kultura.hu_banner_herend_002uj

2019.02.03

Marno János költőnek, írónak adományozta a Tiszatáj-díjat a Tiszatáj folyóirat szerkesztősége, egyetértésben a lap fenntartásáért felelős kuratóriummal. Az elismerést csütörtökön adták át.

Marno-Janos_Valuska_Gabor
Marno János
Fotó: Valuska Gábo

A szerkesztőség 1992 óta, néhány alkalmat kihagyva, évente választ díjazottat a folyóirathoz kapcsolódó szerzők köréből. Az utóbbi évek díjazottjai Kiss Anna, Háy János, valamint Petőcz András voltak.


A Tiszatáj oldalain a nyilvános pályakezdése, vagyis 1988 óta jelen lévő Marno János a kortárs magyar költészet egyik legfontosabb alkotója. Olyan költői műhely létrehozója és fenntartója, amely a változó irodalmi divatoktól érintetlenül mélyül el a vers valódi figyelmét megérdemlő problémákban".


Marno János az elmúlt évtizedekben változatos műfajú (költészeti, drámai, értekező prózai) megjelenésekkel gazdagította a Tiszatájat. A szerző legutóbbi könyvei több fontos darabját – így a Szereposzlás című 2018-as kötet címadó versét – is a Tiszatáj folyóirat közölte.

Ady_Endre_
2019.07.15

Ady gondolatai kortárs megfogalmazásban, műfaji megkötöttség nélkül: verseken, képeken kívül versszínházi előadásokat, mozgásművészeti produkciókat, megzenésített verset tartalmazó videoklipeket is vár a Magyar Alkotóművészet Nonprofit Kft. most meghirdetett, ADY100 – Ady arcai című pályázata. Mirtse Zsuzsa művészeti tanácsadóval arról is beszélgettünk, tud-e még nekünk ma újat mondani az egy évszázaddal ezelőtt elhunyt költő.

Sarkozi_5

2019.07.12

„Mindazonáltal a leveleibe mindig beleszőtt egy-egy jó történetet, egyszer például azt, hogy ő nyerte meg a második világháborút” – mondja Sárközi Mátyás író. Nemrég kiadott Margit című könyve Vészi Margit életét dolgozza fel. Vészi személyiségéről, élete fordulópontjairól és egyéb érdekességekről is beszélgettünk vele.

Hay_Janos

2019.07.12

„Amikor kisgyerekként felvetődött bennem, hogy írónak is lehetne lenni, kitalálni világokat és felépíteni, a szüleim kicsit lököttnek néztek. Sarabolás, krumplitöltés vagy épp kapálás közben ez tényleg abszurdnak látszott” – mondja Háy János író, költő, a Kik vagytok ti? című rendhagyó irodalomtörténeti könyv szerzője. A magyar irodalom konzervativizmusáról, a női szerzők helyzetéről és a könyv fogadtatásáról is beszélgettünk vele.

Az amforák feltehetően egy hajótöréskor kerültek a tengerbe, a hajóroncsot azonban még nem találták meg. A kutatók szerint a korinthoszi A-típusú amforák a Kr. e. 7. és 5. század közötti időszakból származhatnak. A korsókat orsó alakú test, magas nyak és a vállat a perem alatti nyaki részhez kapcsoló fülek jellemzik, és valószínűleg bort vagy olajat tároltak bennük. A lelet megtalálásának helyén tovább folytatják a kutatásokat, ha sikerül megtalálni a hajóroncsot, amely az amforákat szállította, az lehet az eddig fellelt legősibb hajó, amely az albán partoknál süllyedt el.

A körülbelül 4600 éves tört falú vagy kettős lejtésű dahsúri piramis egyike annak a két piramisnak, amelyet az óegyiptomi negyedik dinasztiát megalapító Sznofru fáraónak emeltek Dahsúrban, a Gízánál kezdődő memphiszi nekropolisz déli végénél. A másik az északra fekvő vörös piramis, az ősi Egyiptom első, teljes egészében megépült piramisa. A piramis megnyitása azt jelenti, hogy a látogatók bemehetnek a belsejében lévő két kamrába, ha vállalják a fáradságos utat a 79 méter hosszú szűk alagútban. Be lehet menni a mellette fekvő kisebb mellékpiramisba is, amely a feltételezések szerint Sznofru főfeleségének, I. Hotepheresznek épült.

A fogyatkozás, amely országszerte látható lesz, 66 százalékos, vagyis a holdátmérő mintegy kétharmada merül a Föld árnyékába, ami szabad szemmel is látványos jelenség. Holdkelte után pár perccel a félárnyék (penumbra) kezd ráhúzódni a Holdra. Ezt szabad szemmel még nem érzékelhetjük. A már látható változásra magyar idő szerint kevéssel 21 óra előtt számíthatunk. A részleges fázis 22:01-kor kezdődik, ekkor lép be a Hold széle a teljes árnyékba, majd fokozatosan egyre nagyobb terület változik vöröses-barna színűvé. A részlegesség a legnagyobb kiterjedését, 66 százalékot 23:31-kor éri el, ezután apránként, ahogy jött, le is vonul a teljes árnyék. A részleges fázis vége 00:59-kor lesz, így csaknem 3 órán át tartó jelenség várható.

A színész és fia egy befektetői csoporttal 400 millió dollárból (116 milliárd forintból) akarja létrehozni a Wildflower Stúdiót Queensben, ahol már négy nagy stúdió működik. Az elképzelések szerint nemcsak műtermeket építenek majd, hanem teljes produkciós apparátust biztosítanak, amely az utómunkákat is el tudja végezni.

Puskin Anyegin című regényének első kiadása 1825-ben a szentpétervári Közoktatási Hivatal nyomdájában készült. Ennek egyik példányát bocsátotta árverésre a Christie's Londonban. A kötet végül a becsült ár háromszorosáért kelt el az aukciósház portálja szerint. Az árverésen több mint 120 kötet szerepelt, Gogol Esték egy gyikanykai tanyán című novellagyűjteményének első kiadásáért 175 ezer fontot fizetett egy gyűjtő, Puskin Ruszlán és Ludmilla című elbeszélő költeménye első kiadásának egy példányát pedig 144 ezer fontért vásárolták meg.

Július 20-án, szombaton rendezik meg a második Libegők éjszakáját; az országos rendezvényhez az idén hat helyszín csatlakozott.

libego

Szimfonikus koncertszínházi előadáson láthatja a közönség a Légy jó mindhalálig című musicalt július 23-án és 24-én a debreceni nagyerdei színpadon. A darab élő szimfonikus zenekari kísérettel a debreceni Csokonai Színház és a Nagyerdei Szabadtéri Játékok közös produkciójában, Móricz Zsigmond születésének 140. évfordulója alkalmából kerül színre.

Július 27-én rendezik meg a 194. balatonfüredi Anna-bált, ezt megelőzően az Anna-fesztiválnak ad otthont a város, ahol prímásverseny és operagála is várja az érdeklődőket.

A sárospataki Rákóczi Múzeum július 20-21. között ismét megszervezi az Ostromhétvégét. Magyarországról, Szlovákiából, Lengyelországból, Olaszországból és Ausztriából érkeznek történelmi hagyományőrzők, akik csapataikkal tábort vernek a várkertben. 17. századi ruhákba öltözött katonák és családtagjaik várják az érdeklődő közönséget a korabeli mesterség-, tüzérség- és hadi bemutatókra, tábori mustrára.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma