Shakespeare-ről, bölcsekről és bolondokról, a Csíksomlyói passióról és a Jézus sarkában járó vándor szerepéről mesél Berecz András Ferenc pápa csíksomlyói látogatására készített három ingyenes előadásában június 1-én, 2-án és 3-án Csíkszeredában.

Csiksomlyoi_eorifoto-5932
Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész a Nemzeti Színház Csíksomlyói passió című előadásában a Vándor szerepét alakítja. Tavaly nagyszabású előadás keretében mutatták be a nemzetis passiót a csíksomlyói nyeregben. Az előadást a helyszínen több mint 25 ezren, a Duna tévé élő közvetítésének hála százezernél is többen követték. A nagyszabású produkcióról Vidnyánszky Attila rendező elmondta: „A Csíksomlyói passió Jézus szenvedéstörténetének és a megváltás reményének megelevenítése, valamint a kereszt alatti nemzeti összetartozásunk közösségi megélése.”


net_Berecz_eoriszabo-1025296
Berecz András
Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Ennek az előadásnak volt az egyik kulcsszereplője Berecz András, aki a Vándor szerepét alakítva maga válogatta össze azokat a szövegeket – archaikus meséket és énekeket –, amelyek aztán helyet kaptak a Csíksomlyói passióban. A tavaly augusztusi szabadtéri előadáshoz hasonló élményt élhetnek majd át azok, akik augusztus 19-én Esztergomban, a Szent István-bazilika előtti téren megtekintik az ünnepi színházi produkciót. Az újabb grandiózus fellépés előtt azonban az előadás Vándora, Berecz András elzarándokol Csíkszeredába, hogy Ferenc pápa erdélyi látogatása alkalmából elmesélje személyes útját a 80-as évek erdélyi gyűjtőútjaitól a csíksomlyói előadásig.

 

Erről az útról mondja el történeteit három alkalommal Csíkszeredában találkozásokról és kalandokról, a piacon elbábozott evangéliumról és a Lenin utca 13. lakójáról, Shakespeare-ről és bölcsekről meg bolondokról, régi búcsúkról, a Csíksomlyói passióról és a Jézus sarkában járó vándor szerepéről.


Az előadás közreműködője a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kórus (Sóvidék és Nyárádmente).


További részletek itt olvashatók.

Tardy_Anna__02

2019.09.22

A 2018-ban megújult Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) a fiatal, feltörekvő művésznemzedék segítését tűzte a zászlajára – mondta el az MTI-nek adott interjújában Tardy-Molnár Anna ügyvezető.

unitarius_templom_1

2019.09.22

A budapesti belváros egyik legfurcsább építészeti meglepetése az unitárius székház a Nagy Ignác utcában. A háromemeletes bérház Budapest szívében első pillantásra nem tűnik különösebben érdekesnek, oldalbejárata azonban már jelzi: templom bújik meg a csemegebolt felett.

Monos

2019.09.21

Alejandro Landes brazil rendező Monos című háborús drámája kapta a legjobb filmnek járó Pressburger Imre-díjat szombaton a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjkiosztó gáláján.

A New Yorkban élő világhírű képzőművész Tisztító című kiállítását a Kortárs Művészeti Múzeumban láthatja a közönség, Marina Abramovic pedig a jövő szombaton a múzeum előtti téren tart előadást életéről és művészetéről. A performansz műfajának királynőj" legutóbb 1975-ben állította ki műveit Belgrádban, Jugoszláviát pedig egy 1976-os amszterdami kiállítás után hagyta el, állítása szerint végleg. A szombaton megnyíló kiállításon a művész öt évtizedes munkásságának állomásait tekinthetik meg az érdeklődők videók, filmek, írások, fotók, rajzok, festmények és performanszok formájában. Marina Abramovic leghíresebb performanszainak részleteit ismert szerbiai és nemzetközi művészek adják elő újra.

A bécsi Albertina Múzeumban nagyszabású kiállítás nyílt Albrecht Dürer munkáiból. A különleges tárlat anyagát bécsi múzeumok és más európai intézmények adták kölcsön. Dürer grafikáit ritkán lehet ilyen nagy számban megtekinteni, csak elvétve rendeznek belőlük gyűjteményes kiállítást a művek megóvása miatt. Az Albertina kiállításának szíve az a száz grafika lesz, amely a múzeum gyűjteményébe tartozik, és amely Dürer halála, 1528 óta együtt maradt.

A 21 éves, londoni David Orobosa Omoregie kapta az év legjobb brit albumának járó zenei díjat, a Mercury Prize-t. Az indoklás szerint Dave Psychodrama című debütáló anyaga generációja legmerészebb rapalbuma. Idén márciusban jelent meg, vezette a brit albumlistát és eddig 130 ezer példány fogyott belőle. Dave a díjat családjának és barátainak ajánlotta, kiemelten bátyjának, Christophernek, aki gyilkosságért életfogytig tartó börtönbüntetését tölti. Az elgondolkodtató és önelemző Psychodrama megírását az a terápia inspirálta, amelyben bátyja a börtönben részesül: az elítéltek rehabilitációját a múltjukra épülő szerepjátékkal segítik. Az 1992 óta minden évben odaítélt díj 25 ezer fonttal (9,1 millió forint) jár együtt.

A Párizs közelében fekvő Vaux-le-Vicomte-ba csütörtök éjjel álarcosok hatoltak be, megkötözték az idős tulajdonosokat, és 2 millió euró (666 millió forint) értékűre beecsült zsákmánnyal távoztak. A kastély a legnagyobb, még magántulajdonban lévő védett műemlék épület Franciaországban, évente negyedmillió látogató keresi fel. Az 1656 és 1661 között épült pompás kastélyt XIV. Lajos pénzügyminisztere, Nicolas Fouquet emeltette, magára vonva a király irigységét. A hagyomány szerint Lajost éppen az udvar tiszteletére tartott tékozló ünnepség késztette arra 1661-ben, hogy hátralévő életére bebörtönözze pénzügyminiszterét, elkobozza a kastélyt, legbecsesebb műkincseit pedig a Louvre-ba és Versailles-ba szállíttassa.

Varázslények – Mesebeli küldetés címmel képzeletbeli kalandra hív a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szombattól látogatható kiállítása. A játék során sosem látott tájakat barangolhatunk be, miközben furfangos fejtörők és mitikus kihívások teszik próbára tudásunkat és érzékeinket. A múzeum közleménye szerint a több mint 1000 négyzetméteren megvalósuló kiállítás és játék megújult látványvilággal, egyedi installációkkal, rengeteg mesés felfedeznivalóval és ajándékkal várja a kalandvágyó látogatókat. A kiállítás november 3-ig tekinthető meg a Vajdahunyadvárában.

Szeptember utolsó szombatján a csongrádi Tari László Múzeum ad otthont az országjáró Játékmustrának, ahol a múzeumi szakemberek a játékosítás terén mélyíthetik el ismereteiket.

Jatekmustra

A legnépszerűbb máltai együttes immár rendszeresen visszajár Magyarországra. Az örömzenére épülő Tribali ezúttal szeptember 28-án játszik a fővárosi Dürer Kertben.

Első alkalommal rendeznek nemzetközi Beatles-fesztivált Magyarországon: a Beatles Weekendet október 5-én az Analog Music Hallban, 6-án a Hard Rock Caféban rendezik meg.

Díjátadóval, nyílt próbákkal, színházi előadásokkal, kulisszajárásokkal ünneplik a színházak országszerte és a határon túl is a magyar dráma napját a hétvégén.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma