GaleriaMegnyito_banner_728x90_002

2018.12.19

Kedden este Pozsonyban elhunyt Grendel Lajos Kossuth-díjas felvidéki magyar prózaíró, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Az Éleslövészet írója idén volt hetvenéves.

Grendel Lajos Léván született 1948-ban. A lévai magyar gimnáziumban érettségizett, A pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karán kezdte meg tanulmányait, majd átlépett az egyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol 1968-1973 között magyar–angol szakon tanult.


b_grendel-lajos
Fotó: ma7.sk


Diákként kezdett publikálni az Irodalmi Szemlében, novellákkal hívta fel magára a figyelmet. 1973 és 1992 között a Madách Kiadó szerkesztője volt. 1989 novemberében egyik alapítója volt a Független Magyar Kezdeményezés elnevezésű politikai tömörülésnek, a pozsonyi tüntetéseken magyarul szólt a sokezres tömeghez. 1992-1996-ban a Kalligram Kiadónak és azonos című folyóiratának a főszerkesztője is volt.


Sajátos hangvételű, az ironikus elemeket mesterien alkalmazó prózájára felfigyeltek Magyarországon is és 1990-ben József Attila-díjjal, 1999-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. Számos egyéb kitüntetést is átvehetett, legutóbb, 70. születésnapja alkalmából a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét. Alkotásai megjelentek szlovák, lengyel, francia, olasz és német fordításban is. Legismertebb regényei az Éleslövészet, a Galeri, az Einstein harangjai, a Thészeusz és a fekete özvegy, a Nálunk New Hontban. Éveken át a Comenius Egyetem docenseként magyar irodalomtörténetet oktatott, vendégtanárként Prágában is tanított. Kritikáit, esszéit több kötetben közre adta, megírta a 20. századi magyar irodalom történetét is.




Forrás: Ma7

Kulcsszavak: Grendel LajosíróFelvidékelhunyt

plakat003

czinege_vadaszaton

2019.03.18

Valóban elkártyázták részegen a mezőtúri téeszt? Mennyi esett le a hortobágyi „libáztatásból”? Milyen büntetés járt zugvadászatáért, szexuális zaklatásért, okirathamisításért, garázdaságért, megfélemlítésért? Mindez kiderül a Kommunista kiskirályok című kötetből, amelyet március 19-én mutatnak be a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában.

Szalinger-Balazs-768x512

2019.03.18

Szálinger Balázs József Attila-díjas költő képviseli Magyarországot A költészet világnapja című rendezvényen március 21-én Rómában.

Julia_Roskovics__Ignac
2019.03.15

Valóban Szendrey Júlia készítette az első kokárdát? Miért intézett támadást a kor meghatározó kritikusa, Gyulai Pál Petőfi felesége ellen? Egyáltalán: milyen volt női írónak lenni a forradalom leverése után? Ezekre a kérdésekre is választ kapott az, aki részt vett az Országos Széchényi Könyvtárban március 8-án megtartott, Ezerszer Júlia, arcok és kérdőjelek című kiállítás finisszázsán.

A világ legrégebbi tengeri csillagórájaként ismerte el a Guinness Világrekordok az asztrolábiumot, amelyet egy 1503-ban az ománi partoknál elsüllyedt portugál hajó roncsában találtak 2014-ben. A bronzkorongot 2014-ben hozta fel David Mearns Nagy-Britanniában élő amerikai roncsvadász. A tárgyat a középkori hajósok használták navigációs eszközként. A szakértők szerint a csillagóra 1496 és 1501 között készülhetett, vagyis körülbelül három évtizeddel korábbi az eddig ismert legrégebbi tengeri asztrolábiumnál.

A Verdi-művet Kesselyák Gergely állítja színpadra. A karmester kivételes alkalmakkor vállalkozik rendezésre, látásmódjának egyedisége már a fesztiválon nagy sikerrel játszott Turandoton és Nabuccón is látszott. A címszerepet a fiatal szoprán, Ádám Zsuzsanna énekli, darabbeli partnere a Radamest játszó László Boldizsár. Kálmándy Mihály bariton Amonasro, Etiópia királyának szerepét fogja énekelni, a fiatal basszus, Kiss András pedig Ramfis főpapot kelti életre. A szólisták mellett a több száz szereplőt igénylő grandiózus operához, melyben csak a kórus létszáma meghaladja a százhuszat, Zeke Edit álmodott sokoldalú, LED-falat is igénylő díszletet.

Kőszegi Tamás film- és animációs rendező új animációs filmmel készül, és stábjával – a világon egyedülálló módon – minden egyes szereplőt és tárgyat olyan bankjegyekre rajzoltak, melyek valaha forgalomban voltak. A csapat kutatómunkájával több ezer papírpénzt gyűjtött össze és scannelt be, együttműködtek több tucat gyűjtővel, könyvkiadóval és aukciós házzal. Az ábrákat digitálisan bontják rétegekre, és az elemeket virtuális térben animálják jelenetekké.

A Korazimban talált, gyönyörű mozaikpadlós szőlőprést bor készítéséhez használták a Talmud megszövegezésének korában, vagyis az i. sz. 3. és 5. század között. Az ekkor a Galileai-tótól északra fekvő településen élő zsidó lakosság bort készített és ivott, olajat préselt és gabonát is őrölt. Az előbb a padló medencéjében, majd a kősatuban is kipréselt szőlőlét amforákban tárolták és érlelték borrá. Korazimban egy teljes, a római és a bizánci korból származó zsidó falut tártak fel: korábban mikvék, vagyis zsidó rituális fürdők, egy hatalmas zsinagóga, valamint számos lakóépület maradványai kerültek elő a 20. században több időszakban is folytatott ásatásokon. Korazimot az Újszövetség is említi, Máté és Lukács evangéliumában szerepel azon városok között, amelyek elutasították Jézust, és ezért átkozottak. A településen jelentős pusztítást végzett egy i. sz. 363-ban történt földrengés, de utána újjáépítették, és a korai muzulmán korig, a nyolcadik századig fennállt.

Olga Neuwirth osztrák zeneszerző zenei kíséretével mutatták be Hans Karl Breslauernek a holokausztot előrevetítő Nagyváros zsidók nélkül című 1924-es némafilmjét a párizsi Cité de la Musique koncerttermében. Az 1924-ben Bécsben forgatott, másfélórás film Hugo Bettauer magyarra is lefordított, azonos című regényéből készült. Az antiszemitizmusról írt szatíra hátborzongatóan pontos vízió arról, hogyan szegényedik el egy város kulturálisan és gazdaságilag egyaránt, miután elűzik zsidó lakosságát.

Hamvas Béla író és kortársa, Weöres Sándor költő emlékét idézik fel Balatonfüreden március 23-án és 24-én. A Hamvas-napokon egyebek mellett kötetbemutatóval, borkóstolóval várják az érdeklődőket.

hamvas-bela-e1549532080781

A Rákosi-korszak szórakoztatóiparát és a szocialista revük világát idézi meg az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Vörös Csillagok címmel március 20-tól látható kamaratárlata.

Az OMG estet a közönség összesen hat alkalommal láthatja az évadban az Erkel Színház műsorán, 2019. március 22-én, 23-án, 24-én két alkalommal, 27-én és 28-án.

A Várkert Irodalom március 19-i alkalmán a 30 évvel ezelőtt elhunyt Márai Sándort, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb íróját idézik meg. Az est vendégei Mészáros Tibor irodalomtörténész, Tari Annamária klinikai pszichológus, Tompos Kátya színművész és Hajduk Károly színművész.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma