GaleriaMegnyito_banner_728x90_002

2019.01.02

Kontra Ferenc Az álom hídja című regényét választotta 2018-ban az év legjobb könyvének a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata. A négy éve alapított elismeréssel a tagozat az általuk fontosnak tartott művekre szeretné felhívni az olvasók figyelmét. Az év legjobb könyve díjat 2015-ben Tőzsér Árpád, 2016-ban Fekete Vince és 2017-ben Lövétei Lázár László vehette át.

 

Kontra-Ferenc-regenye
Fotó: Vajdaság MA

A regény Újvidéken játszódik, fiatalok életét követi végig a délszláv háborús konfliktus előtt, alatt, és után, hogy így vessen számot a fizikai és lelki sérülések következményeivel. Kontra Ferenc József Attila-díjas műfordítót, költőt és írót műveiben a jelen kérdései foglalkoztatják, legújabb könyvét az erős hangulatok, a feszültség és a lelki folyamatok pontos leírása jellemzi.


Az író így vall művéről: „Egyszeribe nem újvidéki problémává válik az, hogy Bácska, Vajdaság kiüresedik. Tehát voltak, akik a háború alatt mentek el, mert nem akartak ott élni a háborús körülmények között, a fiatal nemzedék pedig már azért nem akar ott élni, mert annál lejjebb már nincsen."

Az MMA Irodalmi tagozata minden évben két nívódíjat is odaítél az arra érdemeseknek. Ezt az elismerést 2018-ban Csender Levente Örök utca, valamint Király Farkas Sortűz című regényéért kapta.

plakat003

Szalinger-Balazs-768x512

2019.03.18

Szálinger Balázs József Attila-díjas költő képviseli Magyarországot A költészet világnapja című rendezvényen március 21-én Rómában.

Julia_Roskovics__Ignac
2019.03.15

Valóban Szendrey Júlia készítette az első kokárdát? Miért intézett támadást a kor meghatározó kritikusa, Gyulai Pál Petőfi felesége ellen? Egyáltalán: milyen volt női írónak lenni a forradalom leverése után? Ezekre a kérdésekre is választ kapott az, aki részt vett az Országos Széchényi Könyvtárban március 8-án megtartott, Ezerszer Júlia, arcok és kérdőjelek című kiállítás finisszázsán.

kodolanyi_r

2019.03.14

Kodolányi János posztumusz Kossuth-díjas íróra (1899-1969) emlékeztek születésének 120. és halálának 50. évfordulója alkalmából szerdán a Farkasréti temetőben, Budapesten.

Az elmúlt negyedszázad legjelentősebb kiállítása nyílt meg szombaton Ilja Repin műveiből a moszkvai Tretyjakov Képtárban. A világhírű moszkvai galéria a realista festő 300 művét – 170 olajképét és 130 grafikáját – gyűjtötte egybe 28 oroszországi múzeumból és hét magyángyűjteményből Repin születésének 175. évfordulója alkalmából. Az orosz fővárosban augusztus 18-ig látható tárlatot később bemutatják Szentpéterváron, szűkebb változatban Párizsban és Helsinkiben is.

Az ausztriai Szárazvámban (Müllendorf), a kismartoni járásban a legkevesebb öt ókori épület maradványai kerültek elő. Az eddig ismeretlen ókori falu egy sajátos római kori településfajta, egy úgynevezett vicus – saját önkormányzattal nem rendelkező falu vagy esetleg városrész – lehetett, amely kereskedelemből, kézművességből és szolgáltatásokból élt. A leletek azután kerültek felszínre, hogy egy építkezés miatt lebontottak egy régi parasztházat. Az épületmaradványokon kívül találtak 120 fémpénzt, dísztárgyakat és más kerámiákat is.

A nemzetközi tehetségeket bemutató programra meghívták aMayberian Sansküllots és a Belau együttest is. Az egyik legfontosabb európai zenei fesztivált május 30. és június 1. között rendezik, a két magyar csapat ezen, valamint az ahhoz kapcsolódó Primavera Pro ötnapos zeneipari találkozó (május 29. – június 2.) showcase rendezvényén is fellép.

Egy 22 millió évvel ezelőtt élt ősi majomfaj megkövesedett fogmaradványait tárták fel a kutatók egy északnyugat-kenyai lelőhelyen. Az eddig ismeretlen faj az óvilági majmok evolúciójának egy hiányzó láncszemét képviseli. Az Alophia metios fogainak felfedezését megelőzően a kutatók egy korábban Ugandában talált, 19 millió éves megkövesedett fog és egy Tanzániában feltárt, 25 millió éves lelet alapján vázolták fel a majmok evolúcióját, amelyből hatmillió évet azonban nem ismertek. Az Alophia metios fogai jóval kezdetlegesebbek voltak, mint a későbbi majmoké.

A három éve elhunyt George Michael angol popénekes műgyűjteménye 9,26 millió fontért kelt el. Az árverésen 75 tétel szerepelt, köztük Damien Hirst, Tracey Emin, Sarah Lucas és a Fiatal Brit Művészek csoport más alkotóinak munkái, akik George Michaelhez hasonlóan az 1980-as és 1990-es években felrázták a brit művészeti életet. Az árverés bevételét jótékonysági célokra fordítják. George Michael az 1980-as évek elején az Andrew Ridgeleyvel alapított Wham! duó tagjaként vált ismertté, majd szólókarrierjével is hatalmas sikert aratott. Csaknem négy évtizedet átívelő pályafutása alatt több mint 100 millió albuma fogyott, hét felvétele a brit slágerlisták első helyére került, lemezeiért három Brit Awards- és két Grammy-díjat vehetett át.

A Várkert Irodalom március 19-i alkalmán a 30 évvel ezelőtt elhunyt Márai Sándort, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb íróját idézik meg. Az est vendégei Mészáros Tibor irodalomtörténész, Tari Annamária klinikai pszichológus, Tompos Kátya színművész és Hajduk Károly színművész.

Marai_30

Nyikolaj Luganszkij orosz zongoraművész szólóestjével folytatódik március 19-én az „MVM Koncertek – A Zongora”-sorozat a Zeneakadémia Nagytermében. „Napjaink zongoristái közül Luganszkij messze kiemelkedik felkészültségével – jellemzi őt a Financial Times, kiemelve technikai virtuozitását, billentésének érzékenységét és azt a különleges művészi képességét, amellyel az orosz zene megérintő varázsát közvetíti a hallgatóságnak.

Különleges farsangi hangulatú mulatságot rendeznek a pécsi Modern Magyar Képtárban március 22-én. Az esemény fő ihletője a Bauhaus, illetve a Weininger Andor. A Bauhaustól New Yorkig című – március 31-ig látogatható – időszaki kiállítás.

A Müpában a nagysikerű koncertek, tánc- és újcirkusz-előadások mellett a szépirodalom is jelentős szerepet kap: a Vers-estek és a Literárium népszerű sorozatok mellett különleges egyszeri előadások is színpadra kerülnek. Március 18-án Sándor Iván munkásságát, áprilisban Kányádi Sándor munkásságát idézik meg.

© 2013 Emberi Erőforrások Minisztériuma