Nfz_Kultura.hu_berletes_Mvasar_728x90_002

2019.06.09

Kalandos utat bejárt levelet kapott az Országos Széchényi Könyvtár. Arany János és az Ercsey-család között több mint kétszáz levélváltás történt és a nemzeti könyvtárnak adományozott levél lehetett az első, amelyet a költő a Nagykőrösre költözését követően írt Nagyszalontára. A levél az Ercsey-család egyik leszármazottjának, Fráter Györgynek a tulajdonát képezte, aki Arany sógora volt, majd halála után a hagyatékkal együtt került fiához, aki ugyancsak a Fráter György nevet viseli. Ő adományozta a levelet az Országos Széchényi Könyvtárnak.

Arany_Janos_levele
Arany János levele

 

Ifjabbik Fráter György 1956-ban, 15 évesen, édesanyjával együtt elhagyta az országot, és Svájcba költözött. A szülei elváltak, édesapja pedig Magyarországon maradt, majd 1970-ben elhunyt. Öt évvel később fia meglátogatta édesapja második feleségét és megkérte, hogy a családi papírokat vihesse el magával külföldre. Apja íróasztalához ekkor már öt éve nem nyúltak, becsomagolta az iratokat és Svájcba indult azokkal. A néhai Fráter György korábban az iparügyi minisztériumban dolgozott, egy onnan származó borítékban volt a levél, melyre ceruzával a következő volt írva: eredeti Arany János levél.


Körülbelül három év telt el, amíg Fráter György rábukkant a levélre. Ekkor egy Zürich melletti kisvárosban éltek, de 15 évvel ezelőtt egy vidéki parasztházba költöztek, és a levelet tartalmazó papírdoboz sok más dobozzal együtt felkerült a régi tehénistálló padlására, és feledésbe merült. Egy alkalommal az egyik unokatestvérének – az OSZK egykori munkatársának, Fráter Zoltánnak, aki a könyvtárát segített rendezni – megemlítette a levél létezését, amit el is kezdtek keresni, de a közös kutatásnak nem lett eredménye.


Frater_Gyorgy_es_Koppan_Orsolya
Fráter György és Koppán Orsolya


Fráter György végül 2019 januárjában bukkant a levélre, amiről úgy gondolta, hogy „Magyarországhoz tartozik”. Ezt azzal magyarázta, hogy két gyermeke Svájcban született, nem beszélnek magyarul, és ha ő távozik, nem marad semmilyen emocionális összeköttetésük, és senki nem tudja majd, milyen értékes is ez a levél. Az autográf tulajdonosa ezt követően szakvéleményt kért az Arany 200 évfordulóra a nagyszalontai Arany-hagyatékot is feldolgozó kollégáinktól, akik megállapították, hogy a levelet valóban a költő írta.


Arany János családja sok gyűjteménynek adományozott kéziratokat, de a legismertebbeket, például a Toldi-trilógia négy variánsát és a Buda halálát a nemzeti könyvtárnak szánta. Később lírai költeményei és balladái mellett levelekkel is gyarapodott a gyűjtemény, de családi vonatkozású darab igen kevés került a könyvtár birtokába. E levelet a restaurálást követően helyezik el gyűjteményükben, valamint eljuttatnak belőle egy digitális másolatot Nagyszalontára, a költő és az Ercsey-család származási helyére, a restaurált levélről pedig a szalontai Arany János Emlékmúzeumnak másolatot küldenek.


Forrás: OSZK

Ady_Endre_a_debreceni_jogasz_R

2019.06.17

Ady Endre Zilahról hozta az első szerelem emlékét. Kincs Gyula barátságát. Életre szóló kapcsolatokat diáktársaival. A nótázást. A bort is itt kedvelte meg. S a nőket. Mi kell még?

Kollar_Arpad

2019.06.17

PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivált rendeznek ősszel Budapesten. A szeptember 25-től 28-ig zajló esemény fő célja a világirodalom fókuszba állítása, illetve a magyar irodalom nemzetközi kapcsolatainak erősítése.

open-book-1428428_1280

2019.06.15

A kilencvenedik Ünnepi Könyvhét idén sem múlja alul a minden évben megszokott magas színvonalat, a gyerekkönyvektől a szépirodalmi műveken át a könnyed nyári olvasmányokig bárki megtalálja a neki megfelelőt. Nézzük, milyen hat szépirodalmi könyvet ajánlunk az idén is gazdag termésből.

A Maling-hegység területén feltárt négy lábnyom segítheti az alsó kréta korban élt dinoszaurusz csoportok eloszlásának és evolúciójának tanulmányozását. Két sauropoda lábnyom az évek során részlegesen megrongálódott – három lábujj eltűnt –, ezért a nyomok emberi lábnyomnak tűntek, és sokáig a késő Tang-dinasztia (618-907) egyik híres tábornokának, Li Cunhsziaónak (858-894) tulajdonították őket.

Június 19-én kiállítás nyílik Pataki Ferenc festőművész képeiből a szentendrei ÚjMűhely Galériában Hommage à Barcsay címmel. Pataki művei általában az időt kívánják megragadni, ám mostani képei egyik alapeleme inkább a csend: nem a nyugalom csendje ugyan, hanem az alig érzékelhető, mégis folyamatosan zajló mozgások fojtott surrogása, a lassan málló, halkan áttetszővé horzsolódó felületek neszezése.

Ezüsttárgyak a történelmi Magyarországról címmel a 16. századtól a 20. század fordulójáig tekinti át a magyarországi ezüstművesség történetét a BÁV június 18-tól ingyenesen megtekinthető kiállítása. A tárlat a mindennapi használati eszközöktől a liturgikus tárgyakon át a gyűjtői ritkaságokig a legnagyobb ötvösmesterek virtuóz alkotásait vonultatja fel. A tizenkét jelentős hazai gyűjteményből származó, csaknem 150 alkotás reprezentatív képet ad a történelmi Magyarország 16. és 20. század közötti ötvösművészetéről.

Kőszínházi és független társulatok, valamint egyéni művészek nevezését is várja idén a Kaleidoszkóp VersFesztivál, amelyet október 16. és 20. között rendeznek meg a Váci Dunakanyar Színházban. A fődíj egymillió forint. Versszínházi előadásokkal június 30-ig, versmondással és versfilmekkel szeptember 30-ig lehet nevezni. A Kaleidoszkóp VersFesztivál elsődleges célja a vers megnyilvánulási formáinak felkutatása és bemutatása, valamint a hivatásos és az amatőr előadók, társulatok és alkotók közös színházi fesztiváljának megteremtése. A programokat idén is színesítik majd verszenei koncertek, de lesznek étteremszínházi előadások, ifjúsági produkciók és performanszok is.

Az Ismerős Arcok idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A jubileumi alkalomból egy vadonatúj videoklipben újragondolva, szimfonikus kísérettel jelentették meg a Nélküled című emblematikus dalukat, amely az egész Kárpát-medencei magyarság összetartozásának jelképe lett. Június 22-én a Barba Negra Trackben adnak születésnapi nagykoncertet.

Történelmi-művészeti sétára várják az érdeklődőket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában június 22-én 11 órára.

fszek

A magyar klasszikus zene, népi zene és cigányzene legkiválóbb művészei együtt lépnek fel a Budai Vigadóban június 23-án.

Június 20. és 23. között idén második alkalommal rendezi meg az operett műfaj koronázatlan királyáról, Rátonyi Róbertről elnevezett négynapos operettfesztiválját a Veszprémi Petőfi Színház. A színművész életének utolsó szakaszában négy előadást is rendezett Veszprémben.

Félezernél is több színházi, könnyű-, világ- és klasszikus zenei, táncszínházi, filmes és egyéb program várja a látogatókat a 12. Ördögkatlan fesztiválon július 30. és augusztus 3. között a baranyai Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma