Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2015.10.10

A Magyar Napló és a Magyar Írószövetség két napon át tanácskozott a magyar irodalom idegen nyelvekre való fordításának helyzetéről.

A Magyar Napló és a Magyar Írószövetség két napos tanácskozáson, október 8-9-én, vetett számot a magyar irodalom idegen nyelvekre való fordításának helyzetével. A résztvevők úgy látják, hogy mindazok a művek, amelyek a magyar sorskérdésekkel foglalkoznak, nem kapnak kellő figyelmet a magyar határokon túl. Holott Ferdinandy György szerint, aki élete nagy részét külföldön élte, számos olyan magyar alkotás van, amely mindenképp felkelti a külvilág érdeklődését.


Szigliget_6


A Magyar Napló ez alkalommal mutatta be új kiadványát, az „Újrealizmus és modern népiség a mai magyar irodalomban” című kötetet, amely az Írott Szó Alapítvány és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának tavalyi konferenciájának előadásait tartalmazza. A tanácskozás résztvevői úgy látják, hogy a Szigligeti Alkotóház patinájának megőrzésében fontos szerepének kell lennie a szakmai tanácskozásoknak, szóljanak azok akár az irodalom főkérdéseiről vagy a műfordításról.

Roma_nok_kultura_banner_002

Szasz_Janos_Opium_Egy_elmebeteg_no_naploja_R

2019.06.25

Különleges André Kertész-kiállítás mellett filmes, színházi, zenei program is lesz június 26. és július 7. között a Petőfi Irodalmi Múzeum nyári fesztiválján.

olvasosarok3

2019.06.24

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) olvasósarkot alakít ki a Fiumei úti sírkertben, Arany János sírja mellett. A padból, éjjeliszekrényből és ernyős lámpából álló jelképes olvasósarokban rendszerint a közelben nyugvó íróink, költőink legismertebb műveit lehet kézbe venni. A NÖRI célja az akcióval az olvasás népszerűsítése mellett az, hogy hangsúlyozza: a Fiumei úti sírkert több mint temető.

konyvtar_koltoztetes

2019.06.22

Élőláncot alkotva olvasók és önkéntesek segítettték pénteken a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár költöztetését Egerben. Az intézmény átmenetileg a helyőrségi művelődési otthonban működik majd mostani központja, a nagypréposti palota felújításának ideje alatt.

Az Új-mexikói Egyetem könyvtárának volt professzora, Russ Davidson ajándékozza George Orwell angol író, kritikus és újságíró (1903-1950) műveiből álló gyűjteményét. Az Állatfarm és az 1984 különböző nyelvekre fordított első kiadásait is tartalmazó kollekcióból kiállítást is rendeznek.

A július 5. és 7. zajló Bogart Fesztivál helyszíne a Festetics-Inkey kastélyt övező húsz hektáros terület lesz, ahol minden korosztály számára kínálnak szórakozást. Ehhez hasonló, hagyományőrző és -teremtő fesztivál még nem volt a somogyi községben. Fellép mások mellett Szabó Balázs Bandája, a Balkán Fanatik, a Nox énekesnőjeként ismertté vált Péter Szabó Szilvia, az Anima Sound System, a Zagar DJ set, a Budapest Bár és a Gypo Circus is.

A Pink Floyd együttes frontemberének 126 hangszere 21,5 millió dollárért kelt el. A gyűjtemény legdrágább darabja egy 1969-ben készült Black Fender Stratocaster lett, amelyet kilététét felfedni nem kívánó vásárlója négymillió dollárért szerzett meg. A Christie's adatai szerint ez a világ legdrágábban elárverezett gitárja. A 73 éves Gilmour a bevételt a klímaváltozás ellen harcoló ClientEarth környezetvédelmi csoportnak adja.

Az együttműködés részeként megvalósult egy, a Budapesti Wagner-napok díjnyertes, új arculatát visszatükröző installáció.A Wagner nevének betűit formázó installáció az eseménysorozat végéig, június 23-ig tekintető meg a Müpa főbejárata előtti téren.

A Hal négyesben című, kétfelvonásos, zenés krimivígjáték lesz az idei Székesfehérvári Nyári Színház műsorán, amelyet ezúttal is a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban tartanak. Az előadások július 11. és 14. között lesznek láthatók. Főszereplők: Závodszky Noémi, Tűzkő Sándor, Varga Lili és Ballér Bianka játszik, a rendező: Kozáry Ferenc színművész.

Június 28-án kezdődik a Szent László Napok programsorozat Győrben, ahol három napon át többek közt lovas bemutatókkal, játszóházzal és a király életét feldolgozó lovasszínházi zenés show-val várják az érdeklődőket.

babszinhaz

Június utolsó hétvégéjén, június 29-30-én megnyílnak a Csepel Művek épületei, és felfedezhetjük a 240 hektárnyi, gazdag ipari örökség izgalmas jelenkora.

Június 28-án a Bujdosó Trió ad koncertet az óbudai Gázlámpa Kioszk teraszán. A Esernyős névre keresztelt helyszín célja, hogy a finom kávék mellett kultúrát is kínálhassanak a különleges hangulatú fő téren.

A Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál (ZA-KO) előadásával június végén megkezdődik a szabadtéri színházi rendezvénysorozat, a nyár utolsó hónapjaiban pedig zenés produkciókat mutatnak be Kvártélyház udvarán.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma