15_eves

2019.05.06

Határon túli irodalmi műhelyek sorozatának újabb állomásához érkezik a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., amely a Zsennyei Alkotóházában Ady Endre halálának és Móricz Zsigmond születésének évfordulója alkalmából tart rendhagyó irodalomórát diákok számára május 7-én.

lorincz_p_gabriella_03
Lőrincz P. Gabriella
Forrás: Kárpátalja.ma

A Lőrincz P. Gabriella költő, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet irodalmi referense, kulturális szervezője, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója és Csender Levente József Attila-díjas író által tartott rendhagyó irodalomórák során a Rumi Rajki István Általános Iskola diákjai, csaknem száz fő látogat el a Zsennyei Alkotóházba, két csoportban. A határon túl született művészek által vezetett foglalkozások a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulnak meg.


Csender Levente célja, hogy a rendhagyó irodalomóra keretében megkedveltesse az iskolai tananyagból egyre inkább perifériára szoruló Móricz Zsigmondot. Az előadás során szó esik az író kevésbé ismert oldaláról, többek között gyűjtőútjairól, meseírói, újságírói, haditudósítói munkájáról, Erdélyhez fűződő viszonyáról, a történelmi regényeiről, novelláinak nyelvi erejéről, technikai virtuozitásról.


Csender_Levente_R
Csender Levente rendhagyó irodalomórát tart
Fotó forrása: holdkatlan.hu

Lőrincz P. Gabriella tolmácsolásában Ady Endre szerelmeihez fűződő kapcsolatának érdekes részleteit ismerhetik meg a diákok, akik megtudhatják, hogy a fiatal Csinszka és az idős költő házassága milyen reakciót váltott ki a hölgy szüleiből, vagy hogy milyen belső vívódás előzte meg Lédával való szakítását. Szó lesz a költő istenhez fűződő viszonyáról, istenes verseiről.

 

Zsennye község meghatározó épülete a hatalmas őspark közepén álló, középkori eredetű Bezerédj-kastély, amelyet a szombathelyi művészek mentettek meg és alakítottak át művészteleppé. A mintegy 40 férőhellyel bíró Zsennyei Alkotóházban minden művészeti ág képviselője megfordult és megfordul, a képző- és az iparművészek, valamint a tervezőművészek mellett írók, zeneszerzők, fotósok, filmesek és belsőépítészek is. Ma már megújult őspark és korszerűen berendezett szobák, klímás konferenciaterem fogadják a látogatókat.


Forrás: Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.

KAD_Kultura_596x90_002

irotabor_tokaj

2019.08.14

A méltán híres aszú mellett Tokaj neve hallatán a komoly hagyományokkal rendelkező írótábor is eszünkbe juthat. A ma kezdődő, augusztus 18-ig zajló Tokaji Írótábor programjainak fókuszában az első világháború és a Trianon közötti időszak elemzése áll.

tandori

2019.08.14

A Müpa szervezésében szeptemberben folytatódik a Literárium és a Literárium Extra: a programsorozat egy olasz irodalmi esttel kezdődik, majd ezt követi egy hónappal később a Takács Zsuzsa-est, végül egy Tandori Dezső tiszteletére rendezett emlékműsorral zárul novemberben.

kodolanyi

2019.08.10

Ma 50 éve, hogy elhunyt a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb regényírója, Kodolányi János.

A kiállítást augusztus 27-én, 18 órakor nyitja meg Dr. Faludi Julianna szociológus a budapesti Mai Manó Házban. A tárlaton kiállít Sergey Prokudin-Gorsky, Balogh Rudolf, Biró Dávid, Eperjes Ágnes, Liz Nielsen és Bill Sullivan. A Három szín című kiállítást október 6-ig láthatják az érdeklődők.

A két színész Joshua Michael Stern rendező filmjében, az After Exile-ben játszik együtt. Stern nevéhez fűződik a Steve Jobsról szóló életrajzi dráma, a Jobs, valamint a Graves című televíziós sorozat is. Az új mozifilm főhőse (LaBeouf) a történet szerint éppen a börtönből szabadul, ahol rablás és emberölés miatt volt, és – szintén börtönviselt, alkoholista – apjával (De Niro) igyekszik megmenteni öccsét az övékéhez hasonló életúttól. Az igaz történeten alapuló film forgatását októberben kezdik.

Sheeran a Kraft Heinz cég megalakulásának 150. évfordulójára tervezte a speciális kiadást, amelyből csupán 150 darab készült. Az első három üveget augusztus 15-én árverezték el Londonban, az egyik 1050, a második 1100, a harmadik 1500 fontért kelt el. 104 üveg egy globális sorsolás nyereményeként kel el, a többit Sheeran és a Heinz legnagyobb rajongói, valamint múzeumok kapják meg. A befolyt bevétel egy részét a Kelet-Angliai Gyermek Hospice kapja, a többit a Heinz által támogatott gyermekélelmezési alapítványnak juttatják el.

A mongol-amerikai régészcsoport az ország északnyugati részén fekvő Hövszgöl tartomány Ulán-Úl településénél fedezte fel a több száz éves edényeket, amelyek 700-800 évre nyúlhatnak vissza. Az illetékes szerint a leletek tökéletes állapotban őrződtek meg az örökké fagyott talajban.

A Kínai Nemzeti Opera előadása szeptemberben lesz a budapesti Erkel Színházban. A történet Kína északi részén, a 20. század elején játszódik, ahol a főhősök a harcművészet elsajátítását követően a Pekingi Opera színházi társulatánál találják meg saját útjukat, ám a sors és végzet közbeszól, így az útjaik elválnak. A színpadon megelevenedik az élet és a halál, a szerelem és a gyűlölet, valamint a küzdelem a színpadi csillogás eléréséért.

Ma van a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói passiójának ingyenes szabadtéri előadása az esztergomi bazilika előtt.

Csiksomlyoi_eorifoto-5455

Az augusztus 22. és 25. között zajló rendezvénysorozatra Ausztriából, Németországból, Portugáliából és Romániából is érkeznek jelmezesek, a karneválon azok a gyermekek is részt vesznek, akik a testvérvárosi kapcsolatnak köszönhetően most a Balaton-parton üdülnek.

Orgona-mesterkurzuson vehetnek részt az érdeklődők Szathmáry Zsigmond professzor vezetésével Debrecenben és Hajdúböszörményben hétfőn és kedden, a kurzus első napja ünnepi orgonaesttel zárul a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. és a Hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Központ támogatásával.

A házaspár levelezéséből láthat előadást a közönség augusztus 18-án este a Zsámbéki Romtemplomnál.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma