2019_Filharmonia_Orgonakejszakaja_728x90_002

Ady_Endre_
2019.07.15

Ady gondolatai kortárs megfogalmazásban, műfaji megkötöttség nélkül: verseken, képeken kívül versszínházi előadásokat, mozgásművészeti produkciókat, megzenésített verset tartalmazó videoklipeket is vár a Magyar Alkotóművészet Nonprofit Kft. most meghirdetett, ADY100 – Ady arcai című pályázata. Mirtse Zsuzsa művészeti tanácsadóval arról is beszélgettünk, tud-e még nekünk ma újat mondani az egy évszázaddal ezelőtt elhunyt költő.

Sarkozi_5

2019.07.12

„Mindazonáltal a leveleibe mindig beleszőtt egy-egy jó történetet, egyszer például azt, hogy ő nyerte meg a második világháborút” – mondja Sárközi Mátyás író. Nemrég kiadott Margit című könyve Vészi Margit életét dolgozza fel. Vészi személyiségéről, élete fordulópontjairól és egyéb érdekességekről is beszélgettünk vele.

Hay_Janos

2019.07.12

„Amikor kisgyerekként felvetődött bennem, hogy írónak is lehetne lenni, kitalálni világokat és felépíteni, a szüleim kicsit lököttnek néztek. Sarabolás, krumplitöltés vagy épp kapálás közben ez tényleg abszurdnak látszott” – mondja Háy János író, költő, a Kik vagytok ti? című rendhagyó irodalomtörténeti könyv szerzője. A magyar irodalom konzervativizmusáról, a női szerzők helyzetéről és a könyv fogadtatásáról is beszélgettünk vele.

Karc_dijkioszto_c_Posztos_Janos_csoportkep

2019.07.11

A Müpa a 2018/2019-es évadában harmadik alkalommal hirdette meg a Karc kritikaíró pályázatot, ahova fiatal szerzők szövegeit várták.

maxresdefault

2019.07.10

Szeptember 25. és 28. között a világirodalom Budapestre látogat a PesText – Borders and Bridges Nemzetközi Irodalmi Fesztivállal, melyen Terézia Mora író, műfordító; Tibor Fischer író, David Szalay író és a hálózatkutató Barabási Albert László is részt vesz.

ungvaritamas_R

2019.07.05

Július 5-én, pénteken 11.00 órakor helyezik végső nyugalomra Ungvári Tamás Széchenyi- és József Attila-díjas írót, műfordítót, kritikust, irodalomtörténészt, egyetemi tanárt a Kozma utcai izraelita temetőben. Ungvári Tamás életének 89. életévében, június 29-én hunyt el.

100_szoban_Budapest_POKET

2019.07.04

Hamarosan lezárul a 100 szóban Budapest történetíró pályázat. A Mindspace július 15-ig várja a pályaműveket, amiket idén is bárki beküldhet, a lényeg csupán annyi, hogy ne legyenek hosszabbak száz szónál, és valamilyen formában kapcsolódjanak Budapesthez.

Lackfi4

2019.07.04

Lackfi János 2010 óta megkerülhetetlen alakja a Művészetek Völgyének: a Versműhelyben bábáskodik az új művek megszületésénél, a Kalákával élővé varázsolja kanonizált költőóriásaink verseit, a Momentánnal pedig improvizálnak egy estet. A költőt erről az intenzív jelenlétről, a Völgy hangulatáról és az alkotás mibenlétéről faggattuk.

Ady_Endre_igazolvanykepe_1907

2019.07.02

Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából nyílt pályázatot hirdet a MANK Nonprofit Kft. alkotó- és előadóművészek számára Ady sokszínű életművének és szellemi örökségének bemutatására.

Pobeda_az_AVO-s_auto_1956

2019.07.01

Sokan felelősek abban, hogy ez megtörténhetett, nemcsak a politikai rendőrség alkalmazottai. Magyarok követtek el bűntettet magyarok ellen, pedig sokan rá sem voltak kényszerítve – mondja Cserhalmi Dániel, a Csengőfrász című regény írója. A hiteles, krimiszerűen építkező mű a Rákosi-korszak politikai rendőrségének máig feltáratlan történetét mutatja be, a hírhedt figurák mellett az ÁVH-s nyomozók hétköznapjait is.

Paul McCartney musicalt ír Az élet csodaszép című 1946-os filmből. A 77 éves zenész először dolgozik színpadi musicalen, Frank Capra fekete-fehér filmdrámáját dolgozza át, amelyben egy öngyilkosjelöltet megment az őrangyala. A musical 2020 végén debütálhat Bill Kenwright producer szerint, aki korábban a Blood Brothers és a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicaleket vitte el a londoni West Endre. A musical szövegkönyvén a Billy Elliot és Elton John életrajzi filmje, a Rocketman forgatókönyvírója, Lee Hall dolgozik, a dalszövegeket McCartneyval együtt írják.

A július 24. és 27. közötti szakmai konferencián mintegy kétszáz hazai szakember vesz részt. A négynapos országos szakmai találkozó fő témái között szerepelnek a várostervezés és örökségvédelem időszerű feladatai, a nép építészettel, benne a kastély- és várprogrammal összefüggő kérdések, a természetvédelem és a nemzeti parkok haza helyzetének áttekintése. A találkozó keretében tartják meg a Város- és Faluvédők Szövetségének közgyűlését a Református Kollégium Oratóriumában, a résztvevők emellett kirándulásokon ismerkedhetnek meg Debrecen, a bihari térség, Hajdúböszörmény és Hortobágy természeti és épített értékeivel.

Eddig nem ismert összecsapásra utalnak azok a leletek, amelyeket a csatamezőn, a szövetséges erők egykori tábori kórházának helyszínén először végzett ásatásokon tártak fel a régészek. Waterloonál Napóleon francia serege ütközött meg a szövetséges brit, németalföldi, német és porosz csapatokkal. Az egykori tábori kórház helyszínén amputált végtagok maradványaira bukkantak, továbbá puskagolyókat és egy francia ágyúgolyót is találtak. A szakértők szerint az amputációkat az egykori Mont-St-Jean tábori kórház orvosai végezték.

Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a New York-i New School for Social Research professor emeritusa. Fő kutatási területe az etika és a történetfilozófia volt. Pályája kezdetén munkáit a marxizmus és az újbaloldali gondolkodás jellemezte, később inkább posztmodern szempontból értelmezte az etikát és a modern világot, új megközelítési lehetőségeket kínált fontos társadalomelméleti problémák megoldásához. Magyarul megjelent munkái közül kiemelkedik A reneszánsz ember (1967), a Portrévázlatok az etika történetéből (1976), Az igazságosságon túl (1987), A történelem elmélete (2001), A „zsidókérdés" megoldhatatlansága (2004). 1998-ban Bicikliző majom címmel jelent meg interjú-önéletrajza, 2009-ben Rózsa Erzsébet monográfiát írt róla Se félelem, se keserűség címmel.

A Királyok völgyéből a gízai piramisok közelében épülő Egyiptomi Nagymúzeumba szállították át Tutanhamon külső aranyozott fakoporsóját, amelyen első ízben végeznek restaurálási munkálatokat a gyermekfáraó sírjának 1922-ben történt felfedezése óta. Az épülő Nagymúzeum 2020 negyedik negyedére tervezett átadása után egy helyen állítják ki a Tutanhamon sírjában talált összes kincset, benne a fáraó három koporsóját, amelyek közül kettő jelenleg a kairói, Tahrir téri Egyiptomi Múzeumban látható. A fáraó múmiáját gránitfedelű homokkőszarkofágban, azon belül három egymásba helyezett koporsóban találták, a koporsók közül a két külső aranyozott fából, a legbelső színaranyból készült, és mindet istenek képei díszítik.

Szombaton kezdődik a 33. Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál Balassagyarmaton. A Zene határok nélkül elnevezésű, július végéig tartó tábor keretében nyolc hangversenyt is adnak a hallgatók és a művésztanárok. A Kárpát-medencéből, Franciaországból és Kínából érkező negyven hallgató a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában öt szakon képezheti magát tovább a táborban.

zene-balassagyarmat-2019

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját. A 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte.

Több turnén Nick Cave vokalistája volt, és Johnny Depp kalózos válogatáslemezén is énekelt egy dalt Brooklyn egyik legvagányabb énekesnője, aki nemcsak a feminizmus mellett, hanem politika kérdésekben is felemeli a hangját. Shilpa Ray-t most Budapesten is meghallgathatjuk, hiszen július 21-én a KOBUCI Kertben koncertezik.

Idén harmadik alkalommal indul útnak a Sziget Cruisin' Partyhajó, egy igazi bulikülönlegesség a Szigeten kívül, de mégis a fesztivál részeként!

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma