Kanyadiwebre16x9_masolata

2018.06.20

Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, író, műfordító, a nemzet művésze. „Minden szavával, egész lényével élte és hirdette a magyar verset, a nyelv zenéjének gyógyító erejét és a félelem nélküli életet” – így búcsúzott tőle Szabó T. Anna költő, Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője pedig úgy fogalmazott: versei mindennap velünk vannak.

KanyadiSandor

2018.06.20

Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, író, műfordító, a nemzet művésze, akinek nevéhez olyan feledhetetlen költemények fűződnek, mint a Ha én zápor volnék, a Hogyha lovam volna vagy a Ha a nap. Attól a költőnktől búcsúzunk, aki így fogalmazott: „hogyha napfény volnék, melengető napfény, minden sugaramat, széjjel teregetném”.

dorka

2018.06.19

Őseink bűneiért mi is bűnhődünk? Sorsuk ránk is hatással van? Többek között erről kérdeztük Péntek Orsolya képzőművész-írót, aki regénytrilógiájában egy soknemzetiségű család történetét beszéli el egy ikerpár, Theodóra és Eszter sorsán keresztül. Második kötetében: a Dorka könyvében egy fiatal matematikus lány a főszereplő, de számtalan nő sorsát ismerhetjük meg az Osztrák–Magyar Monarchiától a jelenkorunkig.

book-1738609_960_720

2018.06.18

Napharang címmel új kötettel jelentkezett Báger Gusztáv József Attila-díjas költő, egyetemi tanár, közgazdász. A könyv mintegy 300 válogatott és 50 új, kötetben eddig nem publikált költeményt tartalmaz – fogalmazta meg a szerző, akinek szakmai, tudományos munkái mellett a Napharanggal együtt 20 verseskötete jelent meg magyarul, több válogatáskötetét pedig külföldön is kiadták.

_D0A7050_Copy

2018.06.16

„A kis település és a csodálatos part óriási kultúrát vonzott maga köré.” Jól jellemzi ez az egy mondat Mártélyt és az ottani alkotóházat, ahol június 15-én megnyílt az új évad. A program keretében tartott irodalmi kerekasztal-beszélgetés résztvevői saját szonettjeikkel örökítették meg a mártélyi életérzést.

CsutakGabi_kis

2018.06.15

A könyvszakma forráshiányának köszönhetően elsőkötetes szépirodalmi szerzőkkel csak kevés kiadó foglalkozik. Csutak Gabi Csendélet sárkánnyal című kötete az őszi könyvvásárra jelent meg. A szürreális, groteszk világ a diktatúra és a rendszerváltás utáni időszak színeit, emlékeit idézi fel, gyerekszemmel. A szerzőt a pályakezdésről faggattuk.

baby-2598005_960_720

2018.06.12

Itt a nyári szünet: a strand, a játék, a felhőtlen szórakozás és az olvasás ideje. Milyen gyerekkönyveket olvassunk óvodás korú csemetéinknek, és milyen műveket adjunk kisiskolásaink kezébe? Cikkünkben összegyűjtöttünk olvasóinknak 10 mesekönyvet, melyek a 2018-as Ünnepi Könyvhétre jelentek meg. Nézd meg, mit írtak a magyar írók a 2-10 éveseknek!

Mikes_borito

2018.06.11

Mikes Kelemen Törökországi levelek című művének 1906-os díszkiadása került az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) gyűjteményébe. A Mikes-levelek unikális, bőrkötetes díszkiadása az Egyesült Államokban élő Simon Kázmér felajánlásának köszönhetően érkezhetett vissza Magyarországra.

old-book-2256073_960_720

2018.06.10

Két különleges kötet kerül vissza méltó helyére június 11-én! Az egyik az ’56-os forradalom alatt egy tűz elől kimenekített Mikes Kelemen-mű, amely az Egyesült Államokból érkezik az Országos Széchényi Könyvtárba, a másik pedig egy feledésbe merült, majd több évtized múltán előkerült kiadvány, amely a budai ferenceseket illeti.

D_NOE20180607022

2018.06.09

Gimesi Dóra, Sepsi László, Békés Rozi, Mészöly Ágnes és Herbszt László vehetett át díjat többek között gyerek- és ifjúsági irodalmi alkotásaiért, tevékenységéért a 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok alkalmából június 8-án. Idén először a célközönség, vagyis a gyerekek is döntöttek. Nézd meg, mely alkotásokat tartotta a legjobbnak a szakmai zsűri!

A siófoki Plázson ad koncertet Lovasi András július 20-án. A Kispál és a Borz egykori, a Kiscsillag és a Budapest Bár jelenlegi énekese életművét átívelő turnéjának balatoni estje része a Siófok várossá válásának 50. évfordulójához kapcsolódó programsorozatnak. A Lovasi ’18 turné siófoki koncertjén a színpadon Lovasi két zenekarából, a Kispál és a Borzból, illetve a Kiscsillagból állnak össze a zenészek az énekes-dalszerző mellett.

ABBA-dalokból készít lemezt Cher. A 72 éves Oscar-díjas énekesnő, színésznő a Today Show című reggeli amerikai tévéműsorban beszélt erről. Cher szerepel és egy dalt is énekel a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című filmmusicalben, amelyet a magyarországi mozik július 19-étől játszanak. „Miután elénekeltem a filmben a Fernando című dalt, úgy gondoltam, jó móka lenne egy teljes albumot megcsinálni ABBA-számokkal, így aztán belevágtam” – idézte Chert a Rolling Stone magazin online kiadása.

Külön utakon folytatja a Compact Disco és Lotfi Begi. „Már jó néhány éve annak, hogy a zenekartól függetlenül önálló munkákat kezdtem csinálni, születtek saját szerzeményeim és számos remixet készítettem más előadóknak. A döntésem egy hosszabb folyamat eredménye, egyik legfőbb oka pedig az, hogy szólókarrierem előtérbe került az elmúlt években. Most azzal fogok teljes erőbedobással foglalkozni, amit már a Compact Disco előtt is csináltam, emellett pedig még több időt szeretnék a családommal lenni” – mondta Lotfi Begi.

Szerencsére nem kell újabb 11 évet várni a következő Fahrenheit buliig, ugyanis a banda nyár végén ismét koncertezik, ráadásul újra a fővárosban lépnek színpadra! A Fahrenheit augusztus 29-én a Barba Negra Trackben. A tagok újra hazacsábították Tobola Csabát, hogy üljön a dobok mögé, de nemcsak ez lesz a meglepetés!

Már június óta teltházas előadásokkal zajlik a Budapesti Nyári Fesztivál a Margitszigeten és a Városmajorban, a több mint száz programot kínáló programsorozat keretében júliusban mutatják be A Cirkuszhercegnő című operettet. Kálmán Imre operettjét a Szabad Tér Színház és a Miskolci Nemzeti Színház közös produkciójaként láthatja a közönség. A darabot két alkalommal, július 20-án és 21-én játsszák a szabadtéri színpadon, ősztől pedig a Miskolci Nemzeti Színházban is látható lesz.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a HOMO et NATURA – Válogatás a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep gyűjteményéből című kiállítás megnyitójára, melyet 2018. július 4-én, szerdán, 18 órakor tartanak.

mank-kiallitas

György Ádám zongoraművész 2018-ban már tizedik alkalommal rendezi meg zongoraakadémiáját Pomázon, a Teleki–Wattay-kastélyban, ahova a világ minden tájáról érkeznek tehetséges zongoristanövendékek. Az akadémia György Ádám szóló zongoraestjével veszi kezdetét július 2-án, majd július 11-én a növendékek és a művész közös koncertje várja a nyáresti kikapcsolódásra vágyó zenekedvelőket.

A MANK Nonprofit Kft. tisztelettel és szeretettel meghívja önt és hozzátartozóit a Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségére, melyet 2018. június 15-én, pénteken, 17 órakor tartanak Mártélyon. Mártély különleges szerepet tölt be a magyar képzőművészet történetében; a Tisza holtága melletti alkotóház az 1960-as évek óta működik.

Szemében izzó őrület, tüdejében annyi erő, hogy falakat renget, és zenekarával pillanatokon belül bennünket is megfertőz ezzel az ördöngös kabaréhangulattal. Ben Caplan és zenekara, a The Casual Smokers május 28-án visszatér a Dürer Kertbe!

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma