IDO_KEP_banner_728x90_2_002

2016.08.29

Mátészalka legnagyobb rendezvénye, a Fényes Napok Fesztivál adott otthont a Magyar Hollywood Túra 2016 újabb állomásának. Telt ház előtt emlékeztek Tony Curtisre és Adolph Zukorra az egykori zsinagóga épületében. A Magyar Hollywood Túra a 2016-os év egyedülálló projektje. Fő célja, hogy a Magyarországról elindult, magyar gyökerekkel rendelkező hollywoodi világsztárok emlékét megőrizzék.

A mátészalkai rendezvény a harmadik volt a sorban Adolph Zukor, azaz Czukor Adolf szülőfaluja, Ricse és William Fox, azaz Fuchs Vilmos szülőfaluja, Tolcsva után. A rendezvényt dr. Cservenyák László, a Szatmári Múzeum igazgatója nyitotta meg. Bokor Balázs nagykövet, volt Los Angeles-i főkonzul, a Magyar Hollywood Túra ötletgazdája és igazgatója Tony Curtis és Adolph Zukor életéről tartott prezentációt.

 

Mateszalka


Mátészalka a fény városának, Hollywood bölcsőjének aposztrofálja magát. Tony Curtis, a világhírű filmszínész édesapja Mátészalkán született, a híresség maga is több alkalommal járt apja szülővárosában. Adolph Zukor, a világ egyik legnagyobb filmstúdiójának, a Paramount Pictures alapítója pedig Mátészalkán végezte el elemi iskoláját. Bokor Balázs prezentációjának üzenete az volt: büszkén tekintsünk Hollywood magyar származású ikonjaira, emléküket őrizzük meg Magyarországon is, és ne legyünk szerények, amikor elismertetjük a hollywoodi filmipar magyar gyökereit. Ne felejtsük el, hogy a Paramount mellett másik két óriás, a 20th Century Fox és az Universal alapítója is magyar volt, valamint számtalan rendező, színész, operatőr, zeneszerző, kaszkadőr és sok más filmes szakember származott Magyarországról!


A program további részében Bokor Balázs Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendezővel és Fábri Attila design mesterrel beszélgetett. A jelenlevők megtudhatták, hogy mi is az Oscar-díj odaítélésének folyamata és mi történt pontosan 1981-ben a díjátadó ünnepségen, amikor Rófusz Ferencet a magyar hatóságok nem engedték kiutazni Hollywoodba és „nevében” egy magyar hivatalnok vette át a kimagasló díjat.

 

IMG_6319_2


A közönség megtekinthette Rófusz A légy című díjazott művét. Fábri Attila design mester a filmművészet és a design érdekes kapcsolatrendszerének kulisszatitkairól beszélt.


Bokor Balázs meglepetésként lejátszotta a közönségnek Tony Curtis egyik lánya, Alexandra Curtis videóüzenetét, amelyet kifejezetten az augusztus 26-ai, mátészalkai rendezvényre küldött. Alexandra Curtis arra ösztönzött mindenkit, hogy a magyar származású filmikonokra szülőföldjük minél nagyobb figyelmet fordítson. Ő maga gyermekeivel hamarosan Magyarországra fog látogatni.

A Magyar Hollywood Túra mátészalkai rendezvényéndr. Hanusi Péter polgármester, Torma Tamás alpolgármester, dr. Cservenyák László múzeumigazgató, valamint Bokor Balázs, Rófusz Ferenc és Fábri Attila ünnepélyesen felavatták Tony Curtis és Adolph Zukor emléktábláját, és emlékfákat ültettek tiszteletükre. A közönség örömmel fényképezkedett az Oscar-díjas magyar rendezővel és egy „igazi” Oscar-díjjal.

Az est végén dr. Hanusi Péter polgármester mondott köszönetet a rendezvény megszervezéséért Bokor Balázsnak, aki a Magyar Hollywood Túra díszes emléklapjait adta át a polgármesternek. A rendezvény a helyi önkormányzat és a Panoráma Világklub támogatásával jött létre.

lukoviczky

ahogy_eddig

2019.04.19

Egy magyar vizsgafilm, Moldovai Katalin Ahogy eddig című rendezői diplomafilmje is meghívást kapott a május 14-én kezdődő 72. cannes-i fesztiválra, a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programba.

btf_190420_wigama_lekko_c_sin_oliver

2019.04.19

Nagy Dániel Viktor előbb vágyott zenei karrierre, mint színészi babérokra. A sors mégis másként keverte a kártyákat: már ismert színészként alapította meg tavaly a Wigama Lekko névre keresztelt együttest Hrutka Róberttel, első lemezüket pedig április 20-án a Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatják be az Urániában.

190412_sunny

2019.04.19

Teltház, érdeklődő tekintetek, a színpadon hangfal, mikrofon, szintetizátor, mellette hatalmas, púderszínű selyemvirággal fedett fejű nő ül egy nagy doboz tetején, az arcát nem látjuk. Szürreális törzsi jelmezben, a fején cserepes virággal egy férfi érkezik, őt követi a társulat további nyolc tagja, és kezdődik a show. Emanuel Gat, aki immár ötödször jár nálunk, az idei Budapesti Tavaszi Fesztiválon Sunny című művével arat tapsvihart.

Egy antarktiszi expedíció a Viktória-föld északi részén bukkantank a kéznagyságú nyomra, mely az archosaurus nemhez tartozó állattól származik. Emellett a kutatók a Déli-sarktól mintegy 1700 kilométerre erdők megkövesedett maradványait fedezték fel. Ez arra utal, hogy 200 millió évvel ezelőtt az Antarktisz nem az a jeges kontinens volt, mint ahogyan azt ma ismerjük.

Az aranyozott, ezüst gótikus kehely, mely a talpába vésett felirat szerint egykor a diósgyőri eklézsia tulajdona volt, Luxemburgi Zsigmond idejéből származik, aki Nagy Lajos király vejeként lépett a trónra, majd német-római császárként a nemzetközi politika egyik irányítója lett. A kehely a 15. századból maradt fenn, és a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből érkezett a királynék várába szeptember végéig. Az ötvöstechnika, mellyel díszítették, Velencében alakult ki, magyarországi elterjedése a szoros magyar-olasz kapcsolatokkal, különösképpen Zsigmond velencei háborújával és gyakori itáliai tartózkodásával magyarázható.

Az egyelőre ismeretlen szövegek tartalmazhatják Kafka több, az író halála után befejezetlenül megjelent művének végét is, és fényt deríthetnek a világirodalom egyik legrejtélyesebb alakjára, akinek kulturális örökségére Németország és Izrael is igényt tart. A szövegekkel kapcsolatos hercehurcát akár maga Kafka is írhatta volna, annyira abszurd, hiszen egy olyan gyűjteményért folyt a harc, amelynek senki nem ismerte a tartalmát.

Csaknem 13 500 éves sírt tártak fel a dél-kínai Kuangtung tartományban, melyben egy guggoló pózban elhelyezett női holttestre bukkantak a régészek. A holttest egy 13 és 18 év közötti lányé, akinek azonban hiányzik a feje. Ez a Kínában valaha talált legrégebbi sírhely, amelyben a halottat szándékosan egy bizonyos pozícióban helyezték örök nyugalomra. A holttest különleges testhelyzetéből primitív vallásos hiedelmek megjelenésére lehet következtetni.

A Duna-korzón felállított színpadon koncerteket, iparművészeti bemutatókat, népzenei és néptáncműsorokat láthatnak az érdeklődők, szombattól húsvéthétfőig pedig a tojásfestők, tojáspatkolók munkáját is megtekinthetik. A Deák téren és a Fővám téren a minőségi kézműves termékeké és étkeké a főszerep, a Városháza parkban pedig a gyerekeknek kínálnak előadásokat, az ünnephez kapcsolódó játékokat és kézműves foglalkozásokat.

Az eredeti bemutató után ötven évvel újra a mozivásznon lesz látható Várkonyi Zoltán klasszikusa, a felújított Egri csillagok, amelyet nagyszombattól a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban is vetítenek.

EgriCsillagok_-586x340

Koncertek, tojásfestés, interaktív gyermekelőadás és néptáncbemutató is várja az érdeklődőket húsvétvasárnap és húsvéthétfőn az Ibolyanap elnevezésű családi rendezvényen a Gödöllői Királyi Kastélyban.

Életre kelnek a húsvéti hagyományok, változatos programok várják a látogatókat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rügyfakasztó vasárnap és vízbevető hétfőn.

A Fővárosi Nagycirkuszban húsvéti programokkal, az artistaképzősök produkciójával és új műsorral várják az érdeklődőket a húsvéti hétvégén és a cirkuszi világnapon.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma