kultura.hu_banner_fesztival

2019.05.28

Az idén 39. alkalommal megrendezett Tudor Arghezi Nemzetközi Irodalmi Fesztiválon Pál Dániel Levente költő is Tudor Arghezi-díjat vehetett át. A hagyományosan Zsilvásárhelyen (Târgu Jiu) május végén megrendezett irodalmi fesztivál évtizedek óta fontos eseménye a romániai irodalmi életnek, melyen a Romániai Írók Szövetsége költőversenyének díjai mellett nemzetközi és életműdíjakat is kiosztanak.

tudorarghezi_2_35173_844x380

 

Az egyik legjelentősebb 20. századi román költőről elnevezett nemzetközi fesztiválon idén Pál Dániel Levente mellett díjat kapott még az izraeli Liliana Galor (1960) és Menachem M. Falek (1951), a moldovai Ion Anton (1950), az ukrán Vasile Bâcu (1967) és Valeriu Ţibulenţko (1956); „Opera Omnia” életműdíjat kapott a spanyol Enrique Nogueras (1956), a szerb Vojislav Karanović (1961), illetve a román költő Nora Iuga (1931) és irodalomkritikus Vasile Spiridon (1958) is.


Pál Dániel Levente eddig négy önálló verseskötetet és egy prózakötetet publikált, 2003-tól a Prae irodalmi folyóirat szerkesztője, majd 2006-tól a prae.hu művészeti portál főszerkesztő-helyettese, 2012 és 2016 között az ELTE Eötvös Kiadó főszerkesztője volt, 2016 óta a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja. Veseit és kisprózáit George Volceanov és Vitályos-Bartalis Réka fordították román nyelvre.


A Tudor Arghezi-díjjal eddig csupán egy magyar alkotót tüntettek ki, 2014-ben Balázs F. Attila kapott életműdíjat.

Pestext5

2019.09.11

Hamarosan több, hazájában népszerű és ismert író, költő érkezik Budapestre, akik amellett, hogy színvonalas beszélgetéseken és felolvasásokon vesznek részt, jelenlétükkel azt üzenik: ha hiszünk benne, a kultúra minden határt lerombol. Csáth Géza halálának 100. évfordulóján, szeptember 11-én tartották meg a PesText Fesztivál sajtótájékoztatóját a budapesti Lumen Kávézóban, ahol részletesen ismertették a szeptember 24. és 28. között tervezett programokat.

SCS_2444

2019.09.11

F. Scott Fitzgerald remekművével, A nagy Gatsby című regénnyel a POKET zsebkönyvek csomagolása is megújult és műanyagmentesre váltott. Az első 300 jelentkező nemcsak a könyvhöz juthatott hozzá mindenki előtt, de A nagy Gatsby előadás szeptember 6-ai főpróbáját is megnézhette.

Foldenyi_F_Laszlo

2019.09.09

Földényi F. László Dosztojevszkij-esszéje érdemelte ki a Hévíz folyóirat idei irodalmi díját, amelyet szeptember 9-én vett át a kitüntetett.

A 17. században az akkori Holland Köztársaság virágzó kereskedelmi, gazdasági központtá vált Európában, és jelentős gyarmatai is voltak. Ott születtek Rembrandt van Rijn és Johannes Vermeer mesterművei, és az ország az alkotás, a szabadgondolkodás és a vallási tolerancia bástyája lett. Az utóbbi években azonban holland aktivisták azt szeretnék elérni, hogy a 17. század árnyoldalairól is beszéljenek, ne csak az ország virágzásáról, hanem például a rabszolgakereskedelemben betöltött szerepéről is. Az Amszterdam Múzeum most úgy döntött, nem hívja többé ezt a korszakot „aranykornak".

A Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllő negyedik alakommal hirdeti meg fiatal alkotóknak szóló filmes alkotótáborát, amelyre 15 erdélyi jelentkezőt várnak. A táborban neves szakértők segítségével mélyíthetik a tudásukat a résztvevők, miközben rövidfilmet készítenek víz témakörben. Jelentkezni október 5-ig egy min. 2, max. 5 perces rövidfilmmel lehet. Az október 28-30. között szervezett képzés ingyenes. További részletekről a csilla.ficsor@godollofilmfest.com címen lehet érdeklődni.

A lisszaboni parlament határozatban ítélte el a sokak által vitatott projektet. Eszerint a terv sérti a diktatúra áldozatainak emlékét és a demokrácia arculcsapását jelenti. Az ellenzők egy online petícióban 17 ezer aláírást gyűjtöttek össze, 200 egykori politikai fogoly pedig levélben követelte a kormánytól a múzeumnyitás megakadályozását. Antonio de Oliveira Salazar, Európa leghosszabb ideig hatalmon lévő jobboldali diktátora 1932-től 1968-ig irányította vaskézzel a dél-európai országot.

Folytatódik a népzenei koncertsorozata Benczúr Házban. Az őszi klubszezonban fedett helyen várják a látogatókat izgalmas beszélgetésekkel, színvonalas koncertekkel és táncházzal. Ősszel összesen négy alkalommal, keddenként este 7 órától olyan előadókkal találkozhatunk, mint Árendás Péter, Sebő Ferenc vagy Novák Ferenc „Tata”, a beszélgetéseket pedig koncert, majd táncház követi. Az első koncertre szeptember 24-én kerül sor.

A szklerózis multiplex kezelését segítő neurológiai kutatásokra ajánlott fel újabb nagy összeget J.K. Rowling, a Harry Potter-regényfolyam szerzője. A 15,3 millió fontot (5,3 milliárd forint) az Edinburghi Egyetem regeneratív neurológiai klinikájának ajánlotta fel. A pénzből új részlegeket emelnek és bővítik a kutatásokat. A szerző édesanyja, Anne Rowling 45 évesen szklerózis multiplexben hunyt el. Emlékére az írónő 2010-ben egy tízmillió fontos (3,7 milliárd forint) adományból megalapította az Anne Rowling nevét viselő klinikát az Edinburghi Egyetemen.

A Művészek a klímatudatosságért egy összművészeti kezdeményezés, amelyen magyar írók, képzőművészek, slammerek, zenészek és színészek igyekeznek szélesebb körben felhívni a figyelmet a közelgő ökológiai katasztrófára, illetve az ezzel kapcsolatos egyéni és közösségi felelősségvállalás fontosságára. Az első eseménynek szeptember 19-én a Trafó ad otthont.

39989472_1850339071702196_8074583012341186560_n

Nincs két ugyanolyan koncertműsor, nincs kétszer ugyanúgy eljátszott szám" így vélekednek saját műsorukról az Analog Balaton tagjai. Legközelebb október 25-én az Akvárium Klubban hallgatjuk őket.

Egész estés gálaműsorral ünnepli fennállásának 70. évfordulóját a Honvéd Együttes két művészeti kara, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara, valamint a Honvéd Férfikar szeptember 29-én az Erkel Színházban.

Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót szeptember 13. és 18. között a baranyai megyeszékhelyen nyolc társulat részvételével. A hazai táncélet legkiválóbb képviselői hozzák el legújabb produkcióikat a pécsi közönségnek.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma