IDO_KEP_banner_728x90_2_002

2019.04.08

A Nemzeti Színház Gobbi Hilda termében április 13-án rendezik meg a Versünnep versmondóverseny döntőjét. Miután Budapesten három napon keresztül több mint 60 hivatásos előadóművész és színész állt pódiumra a továbbjutásért, pénteken Csíkszereda ad otthont a verseny utolsó elődöntőjének.

versmondo
Forrás: versunnep.com

A Versünnep idei, 14. évében a tavaly elhunyt Kányádi Sándor születésének 90. évfordulójára, Örkény István halálának 40. évfordulójára, Nagy Gáspár születésének 70. évfordulójára és Ady Endre halálának 100. évfordulójára emlékeznek, továbbá Petőfi Sándor halálának 170. évfordulója alkalmából a költő szerelmi költészetét is beemelték a kiírásba.

zsuri
Forrás: versunnep.com

A hivatásos színészek, előadóművészek és zenészek közül 42-en mondanak verset, 19-en pedig zenés produkcióval pályáztak. Hozzájuk csatlakozik még alkotásaival két slammer, valamint hét képzőművész is.



Az elődöntők Budapesten a Hungarikum Pódiumbon zajlottak, ahol három napon keresztül a jelentkezők többsége már előadta produkcióját a zsűri és az érdeklődők előtt. Az elhangzó műveket bíráló zsűri tagjai országos hírű művészek, akik idén a produkciók után röviden értékelik is azokat.


A zsűriben Hűvösvölgyi Ildikó, Kolti Helga, Papp János és Rubold Ödön színművészek, Sződy Szilárd dramaturg és rendező, valamint Weinberger Attila zeneszerző foglal helyet. A zsűri elnöke Szőcs Géza költő.

Kulcsszavak:

lukoviczky

somfaisandor2

2019.04.21

„Mindig tetszett, hogy egyes írók megalkották a sajátos, hozzájuk kötődő figuráikat, például Krúdy Gyuláról mindig eszünkbe jut Szindbád, Tersánszky-Józsi Jenőről pedig Kakukk Marci. Én is szerettem volna egy főhőst, amelyet a saját ízlésemre formálhatok” – mondja a Magyar Írószövetség Debüt díjával jutalmazott Pataki Tamás író, újságíró, akit pályakezdésről, regénybeli figurájáról és irodalmi elődökről is kérdeztünk.

konyvhet_Kolozsvar

2019.04.21

Május 9. és 12. között immár kilencedik alkalommal szervezik meg a Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet, melynek mottója: Beolvasunk a hétköznapoknak.

Tozser_R

2019.04.17

A Felvidéken élő Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, műfordító, a kortárs magyar irodalom ikonikus figurája nem mindennapi utazásra hívta a hallgatóságot április 11-én az Országos Széchényi Könyvtár KönyvTÁRlat rendezvénysorozatán. Vergiliusként kísért minket végig Gömörországon, a huszadik századi történelem legsötétebb időszakán, hogy együtt érkezhessünk meg oda, ahol mindig is otthon érezte magát: a Parnasszus tetejére.

A Fragonard-gyár új parfümmúzeumában a látogatók mintegy 400 parfümmel, és az illatszerek európai történetével is megismerkedhetnek. A múzeum a dél-franciaországi Grasse városában található világhírű parfümgyáré, amelyet hagyományos parfümkészítő művészetéért 2018-ban az UNESCO is felvett a kulturális világörökségi listájára. Míg régen az erős illatokat elsősorban temetési szertartások, később pedig a testszag elfedésére használták, a középkortól kezdve a parfüm már a luxusterméknek számított. Bár az egyház sokáig rossz szemmel nézte az illatosítást, a keresztes hadjáratokról visszatérők is sok egzotikus parfümöt, olajat hoztak magukkal Európába, új illatokkal gazdagítva a kínálatot. A 18. századtól az erős illatok kifinomultabbá váltak, ám még a 20. század elején is nehéz illatok hódítottak a mai ízléshez képest.

Előadó-művészeti tevékenységű nonprofit céget hoztak létre az ősszel elindult pásztói színház alapítói, köztük Kautzky Armand. A Balassi Bálint Színház Nonprofit Kft. másik két tulajdonosa Katona Attila zeneszerző és Katona József díszletfestő iparművész. A színházalapítást a 9 ezres kisváros kezdeményezte. Az előadások a művelődési házban zajlanak majd.

A budapesti Nemzeti Színház repertoárján is szereplő Ady-estjével vendégszerepel a kolozsvári színházban Földes László Hobo. A föltámadás szomorúsága című verses-zenés összeállítás április 24-én, szerdán 17 és 20 órától tekinthető meg a színház Stúdiótermében.

Az 1600 éves aranykincset Észak-Izraelben, Galileában találták kiránduló kamaszgyerekek a földeken, Cipóri patak medrénél. Egy tanösvény mellett bukkantak rá, amely a késő római és a bizánci korban a zsidók önrendelkezését biztosító bírói tanácsnak, a Szanhedrinnek otthont adó különböző helyszíneket köti össze egymással.

Az érme egyik oldalán II. Theodosius császár (401-450) látható, aki arról is ismert, hogy ő tette törvényeivel másodosztályú polgárokká az Izrael földjén élő zsidókat. A másik oldalon a győzelem istennője látható egy hatalmas kereszttel. Az aranyéremnek az egykori neve solidus volt, ez volt a leggyakoribb pénznem a késő római birodalomban, és a korai bizánci korszakban.

A mesterséges intelligenciát egy hongkongi művész hozta létre. Victor Wong három év alatt építette meg és programozta be az A. I Gemini nevű robotot, amelyet a tusfestés technikájára tanított meg, és a Holdról készült háromdimenziós képekkel „táplálta". Az A.I Gemini átlagosan 50 óra alatt fest meg egy képet, amelyhez általában mindössze fekete tintát, vizet és kínai merítéses technikával előállított papírt használ. A robot egy képének ára jelenleg nagyjából 10 ezer font (3,7 millió forint) Londonban.

Május 25. és június 2. között negyedik alkalommal rendezik meg a Zsidó Művészeti Napokat (Zsimü) Budapest meghatározó kulturális helyszínein.

budapest_bar

Antonín Dvořák nagyszabású h-moll gordonkaversenyét tűzi műsorra a Pannon Filharmonikusok zenekar április 27-én a pécsi Kodály Központban. A gordonkairodalom egyik legjelentősebb darabját Alexander Buzlov orosz csellóművész szólaltatja meg.

M/Ámor vagy amit akartok címmel, a Shakespeare-komédiák sajátos dramaturgiáján alapuló vígjátékot mutat be a Terminál Workhouse fiatal alkotókból álló csapata a Kós Károly Művelődési Házban április 23-án, kedden 19 órakor.

Palóc húsvétot tartanak hétfőn a szlovákiai Fülek várában. A tizennegyedik alkalommal megtartott rendezvényen a helyi értékekre, a palóc hagyományokra helyezik a hangsúlyt, de a műsorban a magyar mellett a szlovák kultúrát is bemutatják.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma